Sportélet, 1968 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

Biztató számvetés (FOLYTATÁS) A közelmúlt világ- és Európa-bajnoki sikerei, a tokiói olimpia tíz aranyérme azt jelzik, hogy változatlanul tartjuk előkelő helyünket a legjobb sportnemzetek sorá­ban. Mégis, a versenyzői teljesítmények szünet nélküli javulására, egyes országok testedzésének előretörésére pillantva megalapozottnak tűnt a küldöttek által han­goztatott igény: több sportágban gyorsítani kellene az előrehaladást. Nehéz lenne vitába szállni azzal az el­hangzott véleménnyel, hogy ha csak néhány percre torpanunk is meg a fejlődésben, az már tíz lépésnyi lemaradást eredményezhet. Néhány sportágunk — asztali­tenisz, úszás, vízilabda, torna, kosárlabda — helyzete keserű illusztráció az említett nézet igazához és vannak más sportágak is, ahol vigyáznunk kell, nehogy más nemzetek utólérjenek vagy esetleg lekörözzenek ben­nünket. A testedzés élmezőnyéhez tartozni rangot és kötele­zettséget jelent. A rangot a korszerű elvek alapján fel­épített, kellő terheléssel átszőtt és végrehajtott edzések sorozata, a sporttudományos kutatás megállapításainak hasznosítása, a nemzetközi tapasztalatok megismerése és felhasználása hozza meg a versenyzők, csapatok számára. Kiegészíti ezeket az elemző önvizsgálat, amely aztán elvezet a követendő, helyes koncepció kidolgozásához. Ezután következik az oktatók és edzők aprómunkája: szaktudásukkal, munkaszeretetükkel, elméleti és gyakor­lati képzettségükkel meg kell szabadítaniuk sportágukat a rárakódott felesleges terhektől és tiszta lappal indulva bátran állást kell foglalniuk edzésrendjük ereje, gyakor­lati használhatósága mellett. S ha már a szakvezetőkről teszünk említést, ide kíván­kozik az az egyszerű igazság, hogy ne csupán az élspor­toló, hanem az edző is legyen talpig ember. Mert vonzó példát nemcsak teljesítményekkel lehet felmutatni, ha­nem magatartással is. Ami az élsport fogalmához tartozó kötelezettséget illeti: elvárja a közvélemény, hogy a címeres mezt ma­gára húzó versenyző, játékos az elfogadott emberi-erköl­csi normák szerint éljen; ne az élősdiség, a jogtalan előnyök hajhászása, hanem a tisztes munkavégzés, a küzdőtéren pedig a töretlen győzni akarás jellemezze. És sohase feledje megtisztelő helyzetét: győzelme, ki­magasló eredménye nem csupán sportdicsőség, az egy­ben a nemzet hírnevének tett jó szolgálat is. AZ ÖSSZEFOGÁS EREJÉVEL A tanácskozás irányát kijelölték az MTI Országos Ta­nácsának jelentésében felvetett sarkalatos kérdések, a kibontakozott széles körű vita zsilipjét pedig az a bátor szókimondás rántotta magasba, amely ezt a jelentést jellemezte. Más-más hangsúllyal, de egybecsengő jószándékkal esett szó az iskolák sportéletében fellelhető hibákról, a sportszerek olykor magas árairól és gyakran gyenge minőségéről, az utánpótlás-nevelés elvi és szemléleti problémáiról, a tömeges testedzési foglalkozások szűkre szabott kereteiről, a tudományos kutatás eredményei­nek sürgető összegezéséről, és megannyi más, a lényeget érintő kérdésről. Az elmúlt négy esztendő alatt az MTS Országos Tanácsának ülésein talán összesen nem került elő annyi bíráló-segítő megállapítás, mint a kongresszus két napja alatt. Joggal tették szóvá azt a hibás gyakorlatot, amely az MTS szerepét eltúlozva, a sportmunkát a sportszövetség különböző szintű szerveinek tevékenységére szűkítette le. A társszervek — tanácsok, szakszervezetek, ifjúsági szervezetek, minisztériumok, hivatalok, vállalatok stb. —, amelyek cselekvő partnerként iratkoztak fel korábban a mozgalomhoz, elbizonytalanodtak szándékukban és akaratukban, tenni vágyásuk olykor már közömbösséggé változott. Nem alakult kedvezőbben a helyzet a szakszö­vetségeknél sem. Az indokolatlan megkötöttségek elmos­ták a szakemberek felelősségérzetét, az önállóság és a ha­táskör hiányát pedig sehogysem pótolhatta a hivatali ha­tározatok végrehajtásának kötelezettsége. Mindehhez hoz­zájárult még, hogy az egyesületek is gyakrabban érezték a felsőbb sportszervek szükségtelen gyámolítását, mint a cselekvés szabadságát. — Ami az MTS központi irányítását illeti, kétségtelen, hogy túlzások történtek — állapította meg felszólalásá­ban Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. De szavaiban ott csengett mindjárt az intelem is: ne essünk most a másik végletbe sem. Figyelmeztetése értő fülekhez jutott el, a szólásra jelentkezettek kivétel nélkül csak annyit ja­vasoltak igazítani az eddigi gyakorlaton, kapcsolati tor­zulásokon, amennyire a célszerű munkamegosztáshoz, az eredmények növeléséhez, a társadalmi alapok kiszé­lesítéséhez valóban szükség van. VÁLTOZÁST­­ A „PERIFÉRIÁN” A kongresszus behatóan megvizsgálta a testkultúra egyik fő értékmérőjének, a tömegek testedzésének hely­zetét. Megállapította, hogy míg a munkahelyi sparta­­kiádok meghonosításával népszerű sportolási lehetőség teremtődött az üzemi dolgozók számára, a falusi fiata­lok rendszeres, esztendőkön át tartó testedzésének bizto­sítása még további tetteket kíván. A falusi spartakiádok versenyei mély gyökeret eresz­tettek az elmúlt években sportmozgalmunk humuszába. Falusi fiataljaink egyre nagyobb számban jelennek meg az italboltok helyett a labdajátékok pályáin, a pingpong­asztalok és sakk-készletek mellett. A tények beszédesen bizonyítják: parasztifjúságunk a községi, körzeti viada­lok váltóin át eljutott a testedzés szeretetéig. Nyilvánvaló hát a falusi spartakiádok jelentősége, akár társadalmi, akár egészségügyi, akár nevelési-műve­lődési oldalról csavarjuk fel az érdeklődés fényforrásait. Ami mégis meggondolásra int, az a korszerűség irányá­ból előbukkanó kérdés: alkalmas-e jelenlegi formájá­ban a spartakiád-viadal arra, hogy a falusi fiatalok tömegeinek a rendszeres sportoláshoz kapcsolódó igé­nyeit kielégítse? A kongresszus erre a kérdésre — ha kissé bátortalanul is — nemmel válaszolt. A megyei, majd az országos döntőkre felkerülő né­­hány száz falusi versenyző útja az alapos felkészülés és a sorozatos szereplés állomásain vezet át, ám ezek a sportolók a községek ifjúságának csupán egy töredékét jelentik. Mi lesz a nagy többséggel, azokkal a verseny­zőkkel, akik a körzeti vagy a járási szintnél nem jutnak feljebb a spartakiád lépcsősorán? A matematika alapfokú Biszku Béla, a párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára felszólalásával fémjelezte az MTI II. kongresszusának jelentőségét 2

Next