Sorakozó, 1939 (1. évfolyam, 2-46. szám)

1939-09-08 / 30. szám

2 talanságaiért. Ebben az iskolában ugyanis nemcsak Lenti község gyermekei tanulnak, hanem Stergabarabás, Csesztreg, Résznek, Zalabaksa, Szécsisziget és Kútfej kisiparos és gazdálkodó családjainak fiai, leányai is Lentibe járnak iskolába. Szegény emberek ezek, a gyermekeiket nem adhatják ki tar­tásba, de hát nincs is rá szükség, hiszen az iskola alig 10—12 km.-re felezik a lakóhelyből. Úgy oldják meg az iskolába­­járás problémáját, hogy részletre vásárol­nak■ a gyermeknek egy kerékpárt és a kis nebuló azután tíz hónapon keresztül haj­nalban bekarikázik Lentibe, délután pedig a jól végzett munka után úgy 4 óra felé hazamegy egy kis meleg ebédre. Nem is lenne semmi baj, ha országutak kocka­kővel lennének kirakva, vagy bitumen könnyítené meg a kerekek gördü­lését. De hát ott lenn Alsózalában egy-egy kétnapos eső után olyan vendégmarasztaló sár fedi az országutat, hogy bizony a szegény kis nebulók, fiúk, leányok, hiába ismerik a legalaposabban a közlekedési szabályrende­leteket, kénytelenek­­néha az országút padkáján, vagy a faluk gyalogjáróján ke­rekezni végig. Hát igaz, hogy ilyesmi bosszanthatja a hivatalába siető kalucsnis gyalogjárót, de ha eszébe jut valakinek a saját fiatalsága vagy gyermekkora, egy pillanat múlva elmúlik a bosszankodás és belátja, hogy ezek a gyermekek bizony az átlagon felüli áldozatot hozzák azért a kis középfokú műveltségért. Az igazgató ruhája és az államsegély Nem sokkal ezután egyszer arról ta­nácskoztak az iskolát tényleg fenntartó iparosok, hogy jó lenne államsegélyt kérni az iskola számára, mert hát tanszerek is kellenének, egy kis kibővítés is el kellene, pénz pedig nincs és az iparoskört több mint há­romezer pengős adóság terheli az iskola miatt. A hatósági személyként jelen volt egyik helyi előkelőség azt a megjegyzést fűzte ehhez az indítványhoz, hogy az ő meg­látása szerint semmi szükség nincs állam­segélyre, mert hát „az igazgató elég jól öltözködik.” Szegény, egyszerű iparosemberek hogya­n is érthették volna meg, hogy egy iskolá­nak a kultúrszükségletét a vezető tanerő nadrágjának színe és minősége szabja meg. De a felháborodás hiábavaló volt, államsegélyt még ma sem kapott a Lenti polgári iskola. Hogy a szükségletét némi­­kép mégis fedezzék, önkéntes adományok­ból gyűjtöttek össze néhány száz pengőt. Nyugalmazott főszolgabíró, mérnök, orvos, kishivatalnok, iparos és gazda összeadott néhány fillért és kikerekedett egy összeg. Mielőtt még azonban örülhettek volna az eredménynek, egy szép, vagy inkább csú­nya napon feltűzött csuronyú csendőrök je­lentek meg az iparoskor elnökénél és jegy­zőjénél és egy agilis fiatalembert meg egy ő­s­égy­gyermekes tisztes családapát, aki éppen akkor vette kézhez a katonai behívóját, órákon keresztül faggattak a vásártéri „cédulaházban”, hogy ho­gyan is mertek ők engedély nélküli adománygyűjtést végezni. Hiába mondották ők, hogy előre, önként felajánlott összegeket szedettek össze, az adománygyűjtés vádja alól nem mentesül­tek és hát el is ítélték őket úgy első, mint másodfokon. Azért, mert kártyázás és ka­szinózás helyett számlák, költségvetések és levelek fölé görnyedve töltötték el estéiket ezek az iparosemberek, 10—10 pengő pénz­büntetés, vagy ennek megfelelő kétnapi el­zárás lett a jutalmuk. Hát igen, ez is k­ul­­túrmunka. Ezzel azonban még nem ért véget a pol­gári iskola zaklatása. Egy alkalommal,­hi­vatalos levél szólította fel a polgári iskola igazgatóját, hogy a magánpolgári iskolá­nál uralodó „közegészségügyi és közrendé­szeti viszonyokat” harminc napon belül rendezze, mert esetleg az iskolahelyiség lezáratása iránt tesz intézkedést a