Sportélet, 1967 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
Balczó András Melbourneben harmadik egyéni világbajnokságát is megnyerte. A hír nem hatott a meglepetés erejével, mindenki pontosan ezt várta. Az öttusázás világbajnokságait pedig Balczó András nyeri... az ilyesmi könnyen hagyománnyá válik és akkor már alig figyel oda az ember, az volna a különös, ha egyszer nem Bandi győzne. Pedig hát... A Balczó előtti idők legendás versenyzője Igor Novikov fénykorában 125 pontos előnnyel nyert egy világbajnokságot. Ez afféle unikumnak számított, ilyen előnnyel senki sem szerzett még aranyat öttusában. Balczó 1963- ban 82, 65-ben 179, 66-ban pedig 281 pontot vert a VB ezüstérmesére, a világ második legjobb versenyzőjére. Ez a 281 pont nagyjából 5 százalékos fölényt jelent, vagyis olyan dolog, mintha valaki 5 méterrel nyerné a 100 méteres gyorsúszás olimpiai döntőjét. Vagy 500 méterrel a tízezret. A földkerekség második legjobb specialistája előtt... Magasságos ég, dehát kicsoda tulajdonképpen ez a Balczó Bandi? Iksz alkalommal leírtunk már minden leírhatót. A tüskehaj, a vékony arc, az agártermet... mit mond mindez? Hogy szavát nem hallani, hogy semmiféle érzelem nem tükröződik vonásain, hogy szívesen vonul félre, kerül minden feltűnést... ez is csak a felszín. Mire gondol? Mit szeret? Mit gyűlöl? Mi bosszantja? .. .• ilyenfajta kérdéseket szinte nem is mer feltenni az ember Balczónak. Talán megrebbenne, szárnyra kapna és eltűnne azzal a zenei képletekbe foglalható futásával. Nem könnyű ezekkel az introvertált emberekkel. Jószerével csak adataikat mondják tollba interjú ürügyén... születtem ekkor és ekkor, magasságom ennyi, súlyom amannyi, kész. Maradt a közvetítő megoldás. Török Ferenc dr.-t és Móna Istvánt kérdeztük Bandi felől. Hiszen évek óta idejük jelentős részét együtt töltik ők hárman. A trió régóta túlnőtt az alkalmi társulás szintjén, elnyűhetetlen egységgé kovácsolódott, amely a barátság tarka lobogója alatt vitorlázik sikerről sikerre. A kísérlet a várt eredmény mellett két váratlant is hozott. Amíg Bandiról meséltek, vallottak önmagukról és egymásról is. Íme. MÓNA MESÉLTE — Nagyon jóban vagyunk mi hárman. Évközben előfordul, hogy összerúgunk néha, az ilyesmi elkerülhetetlen és nem is komoly dolog. Amikor a VB jön, mindent félreteszünk, mint a megszállottak. Egymásért is. Jó dolog úgy odaállni, hogy „én most mindent elkövetek, de ha valami gikszer jön közbe még mindig nincs semmi baj, a többiek helyrehozzák". Mindhármunk számára megnyugtató tudat, hogy két kegyetlen fickó áll mellette, akire az életét is rábízhatja. — Bandi a fizikai számokban nem tud rontani. A futása lenyűgöző. Ha én úgy futnék, akkor akár ötszáz pont hátrányt is összeszedhetnék az első három számban, csak kinevetném a többieket. Ez az amire Bandi képtelen. Valahogy nem bízik önmagában. Mintha készakarva keresné az akadályokat, örökké azt sorolgatja önmagában hol és hogyan bukhat még el. Kísérteties dolog, mert az utolsó pillanatig úgy látszik, hogy valóban elbukik és valóban ott, ahol megjósolta. Akkor aztán valami fantasztikus improvizációt mutat be, s a hajánál fogva rántja át magát a buktatón. Tavaly, Lipcse előtt, a szokottnál gyengébb lovasformában volt. Félt ettől a számtól. Végigvezettek bennünket a pályán, Bandi azonnal kiszúrt magának egy akadályt, rámutatott, ez az amitől félni kell, itt áll majd fejre. Erre mi történt? A versenyen valóban éppen ott torpant meg a lova. Bandi aztán mégis átvitte az akadályt és remek teljesítményt ért el. Ha csak az itthoni formáját futja ki, A hosszú, nádszálvékony Balczó András jellegzetesen könnyed futásával igyekszik a cél felé A flegma Mona a legidegesebb szám, a pisztolylövés közben Török Ferenc dr. arcáról leolvasható, hogy a lovaglás jól sikerült (túlsó képünk) (MTI Fotó : Petrovits László felv.) 2 wmmmmmmmmmmm