Sportélet, 1969 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1969-01-01 / 1. szám
V. DÓZSA Nem sok hiányzott a bajnoksághoz Sokáig úgy látszott, hogy az Újpesti Dózsa lesz a bajnok. És minden oka megvolt rá, hogy reménykedjék benne. Otthon most is szériában nyerte a mérkőzéseket, rendszerint olyan gólaránnyal (11:0, 9:0, 6:1, négyszer 5:0 és hasonlók), ami teljesen szokatlan az utóbbi időben a magyar labdarúgásban, s idegenben is csak egyszer kapott ki. Ennek ellenére az otthoni varázs éppen most tört meg: a Megyeri úton a Csepel győzött (!), s ez a váratlanul elvesztett két pont nagyon hiányzott a Fradival vívott szoros versenyfutásban. A rangadókon is a lilák szerepeltek a legjobban, de az is kevés volt az üdvösséghez. A bajnoki cím tulajdonképpen a Vasas elleni mérkőzésen csúszott ki a kezükből. A Fradi 2:1-re legyőzte a piros-kékeket, a Dózsa pedig 1:1-re játszott velük. A két kitűnő csapat között végeredményben ez a pont döntött. Nem vitás, hogy ebben a bajnokságban az U. Dózsa játszotta a legszebb futballt, sok meccsen valósággal sziporkáztak a csatárai. Bene, Dunai II. és Fazekas, kiegészítve a karmesteri szerepet betöltő Göröccsel és Zámbóval, vagy Nagy Lászlóval, sokszor ízelítőt adott az élvezetes és eredményes csatárjátékból. Idegenben azonban még mindig csak ritkán tudták megközelíteni hazai formájukat, sok meccsen elég gyakran elszürkültek. Ezt egyébként az egész csapatra is mondhatjuk. Ilyen ragyogó teljesítmény mellett is (102:27-es gólarány) szembetűnő formaingadozások is előfordultak náluk. Úgy tűnt, hogy ebbe szinte beletörődik a csapat, helyesebben mondva a csatársor, ahelyett, hogy izzadságosan küzdve próbálta volna átvészelni a nehéz perceket, félórákat. Ilyen vonatkozásban feltétlenül dicséret illeti a fedezeteket, Noskót és Dunai III-at, akiknek a formájában a legkevesebb ingadozás mutatkozott, s a küzdőképességükkel sem volt baj soha. Néha a közvetlen védelemben is voltak problémák, talán ezért változott hátul gyakrabban az összeállítás. Mindent egybevetve, az Újpesti Dózsa kitűnő csapat. Ha a szakvezetésnek sikerül a formaingadozást még szűkebb keretek közé szorítania, akkor nemcsak a legtöbb adott gól, hanem a legtöbb összegyűjtött pont is a lilák bizonyítványát díszítheti. VASAS ősszel többször szeszélyeskedett A Vasas valamit javult előző bajnoki szerepléséhez képest. Nemcsak azért, mert akkor a 4. helyen végzett, most pedig 3. lett, hanem a játéka is színesedett. Élvonalbeli csapataink közül azonban még mindig a piroskékek ragaszkodnak leginkább a számokkal jelzett sémákhoz. Korábban a 4—2—4 játékrend következetes követői voltak, most pedig a 4—3—3-mal próbálkoztak. Meccseiket látva azonban nem győzött meg bennünket, hogy ez a formáció túlságosan megfelelt volna a játékosok adottságainak. A túlzott taktikai megkötés különben sem fekszik a magyar játékosoknak, béklyókat rak rájuk, fékezik önálló alkotókészségüket, végső fokon az eredményes játék rovására megy. Talán ezért játszott a Vasas ebben a bajnokságban — főleg ősszel — olyan szeszélyesen. Pedig a Vasas játékosgárdája nagyon jó, valamenynyien játszottak már a válogatottban. Némelyik még fejlődött is ebben az évben. Elsősorban Puskásra gondolunk, aki most kezdi beváltani a hozzá fűzött reményeket, és Menczelre, akinek egyenesen bámulatos a munkabírása. Mészölynek is csak használt, hogy leadott testsúlyából. Nagy érték a hajrában „felfedezett” Müller. 3