ható­ság. Hogy milyen rendészeti és közegész­ségügyi hiányosságok voltak az iskolánál, azt csak a jó Isten tudja s egy pár köz­­igazgatási faktor tán . . . Hogy az iskola lezáratása nem követke- Segítsen a szőlőtermelők­ön falvasszon szőlőt! A magyar szőlővidékek a legsúlyo­sabb négzetbe kerülhetnek. A há­ború elzárja a külföldi piacokat. Minél többet kell fogyasz­tani a legegészségesebb gyümölcsből zett be, sőt a további vizsgálat is elma­radt, azt a környék intelligenciája köré­ben támadt felháborodásnak lehet kö­szönni. réteg egy középiskolát és fejleszti minden­lyen akadályversennyel, ilyen nehézsé­gek között tart fenn a csonka ország egyik legszegényebb vidékén a vékonypénzű nép­támogatás nélkül, sőt néha felsőbb akarat ellenére is. És fejleszteni is fogja, mert Délzalában sok a gyerek, szeretik is őket és a szegény szülők minden áldozatra haj­landók. Piler László Feljelentés egy szegedi szövetkezet ellen Ahol tenyésztési célokra hevést állatot adnak Előfordul, hogy szilárd, kemény talajon érezzük magunkat s csak kiadós nyári eső után derül ki, hogy tulajdonképen a nyári nap hevétől egy időre kiszárított láp fölött járunk. Ilyesfélét éreztünk, amikor a na­pokban Szegeden járva, egy hangzatos és hosszú nevű szövetkezet működéséről hal­lottunk nem éppen épületes dolgokat. Az alapszabályokban lefektetett, szépen megfogalmazott sorok szerint a szövetke­zet egyik célja: tenyészcélra alkalmas faj­háziállatokat adni a szegénysorsú üzletrész­­tulajdonosoknak feles haszonra. Működési területe nemcsak a csonkaországra, hanem a visszacsatolt Felvidékre is kiterjed. Nagy agitációval szervezik be a tagokat, akik legnagyobbrészt kispénzű, szegény emberek és a szövetkezeti tagsággal járó terhet — az üzletrész befizetését — a jobb gazdasági lehetőségek megcsillogtatása miatt vállalták. Hogy aztán mennyire váltja be a reményeket a Szövetkezet, amely egyébként a „Háziipari Egyesület Gyapjú­fonó-, Szövő-, Foglalkoztató Ipartelep és Kisállattenyésztők Szövetkezete“ nevet vi­seli — arra vonatkozóan furcsa dolgokat sorol fel két beadvány. Ezek egyike a m. Jár. belügyminisztériumban fekszik OjS.lil —1939. sz. alatt, a másikat a szegedi rend­őrkapitánysághoz nyújtották be s 5844— 939. szám alatt iktatták. Ez a két beadvány nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a Szövetkezet fajállatok helyett az igényléseknek megfelelő mennyiségű si­lány, gyenge és nem ritkán beteg nyu­­lat, szárnyast, sertést és kecskét vásá­rolt össze és adta ki felestartásra a jó­hiszemű tagoknak. A szegény tag a megállapodás értelmében köteles volt a szállítási költséget viselni s a kapott állat nem egyszer kevesebbet ért, mint amennyit a fuvar megemésztett. Karabély Mihály és Csonka Mihály nagy­­kamarási (Újtelep) lakosok nem is fogad­ták el a nekik küldött állatokat s ezzel a Szövetkezet vezetőségének nem kis nehez­telését vonták magukra. Egészen érdekes, szinte komikus Lénárt Mihály orosházi szabómester esete. Lénárt két kecskét kapott. Egy anyaállatot s egy másikat, amelyiket, mint farbakot küldték. A derék szabómester a pompás szaporulat reményében dédelgette a két állatot, végül is különböző gyanús tünetek után megdöbbenve tapasztalta, hogy a faj­bak­e­herért. A minisztériumba és a rendőrségre kül­dött beadványok ilyen és hasonló esetek felsorolása után nem kevesebbet állít, mint­hogy a hosszú nevű szövetkezet teljesen megérett a felszámolásra, közel jár a fizetésképtelenséghez, vesz­teség azonban csak a sds üzlettulajdo­nosokat fenyegeti, mert Seiler Ernő ügyvezető­ igazgató például előbb 300, majd további 200 üzletrészét már fel­mondotta és névértékben kifizettette magának az értéküket. Seiler igazgatóról egyébként