Sporthirlap, 1919. július-december (10. évfolyam, 27-68. szám)

1919-10-10 / 45. szám

45. szám. SPORTHIRLAP A vasárnapi mérkőzések: «Gólképtelenek voltak a magyar válogatott csatár­­ok«. Ez a, szomorú üzenet hangzott felénk vasár­­nap a Lajtántúlról s döbbentette meg a magyar csapatért aggódó sportközönség tízezreit. Pedig mi másért menne ki ez a mi lelkes közönségünk a mérkőzésekre, mint a gólért, az eredményért? S mi fájna jobban, mintha gól nélkül kell haza­buktatni a mérkőzés után. De megnyugtathatjuk ezt a mi lelkes támogatónkat. Lesi gól ezentúl is és vannak gólképes csatáraink is, ha nem is ját­szottak a vasárnapi válogatottban. Hiszen a leggólképesebb csatársorunknak, az MTK-nak, egy embere sem volt benne a válogatott csatár­sorban. MTK Hungária-uti sporttelep dTMMTK-TTC E'5K­eL,33FG“Vasas 1. osztályú bajnoki mérkőzések, döntöttek el, az FTC és a BTC. Most mind a két csapat csak halvány árnyképe régi nagyságának. A stílus, a régiek stílusa, még benn van mind a két csapatban, de már nem azok az erők képvi­selik, mint azelőtt. Mind a két csapat a gyors szélsőkre bazírozott stílust játszotta, de most részint a szélsőkben hiányzik a gyorsaság, rész­ben a centerben a pontos irányító. Van hiba elég a védelmükben is. Az FTC-ben a halfsor baloldala és a védelem jobboldala lóg, a BTC-ben a centerhalf és kapus a gyenge pontja a csapat­nak. Mindent összevetve egyenlő ellenfelek küz­delmét várjuk a vasárnapi találkozón, amelyet a csatársorok gólképessége fog eldönteni. Ebben a BTC bizonyult eddig erősebbnek, viszont az FTC-vel szemben gyengébb kapus áll s így fog néhány gól esni mindkét részen s a gólok való­színűleg egyformán fognak megoszolni. E mérkőzés előtt a­ a kiesés elleni* küzdelmek legérdekesebbje fog lejátszódni. Az utolsó helyen álló BAK és MAFC fognak szemben állani. Mind­kettő egyformán pont nélkül áll még és igazán nehéz eldönteni, hogy melyik rosszabb kettőjük közül. A BAK és a MAFC nagy balszerencsével is küzdött eddig , mind a kettő meglehetősen indo­­lensül is játszott. Talán az első két pont meg­szerzésének a vágya komolyabb munkára fogja sarkalni őket. A MAFC-nak jobb a csatársora s össze is szokhatott az eddigi csatákban, a BAK-é nem egységes, viszont a BAK halfsora jobb, míg a védelmek egyforma erősek. Mi azt hisszük, hogy a csatárok fognak nagyobb szerepet ját­szani s a technikusok kivívhatják első győzel­müket, ha csak a BAK az eddigitől eltérőleg a legnagyobb odaadással nem fog küzdeni. együttesbe­n ez volt az NSC váratlan sikereinek titka. A MAC viszont nem nagyon állíthat be fiatal erőket, mert elfelejtett ilyeneket nevelni,s így nagyobb részt a háború előtti játékosaival­ szerepel, akikben nincs elég esély már egy mérkő­zés eldöntésére. Ezért van az NSC talán gyengébb kvalitást képviselő csapatának egyenlő esélye a szemre erősebbnek látszó MAC-al, amely csak úgy nyerheti meg ezt a meccset, ha csatársora egységesebben tud fellépni, mint eddig. Jó próba lesz az MTK csatársor gólképességé­­nek kipróbálására a kék-fehéreknek a TTC-vel való vasárnapi találkozása a Hungária-úti pályán. Masszív és kitűnő védelemmel rendelkező csapat a Terézvárosi, nem áll tehát egyszerű feladat előtt az MTK csatársor, bárha a két félidő nagyobb részét fogja is eltölteni a TTC kapuja előtt. De azt hisszük, hogy az MTK csatársora Konrád II., Schaffer és Szabó nélkül is a mesteri gól­­előkészítés csapata maradt, mely a legbiztosabban mozog a kapuk előtt s nem fogja alább adni három-négy gólnál. Ott tévedtek a válogatók, hogy az MTK gólképességét két-három névvel vélték kapcsolatban levőnek, pedig az MTK II. és ifjúsági csapatát is ugyanaz az angol mester készítette elő, aki azokat a bizonyos külföldi túrázókat. Az MTK stílusa az, amely eredmé­nyesebbé teszi a többi csapatoknál. A TTC csatársora nem sok vizet fog zavarni. Nem egy­séges és ezért nem gólképes, még gyengébb csa­patokkal szemben sem volt az s így aligha vál­tozik meg az MTK meccsben. E mérkőzés előtt a­­330-asok játszanak a Vasasokkal. Tavasszal a budai csapat váratlan győzelmet aratott a negyedik helyen álló Vasas csapat felett, bár az két félidőn keresztül ostro­molta kapuját. Most is úgy mondja a papírforma, hogy a Vasasoknak a játék legnagyobb részében