Evangélikus egyházkerületi líceum, reálgimnázium, Sopron, 1924
Gyurátz Ferenc a dunántúli ág. h. ev. egyházkerület nyug. püspöke 1925. május 3. Az a név, melyet e sorok fölé írtunk, fényesen kiragyog az elmúlást jelentő sötét gyászkeretből is. Nem diadalmaskodhatik rajta az enyészet, mert aki e nevet viselte, egész életét, az isteni kegyelemtől megsokasított esztendeit szerényebb körben és úgy, mint a legmagasabb polcon, hova tehetséges a hívek bizalma emelte, szinte szakadatlan és sohasem a maga érdekét, hanem mindig a mások javát, a közérdeket szolgáló alkotó munkában töltötte el. Gyengének, törékenynek, betegesnek látszó teste törhetetlen energiákat hordozott, átható értelmet, mely nap-nap után a tudás titkainak mélységeit kutatta, nagy szívet, melyben túláradt a szeretet és soha meg nem fáradt a jócselekvésben, vasakaratot, mely nem ismert győzhetetlen akadályokat. És e három r ész, szív és akarat benne a legszebb, legtisztább összhangban egyesült s ez adta jellemének klasszikus bevégzettségét, egyéniségének harmonikus emelkedettségét, kiforrottságát. Ezért tisztelte, ezért szerette mindenki, ezért lett jobbá, nemesebbé mindenki, aki vele érintkezhetett. Tudós volt és apostol, apostol az őskeresztyének lángoló hitével, önmagukat emésztő buzgalmával s a magukét másokkal mindenkor megosztó krisztusi szeretetével, tudós, a régi polyhisztorok szinte minden térre kiterjedő tudásával. Hányszor csodáltuk meg iskolánkban tett látogatásai alkalmával a hivatásától nagyon távol eső tudományágakban is a legapróbb részletekig menő ismereteit, hányszor halottak ilyenkor ajkáról, hogy még mindig, mindennap lelki gyönyörűséget merít az ókori klaszszikusok olvasásából. Hány ma tekintélyes állásban működő volt tanítványunk köszöni az ő áldozatos jó szívének, hogy tanulmányait elvégezhette s hány ma virágzó egyházi intézményünk hirdeti az ő minden nehézségen, kishitűségen s a közöny ércfalán is diadalmasan áttörő akaratának alkotó energiáját. Bölcsessége, atyai gondoskodása nem egy válságon segítette át intézetünket is, melyhez a fenntartó hatóság képviseletének kapcsán kívül még az egykori tanítványnak hálás ragaszkodása is fűzte. Halála mély gyászba borította líceumunkat ; nagy, igen nagy a mi veszteségünk, de nagy a mi vigasztalásunk is. Ami benne múlandó volt, elporladhat, mint elhervad az a virágkoszorú, mit ravatalára helyeztünk, de szelleme élni fog közöttünk is, hogy tanítson bennünket önzetlenül eszmékért hevülni, kötelességeinket mindenkor és mindenütt híven teljesíteni, Istent imádni és embert szeretni. Emlékezete felett virraszt a mi hálás kegyeletünk is.