Sporthirlap, 1913. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1913-07-21 / 29. szám

39. szánta ÚSZÁS .................................. ■■■— — Angol vélemény a Toldi­­ügyről. George W. Heam levele a Sporthirlaphoz. Közölték a lapok, hogy a német szövetség a MUSz érveinek a hatása alatt Toldinak a német válogatott csapatban leendő szerepeltetésétől el­tekintett, sőt a Poseidon is lemondott róla a k­lub­­stafétaver­senyekben. Ezzel tulajdonképp le is zárultak a nagy port vert ügy aktái. A Sporthírlap még az első hír felröppenésénél, a­ mikor a Deutscher Schwimm Verband a nem­zetközi úszószövetségnél teendő feljelentéssel fe­­nyegetődzött, a nemzetközi szabályok leghivatot­­tabb és legilletékesebb magyarázójához George W. Hearn-höz fordult, a­kinek álláspontját alábbi levél világítja meg. Lee, (Kent grófság) jul. 14. Éppen most vettem kézhez szíves sorait, a­melyekben Toldinak a berlini válogatott csapat­ban való szerepeltetésére vonatkozó véleményem iránt érdeklődik és egyúttal jelzi, hogy a­­ német szövetség is alkalmasint a Fédération elé fogja terelni az ügyet. Elsősorban" is ketté kell választanunk az or­szágok, a nemzetek közti mérkőzések fogalmát a városok közöttiekétől. A Fédération szabályai általában véve csak nemzetek közti mérkőzé­sekre vonatkoznak és talán nem is terjeszthetők ki városköziekre. Ilyen körülmények közt tehát csak vélemény dolga annak elbírálása, hogy mennyi idő, mennyi ottartózkodás szükséges ahhoz, hogy­­ valakit valamely város lakosának tekintsünk. Bizonyos azonban, hogy Toldi, a­ki 1908-ban Londonban Magyarországot képviselte és Stockholmban is ki volt e szerepre szemelve, az olympiai sza­bályok értelmében nem képviselheti Német­országot. Ha tehát nem is lehet a nemzetközi szövetség valamely tételes paragrafusát ebben az esetben kifejezetten Toldi ellen szegezni, de azt hiszem, hogy nagyon szegényes volna Toldi magatartása, ha kapható lenne a nemzete ellen való indulásra, pl. Toldi-ügy — mint mondottuk — sima elinté­zést nyert, Hearn levelét mégis érdemesnek tartot­tuk közreadni annak illusztrálására, hogy meny­nyire helyes volt az az álláspont, a­melyre a MUSz helyezkedett. Amerikában félelmetes küzdő- és állóképességre szert tett német bajnok bizonyára 5­0. 30 mp.-on belüli, esetleg rekordidőre­ szorítja, őt 100 méteres mellúszás. (Államdíj.) Ha a beneve­zett Toldi starthoz állna, olyan, szenzációban lenne a budapesti közönségnek része, a­milyen még a stockholmi olympiásznak sem jutott Hosszú évek­­ óta vajúdik a két egyformán kiváló és nemes bajnok közt az elsőség kérdése, a­nélkül, hogy dűlőre jutott volna. Ha nem indul, Toldi, úgy az aránylag rövid távon Demján nem verheti meg Bathet, a­kinek csak időbeli teljesítményére lehe­tünk kiváncsiak. Meg tudja-e, Toldi rekordját javí­tani ? 300 méteres mellúszásban (Gróf Csáky-díj), már méltó ellenfele Demján, a tavalyi magyar bajnok Bathénak. Tavaly az olympiász után hirtelen visszament formájában, de idén jobb, mint valaha, a­mit bizonyít 200 méteren elért 2­0. 59 mp.-es rekordja. Itt csak óriási küzdelem árán győzhet az olympiai világbajnok. Toldi egyébként ebbe a számba is nevezett. 