Soproni Hirlap, 1928. december (15. évfolyam, 273-295. szám)

1928-12-19 / 287. szám

2 Távolba kongó hangod riassza fel Trianont Irta: Csod&ayi Mariska Az alábbi cikket ügyestollu szer­zője a Dóm templom harangszen­telésére írta. Közreadásában tech­nikai okok késleltettek bennünk. Mesterkezekre valló, nemes ércből öntött, keresztény hitünk szent szimbóluma, lel­künk legnemesebb érzetével, szívünk izzó­­égő-forró szeretetével itt a civitas fidelis­­sima, a szabad polgárok szabad városának hűségkapujánál, lelkünk ragaszkodásának egész odaadásával, mély hódolattal köszön­tünk. Az olthatatlan vágy és a mi keresztény lelkünk hivó szava volt az a Turulmadár, amely vonzott, hivott, kisért hazáig. Most szent templomodba visszatérve, őrt álló magaslatodon, légy nekünk újra az, ami voltál egykoron. Légy ébresztője a hajnali órának és ha aláhanyatlik a nap, elpihen a természet, ha bealkonyodik a vidék, a te­rve Máriád legyen a bölcsődal, amely nyu­godt, csendes álomba ringatja a létért küzdő fáradt embert. Légy a mi első és utolsó gondolatunk, a mi szövétnekünk, amely lelkünkben meggyújtja az örök mécsest, hogy bevilágítson a szentélybe és az oltár zsámolyához vezesse az Istent kereső embert. Mióta Paulinus nolai püspök a negyedik század első felében Campaniában — ahon­nan a nevét is kapta: campanula — első ízben meghúzatta harangot, azóta mindig te voltál, aki születésünk első percétől mellénk szegődve kísértél bennünket addig az útig, ahonnan nincsen többé visszatérés. Viharban, vészben, örömben, búban osz­tályos voltál velünk. Akkor is, amidőn meg­szólaltak a véget jelző szirénák vérző szív­vel, összetört lélekkel leszálltál a piedestál­­ról, hogy messze idegen országba, a ten­gereken is át, a hadak utján nyomon kövesd a dáliás hősöket, a honvédelemre szólítva, a hazaszeretetre oktatva, a nemes lelkese­désre serkentve, a példa okáért magad jár­tál elől a védőbástyákon, hogy golyózápor­ral egyenlően sújts a viaskodókat. Csak mikor elült a vérzivatar, mikor elnémultak a halált osztó ágyuk rettentő dörrenései, mikor örök álomra elsirattattad az utolsó honvédet is, csak akkor tértél vissza, hogy engesztelésre hívd a megkeseredetteket, meg­vigasztald az árvákat. Nemes alkotásod most, a messze úttól fáradtan, még mély kábult­­ságban pihen, már vár a szent kenetre, a zseni keresztelőre, hogy újra éledve ércszived megdobbanjon, hogy ébredő lelked mélyé­ből feltörhessen az első dicső nagy glória. Fogadd a köréd sereglő hívek lelkes szent hozsannáját és hitbuzgóságunk bisztositásá­­val legelsőnek vedd szárnyaidra az egész magyar nemzet buzgó imáját, amely or­szága boldogulásáért, határai visszaadásáért az égbe kiált. Vidd el szenetünket, juttasd el imánkat a meghallgatás szent helyére, hogy Isten, a magyarok nagy Istene szaba­dítsa fel testvéreinket az idegen járom alól. A te szent triód hozza vissza sziveinkbe a békét, hogy egyek lehessünk Krisztusban, egyek a szeretetben és a jóravaló törek­vésekben. Ne hagyj el többé, ha netán a messze jövőben beesteledve beborulna az ég felet­tünk. Távolba kongó hangod riassza fel és hívja tetemre Trianont. Hatalmas szent har­móniád legyen velünk minden időben, hogy egykor egy