Sporthirlap, 1914. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1914-07-06 / 27. szám
3. oldal. A „Park szálloda" a keleti pályaudvar érkezési oldalával szemben, Baross-tér 10. szám. Fényes étterében és kávéházában esténként DÉNES JÓZSEF zenekara hangversenyez. Olcsó polgári árak: a MM.In szálloda és a Sorrentó kávéház tulajdonosa. Jankovich István alighogy levetette széles cipőjét, a magyar-svéd mérkőzés diadalmas 100 méterese után négy heti fegyvergyakorlatra bevonult katonáékhoz. Ilyenformán nem vehet részt a magyar-osztrák mérkőzésen sem. A fegyvergyakorlat letelte után Leiére megy nyaralni. Minthogy a fegyvergyakorlat (főleg lőgyakorlata lévén) nem veszi nagyon igénybe és Lelén is végezhet könnyebb tréninget, ősz elején jó kondícióban foghat újból tréningbe. Berlini próba-olympiász. Az 1916. évi berlini olympiászra való készülődés első nyilvános erőpróbája múlt héten volt a berlini Stadionban. Szombaton és vasárnap került döntésre az első német nemzeti olympiasz, amelyen három új német rekordot állítottak fel. Buchmeister a gerelyhajításban ért el 5480 méteres rekordot. A Turverein München „1880“ Bauerle, Aicher, Lehmann, Kern összeállítású 4X100 méteres stafétája 426 mp.-re javította az eddigi 435 mp.-es rekordot. Rau a 200 méteres síkfutásban 216 mp.-es új rekordot ért el, amely beállítása Archie Hahn (Amerika) világrekordjának. A világrekord beállításának hitelességét erősen illuzóriussá teszi az a körülmény, hogy a néger Edwards csak 25 centiméterrel maradt mögötte, már pedig ezt a feketét nem tartjuk Amerikában élő honfitársával, Drew-vel egyenlő képességűnek. A kétnapos verseny részletes eredményei: Távolugrás: 1. Hagen (S. C. Charlottenburg) 665 m., 2. Düncker (Düsseldorf) 6'59 m. 1500 méter: 1. Siegel (Preussen Berlin)4 p. ll’l mp., 2. Schmitt (T. G. Steglitz). 5000 méter: 1. Krunski (S. C. Charlottenburg) 16 p., 2. Reichner (Komét). Gerelyhajítás: 1. Buchmeister (S. C. Charlottenburg) 54'50 m. (Rekord), 2. Herbst (Preussen) 49 30 m. 100 méter: 1. Kern (T. V. München 1860) 109 mp, 2. Rau (S. C. Charlottenburg). Mellszélességgel nyerve. 400 méteres gátfutás: 1. Röhr (S. C. Charlottenburtz) 58,2, 2. Weitling (B. S. C.) .100 méter : 1. Burckowits (S. C. Charlottenburg) 50 mp., 2. Noll (Karlsruhe). Magasugrás: 1. Forster (Magdeburg) 180 m., 2. Seiffert (Red. S. C.) 175 m. Súlydobás: 1. Geyer (T. V. München 1860) 12'52 m., 2. Buchholz (S. C. Charlottenburg) 12.47 m. Rúdugrás: 1. Wege (Berl. Turnerschaft) 350 m., 2. Schickram (Turngem. Berlin) 340 m., 3. Schninger (Tumgem. Berlin) 3x40 m. 3000 méteres akadályfutás: 1. Lehmann III. (Béri. Sportvereinigung) 10. p. 084 mp., 2. Jenkel 3. Bankenburg (B. S. C.) 4x100 méteres staféta: 1. Tumnverein München 18601 426 mp. (rekord), 2. S. C. Charlottenburg, 3. Béri. S. C. 110 méteres gátfutás: 1. Röhr (S. C. Charlottenburg) 16 mp., 2 Plagge (B. S. C.) 3. Adams (B. S. C.). 200 méter: 1. Rau (S. C. Charlottenburg) 211 mp. (Rekord), 2. Edwards (Teutonia), 3. Hermann (B. S. C.). Negyedméterrel nyerve, félméterrel harmadik. Hármasugrás: 1. Wege (Beri. Turnerschaft) 1343 m., 2. Creif (Allg. Turnverein, Köln) 12'96 m., 3. Dincker (Düsseldorfer Turnv.) 12'91 m., 4. Sandkausen (Bern, Turnerschaft) 1236 m. Diszkosz dobás : 1. Buchgeister (S. C. Charlottenburg) 41'17 m., 2. Herbst (Preussen) 37’85 m., 3. Ceyer (T. V. München 1860) 36.67 ra. 800 méter: 1. Krummhof (B. S. C.) 1 p. 582 mp., 2. Matthemn (Preussen), 3. Schmidt (T. G. Steglitz). A 15 x 400 méteres staféta, amelyet július 19-én rendez az ÚTE, előreláthatóan óriási mezőnyt gyűjt a starthoz. A MAC erősen készül a versenyhez fűzött vándordíj védésére, a BEAC és MTK készül vele felvenni a versenyt. Az MT-nak nagyobb esélye van a vándordíj elvitatására, mint a BEAC-nak, amely több versenyzőjét kénytelen nélkülözni. Sebők Sándor, a BEAC tehetséges távolugrója és hármasugrója kihevervén lábbaját, tréningbe