Soproni Hirlap, 1934. november (21. évfolyam, 247-270. szám)

1934-11-27 / 267. szám

KAMARAZENEEST december 1-én a KASZINÓBAN. Jegyek Karnernál. Jubileumi ünnepség a siketnémaintézetben. A siketnémák soproni intézetében bensőséges ün­nepség játszódott le szombaton délelőtt. Kun Ernő és Takács Gyula intézeti tanárok műkö­désének negyedszázadát ünnepelte a tanári tes­tület és az intézet tanulóserege. A jubileum al­kalmával a szakfelügyelőség elismerő oklevélben nyilatkozott a két tanár érdemekben dús műkö­déséről. Iparosok figyelmébe! A városi mérnöki hiva­tal az ipartestület útján figyelmezteti az iparosokat, hogy az utcai gyalogjáróra kiálló céglámpák és cégtáblák csak a mérnöki hivatal engedelmével szerelhetők fel. A cégtáblákat csak szabályszerű tervek és építési engedély alapján lehet elhelyezni. Engedély nélkül elhelyezett ily táblák eltávolítá­sát rendeli el a mérnöki hivatal és még rendbír­ságot is alkalmaz. Mivel az összes reklámtáblákat revízió alá veszik, azok az iparosok, akiknek nincs építési engedélyük, kellemetlenségek elkerü­lése végett 30 nap alatt a mérnöki hivataltól sze­rezzék azt be. Mikor került az Erzsébetkert Sopron város birtokába? E címen szombati b. számukban megjelent közleményükre szabad legyen annyit megjegyezni, hogy az ott közölt adatok teljes­séggel igazak ugyan, ámde csak a Bánfalva felé eső részére vonatkoznak a kertnek. A malátagyár és a kőrönd közt elterülő régebb és szebb részt eredetileg Preysing generális létesítette 1740 körül és Neuhofnak, Ujmajornak nevezte el 1763- ban eladásra került a major és kert; pályázott rá Festetich gróf és a város. Az utóbbi szerzte meg; a majorban szárazmalom volt sokáig, de már 1800 körül az akkor még távol eső város polgárai már üdülő­helynek használták és rend­szeres francia park volt nyírott fasorokkal. Tehát Sopron város e téren is az elsőség pálmája illeti meg, mert a fővárosokkat kivéve nem tudom, volt e a monarchiában még egy olyan, melynek sétatere lett volna. Cs. E. „öreg fiuk“ Régen agglegényeknek hívták azokat, akiket ma csak „öreg fiuknak“ neveznek. De azt is nehéz eldönteni, hogy kik tulajdonkép­pen azok az öreg fiút? Azok-e, akik észrevétle­nül, lassan megöregedtek, de azért lelkükben fiatalos fiuk maradtak, vagy azok-e, akik mint fiuk már olyan sokat tapasztaltak, hogy azok a tapasztalatok az öreg kornak is dicsőségére vál­nának? De mehetünk tovább a megállapítások­ban ! Talán azok, akiknek nem adódott mód arra, hogy fiatalok lehessenek és egyszerre öregekké váltak. Öregekké, mielőtt koruk túlhaladt volna. Két kategóriába oszthatjuk ezeket az öreg fiúkat. Az egyik a világháború fiatalsága, akik ifjúságuk legszebb idejét a harctereken töltötték, a másik csoport pedig akik a háború után lettek „fiatalok“, de mint ilyenek nem érvényesülhettek. Nem volt számukra hely. Azóta pedig újabb generáció vette már át az igazi fiatalság szerepét! Hová tartoz­nak tehát az előbbi generációk: Lapítva meg­húzódnak inkább a szó szoros értelemben vett fiatalság között és örülnek, ha nem szólítják őket bácsinak, csak legfeljebb­­öreg fiúnak“. Ők azok, akik nem alapíthatnak családi tűzhelyet, mert tapasztalatokban és korban már-már öregek, de a család fenntartásához szükséges létminimum biztosításában „még“ fiúcskák. Mindenesetre nem ők tehetnek róla... Szegény „öreg fiúk“ ! Vasúti kedvezmény a cukorrépatermelőknek. A felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara igazgató­ságának közbenjárása folytán a Győr—Sopron— Ebenfurti Vasút Üzletigazgatósága 9959/F. számú folyó hó 21-én kelt határozata folytán az ezen vasút állomásairól a Győri Szeszgyár és Finomító Rt. címére szállítandó friss cukorrépaküldemények után a vonalakon kedvezményes díjtételeket lép­tetett életbe. Ezen kedvezmények visszatérítés útján lesznek