Sportélet, 1972 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1972-01-01 / 1. szám

A SPORTÉLET DOBOGÓJÁN Szerencsére az 1971-es esztendő is nehéz feladat elé állított bennünket, amikor azt kellett eldönteni, hogy ki legyen az a három sportoló, aki jelképesen a Sport­élet dobogójára kerül. A Sportéletben immár nyolca­dik éve köszöntjük a dobogóra állított legjobbakon keresztül a magyar sportolók összességét. Azokat, akik az idén az olimpiára készülnek és azokat is, akik mil­liószámra valamilyen formában sportot űznek, edzik tes­tüket. Mert minél szélesebb alapokra támaszkodik tö­megsportunk, annál nagyobb a lehetősége annak, hogy a legjobbak még nagyobb számban kitűnjenek és mi­nél többen sportolnak, annál jobb egész társadal­munk közérzete, annál kiegyensúlyozottabb és egészsé­gesebb az élete. Most pedig bemutatjuk a Sportélet dobogójára állított három nagyszerű sportolónkat, bár úgy gondoljuk, hogy ez majdnem felesleges, hiszen annyira ismeri őket az egész ország sportszerető kö­zönsége. WICHMANN TAMÁS ILLOVSZKY RUDOLF Az 1971. évi belgrádi kajak­kenu világbajnokságon két arany- és egy ezüstérmet nyert. Most, amikor annyi féltő aggó­dással tekintünk a müncheni olimpia felé, kertelés nélkül megmondjuk, hogy kajak-kenu versenyzőinktől a mexikóihoz hasonló szereplést várunk. Ez pedig rendkívül magas mérce. Wichmann Tamásnak is komoly szerepet kell vállalnia abban, hogy reményeink beteljesüljenek. Ehhez minden adottsága meg­van, s ami a leglényegesebb, tehetsége mellett a szorgalom és a vasakarat sem hiányzik belőle. Megbízható, nagyszerű ver­senyző, aki mint ember is rend­kívül rokonszenves. Ünnepelni most nincs időnk, de reméljük, hogy az olimpia után bőven kijut majd az ünneplésből Wichmann Tamásnak is. Mert nagyon bí­zunk Wichmann Tamásban és kajak-kenu sportunk többi kitű­nőségében. GYARMATI ANDREA Még nincs 18 éves és már har­madszor szerepel a Sportélet dobogóján. Hogy a magyar úszósportnak olyan jó híre van szerte a világon, azt elsősorban Gyarmati Andreának köszönhet­jük. Hiszen ha csak az 1971. évi világranglistát nézzük, megálla­píthatjuk, hogy Gyarmati And­rea áll a világranglista élén a 100 m-es pillangóban és a 100 m-es hátúszásban. Ezenkívül három egyéni és két váltószám­ban ott találjuk a nevét a világ 15 legjobb úszója között. Ha ehhez hozzászámítjuk még, hogy 1971-ben 4 Európa-csúcs és 2 Európa-csúcsbeállítás is fűződik a nevéhez, nem beszélve 13 új magyar csúcsáról, akkor egy pil­lanatig sem csodálkozunk azon, hogy Gyarmati Andrea ismét a Sportélet dobogójára került, s róla is elmondhatjuk, hogy nem­csak mint sportoló, hanem mint ember is méltó példaképe a fia­taloknak s rá az idősebbek is a megbecsülés és szeretet őszinte emberi érzéseivel tekintenek. Előfordult már - ha nem is túl gyakran -, hogy a Sportélet dobogójára nemcsak aktív ver­senyzők kerültek, hanem olyan edzők is, akiknek sokszor leg­alább annyi részük van egy-egy nagy eredmény elérésében, mint a tanítványoknak. Az 1971-es év egyik legnagyobb sportcsodája a magyar válogatott labdarúgó­csapat szereplése volt. Rövid fél év alatt szinte reménytelen hely­zetből kellett válogatottunknak felemelkednie. És hogy ez sike­rült, abban oroszlánrésze volt Illovszky Rudolfnak, a válogatott csapat edzőjének és szakveze­tőjének. Nemcsak fizikailag és taktikailag készítette fel nagy­szerűen a válogatott csapat tag­jait, hanem visszaadta önbizal­mukat, önbecsülésüket. Elsősor­ban az ő nagyon következetes, nagyon átgondolt munkájának köszönhető, hogy válogatottunk 1972-ben felemelt fővel, bátran, nyugodt önbizalommal léphet pályára.

Next