Katolikus leánygimnázium, Sopron, 1937

25 év. 191 évvel ezelőtt, egy napsugaras tavaszi alkonyaton nehéz utazó­kocsi állott meg az akkori Sopron belvárosának külső szélén, a mai Orsolya-téren. Három Szent Orsolya-rendi apáca szállt le róla egy idősebb úrihölgy és a zárdalelkész kíséretében. Sopron első apácakolostorát és a leányneveléssel foglalkozó Orsolya-rendnek első soproni iskoláit jöttek megalapítani. Három rendtag.. . Kicsinyke ház... Templom még nincs is... 1747-et írtak akkor... Ma pedig, 1938-ban évenként 1 100-nál több kisebb-nagyobb leányka tanul a szerzetesnők különféle iskoláiban, (12 osztályú elemi iskola, 1 osztályú polgári leányiskola és ugyancsak 4 osztályú nőipari középiskola, tanítóképző, illetve leánylíceum és a nyolcosztályú leánygimnázium), amelyek egyikének, a leánygimnáziumnak negyed­­százados állomásához érkeztünk el a jelen 1937 38. iskolai évvel. A Rend ugyanis szent Alapítójának, Merici Szent Angélának szel­lemében mindenkor arra törekedett, hogy»’ megfeleljen a kor szabta követelményeknek, s mi­után a XX. század a kenyérkereső és tudo­mányos pályákat is megnyitotta a nők előtt, a rendi iskolákat fenntartó fejedelem asszonyban, áldott emlékű Mater Desils Ladislauban már jókor megérlelődött a leánygimnázium megalapításának terve. Eleinte, mint magánjellegű leánygimnázium­­nak csakis benn­lakó növendékei voltak, kiket mint magántanulókat szerzetesnek oktattak és az év végén a helybeli Szent Benedek-rend főgimnáziumá­ban magán­vizsgála­tot tettek. így kezdte meg gimnáziumi tanulmányát hét 1. osztályos növendék az 1907/908. tanévben, akik együtt is ma­radtak az V. év befejezőéig (1911/12.), ezután pedig széjjeloszolva más nyilvános jellegű intézetekben fejezték be tanulmányaikat. Az 1910/11. iskolaévben újabb 1. osztálya nyílt meg a magán­jellegű leánygimnáziumnak. Az iskolafenntartó fejedelemasszony, Ma­ter Desils Ladislau ekkor elhatározta, hogy a következő 1912/13. is­kolaévre nyilvános jellegű leánygimnáziumot nyit. Azonban a szép kezdetnek egyelőre nem volt megfelelő folytatása.

Next