elszámolva, illetve kifizetve. A visz­­szatérítést a vasúttársaság bérmentesítés esetén a címére beterjesztett fuvarlevél II. példányok alap­ján, — átutalás esetén pedig az eredeti fuvarle­velek alapján fogja az igényjogosult feladónak, illetve címzettnek kiegyenlíteni. A vasútigazgató­­ságot ezen gyors és a mezőgazdasági helyzetet megértő magatartásáért nagy elismerés illeti meg. Egy esztendő alatt 2.400 000 ember halt éhen a világon. Statisztikailag mutatják ki az amerikai világlapok, hogy egy esztendő alatt 2.400.000 ember halt éhen a világon. A statisz­tika a Ruténföldről is kimutatást közöl a meg­állapítja, hogy a Ruténföldön éhenhalt emberek a cseh uradalom áldozatai. (Páris hallgat, Sco­ts Viator pedig cseh pénzen élősködik az éhenhal­­tak hekatombáin.) Nemzetiszínű szivárvány az égen. Az egyik kecskeméti lap írja az alábbiakat: „Az idei külö­nös természeti jelenségekhez kell csatolni azt, a november végén rendkívül ritka természeti tüne­ményt, ami tegnap délután négy óra tájban ej­tette bámulatba a járókelőket. Ebben az időtájban a vékony eső nyomán gyönyörű, fénylő nemzeti­szinű szivárvány jelent meg az égen és hosszú percekig pompázott. Az emberek csodálkozva és áhítattal tekintettek fel rája és az Isten ujját lát­ták benne, hogy a mai napokban, amikor min­denkit megdermesztenek az otromba szerb rágal­mak, az égre került fel az ezeréves nemzet dicső színe, ócska ruháért új kelme. Utazók, akik egy­­némelyikének nem is volna szabad árukkal házalni, sokszor törvénybe ütköző cselhez folyamodnak, hogy a jóhiszemű közönséget félrevezessék. A legújabb ravaszság abban áll, hogy ócska­ ruhát vállalnak el új szövet helyébe. A jó posztóból készült ócska ruhából ők a fővárosban még na­gyon értékesíthető ruhát javítanak és tisztítanak, mit a külvárosokban jó áron adatnak el. Az érte adott posztó ellenben, melyet ők angol posztó­nak neveznek és amely látszatra jól néz ki, a legutolsó fajta soddi, vagy jutta kelme. A beszö­­vött angol jelzés hamisítvány. Néhány napi vise­lés után a bolyhos felszín lekopik és a legdur­vább, legalacsonyabb fajta jutta vagy pamut bújik elő. Tehát óvakodjunk ezektől a szövetcsalóktól. Tíz év alatt tíz százalékkal csökkent a kisiparosok száma. Az 1920. évi népszámlálás adatai szerint 244 000 önálló kisiparos dolgozott az ország területén, akiknek húsz főnél kevesebb alkalmazottja volt. Ehhez 188.000 alkalmazott járult s így a kisiparosság a 670.000 hozzátarto­zóval együtt mintegy 11 millió lelket tartott el. Az 1930. évi népszámlálás adatai szerint az ön­álló iparosok száma 220 000 fő, az alkalmazot­také növekedett. Az eltartottakkal együtt számítva, a kisiparból élő tömeg nagyjából megfelel a tíz év előttinek. Jó árut kell adni olcsón! A karácsonyi vásárt, mely elé sok reménységgel néznek a kereskedők, a törvényes rendelkezések értelmében csak kará­csony előtt két héttel, tehát december 10-én szabad megkezdeni. De azért máris minden üzlet­embernek legfőbb gondja ennek a karácsonyi vásárnak a gondos előkészítése. A kereskedők jól tudják, hogy ez az az időszak, amikor valahogy könnyebben nyílnak ki a pénztárcák, nemcsak azok a tárcák, melyekben sok a pénz, de azok is, amelyekben bizony elég szűkösen van elköl­teni való. És még valamire gondol minden okos kereskedő: arra, hogy most csak jó és olcsó árunak van keletje. Ha tehát azt akarja, hogy jó eredménnyel zárhassa le a karácsonyi vásárt, pillanatig sem szabad megfeledkeznie arról, hogy „kisszakasz időket" élünk, kevés a pénz és sokat vár érte az, aki ma vásárolni megy a boltokba. Filléres autóbusz Bécsbe. Folyó hó 29 én csütörtökön filléres autóbusz indul Bécsbe. Vitel­­dij oda és vissza 60 pengő. Útlevél nem szük­séges. Jelentkezni legkésőbb szerdán délelőtt 10 óráig lehet. Jegyek kaphatók az Idegenforgalmi Irodában, a GySEV­ igazgatóságnál és Barna Andornál. SOPRONI HÍRLAP Kérjen mindenütt TRAU teát! Egyedárusító: SCHIFF I. rum- és likőr­­gyár Ötvös­ utca 1. Telefon 274. Vigyázzon a szemére ! Csak az él, aki lát­ Szemüveget Barnától vegyen ! Zeiss lerakat, Sopron Széchenyi­ tér 17. Apró­hirdetések. Minden szó 6 fillér. Vásár- és ünnepnap 8 fillér. Legkisebb egység 60111­80 fillér. Hirdetéseket csak az összeg előzetes lefizetése mellett közlünk. Udvari szoba idősebb hölgynek kiadó. Bővebb felvilá­gosítás Mező­ utca 21. szám alatt kapható. 