Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1920
- hoz távozott. Benne intézetünk egy buzgó, kötelességtudó tanárát, a tanári testület kedves, jó kartársát veszítette el. Az állásával járó teendőket, magunk közt felolsztva helyettesíéssel láltuk el. Ebben külső segítségre nem szorultunk. Ellenben Hetvényi Lajos kartársunkat, aki betegsége miatt működését csak október 1-én kezdhette meg, kivülről kellett helyettesítenünk. Helyette a vallási amítást Polster Gyula, Geisztlinger Frigyes theol. akad. hallgató, Rosta Ferenc tanár, Ziermann Lajos, Pöttschacher István, Hanzmann Károly lelkész, Payr Sándor, Kiss Jenő theol. akad. tanár urak látták el. Szives készségükért e helyen is hálás köszönetet mondok. Október végén 1914 aug. 31 ike óta tartó orosz hadifogság után mindnyájunk őszinte örömére egészségesen hazajött Spanner Géza kollégánk s állását 1921. február 1-én újra elfoglalta. Az énektanítást ez évben Kindler Mihály ev. elemi iskolai tanító úr végezte. c) A tanuló ifjúság. A tanév folyamán felvétetett 261 nyilvános és 25 magántanuló,, köztük 3 leány. Javító vizsgálatot 1 tárgyból 22, két tárgyból a püspök úr 1.717/V. 920. sz. engedélye alapján 12 tanuló tett, az előbbiek közül 5, az utóbbiak közül is 5 sikertelenül. Felvételi vizsgálatot 4-en tettek, közülük ketten sikertelenül. Az I. félév végén az osztályozott 249 nyilvános tanuló közül 7 jeles, 50 jó, 130 elégséges eredményt ért el. Egy tárgyból elégtelen volt 23, két tárgyból 14, több tárgyból 25, összesen elégtelen 24 8% A magaviseletből 224 volt jó, 25 szabályszerű. A II. félévi eredményt a hátul közölt statisztikai kimutatás tünteti fel. A fegyelmi állapot hanyatlást mutat. A II. félévben több súlyosabb fegyelmi esettel kellett foglalkoznunk, amelyeket főkép a különben egész társadalmi életünkben elharapózott táncszenvedély okozott. Egy tanút emiatt, egy másikat engedetlenség miatt év közben el is kellett tanácsolnunk. A tanulók egészségi állapota az egész év folyamán elég kedvező volt. A fellépett vörhenyjárvány, amely miatt az elemi iskolákban a tanítást hosszabb ideig szüneteltetni kellett, egy két könnyebb eset kivételével megismerte intézetünket .) A nemzeti szellem ápolására s a valláserkölcsi érzés fejlesztésére úgy a tanári órákon, mint azokon kívül is igyekeztünk minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasználni. Ezt a célt szolgálták az iskolai ünnepélyek is. A tanév folyamán ünnepélyt tartottunk a Magyar Társaság körében október 6 ikának, a theol. akadémiával és tanítóképző intézettel együtt pedig október 31 ikének és március 15-ikének megüneplésére. Az utóbbi napon egyúttal testületileg vettünk részt a Városház téren azon a nagy népgyűlésen, amelyen Sopron városa és hazánk nyugati vármegyéinek közönsége tiltakozott ismételten az Ausztriához való csatoltatás ellen. A wormsi birodalmi gyűlés 400 éves évfordulóját április hó 18-án délelőtt 10 órakor a theol. akadémia, líceum és tanítóképző intézet a helybeli összes középiskolák evang. tanulóinak bevonásával a templomban ünnepelte meg a nagy templomot