azt is állítja a beadvány, hogy saját hatáskörében eladta a Szövetkezet autóját 1000 pengőért hitelbe­n olyan valakinek, aki az ezer pengős hitelre semmi reális fedezetet nem nyújtott. Viszont kölcsönt egy Lampel nevű egyéntől tíz százalékos kamatra vett fel a Szövet­kezet. Ezek mellett szinte elenyészik az a „kis“ szabálytalanság, hogy az 1937. évi zárszám­adást csak 1939 augusztus 21-én nyújtották be, az 1938. éviről pedig még semmit sem tudnak a tagok. Beszél még a beadvány szövetkezeti tiszt­viselők vállalati költségen történt mulatozó kirándulásáról, a szövetkezet hivatalos helyiségében le­folyt tivornyákról, de ezek már majdnem magántermészetű ügyek ahhoz képest, hogy ha a beadvány­ban felsorolt üzleti gesztiók igazak — mint­­ahogy azt a károsult gazdák igazolják, — akkor itt hangzatos név alatt a szövetkezeti gondolattal való csúf visszaélés folyik, amit haladéktalanul meg kell akadályozni. Mert a szövetkezeti eszmét nem sajátíthatják ki személyes és gyanús célokra, sem zsidó, sem félzsidó, sem idegen vezetők ... A zsidókérdés nemzetünk történelmében A sokat vitatott és végre törvényre emelt zsidókérdéssel kapcsolatban, nem lesz értéktelen, ha vázlatosan évszáza­dokra visszamenőleg felsorakoztatjuk azo­kat a rendelkezéseket, melyeket uralko­dóink a magyarság védelmében a zsidók­kal szemben hoztak. Hiszen a zsidókérdés nem új probléma hazánkban; olyan régi, mint maga az állam. Történelmi bizonyí­tékok ezek az időrendi sorrendben felsora­koztatott rendelkezések amellett is, hogy a zsidóság fokozatos beszivárgását nem érzelmi okok irányították, letelepedésre nem a lélekben élő hazaszeretet bírta rá őket, hanem az üzletnek, pénzszerzésnek korlátlan lehetősége. Íme kivonatosan ezek a rendelkezések, minden megjegyzés nélkül: 1092-ik évben: Szent László királyunk uralkodása alatt a szabolcsi zsinat törvé­nyes rendelkezése szerint „keresztény rab­szolgát, akármilyen nyelvű, vagy nemzetűt legyen, venni, vagy eladni, avagy magá­nál szolgaságban tartani senki a zsidók közül ne merjen“, továbbá, hogy „zsidók birtokot szerezhetnek, de csak akkor, ha püspöki székhelyen laknak“. 1222-ik évben: II. Endre az Aranybulla 24-ik pontjában szabályozza a zsidókér­dést. Ez a pont kimondja, hogy a zsidók pénzváltók, kamaraispánok, sókamarások és vámszedők nem lehetnek, nemességet nem kaphatnak. 1225-ik évben: Honorius pápa erélyesen követeli a királytól, hogy az Aranybulla rendelkezéseit tartsa be a zsidókkal és izmaelitákkal szemben. 1231-ik évben: a király Budán ünnepé­lyes formában újból megígéri, hogy az Aranybulla rendelkezéseit végrehajtja és a zsidókat a közhivatalokból lezárja. 1233-ik évben: II. Endre a beregi erdő szélén esküvel fogadja, hogy nem engedi meg a jövőben, hogy a zsidók keresztény nőt vegyenek feleségül, hogy keresztény cselédet, vagy szolgát tartsanak, a köz­hivataloktól megfosztja, továbbá, hogy a nyugati országokban már régebben beve­zetett zsidó­ jel (sárga, vagy vörös folt, hegyes föveg) viselésére kötelezi őket. 1239-ik évben: IV. Béla király azzal a kéréssel fordul a pápához, hogy a beregi eskü (1233.) egyik-másik, a zsidókra vo­natkozó határozatainak betartása alól mentse őt fel. Engedje meg többek kö­zött, hogy a királyi jövedelmeket zsidók bérelhessék, továbbá, hogy az ország jö­vedelmeinek kezelésében és az állami pénz­ügyek vezetésében is részt vehessenek. A pápa meg is adta az engedélyt. 1251-ik évben: IV. Béla kiadja a zsidók kiváltságlevelét. A kiváltság a zsidóknak Női cipők: 7.90 - től Bajtárs! MINŐSÉGI GARANCIA Ezen utalvány alapján vásárolhatsz az alanti árakon: IV., CALVIN-TÉR 6. SZÁM. SimOHTSITS TIBOR V., SZENT ISTVÁN-KÖRÚT 24. SZ. Keresztény összetartásban a keresztény erő! POSTAI szAlMtAs Férfi cipők: 10.90-től : s.