kezdett, hogy lehetőség szerint klubja részére pótolja Kovács Györgyöt, aki még mindig sínyliábrándulását. Mezey és a kutyája, Mezey Frigyes a magyar —svéd mérkőzés után hazautazott a fehér megyei Moórra. A nyarat otthon, a szülői háznál tölti, de Moóron is — ahol pedig tudtunkkal salakpálya nincsen — folytatja tréningjét. Megtalálta a helyi viszonyokhoz alkalmazott tréning-módszert: vele együtt trenírozó társ hiányában egy kutyával vezetteti magát s a kutya kitűnő pacemakernek bizonyult, mert a szerint, amint Mezey fokozza a tempót, a kutya is gyorsabban lohol és nem engedi maga elé a gazdáját. Kedves adatul szolgálhat még az az adat, hogy Mezey „mezei" tréningjén — mert a negyed angolos bajnok mezőn szaladgál — nővére asszisztál, aki stopperrel a kezében, nagy komolysággal méri fivére „részidőit" és „összidejét". És Mezey ebben az újfajta tréningmódszerben annyira bízik, hogy a magyar— osztrák mérkőzésen it 400 méteres rekordot akar felállítani. Ha Mezey terve sikerül, jobb trénernek bizonyul, mint akár Hjerzberg vagy Kraenzlein. Felfüggesztette a MASz azoknak az ifjúsági atlétáknak a versenyzési jogát, akik a magyarsvéd mérkőzés számai közé ékelt ifjúsági versenyekre neveztek, de a szövetség azon felhívásának, hogy életkorukat okmányilag igazolják , nem tettek eleget. Amíg ennek a kötelezettségüknek eleget nem tesznek, nem versenyezhetnek. Várady Mihály különös körülmények miatt nem vehetett részt a magyar—svéd mérkőzésen. Az eset ez: Váradynak, mint orvostanhallgatónak, június 22-én három hónapi katonai szolgálatra kellett bevonulnia a szabadkai honvédgyalogezredhez. A MASz vezetőségének közbenjárására a honvédelmi minisztérium Váradynak, a magyar—svéd mérkőzésre való tekintettel, június 29-ig bezárólag szabadságot engedélyezett és a szabadkai honvédezredparancsnokságot a szabadság engedélyezéséről már június 22-én sürgönyile értesítette. A szabadkai ezredparancsnokság azonban érthetetlen okból nem értesítette Váradyt" a szabadság engedélyezéséről, hanem e helyet kemény katonai gyakorlatozásra fogta. Várady csak klubja útján értesült a szabadság engedélyezéséről, de már akkor késő volt és agyongyötrött tagjaival nem jöhetett fel a nagy versenyre. Mattyasovszkynak, a magyar—svéd mérkőzés 800 méteres versenyszámában aratott győzelme az egész országban óriási szenzációt és örömujjongást keltett. Erre vall, hogy győzelme alkalmából számos vidéki sportegyesület és sportbarát sürgönyileg üdvözölte. Anthrózy Károly súlyos családi okok miatt nem jöhetett fel Nagybecskerekről a svéd-magyar mérkőzésre és bizonytalan, hogy a magyar—osztrák mérkőzésen is részt vehet- e. Ambrózy már a magyar —svéd mérkőzés napja előtt, szombaton, sürgönyi értesítést küldött távolmaradásáról. Stankovits Szilárd, aki a lyoni nemzetközi atlétikai konferencián és a párisi olympiai kongreszszuson, majd legutóbb az angol bajnokságon képviselte a MASz-t június 9-én tér vissza Budapestre. A magyar—svéd revánsmérkőzés. A MASz és a svéd olympiai tréning-bizottság akkor, amidőn a múlt héten magyar—svéd mérkőzésben megállapodott, nem ejtett egy szót se a revánsmérkőzésről. Mind a két fél óvatosan hallgatott erről a kérdésről. A svédek talán azért, mert a mérkőzés előtt kétségben voltak a felől, hogy a magyarok érdemesek-e revánsra, a MASz pedig azért, mert ma még nem tudja, hogy jövő esztendőben rendelkezik-e olyan összeggel, amellyel a magyar atléták kirándulását finanszírozza. A svédek ugyanis csak útiköltség-megtérítést kaptak a MASz-tól s így reváns esetén a MASz is csak ezt követelheti a svédektől, a versenyzők egyéb költségeit pedig a szövetségnek magának kell vállalnia. A mérkőzés után a svédek — úgy látszik — megváltoztatták a véleményüket felőlünk, mert különösen a banketten nagyon hangoztatták a jövő évi stockholmi magyar—svéd revénsmérkőzést! Gáspár úgy látszik csak a magyar-svéd mérkőzés napján volt rossz formában, mert