100 méteres hatúszás. (A földmivelésügyi mi­nisztérium díja.) Baranyi András, a magyar bajnok és rekorder utoljára védi a díjat Ellenfele F. Kellner, Európa e nembeli egyik legkiválóbb úszója lesz, a lel két évvel ezelőtt a világrekorder Fahr, tavaly pedig az olympiász harmadik helyezettje, a spandául Kellner ellen is győzni tudott Műugrás. (Műegyetemi díj.) Rob­ Köllner, az osztrák bajnok és Császárdíj-győztes fogja Dénes magyar bajnok ellen képviselni azt a ragyogó német-osztrák iskolát, a­mely Stockholmban to­ronymagasan állt a többi fölött. E rövid szemle is demonstrálja, hogy minden egyes egyéni szám milyen elkeseredett küzdelmet fog provokálni. Talán fokozott mértékben áll ez a stafétaversenyekre. Itt frontban áll a 4 X ICO m-es magyar staféta bajnokság, a­melyben három egy­formán nagyszerű csapat áll starthoz, a magde­­burgi Hellas, a MAC és a MAFC. A verseny mindkét napon este 0 órakor kezdődik a Millenáris pálya uszodájában. A MAFC nagy meetingje. A legjobb német úszók Budapesten. A MAFC hagyományos nemzetközi meetingje megszokott standardszámaival az idén is legnívó­sabb eseménye lesz a szezonnak. A jövő szom­baton és vasárnap lebonyolításra kerülő úszó­­viadal sorrendben immár a XIV-dik a MAFC nemzetközi versenyeinek a sorában s az eddigiek mögött nemcsak elmaradni nem fog, hanem hatá­rozottan fölül is fogja múlni azokat. Az izgalmas­nak ígérkező és teljesen nyilt küzdelmekből a kö­vetkezőket emeljük ki: 50 yard. (Concordia-vándordíj.) Szentgróthy, a tavalyi védő kerül össze Rendessel, az új magyar rekorderrel, valamint az ifjú német sprintergárda két legtehetségesebb tagjával, Steffens és Görne­­man-nal. 100 yard. (Királydíj.) A vasárnap c­ouja: Bret­­ting, a német bajnok, Beleznay dr. magyar bajnok. Rendes rekorder, Szentgróthy főiskolai bajnok és osztrák rekorder és Breismayer osztrák bajnok találkozása. Aligha túlozunk, ha azt mondjuk, hogy az olympiászt leszámítva, ilyen társaság még sohasem úszott együtt. Bizonyos, hogy Bretting­­nek, Európa eddig legjobb sprinterének nimbusza ugyancsak veszélyben forog. 526 yard. (József kir. herceg dija.) A szombati nap szenzációja. Bretting és Las­ Torres összecsa­pása, revánsküzdelem a két év előtt Németországba vándorolt magyar 220 yardos bajnokságért az ab­szolút véve legjobb magyar és legjobb német úszó, a kontinens legjobb közép- és Európa leg­jobb rövidtávúszója közt. 410 yard. (Budapest díja.) Max Ritter, Canada és Amerika 220 és 440 yardos bajnoka Las-Torres Béla ellen. Valószínű Las-Torres győzelme, bár az SPORTHIRLAP ATLÉTIKA Amerika szenior- és ju­nior-bajnokságai. Július elején Chicagóban, a Grant Parkban foly­tak le Amerika bajnokságai. A bajnoki számok eredményei korántsem érik el annak a teljesítő­képességnek a maximumát, a­mit az Újvilág az atlétika terén produkálni képes. Az eredményekből ítélve — bár erre nézve pozitív értesüléseink nincse­nek — kedvezőtlen időjárás, nagy eső, sáros talaj vagy eféle más kellemetlen körülmények akadályoz­ták a versenyzőket teljes képességük kifejtésében. A bajnoki pontversenyt 44 ponttal az Irish Ame­rican Athletic Club ellen, míg a második helyet 27 ponttal a Chicago AC, a harmadik helyet 21 pont­tal a favorit Boston AC foglalta el Részletes ered­mények : 100 yard: 1. Dreto (Springfield N­L) 10­4 mp. 2. Keller (Michigan AC), 3. Meyar (LAAC). 1 angol mérföld. 1. N. S. Taber (Boston AA) 4 p. 26­4 mp. 2.­­ A. Potvers (Boston AA). 3. A. R. Kiviat (LAAC). Súlydobás. 1. Whitney (Boston AC) 14 m. 8 cm. 2. Mc­Donald (LAAC). 3. Talbot (Kansas City AC). 220 yard. 1. Drew (Springfield HS) 22­8 mp. 2. Cook (Chicago AA). 3. Rosenberger (LAAC). Magasugrás. 1. Richards (Illinois AC) 1S fd­­ 5 cm. 2. Barwise (Boston AC). 3. Erickson (egyleten kívüli). Rúdugrás. 1. Waggoner (Yaie) 3 m. 96,5 cm. 2. Murphy (Chicago AC). 