Sorakozó, 1939 (1. évfolyam, 2-46. szám)
1939-09-08 / 30. szám
2 talanságaiért. Ebben az iskolában ugyanis nemcsak Lenti község gyermekei tanulnak, hanem Stergabarabás, Csesztreg, Résznek, Zalabaksa, Szécsisziget és Kútfej kisiparos és gazdálkodó családjainak fiai, leányai is Lentibe járnak iskolába. Szegény emberek ezek, a gyermekeiket nem adhatják ki tartásba, de hát nincs is rá szükség, hiszen az iskola alig 10—12 km.-re felezik a lakóhelyből. Úgy oldják meg az iskolábajárás problémáját, hogy részletre vásárolnak■ a gyermeknek egy kerékpárt és a kis nebuló azután tíz hónapon keresztül hajnalban bekarikázik Lentibe, délután pedig a jól végzett munka után úgy 4 óra felé hazamegy egy kis meleg ebédre. Nem is lenne semmi baj, ha országutak kockakővel lennének kirakva, vagy bitumen könnyítené meg a kerekek gördülését. De hát ott lenn Alsózalában egy-egy kétnapos eső után olyan vendégmarasztaló sár fedi az országutat, hogy bizony a szegény kis nebulók, fiúk, leányok, hiába ismerik a legalaposabban a közlekedési szabályrendeleteket, kényteleneknéha az országút padkáján, vagy a faluk gyalogjáróján kerekezni végig. Hát igaz, hogy ilyesmi bosszanthatja a hivatalába siető kalucsnis gyalogjárót, de ha eszébe jut valakinek a saját fiatalsága vagy gyermekkora, egy pillanat múlva elmúlik a bosszankodás és belátja, hogy ezek a gyermekek bizony az átlagon felüli áldozatot hozzák azért a kis középfokú műveltségért. Az igazgató ruhája és az államsegély Nem sokkal ezután egyszer arról tanácskoztak az iskolát tényleg fenntartó iparosok, hogy jó lenne államsegélyt kérni az iskola számára, mert hát tanszerek is kellenének, egy kis kibővítés is el kellene, pénz pedig nincs és az iparoskört több mint háromezer pengős adóság terheli az iskola miatt. A hatósági személyként jelen volt egyik helyi előkelőség azt a megjegyzést fűzte ehhez az indítványhoz, hogy az ő meglátása szerint semmi szükség nincs államsegélyre, mert hát „az igazgató elég jól öltözködik.” Szegény, egyszerű iparosemberek hogyan is érthették volna meg, hogy egy iskolának a kultúrszükségletét a vezető tanerő nadrágjának színe és minősége szabja meg. De a felháborodás hiábavaló volt, államsegélyt még ma sem kapott a Lenti polgári iskola. Hogy a szükségletét némikép mégis fedezzék, önkéntes adományokból gyűjtöttek össze néhány száz pengőt. Nyugalmazott főszolgabíró, mérnök, orvos, kishivatalnok, iparos és gazda összeadott néhány fillért és kikerekedett egy összeg. Mielőtt még azonban örülhettek volna az eredménynek, egy szép, vagy inkább csúnya napon feltűzött csuronyú csendőrök jelentek meg az iparoskor elnökénél és jegyzőjénél és egy agilis fiatalembert meg egy őségygyermekes tisztes családapát, aki éppen akkor vette kézhez a katonai behívóját, órákon keresztül faggattak a vásártéri „cédulaházban”, hogy hogyan is mertek ők engedély nélküli adománygyűjtést végezni. Hiába mondották ők, hogy előre, önként felajánlott összegeket szedettek össze, az adománygyűjtés vádja alól nem mentesültek és hát el is ítélték őket úgy első, mint másodfokon. Azért, mert kártyázás és kaszinózás helyett számlák, költségvetések és levelek fölé görnyedve töltötték el estéiket ezek az iparosemberek, 10—10 pengő pénzbüntetés, vagy ennek megfelelő kétnapi elzárás lett a jutalmuk. Hát igen, ez is kultúrmunka. Ezzel azonban még nem ért véget a polgári iskola zaklatása. Egy alkalommal,hivatalos levél szólította fel a polgári iskola igazgatóját, hogy a magánpolgári iskolánál uralodó „közegészségügyi és közrendészeti viszonyokat” harminc napon belül rendezze, mert esetleg az iskolahelyiség lezáratása iránt tesz intézkedést a hatóság. Hogy