Soproni Napló, 1906. október-december (10. évfolyam, 79-103. szám)
1906-10-04 / 79. szám
X. évfolyam. 79. szám. Sopron, 1906. csütörtök, október 4. Egy ivra 16 K, félévről 8 K, nsgysdivn K K. j L*ptni*jdon»» *• f«ui6* siegelt®. ; Szsrksszícség és kisdóhivsíil Vaiksiülstih sz. »egjelMlk «»fktörtökftném TMAnu|MB. j ' ' A Hirdetéseit ejfreisen szerint. M. kir. pMtatakarstpfoiták nála Is chnriac-feifateai 1T1N. ! * Távb.ti.ló : Si.rteMti.tr *»1. — KitdGhi.aU! 1». «»»«. A mikor ünneplünk. Sopron, okt. 3. Az egész ország szive megdobbant arra a gondolatra, hogy hazahozzák második Rákóczi Ferenc hamvait. Készülnek is már a nagy ünnepre, a fejedelem méltó fogadására. A hazatérő fejedelem útja diadalut lesz az ország szivén keresztül Kassáig, ahol szent hamvait örök nyugovóra elhelyezik. A késő ősznek minden virágát letaroljuk, hogy feldiszithessük vele nagy Rákóczink és bujdosó társainak koporsóit Úgy érezzük azonban, hogy az ünnep előkészületei között megfeledkeztünk valamiről. Van a mi törvénytárunknak egy szégyenletes fejezete. Az, amelyben egy hitvány kornak aulikus epigonjai hazaárulónak mondották ki II. Rákóczi Ferencet, a magyar hazafiak legdicsőbbjét. Örök szégyene a magyarnak, hogy akadtak soraiban hitvány emberek, akik a szabadságharc legközvetlenebb hatása alatt, mikor tehát még eleven emlékkel éltek a hősiesség csodatételei, mikor még élt maga választotta számkivetésben ez idők legendás alakja, hogy akadtak mondom hitvány emberek, akik a magyar Corpus Jurisba beállították a Rákóczi Ferencet és hős társait megbélyegző törvényt. Néhány évvel előbb a törvényhatóságok, köztük Sopron vármegye is, feliratban fordultak a törvényhozáshoz és a kormányhoz, kérve a szégyentörvénynek hatályon kívül helyezését. Mert ez a törvény ma is él és érvényben marad mindaddig, míg a törvényhozás azt egy másik törvénnyel ki nem tépi törvénytárunkból. Akkor történt a hazafias törvényhatóságok mozgalma, amikor a Rákóczi-féle szabadságharc kétszázéves fordulóját ünnepeltük Azóta nagy dolog történt: maga koronás királyunk rendelte el, hogy Rákóczi Ferencznek szent hamvai hazahozassanak. Ez most meg is fog történni. Mi akadálya van tehát annak, hogy a kormány törvényjavaslatot terjesszen a Ház elé, amelyben megadja az elégtételt a nagy fejedelem és hős társai dicső emlékének. Ki kell törülni törvénytárunkból a Rákóczit és társait meggyalázó törvényszakaszt. E nélkül hazug a mi ünneplésünk és káromkodássá válik ajkunkon a szó, amely a nagy fejedelem dicséretét zengi. Hisszük is, hogy a nemzeti kormány e téren is megteszi kötelességét Az ország közvéleménye már nyilatkozott a törvényhatóságok útján. Most a kormányon és a törvényhozáson van a cselekvés sora. Rákóczi fejedelem nagy emlékéhez csak sarainkat leoldozva szabad járulnunk, mint a prófétának az égő csipkebokorhoz. Csak így leszünk méltók hozzá, a nagyok legnagyobbjához.6. A „SOPRONI NAPLÓ“ TÁRCÁJA. Nem boldog a magya. — A „Soproni Napló“ eredeti tárcája. — (Folytatás.) Ily eljárás mellett csudálhatjuk-e, ha a pásztorokból elszaporodott oláhság, mert a magyar a harcokban áldozta életét és vagyonát a hazáért és szabadságért, római történetet akar magának faragni. Ezek a talián pópák vezetésével rumuszszá átvedlett délszlávok el akarják bolonditani a világot, hogy ők dák és római utódok s a magyarokat itt megelőzve laktak. Pedig hegy, folyó és városok nevei úgy hazánkban, mint Havasalföldön, Moldvában egész a tengerig arról tanúskodnak, hogy az u. n. dákok szabad hegylakók (dagh-hegy) általános