3. Gold (Chicago AC). 3 angol mérföldes gyaloglás. 1. Renz (Mohawk AC) 23 p. 192 mp. 2. Neundorfer (NYAC). 3 Plant (Long Island AC). 880 yard. 1. Baker (NYAC) 2 p. 0­2 mp. 2. De Grouchy (NYAC), 3. Sheppard (IAAC). 440 yard. 1. Haff (Chicago AC) 51­2 mp. 2. Har­­pin (Boston AA), 3. Cortis (Chicago AC). 12) yardos gátfutás. 1. Kelly (Univ. S. Caliíor­­nia) !6'4 mp. 2. Nicholson (Miesoury AC). 3. Reide (Chicago AC). Távolugrás. I. Sties (CAA) 6 m. 80 cm. 2.WW- nery (NYAC). 3, P. Adatna (NYAC), Gereiyvetés. 1. Brodd (Boston AA) 49 m. 18 cm. 2. P. Adams (NYAC). 3. Lund (IAAC). 5 angol mérföld. 1. H. Kolehmainen (IAAC) 20 p. 1Q'6 mp. 2. Ray (Illinois AC). 3. Strobino. (egyl. kívüli). 220 yardos gátfutás. 1. Corey (Chicago AC) 25‘6 mp. 2. Kelly (Univ. S. Calüpmia). 3. High (Boston AA). Hármasugrás. 1. Ahearn (Illinois AC) 15 m. 25 cm. (AAU mord). 2. T. Ahearn (LAAC). 3. Fáhey (IAAC). Diszkoszveíts. 1. Miller (IAAC) 40 m. 45 cm. 2. Mucks (CAA). 3. Wlütney (Boston AA). 56 fontos (25'20 kg.) suiydobás. 1. Mc Grath (LAAC) 11 m, 72'5 cm. Kalapácsvetés. 1. Ryan (JAAC). 2. Mc Grath (LAAC).• A szenior-bajnokságokat megelőző napon ugyan­csak a­ chicagói Grant Parkban rendezték Amerika junior-bajnokságait. A bajnoki pontversenyt 42 ponttal a Chicago AC nyerte, míg a második he­lyet 22 ponttal az IAAC, a harmadik helyet 19 ponttal a NYAC foglalta el. A rendezett 18 szám­ból a CK­AC hetet nyert meg. Részletes eredmé­nyek : 1 angol mérföldes gyaloglás: 1. Neundorfer (NYAC) 7 p. 6­8 mp. 860 yard. 1. Sauer (Chicago AC) 2 perc 0­2 m.­perc. 440 yard. 1. Cortis (Chicago AC) 512 mp. 100 yard. 1. Keller (Missoury AC) 10­4 mp. 1 angol mérföld: 1. Mercereau (Boston AA) 4 p. 33­4 mp. 120 yardos gátfutás: 1. Rieder (Chicago AC) 17 m.­perc. 220 yardos gátfutás: 1. Corey (Chicago AC) 26’6 mp. Kalapácsvetés 1. Walsh (IAAC) 42 méter 14 centim. hármasugrás: 1. Radigan (Hibernian AC St.­­Louis) 13 m. 95 cm. Diszkoszvetés. 1. Kohler (Michigan AC) 39 m. 42 cm. (junior-record). 56 fontos (25­20 kg.) súlydobás. 1. Cahill (IAAC) 9 m. 63 cm. Gerelyvetés: 1. Lund (SAAC) 45 m. 34 cm. Magasugrás: 1. Walker (NYAC) 18­5 cm. 5 angol mérföld. 1 Ray (Illinois AC) 20 p. 39 m.­perc. 220 yard: 1. Howe (N. Dorchester) 23,4 mp. Rúdugrás: 1. Shaw (Chicago AA) 3 méter 66 centim. Távolugrás: 1. Stiles (Chicago AC) 6 méter 18­5 cm. Súlydobás: 1. Kanzler (Chicago AA) 13 méter 51 cm. New­ York junior atlétikai bajnokságát a Metropolitan Association lenhatósága alatt a Far Mills Athletic Club rendezte New­ Jerseyben. Legszebb verseny az­­ angol mérföldes futás volt, a­melyben Frank Joryce fényes futással leverte Gibbonst. Revenell a néger sprinter könnyen nyerte a 100 yardost H. Heiland ellen. Mc Hugh elejétől végig vezetve, a laza pályát tekintve, jó idő alatt nyerte a­z angol mérföldes futást Részletes eredmények: Súlydobás (12 font — 5'40 kg.) 1. R. A. Mc­Dolough (Favier AA) 15 m. 44 cm. 120 yardos gátfutás. 1. F. Mc­Donald (NYAC) 10­ 8 mp. 1 angol mérföld. 1. F. Joryce (egye. kívül) 4 p 34’2 mp. Rúdugrás: 1. P. Meyer (IAAC) és F. X. du. Tremblay (IAAC) (holtvers.) 3 m. 20 cm. 100 yard. 1. 1. H. Revenell (St.-Christopher) 10'0 mp. 880 yard. 1. Mc Hugh (Pastime AC) 2 perc 0­ 2 m.­perc. 7. oldal. Bölcskey-féle sportüzletben, Budapest,­Vh CskO«ut 3. TiH*r»palota. Football-labdák, cipők, cressek és csapat feleszerelések a legolcsóbban ka* szerezhetők. Több holybval ét vidéki ===== egyenülyi szállítója. =====

Next