milyen rendészeti és közegészségügyi hiányosságok voltak az iskolánál, azt csak a jó Isten tudja s egy pár közigazgatási faktor tán . . . Hogy az iskola lezáratása nem követke- Segítsen a szőlőtermelőkön falvasszon szőlőt! A magyar szőlővidékek a legsúlyosabb négzetbe kerülhetnek. A háború elzárja a külföldi piacokat. Minél többet kell fogyasztani a legegészségesebb gyümölcsből zett be, sőt a további vizsgálat is elmaradt, azt a környék intelligenciája körében támadt felháborodásnak lehet köszönni. réteg egy középiskolát és fejleszti mindenlyen akadályversennyel, ilyen nehézségek között tart fenn a csonka ország egyik legszegényebb vidékén a vékonypénzű néptámogatás nélkül, sőt néha felsőbb akarat ellenére is. És fejleszteni is fogja, mert Délzalában sok a gyerek, szeretik is őket és a szegény szülők minden áldozatra hajlandók. Piler László Feljelentés egy szegedi szövetkezet ellen Ahol tenyésztési célokra hevést állatot adnak Előfordul, hogy szilárd, kemény talajon érezzük magunkat s csak kiadós nyári eső után derül ki, hogy tulajdonképen a nyári nap hevétől egy időre kiszárított láp fölött járunk. Ilyesfélét éreztünk, amikor a napokban Szegeden járva, egy hangzatos és hosszú nevű szövetkezet működéséről hallottunk nem éppen épületes dolgokat. Az alapszabályokban lefektetett, szépen megfogalmazott sorok szerint a szövetkezet egyik célja: tenyészcélra alkalmas fajháziállatokat adni a szegénysorsú üzletrésztulajdonosoknak feles haszonra. Működési területe nemcsak a csonkaországra, hanem a visszacsatolt Felvidékre is kiterjed. Nagy agitációval szervezik be a tagokat, akik legnagyobbrészt kispénzű, szegény emberek és a szövetkezeti tagsággal járó terhet — az üzletrész befizetését — a jobb gazdasági lehetőségek megcsillogtatása miatt vállalták. Hogy aztán mennyire váltja be a reményeket a Szövetkezet, amely egyébként a „Háziipari Egyesület Gyapjúfonó-, Szövő-, Foglalkoztató Ipartelep és Kisállattenyésztők Szövetkezete“ nevet viseli — arra vonatkozóan furcsa dolgokat sorol fel két beadvány. Ezek egyike a m. Jár. belügyminisztériumban fekszik OjS.lil —1939. sz. alatt, a másikat a szegedi rendőrkapitánysághoz nyújtották be s 5844— 939. szám alatt iktatták. Ez a két beadvány nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a Szövetkezet fajállatok helyett az igényléseknek megfelelő mennyiségű silány, gyenge és nem ritkán beteg nyulat, szárnyast, sertést és kecskét vásárolt össze és adta ki felestartásra a jóhiszemű tagoknak. A szegény tag a megállapodás értelmében köteles volt a szállítási költséget viselni s a kapott állat nem egyszer kevesebbet ért, mint amennyit a fuvar megemésztett. Karabély Mihály és Csonka Mihály nagykamarási (Újtelep) lakosok nem is fogadták el a nekik küldött állatokat s ezzel a Szövetkezet vezetőségének nem kis neheztelését vonták magukra. Egészen érdekes, szinte komikus Lénárt Mihály orosházi szabómester esete. Lénárt két kecskét kapott. Egy anyaállatot s egy másikat, amelyiket, mint farbakot küldték. A derék szabómester a pompás szaporulat reményében dédelgette a két állatot, végül is különböző gyanús tünetek után megdöbbenve tapasztalta, hogy a fajbakeherért. A minisztériumba és a rendőrségre küldött beadványok ilyen és hasonló esetek felsorolása után nem kevesebbet állít, minthogy a hosszú nevű szövetkezet teljesen megérett a felszámolásra, közel jár a fizetésképtelenséghez, veszteség azonban csak a sds üzlettulajdonosokat fenyegeti, mert Seiler Ernő ügyvezető igazgató például előbb 300, majd további 200 üzletrészét már felmondotta és névértékben kifizettette magának az értéküket. Seiler igazgatóról egyébként