múlt pénteken a Margitszigeten 184 métert játszva, javítás nélkül ugrott. Ujlaky kilép a MAC-ból. Ujlaky Rezső, amint köztudomású, három hónappal ezelőtt bejelentette a MASZ-nál, hogy a Temesvári AC-ból a MAC részére való átigazoltatását kívánja. Az átigazoltatási határidő július hó 3-án járt le, de az átigazolás nem lépett hatályba, mert Ujlaky közölte, hogy a MAC-ból visszalép a TAC-ba és e klub részére kívánja magát visszaigazoltatni. Ujlaky visszaigazolási kérelmét azzal indokolja, hogy Temesvár polgármestere állandó, biztos állást ajánlott fel neki a várostól és egyszersmind kilátásba helyezte, hogy Temesvár város a saját költségén küldi ki a berlini olympiászra. Ujlaky visszaigazolási ügyét — különösen a különös indokolás miatt — a MASz atlétikai szakosztálya keddi ülésén tárgyalni fogja. 10 X 100 méteres stafétaversenyt rendez augusztus 2 án a BEAC a tömegsport érdekében, mert neki vajmi kevés esélye van a megnyerésére. Az MTK-nak van reá a legnagyobb esélye, de a rendezőegyesületen kívül előreláthatóan a MAC is felveszi a versenyt. A BEAC augusztus 2-iki versenyén egyébként még a következő számok kerülnek kiírásra: 100, 300, 1000 méteres futás, 200 méteres gátfutás, súlydobás, diszkoszvetés, távolugrás, hármasugrás, handicapek: 500, 3000 méteres futás, gerelyvetés, magasugrás. Hjertberg véleménye a magyar atlétákról. Hjertberg, Svédország tréning-igazgatója, amerikaias szófukarsága ellenére is nagy elismeréssel nyilatkozott a magyar atléták képességéről, amely — kijelentése szerint — váratlanul lepte meg őket, mert arra, amit tapasztaltak, nem számítottak. Különösen a sprinterek tudásáról nyilatkozott elragadtatással, de Toldyról is nagy dolgokat mondott. Kijelentette — és ebben Nilsson is kontrázott neki — hogy a világ egyik legnagyobb jövőjű súlyatlétáját látja benne. Csak a magasugróinkról nem adott valami hízelgő véleményt. Hibáztatta a légmunkájukat. Stockholmba meghívott magyar atléták. Az itt járt svédek a BEAC-nak és a MAC-nak azon atlétáit, akik a magyar—svéd mérkőzésen sikeresen szerepeltek, meghívták az augusztus 8-, 9-, 10-én Stockholmban rendezendő nagy nemzetközi versenyre. Különösen Mattyasovszkyt invitálták melegen, de Mezeyt s ha nem mehet, helyette Dévánt, továbbá Szerelemhegyit s ha felépül, Kovácsot is szívesen látnák a versenyükön. A legjobban azonban Mattyasovszkyt várják, mert — úgy látszik — nagyon fáj nekik a tőle szenvedett váratlan vereség, amelyet jelenlegi legjobb középtávfutójára, Wide legyőzőjére mért. Mattyasovszky valószínűleg eleget tesz a meghívásnak. Dr. Szerelemhegyi Ervin a bajnokságban és a magyar-svéd mérkőzésen végzett hatalmas munkája után pihenésre vágyik és miután a magyarosztrák mérkőzésen — 200 méteres futás nem lévén — részt vennie nem kell, elutazott a fővárosból és kétheti tréningszünetet tart. László Imre, a BEAC régi, érdemes közép- és hosszútávfutója családi okok miatt félbehagyott tréningjét ismét megkezdte, hogy az ÚTE 15 X 400 méteres stafétájában a maga nagy képességével is megerősítse klubjának csapatát. Schubert és Rákos képviselik valószínűen Magyarországot a magyar-osztrák mérkőzés 100 méteres számában. Jankovich ugyanis fegyvergyakorlaton van, Szenes pedig múlt héten leesve a villamos kocsiról, egyelőre nem versenyezhet. SPORTHÍRLAP 27. síim. Starter mm,iipes legnagyobb footballáruháza, Váci-körút iI/s. Football-ing 2.—, Rambler-labda 9.—, Herkules varrott-cipő 9.20, Footseats-harisztyaszár, gyapjú 1.70, Angol football-nadrág 150, Gummi-térdvédő 2.— KÁRJEGYZÉK INGYEM. TELEFON 82—86. HE fi DL football-Labdát használnak állandóan, a válogatott csapatok mérkőzésein. Ara K 12—20-ig EH DL, Budapest,Vil,Andrássy ut 38, Újpest, Árpád u. 10. IsÁvAm^i*' POPPER EDE BOCSCMAKER Erzsébet'körút 1. sz. Távbeszélő József 2005. Elfogad fix és startoddsfogadásokat az összes belföldi versenyekre. Vidéki megbízásokat pontosan teljesítni iltj? § 1 S 1 8