Katolikus leánygimnázium, Sopron, 1922

­ Az intézet Vezetősége százados tapasztalatait igen bölcs körültekintéssel érvényesíti a leánynevelés terén. Tudja, hogy az ifjúságnak örömre, szórakozásra, mulatságra is szüksége van, mint a világ fejlődéséhez megkívántatik a napsugaras, enyhe szellő. A farsangban tartott táncórákat február 12-én délután táncmulatság fejezte be, melyen a leánykák cigányzene mellett csoport- és nemzeti magántáncokat mutattak be. E kis házi bál megmutatta a serdülő növendékeknek, hogy munka után jól esik a tisztességes szórakozás, a tiszta és minden szenvedélytől ment öröm pedig üdítőleg hat testre és lélekre egyaránt. Feb­ruár 16-án a Magyar­ Vörös­ Kereszt­ Ifjúsági Egylete nagygyűlést tartott. Február 21- 22. és 23-án lelkigyakorlatok voltak, melyek­nek jó hatását a növendékek magaviseletén és szorgalmán ész­lelni is lehetett. Általános szentáldozás zárta be a lelkiéletnek szentelt szép napokat. Február 28-án az intézet növendékei a Városi Mozgószínházban végignézték a „Petőfi élete és műkö­dése“, című előadást. Április 10-én jelen voltak a IV. Károly királyért mondott gyászmisén. Április 27-én Pokorny Róbert dr. városi orvos szemvizsgálatot tartott, de gyanús esetet nem talált. Április 30-án a IV., VII. és VIII. osztály a szaktanár vezetésével megtekintette a gázgyárat. Május 7., 9. és 11-én volt a VIII. osztálynak osztályvizs­gálata és május 15., 16., 17. és 18-án az érettségi írásbeli vizs­gálatok. Május 17-én Pokorny Róbert dr. újraollotta arra kötele­zett növendékeinket. Május 29-én volt a fák és madarak napja a városhoz közel fekvő erdőben. Június 12-én volt a szóbeli érettségi vizsgálat Dsida Ottó dr. úr őméltósága, a győri tanker, kir. főigazgató elnöklete alatt. Június 15—19-ig folytak az I—VII. osztályban az évvégi össze­foglalások és 21., 22 én a magánvizsgák; június 29-én volt az ünnepélyes Te Deum, a Tanulmányi Értesítő kiosztása és a záróünnepély. Változások a tanári karban. Ez évben az iskolafenn­tartó rend nemcsak a leánygimnázium vezetését vette kezébe, hanem nagyobbrészt a tanítást is a rend tagjai látták el. Nem feledkezhetünk meg e helyen sem a Szent­ Benedek rend ama lelkes és ügybuzgó tagjairól, kik a leánygimnáziumnak fönn­állása óta önzetlen pártolói voltak. Nagy tárgyi tudásukkal, gazdag tapasztalatukkal, bölcs tanácsaikkal, lelkes pedagógiai szakavatottságukkal és fáradhatatlan türelemmel ápolták a katholikus talajnak eme nagyreményű sarját. Hálás köszönet a sok jóindulatért ! Tanulmányi és fegyelmi állapot. A regenerálás nehéz és lassú menetű munkája nálunk már a múlt évben befejeződött és nyugodtan mondhatjuk, hogy tanulóinknál a békeidőbeli szorgalom és viselkedés uralkodik. Elsőrendű fontosságúnak tekintettük, hogy leánynövendé­keinkben megerősítsük, illetve beléjük oltsuk azt az érzést, hogy

Next