azt is állítja a beadvány, hogy saját hatáskörében eladta a Szövetkezet autóját 1000 pengőért hitelben olyan valakinek, aki az ezer pengős hitelre semmi reális fedezetet nem nyújtott. Viszont kölcsönt egy Lampel nevű egyéntől tíz százalékos kamatra vett fel a Szövetkezet. Ezek mellett szinte elenyészik az a „kis“ szabálytalanság, hogy az 1937. évi zárszámadást csak 1939 augusztus 21-én nyújtották be, az 1938. éviről pedig még semmit sem tudnak a tagok. Beszél még a beadvány szövetkezeti tisztviselők vállalati költségen történt mulatozó kirándulásáról, a szövetkezet hivatalos helyiségében lefolyt tivornyákról, de ezek már majdnem magántermészetű ügyek ahhoz képest, hogy ha a beadványban felsorolt üzleti gesztiók igazak — mintahogy azt a károsult gazdák igazolják, — akkor itt hangzatos név alatt a szövetkezeti gondolattal való csúf visszaélés folyik, amit haladéktalanul meg kell akadályozni. Mert a szövetkezeti eszmét nem sajátíthatják ki személyes és gyanús célokra, sem zsidó, sem félzsidó, sem idegen vezetők ... A zsidókérdés nemzetünk történelmében A sokat vitatott és végre törvényre emelt zsidókérdéssel kapcsolatban, nem lesz értéktelen, ha vázlatosan évszázadokra visszamenőleg felsorakoztatjuk azokat a rendelkezéseket, melyeket uralkodóink a magyarság védelmében a zsidókkal szemben hoztak. Hiszen a zsidókérdés nem új probléma hazánkban; olyan régi, mint maga az állam. Történelmi bizonyítékok ezek az időrendi sorrendben felsorakoztatott rendelkezések amellett is, hogy a zsidóság fokozatos beszivárgását nem érzelmi okok irányították, letelepedésre nem a lélekben élő hazaszeretet bírta rá őket, hanem az üzletnek, pénzszerzésnek korlátlan lehetősége. Íme kivonatosan ezek a rendelkezések, minden megjegyzés nélkül: 1092-ik évben: Szent László királyunk uralkodása alatt a szabolcsi zsinat törvényes rendelkezése szerint „keresztény rabszolgát, akármilyen nyelvű, vagy nemzetűt legyen, venni, vagy eladni, avagy magánál szolgaságban tartani senki a zsidók közül ne merjen“, továbbá, hogy „zsidók birtokot szerezhetnek, de csak akkor, ha püspöki székhelyen laknak“. 1222-ik évben: II. Endre az Aranybulla 24-ik pontjában szabályozza a zsidókérdést. Ez a pont kimondja, hogy a zsidók pénzváltók, kamaraispánok, sókamarások és vámszedők nem lehetnek, nemességet nem kaphatnak. 1225-ik évben: Honorius pápa erélyesen követeli a királytól, hogy az Aranybulla rendelkezéseit tartsa be a zsidókkal és izmaelitákkal szemben. 1231-ik évben: a király Budán ünnepélyes formában újból megígéri, hogy az Aranybulla rendelkezéseit végrehajtja és a zsidókat a közhivatalokból lezárja. 1233-ik évben: II. Endre a beregi erdő szélén esküvel fogadja, hogy nem engedi meg a jövőben, hogy a zsidók keresztény nőt vegyenek feleségül, hogy keresztény cselédet, vagy szolgát tartsanak, a közhivataloktól megfosztja, továbbá, hogy a nyugati országokban már régebben bevezetett zsidó jel (sárga, vagy vörös folt, hegyes föveg) viselésére kötelezi őket. 1239-ik évben: IV. Béla király azzal a kéréssel fordul a pápához, hogy a beregi eskü (1233.) egyik-másik, a zsidókra vonatkozó határozatainak betartása alól mentse őt fel. Engedje meg többek között, hogy a királyi jövedelmeket zsidók bérelhessék, továbbá, hogy az ország jövedelmeinek kezelésében és az állami pénzügyek vezetésében is részt vehessenek. A pápa meg is adta az engedélyt. 1251-ik évben: IV. Béla kiadja a zsidók kiváltságlevelét. A kiváltság a zsidóknak Női cipők: 7.90 - től Bajtárs! MINŐSÉGI GARANCIA Ezen utalvány alapján vásárolhatsz az alanti árakon: IV., CALVIN-TÉR 6. SZÁM. SimOHTSITS TIBOR V., SZENT ISTVÁN-KÖRÚT 24. SZ. Keresztény összetartásban a keresztény erő! POSTAI szAlMtAs Férfi cipők: 10.90-től : s.