Állami leánygimnázium, Sopron, 1925

Hiszünk egy Istenben Hiszünk egy Hazában, Hiszünk egy isteni, örök igazságban Hiszünk Magyarország feltámadásában. Intézetünk történetének nevezetesebb mozzanatai. Sopron sz. kir. város képviselő testülete 1871. évi április hó 19-én tartott közgyűlésén azt a határozatot hozta, hogy „feleke­zeti különbség nélküli, magyar-német tannyelvű felső leánytano­­dát“ állít fel, amelynek feladata leend serdültebb leányoknak az elemi iskolák befejezése után természetüknek és női hivatásuk­nak megfelelő nevelést és kiképzést adni. Az iskola 1871. évi október 3-án nyílt meg 2 osztállyal, az első osztályban 25, a második osztályban 7 tanulóval. Az iskola hivatalos neve: Sopron városi, hitfelekezeti különbség nélküli, kétosztályú, magyar-német tannyelvű felső leánytanoda. Igazgatóul és állandó tanerőül a város képviselőtestülete Riesz József nagyszombati polgáriskolai és képezdei tanárt választotta meg. A tanári teendőket 5 reáliskolai tanár, 1 líceumi tanár, 2 elemi iskolai tanító és Leupin János francia nyelvmester látta el. Azok közül, akik intézetünk bölcsőjénél ott állottak, élet­ben van még Wallner Ignác dr., a soproni állami főreáliskola tudós, köztiszteletnek örvendő ny. igazgatója, c. főigazgató úr. Az iskolába való felvétel 6 elemi osztály elvégzéséhez volt kötve. Az első iskolai év I. és II. osztályos tanulóinak kora 12 és 14 között váltakozott. Az iskola a Müller Paulin utca (akkoriban Hátsó-kapu) 2. számú, ú. n. Ihász-féle ház első emeletén nyert el­helyezést, abban a házban, ahol az 1681. évi országgyűlés idején a főrendek Eszterházy Pál herceget választották meg nádornak. A tanítás nyelve magyar és német volt. Az 1873. évi nagy pénzválság miatt a III. osztály csak az 1874—75. tanévben nyílt meg. 1875. évi július havában Riesz József igazgató lemond állásáról, és 6 pályázó közül Jausz György felsőlövői tanárt választja meg igazgatónak a város kép­viselő testülete. 1875—76-ig október 1-én, 1876—77-től kezdve szeptember 1-én nyílt meg az iskolai év. 1871 óta húsvét után, 1875 óta május 15. után reggel 7 órakor kezdődött a tanítás. Az 1881—82. iskolai év kezdetével az iskola megszűnt „városi“ lenni és rendes alkalmazásban levő tanerőivel és fel­szerelésével az állam kezébe ment át. Uj neve : Soproni m. kir. állami felsőbb leányiskola. Ugyanebben az évben megnyílik a IV. osztály, és az intézet a Ferenc József-téren levő Stomo-féle házba költözködik át, amelynek I.emeletén helyezkedik el. Ebben a házban lakott 1482. december havától 1483. február haváig Mátyás király, az Igazságos. 1881-től a tanítás nyelve tisztán a magyar. 1884-ben Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi minisz­ter, akinek nevéhez fűződik első­sorban intézetünk fejlődése, meg­vette a Deák-téren levő, 1034 négyszögölnyi saroktelket egy kizá­rólag az iskola céljait szolgáló épület emelésére.

Next