Római katolikus polgári leányiskola, Sopron, 1932
szemben; a felsőbbek a Máriakongregációnak tagjai, itt ők szerepeltek mint kicsinyek az intézet felsőbb iskoláinak kongreganistái mellett. A III. és IV. osztály a szt. Margit-önképzőkörben fejtett ki szép öntevékenységet. A Szingárda minden hónap második és negyedik vasárnapján tartotta összejöveteleit. A gárdisták buzgón és örmmel jöttek a gyűlésekre. Az ünnepélyes tagfelvétel nov 27-én történt, amelyet Feichtinger Mátyás igazgató tartott, Bürchner László dr. soproni prépost pedig beszédet intézett a gárdistákhoz és ezek szüleihez. A Gárda tagjai nagy lelkesedéssel gyűjtöttek össze tűszóró lapokkal 40 pengőt a missziós szeminárium céljára. Egy pogány gyermeket is kereszteltek. Ezenkívül különféle anyagokat gyűjtöttek M. Szerafika nővér irányításával Gárdakapitányok voltak: Szalay Gizella és Takács Margit- A Gárda vezetésében M. Augusztína nővér segédkezett Máriakongregáció. Május a szívek hónapja. A virágok illata, a madárkák csipogása a gyermekszívekben is vágyakat keltenek. Vágyakat a szép, a jó, a tökéletes után. Hova, merre mutassunk nekik, hogy kielégüljenek? A legszebb, a legjobb, a legtökéletesebb Anya felé, aki egyedül méltó arra, hogy szívük oltárára emeljék. Kis polgáristáink nem nagyon várnak a hívásra ! Jönnek, ahogy szeretetük diktálja, vonzza őket. Május 7-én 21 tisztaszívű leányka ígért hűséget a szent Szűznek... örökre. E leánykák működése tulajdonképpen folytatása Szívgárda-beli életüknek. Támogatják a sajtót, a missziókat, segítik a szegényeket, gyenge erejükhöz mérten apostolkodnak. A szt. Margit-önképzőkör szeptember havában tartotta alakuló gyűlését. A tisztikart titkos szavazattal választottuk meg. Elnök : Horváth Irénke, jegyző: Lakíts Ella, pénztáros : Fischer Edit, bírálók: Árkosy Kató, Miklós Margit, Klein Etus és Egyházy Jolán. Úgy az elnök, mint a rendezők és könyvtárosok nagy buzgósággal teljesítették kötelességüket. A kör „Magunk közt" címmel diáklapot szerkeszt, amelyben egyesek nagyon helyesen érvényesítették tehetségüket. Elbeszélések, találó illusztrációk, rejtvények, költemények képezték a lap tartalmát. Különösen kitűnt Árkosy Kató ügyes, kifejező rajzaival, Pernyés Magda szellemes költeményeivel, egészséges humorával. Az illusztrációkban még Bányay Magdus, Pócza Marika és Gyulai Terus érdemelnek dicséretet, tanulságos mesék írásáért pedig Horváth Irénke, Lakíts Elli és Szalóki Mária IV. oszt. tanulók. Felsoroltak nagy buzgóságukért a záróünnepélyen jutalomban is részesültek. A gyűléseken fogalmazások felolvasásával, zongoradarabok, kisebb vígjelenetek, monológok, dalok, táncok előadásával és festményekkel szerepeltek. Ünnepélyesebb műsora kétszer volt a Körnek, Mikuláskor és Hősök napján.