neve alatt szittya eredetű, keleti törökfaj népségként terjeszkedtek jazggokkal — ijjászok, filiszteusok, — együtt egész Magyarország közepén a Dunáig, s utóbbiak a római uralmat soha el nem ismerték maguk felett. Jászok és kunok, besenyők és kazárok szállották meg Moldva és Bessarabia térsé'' ' ---- ---geit s ott még a múlt század elején mint magyarok laktak. Jászvásár volt főhelyük, ma Jassy, csudálni lehet, hogy Daksyra nem változtatták, mert a jász eredet még benne van most is, ők pedig mindenre reá akarják a dako-román jelleget ütni és római eredetre visszavinni. Dühös vadállattá válik, ha mai nap az odavetődött magyart anyanyelvén hallja beszélni, s ha már egy kulturliga elnöke csak annyi műveltséggel sem bír, hogy tisztelné az idegent és vendégjogot, hát akkor a többi módtól mit lehetne várni durvaság és vadságnál egyebet ? Sértette volna csak meg az oláh az angol vagy amerikai konzult, eddig már Constanza romokban heverne. Az angolok, vagy az amerikaiak hadihajói megtanították volna a mócokat az idegenek tiszteletére. A mieink, ha lehet így mondani, csak parádézni járják a tengereket. Elköltik reájuk keservesen szerzett pénzünket, de elégtételverésre még ágyút el nem sütöttek. De hát csak így jár a szegény magyar! Ha száz kezű Briaveusok volnánk, akkor sem tudnánk a sok porlevest kiosztani azoknak, kik bennünket úton-útfélen bántalmaznak. Különben az ilyen oláh dicsőség után nem vágyódunk, inkább elhisszük, hogy az oláh, valamint a sváb nyelv gyönyörűen hangzatos. Próbálja csak bárki például kilenc tojás, kilenc új tojást bármelyik nyelven hangosan kiejteni így: novu ou, novu nov ou, vagy nem ei, nem neue ei, hát nem hiszem, hogy a Duni eszébe nem jut. Különben semmi sem új a nap alatt. Nyolcszáz év előtt a bolgárokat legyőzték a magyarok és a győzők beleolvadtak a szláv bolgárságba. Kár éreztük! Ha nem így történik, másként folytak volna a most muszka pórázon vergődő bolgárok szabadságtörekvései. Azt mondják más kárán tanul az okos. Hát ezen közmondás mindeddig nem illik reánk, mert még a magunk kárán sem tanultunk, tehát az okos jelzőre igényt eddig nem formálhatunk, iparkodjunk ezen rossz tulajdonságunktól megszabadulni. Ezen megjegyzések csakis IV. Béla századokra kiható alkotásai folytán torlódtak szintérre, térjünk tehát vissza hozzá, mert mai helyzetünkben okulhatnánk tettein és következményein. Amint az ország rendezésével végzett, cognac és töriksi dúsan Stow raktárai splji aj p n '' ' ‘•h. RHUd MW*# G Jtütt Willa* Gazdasági cseléddíjazás. A vármegyei gazdasági egyesület vasárnap délelőtt a megyeháza nagytermében cseléddíjazást rendezett. Tíz évvel ezelőtt, a millenniumi esztendőben volt vármegyénkben az első ilyen cseléddíjazás, s akkor elhatározta az egyesület, hogy ezt minden ötödik évben megismétli. A mostani cseléddíjazás tehát a harmadik. Hetven jóságos arcú, munkában megőszült földművelő embert ért a jutalom hosszú hűséges szolgálatukért. A munka ünnepére az egyesület vezetőségén és számos tagján kívül eljött sok vendég is. Ott volt Baán Endre dr főispán, Molnár István alispán-helyettes, főjegyző, Hajas Antal t. főügyész, Printz Ferenc dr helyettes-polgármester, Dőry Miklós cs. és kir. kamarás, Páris Frigyes nyug. kir. ügyész, Schneider Gábor kir. ügyész, Tálos István dr orsz. képviselő, Bauer Ottó, Rupprecht Olivér földbirtokosok, id. Wolff Lajos és Soós Géza, az egyesület alelnökei, Seigmann Kelemen kapuvári tiszttartó, a vármegye több tisztviselője és mások. A terem közepén, az emelvénynyel szemközt