-A . , M 1939 szeptember 8. IIBllMIBWlflllllWIll Haidusziljoszlói Gyógyvíz Sfajdil Ösvinyvíz kapható min- den jobb üzltben és lerakatnál. VII., Hársfa uca 24. Telefon • 149—603 messzemenő személyi, vagyoni, települési és kereskedői szabadságot biztosított. E rendelkezés értelmében a zsidók az egész országban a korona, a kamara tulajdonai és a korona védelme alatt állanak. 1279-ik évben, Kun László alatt a budai zsinat hozott határozatokat a zsidók ellen, így követeli a zsidó jel viselését, a püspököket hivatalvesztés terhe alatt arra kötelezte, hogy a jövedelmeket ne adják zsidóknak bérbe. Kiközösítéssel fenyegetik meg azokat, akik közhivatalokba zsidókat ültetnek. A király e határozatokat jóváhagyta, végrehajtásukról azonban nem gondoskodott. 1360-ik évben: Nagy Lajos rendeletet ad ki, melynek értelmében minden zsidónak záros határidőn belül ingóvagyonával együtt távoznia kell az országból. A zsidók által hátrahagyott ingatlanok az állam tulajdonába mennek vissza. 1364-ik évben: Nagy Lajos visszavonja 1300-ik évi rendeletét. 1526-ik évben: A mohácsi vész után a székesfehérvári országgyűlés a következő határozatot hozta: „Elhatároztatott az is, hogy a zsidók ezen ország minden vidékéről, szabad királyi városokból és helyiségekből rögtön kiűzennek.“ Az akkori zavaros időkben ezt nem hajtották végre. 1617-ik évben: III. Ferdinánd rendeletet ad ki, melynek értelmében a városok területéről a zsidókat, akik az ország jogainak nem részesei, el kell távolítani. 1623-ik évben: Bethlen Gábor elrendelte a gettóba költözést és a zsidó jel viselését. 1630-ik évben: Az országgyűlés megtiltja, hogy a harmincadokat és a vámokat zsidóknak bérbe adják. 1647-ik évben: „A zsidókat, mint akik az ország jogainak nem részesei, hűtlenek és nem lelkiismeretesek, a vámok bérlésétől a jelen országgyűlés befejezése után, minél előbb elmozdítsák.“ 1649-ik évben: Az országgyűlés az alispánokat állásvesztés terhe mellett arra kötelezi, hogy mozdítsák el a zsidó vámszedőket és járjanak el szigorúan azok ellen a falvak, városok ellen, ahol még mindig zsidó vámosok vannak. 1749-ik évben: Mária Terézia rendszeresíti a zsidók által fizetendő türelmi adót. 1780-ik évben: II. József megszünteti a türelmi adót. 1839/40-ik évben: Az országgyűlés által elfogadott zsidótörvény megerősíti a zsidókat ama jogukban, hogy a bányavárosok kivételével az országban bárhol letelepedhetnek, iparral, kereskedelemmel foglalkozhatnak, városi ingatlant szerezhetnek, gyárakat alapíthatnak. 1849-ik évben: A Szegedre menekült országgyűlés elfogadja a zsidók emancipációját. Ez az abszolutizmus alatt hatályát vesztette. 1867-ik évben: Teljes polgárjogot nyertek. Ez a pár évszám közel 800 év küzdelmeit eleveníti fel a zsidósággal. Kétségkívül találunk ezen rendelkezések közt olyat is, amely a zsidóságnak előnyös helyzetet teremtett egyes előző intézkedésekkel szemben. Viszont sajnálattal látjuk azt, hogy a budai zsinatnak az 1270-ik évben hozott határozatáról a mostani zsidótörvény sem gondoskodik. Általánosságban azonban azt látjuk, ezen intézkedésekből, hogy mindig akkor volt rá szükség, amikor fékeresztett mohósággal vetette rá magát a zsidóság a hasznothajtó üzleti életre, a magyarság rovására. Láthatjuk tehát, hogy a zsidókérdés mindig rákfenéje volt a magyar társadalomnak, amely ellen védekezni fajtánk érdekében kötelesség volt, de még inkább kötelességünk ma. Aki pedig még mindig vitatni meri ezt a problémát a magyarság rovására, az nemzetünk ellensége. ORTUTAY ISTVÁN „Három a tánc“ a legfőbb süteménybe verés Kérje mindenütt!