Soproni Szemle, 1984 (38. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 3. szám - Hárs József: A Soproni Ünnepi Hetek előzményei II. rész

mantuai csapszék következett a Rigoletto megfelelő részleteivel. Kis szünet múltán A trubadúr cigánykórusa, Azucena és Manrico kettősével és a kolos­torjelenet került sorra. Zárószámként ennek a Verdi-operának a katonakórusa hangzott el. Németh [y] Anna (alt), Balogh Mária (szoprán), Laczó István (tenor), a soproni születésű Horn József (basszus) és Koh (ezúttal baritonként) énekelte a szólókat.5* „Ahogy az égő gyertyát tartó fehér-fekete apácák hosszú sora a titokzatos sötétből felbukkant, hogy a kereszthez vonuljon, ahogy a rejtelmes háttérből előretódult a fáklyások menete, a kórus, a sokszínű statiszták tömege, s ki­­gyúltak a tüzek, fényszórók, vörös és lila sugarak, ez olyan megkapó és bűvöle­­tes volt, hogy felejthetetlen mély hatást tett mindenkire”. Vajon lefilmezte-e Friedrich? — kérdi. (Ott volt, de — sajnos — technikai okok miatt nem tudta a látványt lencsevégre kapni.) Hogyan is kezdődött „ezen a mesésen csodás természetadta színpadon, ami­lyen több sincs a magyar határokon belül”? Lassan [...] elhelyezkedtek a né­zők a rákosi kőfejtő előterében, a különböző magasságokban kínálkozó szikla­teraszokon. Százak, meg százak jutottak ide is, oda is és fönt a peremen sűrű emberkoszorú feketéllett köröskörül ... Lent a mélységben pedig már ott nyüzsgött a zenekar, mögötte gigantikus oszlopokkal határolt kőszínpadon a mantuai kurta kocsma [...] a feketén tátongó barlangnyílások egyikének sötét­lő sarkában a Trubadúrbeli kolostor fehér keresztje, ahol a jámbor apácák a híres »Miserere«-t [!] éneklik. A földalatti óriásméretű mélységekben pedig már gyülekezik a hatalmas kórus”. Kétszázan vannak, aztán a rendezőség, fáklyavivők, kellékesek, tűzoltók. Az emeletnyi magas barlangtermek mind­járt természetadta öltözőknek, díszlet- és kelléktárnak is szolgáltak. Valahol közben egy kis kritikai megjegyzés tűnik fel: a zenekar „a színpadi tömegek­kel szemben kissé hézagosan hangzott”. Az óriási statisztériát főleg fertőrákosiakból verbuválta a rendezőség. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy még egy 85 éves rákosi embert is fel kellett venni statisztának, mert mint mondta „ha senki se marad otthon a faluban, ő is velük akar menni ..” (S. H. 1937. jún. 15.). A júl. 8-i számban már azt álla­pítják meg, hogy a fertőrákosiak mint közönség [is] 50 filléres jegyeikkel meg­mentették az előadást a „legsúlyosabb katasztrófától”. Mintegy 1500-an voltak kint a kőfejtőben nézők. Hogy ebből mennyien lehettek a „megmentők”? A falu lakosságszáma az 1930-i népszámlálás adatai szerint 3371, ez 195­1-re 3742- re növekedett (Id. Thirring Lajos: Sopron vármegye községeinek újabb nép­fejlődése. SSz. kiadv. 148. sz. VI. évf. 1942. 4. sz.). A S. H. jún. 29-i számában közük, hogy milyen idő volt előző nap Sopron­ban. A szőlészeti és borászati szakiskolától nyert értesülésük szerint a hőmér- 54­ 54 Kárpáti Sándor zenetanár (1872—1939), a soproni tanítóképzőben tanított, számos zenei tárgyú cikke jelent meg, férfikarokat komponált (ld. Zenei Lexikon Bp. 1965, II. köt., 305.). Nekrológját Koch Ferenc írta meg (Svm. 1939. febr. 28.). Az idézetben szereplő énekesekről: Némethy Anna (később, megkülönböztetésül az akkor már híres Némethy Elzától, nevéből el­hagyja az y-t) akkor került a kórusból a szólisták közé. Kolozsvárott sz. 1908. „Rövid időn be­lül a színház első artistája lett. A magyar operajátszás történetének talán legszebb alt hangja”. (Várnai Péter: Operalexikon. Bp., 1975, 315.). Kár, hogy a háború és az azt követő évek elzárt­sága nem tették lehetővé számára a nemzetközi karriert. Ma orvos férjével és családjával Bp.­­en él, s éneket tanít. 1956 tavaszán is szerepelt Sopronban, A trubadúr Azucenájaként. Laczó István (sz. Szombathely ,1904, megh. 1965) „egyike volt a legszebb magyar tenorhangoknak” (Várnai Péter i. m. 250.). 1935 óta volt az Operaház tagja. Balogh Máriáról egyelőre még nincs adatunk, Hornról már korábban volt szó.

Next