Sportélet, 1968 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1. szám
Biztató számvetés (FOLYTATÁS) A közelmúlt világ- és Európa-bajnoki sikerei, a tokiói olimpia tíz aranyérme azt jelzik, hogy változatlanul tartjuk előkelő helyünket a legjobb sportnemzetek sorában. Mégis, a versenyzői teljesítmények szünet nélküli javulására, egyes országok testedzésének előretörésére pillantva megalapozottnak tűnt a küldöttek által hangoztatott igény: több sportágban gyorsítani kellene az előrehaladást. Nehéz lenne vitába szállni azzal az elhangzott véleménnyel, hogy ha csak néhány percre torpanunk is meg a fejlődésben, az már tíz lépésnyi lemaradást eredményezhet. Néhány sportágunk — asztalitenisz, úszás, vízilabda, torna, kosárlabda — helyzete keserű illusztráció az említett nézet igazához és vannak más sportágak is, ahol vigyáznunk kell, nehogy más nemzetek utólérjenek vagy esetleg lekörözzenek bennünket. A testedzés élmezőnyéhez tartozni rangot és kötelezettséget jelent. A rangot a korszerű elvek alapján felépített, kellő terheléssel átszőtt és végrehajtott edzések sorozata, a sporttudományos kutatás megállapításainak hasznosítása, a nemzetközi tapasztalatok megismerése és felhasználása hozza meg a versenyzők, csapatok számára. Kiegészíti ezeket az elemző önvizsgálat, amely aztán elvezet a követendő, helyes koncepció kidolgozásához. Ezután következik az oktatók és edzők aprómunkája: szaktudásukkal, munkaszeretetükkel, elméleti és gyakorlati képzettségükkel meg kell szabadítaniuk sportágukat a rárakódott felesleges terhektől és tiszta lappal indulva bátran állást kell foglalniuk edzésrendjük ereje, gyakorlati használhatósága mellett. S ha már a szakvezetőkről teszünk említést, ide kívánkozik az az egyszerű igazság, hogy ne csupán az élsportoló, hanem az edző is legyen talpig ember. Mert vonzó példát nemcsak teljesítményekkel lehet felmutatni, hanem magatartással is. Ami az élsport fogalmához tartozó kötelezettséget illeti: elvárja a közvélemény, hogy a címeres mezt magára húzó versenyző, játékos az elfogadott emberi-erkölcsi normák szerint éljen; ne az élősdiség, a jogtalan előnyök hajhászása, hanem a tisztes munkavégzés, a küzdőtéren pedig a töretlen győzni akarás jellemezze. És sohase feledje megtisztelő helyzetét: győzelme, kimagasló eredménye nem csupán sportdicsőség, az egyben a nemzet hírnevének tett jó szolgálat is. AZ ÖSSZEFOGÁS EREJÉVEL A tanácskozás irányát kijelölték az MTI Országos Tanácsának jelentésében felvetett sarkalatos kérdések, a kibontakozott széles körű vita zsilipjét pedig az a bátor szókimondás rántotta magasba, amely ezt a jelentést jellemezte. Más-más hangsúllyal, de egybecsengő jószándékkal esett szó az iskolák sportéletében fellelhető hibákról, a sportszerek olykor magas árairól és gyakran gyenge minőségéről, az utánpótlás-nevelés elvi és szemléleti problémáiról, a tömeges testedzési foglalkozások szűkre szabott kereteiről, a tudományos kutatás eredményeinek sürgető összegezéséről, és megannyi más, a lényeget érintő kérdésről. Az elmúlt négy esztendő alatt az MTS Országos Tanácsának ülésein talán összesen nem került elő annyi bíráló-segítő megállapítás, mint a kongresszus két napja alatt. Joggal tették szóvá azt a hibás gyakorlatot, amely az MTS szerepét eltúlozva, a sportmunkát a sportszövetség különböző szintű szerveinek tevékenységére szűkítette le. A társszervek — tanácsok, szakszervezetek, ifjúsági szervezetek, minisztériumok, hivatalok, vállalatok stb. —, amelyek cselekvő partnerként iratkoztak fel korábban a mozgalomhoz, elbizonytalanodtak szándékukban és akaratukban, tenni vágyásuk olykor már közömbösséggé változott. Nem alakult kedvezőbben a helyzet a szakszövetségeknél sem. Az indokolatlan megkötöttségek elmosták a szakemberek felelősségérzetét, az önállóság és a hatáskör hiányát pedig sehogysem pótolhatta a hivatali határozatok végrehajtásának kötelezettsége. Mindehhez hozzájárult még, hogy az egyesületek is gyakrabban érezték a felsőbb sportszervek szükségtelen gyámolítását, mint a cselekvés szabadságát. — Ami az MTS központi irányítását illeti, kétségtelen, hogy túlzások történtek — állapította meg felszólalásában Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. De szavaiban ott csengett mindjárt az intelem is: ne essünk most a másik végletbe sem. Figyelmeztetése értő fülekhez jutott el, a szólásra jelentkezettek kivétel nélkül csak annyit javasoltak igazítani az eddigi gyakorlaton, kapcsolati torzulásokon, amennyire a célszerű munkamegosztáshoz, az eredmények növeléséhez, a társadalmi alapok kiszélesítéséhez valóban szükség van. VÁLTOZÁST A „PERIFÉRIÁN” A kongresszus behatóan megvizsgálta a testkultúra egyik fő értékmérőjének, a tömegek testedzésének helyzetét. Megállapította, hogy míg a munkahelyi spartakiádok meghonosításával népszerű sportolási lehetőség teremtődött az üzemi dolgozók számára, a falusi fiatalok rendszeres, esztendőkön át tartó testedzésének biztosítása még további tetteket kíván. A falusi spartakiádok versenyei mély gyökeret eresztettek az elmúlt években sportmozgalmunk humuszába. Falusi fiataljaink egyre nagyobb számban jelennek meg az italboltok helyett a labdajátékok pályáin, a pingpongasztalok és sakk-készletek mellett. A tények beszédesen bizonyítják: parasztifjúságunk a községi, körzeti viadalok váltóin át eljutott a testedzés szeretetéig. Nyilvánvaló hát a falusi spartakiádok jelentősége, akár társadalmi, akár egészségügyi, akár nevelési-művelődési oldalról csavarjuk fel az érdeklődés fényforrásait. Ami mégis meggondolásra int, az a korszerűség irányából előbukkanó kérdés: alkalmas-e jelenlegi formájában a spartakiád-viadal arra, hogy a falusi fiatalok tömegeinek a rendszeres sportoláshoz kapcsolódó igényeit kielégítse? A kongresszus erre a kérdésre — ha kissé bátortalanul is — nemmel válaszolt. A megyei, majd az országos döntőkre felkerülő néhány száz falusi versenyző útja az alapos felkészülés és a sorozatos szereplés állomásain vezet át, ám ezek a sportolók a községek ifjúságának csupán egy töredékét jelentik. Mi lesz a nagy többséggel, azokkal a versenyzőkkel, akik a körzeti vagy a járási szintnél nem jutnak feljebb a spartakiád lépcsősorán? A matematika alapfokú Biszku Béla, a párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára felszólalásával fémjelezte az MTI II. kongresszusának jelentőségét 2