1934. november 27. Ha fáradt és izgatott, ha a hasban feszülés n­ézése kínozza és gyakori félelemérzetben szenved,­­ akkor igyék reggelenkint éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József“ keserűvizet, mert ez megszünteti az emésztési zavarok okait, csökkenti a mérges bélgázfejlődést s elhárítja a vértódulá­­sokat. Az emésztőszervek bántalmainakl több or­vostanára elismeri, hogy olyan tüneteknél, melye­ket a bélben keletkező mérgek okoznak, a Fe­renc József víz kitűnően beválik. ff ETIk­ell autó kényelmes, gyors és élese­n I MI VC ilyent rendeljen ! Tel.: este 6-ig : 379. Tel.: reggel 8-ig: 2. Rádió-műsor. KEDD, NOVEMBER 27.­­ BUDAPEST. 6.45 Torna. Utána hanglemezek. 9.45 Hírek. 10 Felolvasás. 10.40 Felolvasás. 11.10 Nemzetközi víz jelzőszolgálat. 12 Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.03 Rzymanné Harnischieger Teréz és dr. Polyánszky Tibor énekel zongorakisérettel. Közben kb. 12.30 Hji Hírek. 1.20 Pontos időjelzés, időjárás- és vizágés­­jelentés. 1.30 A m. kir. államrendőrség fúvósze­nekarának hangversenye. 2.40 Hírek, élelmiszer­­szerárak, árfolyamhirek, piaci árak. 4.10 Asszo­nyok tanácsadója. (Arányi Mária előadása.­ 4.45 Pontos időjelzés, idő­járásjelentés, hírek. 5.00 A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hang­versenye. 6.05 «Győzelmes magyar lovasok», Cs. Szabó Kálmán előadása. 6.35 Zsámboki­­Miklós gordonkázik, zongorán kiséri Herz Ottó dr. 7.15 Közvetítés a Hunnia filmgyárból. «Forgatják a hangosfilmet». 8.00 «A magyar cigány nótabokré­­tája». Spur Endre dr. előadása, közreműködik Magyari Imre és cigányzenekara. 9.15 Hírek. 9.351 Hanglemezek. Közben kb. 10.10 Időjárásjelen­tés& ügetőversenyeredmények. 10.30 Márky Pál zongo­rázik. 11.25 Közvetítés egy étteremből. A Bach­­mann szalonkvintett műsora. \ Mindennemű rovarirtók, növény-, gyümölcs­védelmi és csávázó szerek, műtrágyák és erőtakarmányok, gazdasági cikkeket ajánl a Ulti Ferenc-féle OLOSZLIH mogu­la Sopron, Várkerület 52. sz. Darosi mozi Telefon­szám 424. November 26—27-ig, hétfő—kedd: Két kitűnő film­­­műsorban! LILIAN HARVEY zenés szerelmi komédiája: Szerelem iskolája Egy csinos kislány szerelmi kalandjai. A férfi főszerepben Lew Ayres. Azonkívül repriz­­ben: EG­ERTH MÁRTA leg­­bájosabb énekes vígjátéka: Schönbrunni álom Egy kis főhercegnő története. A többi szerepben : Hermann Thiemig, Verebes Ernő. Csak felnőtteknek! Előadások 5, '/28 és 9 órakor K­5 FlkkCReS HIRDETÉS Legkisebb hirdetés: '/* hasáb 10 mm, ára 50 fillér. Vennék egy 16-os bármilyen gyár­tású vadászfegyvert, mely füst nélkü­li lőporral be van lőve. Cím a szerkesztőségnél. CIÁNOZÁS a tökéletes biztos féreg­­irtás. Jótállással végzi: LUKÁCS GYULA oki. vegyész­mérnök. Kolostor­ u. 11. Hivő 613. Lapkiadó: Soproni Sajtóvállalat R.-T. OPRONI IRLAP Viriagép- Is Rit javilot szakszerűen, olcsón vállal SPITZER műszerész Pejachevich-höz. Hívásra házhoz jövök ! Ötvös-utca 6. Férfiöltöny vagy télikabát készül hozott anyagból is mérték után M­a­­jTh Amp 2 próbával, garancia mellett már IO •• Felöltők, télikabátok és öltönyök minden igényt kielégítő nagy választékban! Filléres hirdetéseink olcsók és eredményesek. Nyomatott Székely és Tsa könyvnyomdájában Soproni Várkerület 66. — Telefon 394.

Next