-A . , M 1939 szeptember 8. IIBllMIBWlflllllWIll Haidusziljoszlói Gyógyvíz Sfajdil Ösvinyvíz kapható min-­ den job­b üzl­tben és lerakatnál. VII., Hársfa­ u­ca 24. Telefon • 149—603 messzemenő személyi, vagyoni, települési és kereskedői szabadságot biztosított. E rendelkezés értelmében a zsidók az egész országban a korona, a kamara tulajdonai és a korona védelme alatt­ állanak. 1279-ik évben, Kun László alatt a budai zsinat hozott határozatokat a zsi­dók ellen, így követeli a zsidó­ jel viselé­sét, a püspököket hivatalvesztés terhe alatt arra kötelezte, hogy a jövedelmeket ne adják zsidóknak bérbe. Kiközösítéssel fenyegetik meg azokat, akik közhivata­lokba zsidókat ültetnek. A király e hatá­rozatokat jóváhagyta, végrehajtásukról azonban nem gondoskodott. 1360-ik évben: Nagy Lajos rendeletet ad ki, melynek értelmében minden zsidó­nak záros határidőn belül ingóvagyoná­­val együtt távoznia kell az országból. A zsidók által hátrahagyott ingatlanok az állam tulajdonába mennek vissza. 1364-ik évben: Nagy Lajos visszavonja 1300-ik évi rendeletét. 1526-ik évben: A mohácsi vész után a székesfehérvári országgyűlés a következő határozatot hozta: „Elhatároztatott az is, hogy a zsidók ezen ország minden vidéké­ről, szabad királyi városokból és helyisé­gekből rögtön kiűzennek.“ Az akkori zava­ros időkben ezt nem hajtották végre. 1617-ik évben: III. Ferdinánd rendeletet ad ki, melynek értelmében a városok te­rületéről a zsidókat, akik az ország jogai­nak nem részesei, el kell távolítani. 1623-ik évben: Bethlen Gábor elrendelte a gettóba költözést és a zsidó jel viselését. 1630-ik évben: Az országgyűlés meg­tiltja, hogy a h­armincadokat és a vámo­kat zsidóknak bérbe adják. 1647-ik évben: „A zsidókat, mint akik az ország jogainak nem részesei, hűtlenek és nem lelkiismeretesek, a vámok bérlésé­től a jelen országgyűlés befejezése után, minél előbb elmozdítsák.“ 1649-ik évben: Az országgyűlés az al­ispánokat állásvesztés terhe mellett arra kötelezi, hogy mozdítsák el a zsidó vám­­szedőket és járjanak el szigorúan azok ellen a falvak, városok ellen, ahol még mindig zsidó vámosok vannak. 1749-ik évben: Mária Terézia rendszere­síti a zsidók által fizetendő türelmi adót. 1780-ik évben: II. József megszünteti a türelmi adót. 1839/40-ik évben: Az országgyűlés ál­tal elfogadott zsidótörvény megerősíti a zsidókat ama jogukban, hogy a bánya­városok kivételével az országban bárhol letelepedhetnek, iparral, kereskedelemmel foglalkozhatnak, városi ingatlant szerez­hetnek, gyárakat alapíthatnak. 1849-ik évben: A Szegedre menekült országgyűlés elfogadja a zsidók emanci­pációját. Ez az abszolutizmus alatt hatá­lyát vesztette. 1867-ik évben: Teljes polgárjogot nyer­tek. Ez a pár évszám közel 800 év küzdel­meit eleveníti fel a zsidósággal. Kétség­kívül találunk ezen rendelkezések közt olyat is, amely a zsidóságnak előnyös helyzetet teremtett egyes előző intézkedé­sekkel szemben. Viszont sajnálattal látjuk azt, hogy a budai zsinatnak az 1270-ik évben hozott határozatáról a mostani zsidótörvény sem gondoskodik. Általános­ságban azonban azt látjuk, ezen intézke­désekből, hogy mindig akkor volt rá szükség, amikor féke­resztett mohósággal vetette rá magát a zsidóság a hasznot­­hajtó üzleti életre, a magyarság rovására. Láthatjuk tehát, hogy a zsidókérdés mindig rákfenéje volt a magyar társada­lomnak, amely ellen védekezni fajtánk érdekében kötelesség volt, de még inkább kötelességünk ma. Aki pedig még mindig vitatni meri ezt a problémát a magyarság rovására, az nemzetünk ellensége. ORTUTAY ISTVÁN „Három a tánc“ a legfőbb süteménybe verés Kérje mindenütt!

Next