Sportélet, 1969 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1969-01-01 / 1. szám

V. DÓZSA Nem sok hiányzott a bajnoksághoz Sokáig úgy látszott, hogy az Újpesti Dózsa lesz a baj­nok. És minden oka megvolt rá, hogy reménykedjék benne. Otthon most is szériában nyerte a mérkőzéseket, rendszerint olyan gólaránnyal (11:0, 9:0, 6:1, négyszer 5:0 és hasonlók), ami teljesen szokatlan az utóbbi időben a magyar labdarúgásban, s idegenben is csak egyszer kapott ki. Ennek ellenére az otthoni varázs éppen most tört meg: a Megyeri úton a Csepel győzött (!), s ez a vá­ratlanul elvesztett két pont nagyon hiányzott a Fradival vívott szoros versenyfutásban. A rangadókon is a lilák szerepeltek a legjobban, de az is kevés volt az üdvös­séghez. A bajnoki cím tulajdonképpen a Vasas elleni mérkőzésen csúszott ki a kezükből. A Fradi 2:1-re le­győzte a piros-kékeket, a Dózsa pedig 1:1-re játszott ve­lük. A két kitűnő csapat között végeredményben ez a pont döntött. Nem vitás, hogy ebben a bajnokságban az U. Dózsa játszotta a legszebb futballt, sok meccsen valósággal szi­porkáztak a csatárai. Bene, Dunai II. és Fazekas, kiegé­szítve a karmesteri szerepet betöltő Göröccsel és Zámbó­­val, vagy Nagy Lászlóval, sokszor ízelítőt adott az élve­zetes és eredményes csatárjátékból. Idegenben azonban még mindig csak ritkán tudták megközelíteni hazai for­májukat, sok meccsen elég gyakran elszürkültek. Ezt egyébként az egész csapatra is mondhatjuk. Ilyen ra­gyogó teljesítmény mellett is (102:27-es gólarány) szem­betűnő formaingadozások is előfordultak náluk. Úgy tűnt, hogy ebbe szinte beletörődik a csapat, helyesebben mondva a csatársor, ahelyett, hogy izzadságosan küzdve próbálta volna átvészelni a nehéz perceket, félórákat. Ilyen vonatkozásban feltétlenül dicséret illeti a fedezete­ket, Noskót és Dunai III-at, akiknek a formájában a leg­kevesebb ingadozás mutatkozott, s a küzdőképességükkel sem volt baj soha. Néha a közvetlen védelemben is vol­tak problémák, talán ezért változott hátul gyakrabban az összeállítás. Mindent egybevetve, az Újpesti Dózsa kitűnő csapat. Ha a szakvezetésnek sikerül a formaingadozást még szű­­kebb keretek közé szorítania, akkor nemcsak a legtöbb adott gól, hanem a legtöbb összegyűjtött pont is a lilák bizonyítványát díszítheti. VASAS ősszel többször szeszélyeskedett A Vasas valamit javult előző bajnoki szerepléséhez képest. Nemcsak azért, mert akkor a 4. helyen végzett, most pedig 3. lett, hanem a játéka is színesedett. Élvo­nalbeli csapataink közül azonban még mindig a piros­kékek ragaszkodnak leginkább a számokkal jelzett sé­mákhoz. Korábban a 4—2—4 játékrend következetes kö­vetői voltak, most pedig a 4—3—3-mal próbálkoztak. Meccseiket látva azonban nem győzött meg bennünket, hogy ez a formáció túlságosan megfelelt volna a játéko­sok adottságainak. A túlzott taktikai megkötés különben sem fekszik a magyar játékosoknak, béklyókat rak rá­juk, fékezi­k önálló alkotókészségüket, végső fokon az eredményes játék rovására megy. Talán ezért játszott a Vasas ebben a bajnokságban — főleg ősszel — olyan szeszélyesen. Pedig a Vasas játékosgárdája nagyon jó, valameny­­nyien játszottak már a válogatottban. Némelyik még fejlődött is ebben az évben. Elsősorban Puskásra gon­dolunk, aki most kezdi beváltani a hozzá fűzött remé­nyeket, és Menczelre, akinek egyenesen bámulatos a munkabírása. Mészölynek is csak használt, hogy leadott testsúlyából. Nagy érték a hajrában „felfedezett” Müller. 3

Next