névtelen iró megírhassa rólunk — Magyarország felvértezve a hittel, az egy örök Isten igazságával, megvivta a nagy diadalt és harangzúgás mellett vá­rainak őrtornyára újra kitüzette a hár­mas szinü szűzmáriás magyar lobogót — Hétfőn este a bécsi úti vámnál egy top­rongyos fiatalember jelentkezett a rendőr­őrszemnél azzal a kéréssel, hogy állítsa elő a kapitányság központi ügyeletére. A fiatal­ember, akinek a gyilkos hidegben lábfejei kikandikáltak a sarkatlan, szakadozott cipők­ből és akinek öltözete egy kopott­ rongyos nyári ruhából és egy színes ingből állott, Radics Ferencnek mondotta magát és sza­vait azzal egészítette ki, hogy a jelentkezés előtt alig negyedórával szökött át az ideig­lenes magyar—osztrák határon. Radics ké­résének a rendőrőrszem annál is inkább eleget tett, mivel a fiatalembernek igazoló okmányai nem voltak, de a kánikulához szabott öltözetben egyébként is lelkiismeret­lenség lett volna az u­tán felejteni. Aki tíz esztendő után is szökve menekült a hadifogságból Az idő már előrehaladottabb volt annál, hogy a központi ügyeleten a fiatalemberrel hosszabban foglalkoztak volna s így annak részletes kihallgatása tegnap délelőttre ma­radt. A kihallgatás egyes részletei úgy, amint azokat Radics elmondotta, egyenesen meg­döbbentőek. A megtépett ruhájú, 29 éve dacára is koravén fiatalember ugyanis kö­vetkezetesen vallotta, hogy a piavei nagy katasztrófa után 1928 tavaszáig olasz hadi­fogságban volt és még ekkor is csak úgy tudott menekülni, hogy megszökött. — Fogságba jutásom után — mondotta — a hadifogolytáborból kiadtak munkára egy Turin melletti kis faluba, Novarába. Ebben a kis eldugott olasz faluban dolgoz­tam mezőgazdasági segédmunkát közel tíz éven keresztül napi egy líráért, meg a kosz­tomért. A kihallgatást foganatosító kapitány nem akar hitelt adni Radics szavainak: — Magához nem jutott el a hite annak, hogy vége a világháborúnak? — De hallottam. Össze is pakkoltam a cók-mókjaimat, de mikor búcsúzni akartam, azt mondta a gazdám, hogy nem mehetek. Azzal nyugtatott meg, hogy ha majd sza­bad lesz a foglyok útja, szól és én mehetek. Egy pesti ember, aki nem tud se írni, se olvasni — A tíz év alatt egyszer se ért haza a szüleinek, vagy a hozzátartozóinak? — Én nem írtam, mert nem tudok se írni, se olvasni, de írattam. Hanem, amit írtak a nevemben, a levelek visszajöttek fel­­bontatlanul azzal, hogy a címzett ismeretlen, ummmmwui «wmw« mmmmwt Elmondja a továbbiak során Radics, hogy Budán született, ott volt az apja munkás a téglagyár agyagbányájában. Gyerek­korában elcsavargott, amiért büntetve is volt, így írás­tudatlan maradt. A háborúban az 1-es honvé­dok soraiban küzdött előbb Galíciában, majd az olasz fronton. — Egészen 1925-ig tűrtem, hogy rabság­ban tartsanak. Akkor az ismerőseim bizta­tására, akik mind azt mondták, hogy nem szabad már hadifoglyot tartani, jelentkez­­a csendőrségen. A csendőrök írásokat kér­tek, de mivel írásaim nem voltak, azt felel­ték a kérésemre, hogy bolond vagyok. El­küldték a magyar követségre. A követség ért haza, de hazulról megint csak azt írták, hogy nem ismernek. Közben, hogy éhen ne haljak, újra visszamentem Novarába a régi gazdámhoz. Börtönből