Sorsunk. A Janus Pannonius Társaság folyóirata, 1946 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1946 / 1. szám - Hamvas Béla: Egy költő apológiája
2 HAMVAS BÉLA: EGY KÖLTŐ APOLÓGIÁJA. A kérdés tulajdonképen ez: elképzelhető-e olyan költő, aki magasrendű léttartalmak fölött rendelkezik, de kifejezőképessége vagy csak kivételesen van, vagy egyáltalán nincs? Van-e olyan költő, aki sohasem válik költővé? van-e néma szónok? van-e vak festő? Végül a kérdések gyökerében levő kérdés: a költemény teszi a költőt? a szónoklat a szónokot? a festmény a festőt? A durva ész e kérdést nevetségesnek találja és könnyelműen azt válaszolja: nincs. A finomabb, főként a gyanakvóbb azonban arra gondol, hogy itt létünk nehéz pontját érintette meg. Ez a pont: a realizálás. Ennyi már az első pillanatban érthető: ahhoz, hogy e kérdést valaki föltehesse, nem kell okvetlenül a művészhez fordulni. Elvégre minden emberi tevékenység az emberben megvalósításra váró léttartalmak realizálása. Még az is könnyen érthető, hogy senki ember nem élt, aki e tartalmakat maradéktalanul mind relizálta volna. A léttartalmak menynyisége sokszorta nagyobb, mintamennyibelőlük megvalósítható. Az asztalos azoknak az asztaloknak, amelyeket mind elkészíthetett volna, századrészét sem készíti el. Persze nem az idő s az élet rövidsége miatt; ha az asztalos egymillió évig élne, ezen a helyzeten semmit sem tudna változtatni. A léttartalmakat nem lehet mind realizálni, felszabadítani kell őket. A feladat nem mindent kimeríteni, hanem a kimeríthetetlent megtalálni. 5. Minden további lépés eredménye most azon múlik, hogy az ember mit tart realizálásnak. , Ha valaki a közfelfogást fogadja el, a gondolatmenetet érdektelenné teszi. A közfelfogás ugyanis azt mondja: realizálni annyi, mint ideiglenes szándékok alakjában csak belül lappangó tartalmat kívül véglegesen megformálni. Ahhoz, hogy valaki e feltevésben a tévését felismerje, nem kell különösebb érzékének lennie. A tévedés gyökere a következő: abból indul ki, hogy a valóság kívül van s ezért realizálni csak kifelé lehet. Ami belül van, úgymond, az megvalósulatlan; ami kívül van, az megvalósult; ami bent van, ideiglenes, ami kint van, végleges. Nagyon jól tudjuk, hogy a léttartalmak belül egészen másként reálisak, mint kívül; ezenfelül az, amit belsőnek és külsőnek neveznek, sokszorosan összefügg, az egyik a másikba szüntelenül hat és visszahat. Helyesebb tehát, ha az ember azt mondja: realizálni annyit tesz, mint tekintet nélkül arra, hogy kívül, vagy belül, a lét szövevényében eddig vagy egyáltalában nem szerepelt, vagy pedig alárendelt tényezőt fokozottan hatásossá tenni. A lét szövevényében eddig egyáltalában nem szerepelt tényezőről persze nem kell beszélni. Az emberiség történetét bármilyen tüzetesen kutassuk is át, olyan ismeretlen tényezőről, olyan új léttartalomról, amely eddig nem szerepelt és egyszerre csak felbukkant, nem tudunk. Az egész lét számunkra egyszerre van adva: mindenestül, egy időben és egy darabban. De nemcsak a mi létünk, hanem az egész emberiségé s az egész földé s az egész történeté. Életünket nem részletre kapjuk, hanem egy összegben. Beszélni csak azokról a tartalmakról kell, amelyek megvoltak ugyan, de mellékes szerepet töltöttek be, vagy egyáltalán nem szerepeltek. Ezek most hatásos tartalmakká lesznek, mintha azelőtt nem lettek volna valóságosak, most megvalósulnak. E realizálódás következménye, hogy az em