Sportélet, 1908 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1908-10-17 / 44. szám

6 ÜGETŐSPORT. BUDAPESTI ÜGETŐVERSENY-EGYESÜLET. HIVATALOS. Hirdetmény. Az Ügetőverseny-szabályzat 82. §-a alapján 1908. évre pótlólag a következők jelentették be versenyszineiket: Comp. L. S.: fekete-kék szalag. Stehmann Rezső: világoskék, rózsaszínű pettyek. Budapest, 1908 október 13. Budapesti Ügetőverseny - Egyesület. Budapesti ügetőversenyek. A késői szezon, s hogy csak tegnapelőtt ért véget egy nehéz meeting a szomszédban, a város­ligeti gyepön, egyáltalán nem látszott meg az Erzsébet királyné úti pálya őszi meetingjének csütörtöki megnyitó napján. Közönség volt bőven, különösen az olcsóbb helyen, míg a nagy tribünön találkát adott egymásnak az ügető sport előkelősége, kiknek soraiban szép számban üdvözölhettük galopp sportunk számos illustris tagját. A porondon nem remélt jó sport játszódott le. Népes mezőnyökben jó képességű lovak, — legnagyobb részt — starttól a czélig érdek­feszítő, nem egy ízben izgalmas mérkőzéseket produkáltak. A sport sikerültségét világosan mutatja, hogy a hat versenyben nem kevesebb, mint 60 ló, illetve fogat indult. A rendezés a megkívánható magaslaton állott, a futások le­bonyolítása gyors egymásutánban történt, a startok nem szenvedtek sok késedelmet, a «papír» a legtöbb esetben bevált, így joggal mondhat­juk, hogy a megnyitó nap minden tekintetben sikerült. A Megnyitó verseny nagy fjeldben folyt le, 15 lovat indított útnak Wampetics úr. A futam Ypsilanti herczeg színeinek győzelmével vég­ződött. Marcsi, mely leghátul állott, 100 méter hátrányát, már a második körben behozta, s a Bravado-kancza könnyen győzött a távot nem álló King Theses s a nyugtalanul ügető Siess R. ellen. A Derékegyházai díjban kilenc- hároméves mérte össze erejét, két első helyezett: Wainscott jr. és Lord Lancelot az egész úton uralták a helyzetet, s az előbbi annál könnyebben nyert, mert a «wienerwaldi» a czél egyenesen fel­vágott. A Homoki-díj mezőnye 10 lóból alakult. A field keresett kedvencze Erna volt, s a Wil­­burn-kancza mégis felelt a bizalomnak, végig vezetve igen biztosan győzött Demission ellen, mely mögött heves finish folyt le a további helyekért. A nap főszámában a Metropole-díjban mind a hét kötelezett ügető a starter zászlaja elé állott. A pusztaberényi ménes jeles Prodigal kanczája Indiana kiváló formáját ezúttal is iga­zolta, a 75 méterrel elébb indult Dáva által 2 SPORTÉLET körön át vezettette magát, azután azt fokoza­tosan behozta, s minden megerőltetés nélkül nyerte a 3000 koronás díjat. A Klub-díj szép mérkőzéssé lett, a két amerikaival Shady G.-vel és Codero-val nyolcz­­eles belföldiek vette fel a harczot. Már maga a verseny lefolyása is gyönyörű képet mutatott, azt fokozta az ádáz finish, mely az egész czél­­egyenesen négy-öt ló közt folyt le, s végül is Armstrong mesteri hajtása mellett Rabló P. a fejhosszak legrövidebbjével győzött Levente ellen. Szép piece­szé alakult a kettesfogatú ver­seny is, melyben nem kevesebb, mint 9 fogat indult. Az egész úton a Ruziczka és a Bern­­rieder-fogatok küzdöttek az elsőségért, s m­íg az előbbiek tisztán mentek végig a pályán, addig az utóbbinak lovai többször galoppba estek. A végküzdelem különösen pompás volt, s a Ruziczka fogat csak nyakhoszszal győzött. Hirdetés: 1908. évi október hó 26-án d. u. 1h2 órakor a Budapesti Ügetőverseny-Egyesület Erzsébet­­királyné­ út 8. szám alatti versenypályáján ügetőárverés tartotik, és pedig ügetővérű tenyész- és verseny­lovak, valamint csikók részére. Bejelentések lovanként 10­0 bejelentési díj beküldése mellett a Budapesti Ügetőverseny- Egyesülethez (VII., Dohány­ utcza 36. sz. 1. em.) október 22-éig intézendők. Árverési feltételek : 1. A bejelentett lovak árverés útján adatnak el. 2. Az egyes ajánlatok legkevesebb 50 koro­nával emelendők. 3. Az árverésen megvett ló a jegyzőkönyv aláírása s a vételár lefizetése mellett a vevő tulajdonába megy át. 4. Minden bejelentett lóért a bejelentéskor 10 % bejelentési illeték fizetendő. 5. Minden eladott lóért a vételár 5%-a az Egyesület által vásárjog és költségek fejében levonatik ; minden a tulajdonos részére vissza­vásárolt lóért 20 % árverési díj fizetendő. 6. Minden eladó és vevő fenti feltételeknek aláveti magát. 7. A bejelentési határidő a katalógus egybe­­állíthatása végett október hó 22, azontúl be­jelentett lovak a katalógusba fel nem vétetnek. Budapest, 1908 október hó 1. Budapesti Ügetőverseny-Egyesü­let. Versenynaptár 1908-ra. Október: Wien 17., 18., 20., 22., 24., 25., 27., 29., 31. November: Wien.............­.................­...................3., 5., 7., 8. Alag (U. Sz.) .........................................5, 7., 8. Pardubitz......... ... ......... .................................8. 1908 október 17. Szerkesztői üzenet. B. Gyula, S.-A.-Ujhely, Steinhammer-t lord Clonmell nevelte Angliában, s a német Tenyész­­egylet anyjával együtt importálta. A mén pedigreeje a következő : m- BUDAPESTEN -sm működő bookmakerek. Dobrin J. és Társa * * IV., Kossuth Lajos­ utcza 14 16. Telefon 301. Edelstein Károly * * VIII. kerület, Rákóczi-út 19. szám. Telefon 83-02. Horner Arthur * * * VII. ker., Erzsébet­ körút 4. szám. Telefon 75-09. Krausz J. H. és Társa VI. ker., Liszt Ferencz-tér 3. szám. Telefon 89—25. Lackenbacher Ernő * VI. kerület, Andrássy-út 1. szám. Telefon 26—53. Lackenbacher F. * * IV. kerület, Szép­ utcza 3. szám. Telefon 650. Popper Ede * * * * VII. ker., Erzsébet­ körút 1. szám. Telefon 84—97.

Next