börtönbe . Az idén tavaszig megvoltam csende­sen. De tavasszal elfogott a vágy a haza után és nem tudtam tovább maradni. Meg­szöktem. Novarából feltartóztatás nélkül el­jutottam egészen Fiuméig. Ott elfogtak. A fiumei börtönben három hónapig ültem, amikor átkisértek Triesztbe, ahol újra le­csuktak. Talán még most is Triestben ül­nék, ha történetesen nem jön egy bizott­ság, amely előtt elsírtam a panaszomat. — A vizitáció után nem történt egy hé­tig semmi változás a sorsomban. Akkor ki­vettek a foglyok közül, átkisértek Trevizóba és Trevizóból minden irás nélkül átlöktek a határon. Gyalogszerrel egész Ausztrián A beszélő fiatalember mond­atfűzése any­­nyira magyaros, hogy született magyarnak kell lennie. Kiejtése azonban annyira más, hogy a kiejtés miatt csak nehezen érteni meg a szavát. A magas hangokat nyújtja, valósággal énekel. Hanghordozása mind­azonáltal nem bántja a fület. Azok, akik történetesen beszéltek Radiccsal és jártak Olaszországban, határozottan állítják, hogy a fiatalembernek valóban hosszabb időt kel­lett eltölteni olasz környezetben. Csodálatos egyébként és éppen nem mu­tatja az osztrák bűnügyi hatóságok éber­ségét, hogy Radics, aki lerongyolódottsá­­gával messziről felhívja magára a figyel­met, anélkül tette meg az utat Ausztrián át, hogy egyszer is igazoltatták volna. Igaz, hogy vallomása szerint kerülte a nagyobb városokat, de a kevésbé lakott helyeken inkább kirítt az embergyűrűből. Egyébként a menetelése is nagyon megszorított volt, mert a napnak egy részét koldulással töl­tötte. Éjjel ott húzódott meg, ahol az este éppen érte. Árokpartokban, bozótosokban, szalmakazlakban, itt-ott csűrökben. Nem találják a hadifogoly hozzátartozóit Radics útmutatása nyomán a soproni ren­dőrkapitányság táviratilag érdeklődött a szé­kesfővárosi rendőrségen keresztül a fiatal­ember szülei és testvérei után. Az érdeklő­désre az a válasz érkezett, hogy azok ott Tíz évi olasz fogság után Sopronba érkezett egy közhonvéd, aki nem találja a szüleit A harcterek után kilenc és fél évig olasz fogságban, olasz börtönökben, majd fél évig gyalogszerrel kóborolva Ausztrián át SOPRONI HÍRLAP 1928 december 19. zugásod szálljon el a végtelenbe, hogy el­oszlassa a veszedelmet rejtő sötét felhők felettünk tornyosu­l sokaságát. Végre ha egykor a természet rendje szerint kiég a kanóc és letűnünk ez élet színpadáról, ki­séri el az utolsó után és légy velünk, ha beteljesedik az írás szava és ránk köszönt a feltámadás harsonája. Akkor is te költs fel minket, majd ha minden halott ébred. A nagy álom után is még légy nekünk a szent kiséret. Női konfekció- és női kalap­nagyáruház, nagy karácsonyi vásár cégnél Sopron, Várkerület m. sz. 1928 december 31-ig mélyen leszállított árak. Előnyös fizetési feltételek! Előnyös fizetési feltételek! r — Újítás a Rádió terén. Sok bajt oko­zott a rádió tulajdonosoknak az új áram bevezetésével az akkumulátorok töltése. A Sugár és Braun villamossági vállalata Várkerület 88. Telefon 51. megkönnyítette az akkumulátorok töltését, miután modern töltő állomását berendezte. Rádió- és autó­akkumulátorok szakszerű töltését, el- és visz­­szaszállítással havi átalánydíjért nagyon ol­csón vállalja.

Next