Sorsunk. A Janus Pannonius Társaság folyóirata, 1946 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1946 / 1. szám - Hamvas Béla: Egy költő apológiája

2 HAMVAS BÉLA: EGY KÖLTŐ APOLÓGIÁJA. A kérdés tulajdonképen ez: elképzelhető-e olyan költő, aki magas­­rendű léttartalmak fölött rendelkezik, de kifejezőképessége vagy csak kivételesen van, vagy egyáltalán nincs? Van-e olyan költő, aki sohasem válik költővé? van-e néma szónok? van-e vak festő? Végül a kérdések gyökerében levő kérdés: a költemény teszi a költőt? a szónoklat a szó­nokot? a festmény a festőt? A durva ész e kérdést nevetségesnek találja és könnyelműen azt válaszolja: nincs. A finomabb, főként a gyanakvóbb azonban arra gon­dol, hogy itt létünk nehéz pontját érintette meg. Ez a pont: a realizálás. Ennyi már az első pillanatban érthető: ahhoz, hogy e kérdést vala­ki föltehesse, nem kell okvetlenül a művészhez fordulni. Elvégre minden emberi tevékenység az emberben megvalósításra váró léttartalmak reali­zálása. Még az is könnyen érthető, hogy senki ember nem élt, aki e tartalmakat maradéktalanul mind relizálta volna. A léttartalmak meny­­nyisége sokszorta nagyobb, mint­­amennyi­­belőlük megvalósítható. Az asztalos azoknak az asztaloknak, amelyeket mind elkészíthetett volna, századrészét sem készíti el. Persze nem az idő s az élet rövidsége miatt; ha az asztalos egymillió évig élne, ezen a helyzeten semmit sem tudna változtatni. A léttartalmakat nem lehet mind realizálni, felszabadítani kell őket. A feladat nem mindent kimeríteni, hanem a kimeríthetetlent megtalálni. 5. Minden további lépés eredménye most azon múlik, hogy az ember mit tart realizálásnak. , Ha valaki a közfelfogást fogadja el, a gondolatmenetet érdekte­lenné teszi. A közfelfogás ugyanis azt mondja: realizálni annyi, mint ide­iglenes szándékok alakjában csak belül lappangó tartalmat kívül végle­gesen megformálni. Ahhoz, hogy valaki e feltevésben a tévését felismerje, nem kell külö­nösebb érzékéne­k lennie. A tévedés gyökere a következő: abból indul ki, hogy a valóság kívül van s ezért realizálni csak kifelé lehet. Ami belül van, úgymond, az megvalósulatlan; ami kívül van, az megvalósult; ami bent van, ideiglenes, ami kint van, végleges. Nagyon jól tudjuk, hogy a léttartalmak belül egészen másként reá­lisak, mint kívül; ezenfelül az, amit belsőnek és külsőnek neveznek, sokszorosan összefügg, az egyik a másikba szüntelenül hat és visszahat. Helyesebb tehát, ha az ember azt mondja: realizálni annyit tesz, mint tekintet nélkül arra, hogy kívül, vagy belül, a lét szövevényében eddig vagy egyáltalában nem szerepelt, vagy pedig alárendelt tényezőt fokozottan hatásossá tenni. A lét szövevényében eddig egyáltalában nem szerepelt tényezőről persze nem kell beszélni. Az emberiség történetét bármilyen tüzetesen kutassuk is át, olyan ismeretlen tényezőről,­­ olyan új léttartalomról, amely eddig nem szerepelt és egyszerre csak felbukkant, nem tudunk. Az egész lét számunkra egyszerre van adva: mindenestül, egy időben és egy darabban. De nemcsak a mi létünk, hanem az egész emberiségé s az egész földé s az egész történeté. Életünket nem részletre kapjuk, hanem egy összegben. Beszélni csak azokról a tartalmakról kell, amelyek megvoltak ugyan, de mellékes szerepet töltöttek be, vagy egyáltalán nem szerepeltek. Ezek most hatásos tartalmakká lesznek, mintha azelőtt nem lettek volna való­ságosak, most megvalósulnak. E realizálódás következménye, hogy az em­

Next