a *33*-as kapu előtt kell tanyásotok. De ha még így is lenne, sem tartjuk reménytelennek a *33* helyzetét. A csapat­ — mint mondottuk — először is nagy szerencsével szokott éppen a Vasasok ellen küzdeni, de még nem is tudnak sok gólt rúgni a Vasas csatárok, különösen nem Zsáknak. Ezért inkább eldöntetlenben bízunk. FTC Üllői-úíi sporttelep Délután CT­P DTP 4 órakor i I E­U ■SS- BAK-MAFC I. osztályú bajnoki mérkőzések. Régi idők ss nagy­ mérkőzések késői utódja lesz az FTC — BTC mérkőzés az Üllői­ úti pályán. Az FTC és BTC fognak ismét Szemben állani a bajnokságért amelyet régen, nagyon régen, ketten kettős mérkőzés lesz a Néps­­igeti pályán is. Itt dől el vasárnap Újpest *házi bajnoksága*, az UTE és UTSE találkozása. A két újpesti csapat ezúttal első ízben kerül szemközt bajnoki mérkő­zésben. Ha tisztán a papírforma alapján indul­nánk ki, úgy az UTE nagygól arányú győzelme vitán felül állana. De ismerjük már a helyi hegemóniákért vívott heves küzdelmeket, ame­lyek gyakran a papírformával homlokegyenest ellenkező eredményeket szoktak hozni. Ezért­ a tippeléshez is óvatosabban kell nyúlni. Az UTSE jól összejátszó csatársorral rendelkezik és kitűnő a védelme is, csak a halfsora közepes, de ha ez erején felüli munkára fog vállalkozni, úgy aka­dályt emelhet az UTE-nak az eredmény elérésé­ben. Persze az UTE nagyszerűen összeszokott ballsorával s félelmetes Védelmével szemben kevés gólra van kilátása az UTSE-nek s ezért csak úgy lehet sansza a fiatal elsőosztályú csapatnak talán eldöntetlen eredményre, ha védelme legjobb formáját játsza ki. Persze nem fogunk csodálkozni rajta, ha a papírforma tényleg érvényesül és az UTE négy válogatott csatára néhány góllal terhel meg vetélytársa hálóját. Előzőleg az NSC új felállításának lesz az erő­­próbája. A MAC-al áll szemben, azzal a csapattal, amely elég jó együttese ellenére is gyenge ered­ményeket produkált eddig. Ha tényleg bevált az NSC-nek az a csapata, amely eldöntetlent ját­szott ki az FTC-vel s megverte a MAFC-ot, úgy megverheti a MAC-ot is, különben további változ­tatásokat kell tennie csapatán az NSC-nek. A fiatalok beállítása minden esetre lendületet, lelke­sedést vitt bele az addig meglehetősen gyenge UTE Népszigeti sporttelep Bik­Vcr UTE-UTSE E'° 2 wakor NSG PIAC I. osztályú bajnoki mérkőzések. 3. oldal. Törekvés pálya Halom­ utca Délután fél 4 órakor Törekvés-Kispesti AC I. osztályú bajnoki mérkőzés. Előzőleg fél 2 órakor a MÁV-GLOBUS mérkőzés. A vasárnapi programmon szereplő hetedik mérkőzés sem nélkülözi az érdekességet.. A baj­nokságban vezető KAC játsza le­ hetedik mérkő­zését a Törekvés ellen a Halom­ utcai pályán. Ha a KAC ebben a mérkőzésben is megőrzi veretlenségét, úgy a jövő heti MTK—KAC mér­kőzésnek, mint komoly bajnokaspiráns indulhat. De nem lesz könnyű doton a Törekvés ismét,­­ábrakapott csapatával szemben. Jó védelemmel, kerül itt szembe, amelyet az MTK csatársornak is, nehéz volt kijátszania, és gólhelyzetet teremtenie mögötte. A pálya is a Törekvés mellett szól, csak azon múlik a meglepetés, hogy a Törekvés csatársora elég határozottan tud-e fellépni a KAC kapu előtt. Ha igen, úgy a mérkőzés nyitt s a Törekvés épp úgy megnyerheti, mint a KAC, legvalószínűbb azonban az eldöntetlen eredmény. Határ­ utcai sporttelep I I­.- ill.ker.TVE-FIAK barátságos mérkőzés. Eg­r Vértalom-BKVT il. osztályú bajnoki mérkőzés A II. osztály Kárpáti csoportjában döntő befo­lyással lesz a bajnokság első helyére az ETC és ELAC találkozása, amelyben az ELAC rehabilitál­hatja magát a legutóbbi vereségéért. Erős küzdel­met fog hozni a KAOE—BSE találkozása is. Egyenlő ellenfelek állanak szemben az FSC—JSC és MÁV—Glóbus meccsben ír, míg a Vérhalom, UTE, UMTE és a BEAC nagyobb eséllyel mennek a küzdelembe, mint ellenfeleik. A Stobbe-csoportban a VII. ker.—Munkástelep és a Testvériség-Ékszerész meccsben lesz küzde­­lem, mig a Főv. T.-kör, Nyomdászok, Előre, VÁC, EMTK és Húsiparosok győzelme gyengébb klasz­­szisú ellenfeleik ellen valószínű. Millenáris versenypálya. Vasárnap délután 3 órakor HTE orsz. szenior atlétikai versenye. Az olym­piai stafétában indul: BEAC, MAC, MTK, MTE. 3000 m. síkfutás, Vörös rekordjavítása Előzőleg rí *p r­ff* il. o. bájn. 1 órakor tinu­s I . mérkőzés

Next