Sportélet, 1971 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1971-01-01 / 1. szám
A SPORTÉLET DOBOGÓJÁN Nem volt könnyű kiválasztani azt a három sportolót, akit a Sportélet dobogójára állítottunk. Nem azért, mert kicsi volt a választék, hanem éppen ellenkezőleg, 1970-ben sokan rukkoltak ki olyan eredményekkel, amikkel a nemzetközi élvonal felső régióiba emelkedtek. Az olimpiász félidejében ez nagyon örvendetes. Reményeket ébreszt bennünk, hogy a folytatás sem lesz rosszabb és a müncheni olimpián ismét hírnevünkhöz méltóan szerepelhetünk. De addig még sok a tennivaló. „Veterán” bajnokaink és szárnyaikat bontogató fiatal tehetségeink még sok mindent tehetnek annak érdekében, hogy technikájuk csiszoltabb, állóképességük nagyobb és tapasztalatuk tárháza gazdagabb legyen. Közülük most három olyan kitűnő sportembert állítottunk a dobogónkra, akik a legjobbak között is a legjobbak voltak 2970-ben. GYARMATI ANDREA (FTC) még kislány, de az úszóvilágban már régen nevet és tekintélyt szerzett magának. A hosszabb idő óta hullámvölgyben levő magyar úszósportban jóformán ő az egyetlen (remélhetőleg már nem sokáig, hiszen Hargitayék is megkezdték a felnyomulást), aki nemhogy csalódást nem okozott eddig, hanem állandóan fejlődve a női úszósport egyik kiemelkedő egyénisége lett. Erről a „végbizonyítványt” a barcelonai Európa-bajnokságon szerezte meg, ahol két arany- (hajszál híján három) és két ezüstérem tulajdonosa lett, s mellé 200 háton egy remek Európa-csúcsot úszott. Andrea most 16 éves, gimnazista, s az olimpia évében kell érettségiznie. Az érettségi önmagában is komoly idegi teher, hát még ha vele párhuzamosan az olimpiára is fel kell készülni. Gyarmati Andreát azonban olyan fából faragták, hogy mindkét rendkívüli feladattal meg tud majd birkózni. VARGA JÁNOS (Bp. Honvéd) világ- és Európa-bajnoki aranyérmet nyert kötöttfogású birkózásban, ezért került a dobogónkra. De nem csak ezért. Közrejátszott ebben az a mindent lebíró akaraterő és szerénység is, ami Varga Jánost jellemzi. Már tíz éve a birkózás élvonalához tartozik a hozzávaló sikerekkel és kudarcokkal együtt. Volt idő, mikor már-már kezdték elfelejteni. De ő nem hagyta magát. Szorgalmasan, a sportszerű életmód szabályait lelkiismeretesen betartva, készült fel a feladatokra minden évben, s a harmincadik életévének küszöbén olimpiai bajnok lett, 1970-ben pedig két aranyéremmel is bizonyította, hogy súlycsoportjában mostanában nincs nála jobb széles e világon. KELEMEN PÉTER (II. Dózsa) öttusa világbajnoki szereplése bombaként robbant az NSZK-beli Warendorfban. Balczó András volt a nagy esélyes és a szovjet versenyzők, leginkább Onyiscsenko. Kelemen Pétertől a csapat szempontjából vártak becsületes teljesítményt. Maga sem számított ilyen átütő sikerre. Titkos és nagyon merész álma legfeljebb a bronzérem volt. A napi 6—8 órás edzés, az alapos felkészülés s hozzá a jól sikerült formaidőzítés azonban „áthúzta” a papírformát és Kelemen Pétert egyéni és csapatvilágbajnoki aranyéremhez segítette. Pedig az öttusa olyan sportág, ahol nem igen lehet a „szürke tömegből” egyszeriben a nemzetközi élvonal élére kerülni. Legalábbis eddig nem volt szokás. Kelemen Péter azonban most szertefoszlatta ezt a hagyományt.