Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1858
nyelv származott; 3. az ó éjszaki nyelv — Svéd és Dán nyelvek; 4 az ó frisiai nyelv, jelenleg nem írói nyelv; 5. az ó szász (ó alsónémet); és 6. az ó felső német (hochdeutsch). A német nyelv emlékek némely nyomaira akadunk a római s görög történetíróknál, kik azt állítják, hogy a harczias Germánok a csata kezdetén hősies énekeket isteneik tiszteletére, s vitéz őseiknek emlékére énekeltek, melyek egyszersmind népeik történetét is foglalták magukban, s azt szóbeli hagyományban fenntartották; jóllehet már ezen időben, néma bár csekély méretben tulajdon betűírásnak, az úgy nevezett „Runen“ birtokában voltak. A németek műveltségére, s a nyelvük művelődésére jótékony befolyást gyakoroltak a IV. és V. században ázsia és európából történt népvándorlások, és a keresztény vallás kiterjesztése, továbbá a salfrankok, s a szászok törvénykezési gyakorlatainak gyűjteménye a IV. s V. századból. A VlI. századtól a IX. századig a felsőnémet tájnyelvből képeztetett az iróinyelv, mely a felsőnémetnyelvnek neveztetett, és az akkor gyakorlatban lévő szerzetesírásnak, melyből a jelen németirás származott, a latin betűk szolgáltak alapjául. Nagy Károly uralkodása alatt (768—814) a nyelv igen felvirágzott, mert parancsára nem csak az egyházi szónoklatok német nyelven tartattak, és az iskolák számát szaporítván azokban az ifjúság az olvasásban 6 írásban gyakoroltatott, hanem a törvényszékekben a peres ügyek is németül intéztettek el. Ő gyűjtette tudós férfiak segítségével a régi törvényeket, s a népdalokat; a hónapoknak és a szeleknek német neveket adott, s egy német nyelvtan elkészítésével foglalkozott. Fia a kegyes Lajos, de méginkább unokája a német Lajos (841—876) főleg a német nyelv iránti szeretetben példáját követte. Sokkal kevesebb történt a következő frank királyok alatt a nyelv kiművelődésében, csak I. Henrik alatt (919 óta) s az őt követő szász királyok alatt a német nemzetnek több városok alapítása, és a kereskedés felvirágzása következtében történt emelésével a tudományosság s a műveltség is újra felvirágzott, de a XI. században a frank császárok alatt (1024 — től kezdve) kiváltkép IV. Henrik zavaros uralkodása alatt (1056—1106) a nyelv ismét hanyatlani kezdett. A XII. században néhány vallási költemények, hitregék, s szentek életrajzai fordulnak elő. Az e korszakból fenmaradt költeményeknek s egyéb irodalmi termékeknek többnyire a pogánykorból származott népregék szolgáltak tárgyául; későbben pedig a kereszténység elterjedésével a tudományok s a szépirodalom majdnem kizárólag a papok nevezetesen a szerzetesek kezében lévén, kevés világi költeményeket kivéve, leginkább az ós az új testamentomi szentírás fordításokra, költeményekre, s egyéb irodalmi munkálatokra nyújtott anyagot. A legrégibb népregék közöl nevezetesbek: aj a gothok regéje Hermanrich királyról, ki mint 100 éves aggastyán a hunnok eljövetelénél magát megölte, hogy népének végromlását túlneélje. Továbbá a Berni (Veronai) Dietrichről, ki Amelungi családból származván, Hildebrandtól felneveltetett, s Ermenrich római császár által országától megfosztatva Attilához segítségért folyamodott. Ravennánál (Raben) ellenét legyőzte ugyan, de a csatában annyi embert vesztett, hogy kénytelen volt Attilához visszatérni, és csak 12 év múlva juthatott ismét országának birtokába. A Nibelungen hőskölteménynek, melyről alább leend szó, második része, valamint Hildebrandról szóló költeménynek töredéke, úgy tekinthető mint e regénynek folytatása, mely utóbbi a Vili. századból való, és az öreg Hildebrandnak harczát Hadubrand fiával leírja. Homer módjára a két vitéz összejöveteleknél név s származás után tudakozván, Hildebrand magát megismertette, de fia atyját holtnak vélvén, nem hisz, és őt harczra kihívja. E költeményben is valamint a többi régi versezetekben a nyomatékos szavak hasonló betűkkel kezdődnek (Alliteratio), és a burgundiai Siegfriedrege a fennebb említett Nibelungen költeménynek első részét képezi. A burgundiai királyról Gunther, s ennek hűtvédéről Hagen, kik a Nibelungen költeményben oly nagy szerepet játszanak, egy más költemény is tesz említést, t. az Aquitaniai Waltherról szóló hősköltemény, melyet Eckehard szerzetes (St -Gallenból 1 974) hatméretű latin versben irt. Tartalma: Walther Hildegundevel Attila udvarából, hol mint túsz tartózkodott, megszökött; de útjában Burgundia felé a Wasgaui szoros mellett Gunthertól, ki kincse után vágyódik, s ennek hitvédétől Hagentól megtámadtatott. Több véres ütközet után mindnyájan súlyosan megsebesíttetve végre kibékülnek; mire Walther országába visszatér, Hildegundet nőül veszi, és mint igazságos király még 30 évig uralkodik.