Sporthirlap, 1919. július-december (10. évfolyam, 27-68. szám)

1919-10-23 / 49. szám

c. oldal. Vörös Vince Prágában. A legjobb magyar táv­futó pénteken valóra váltja elhatározását és Budapestről végleg eltávozik Prágába. Vele utazik Goldmann Bundi az MTK amatőr trénere is, ő azonban egy hét múlva visszajön, nincs azonban kizárva, ha a prágai viszonyokat alkal­masnak találja, hogy követi tanítványa pél­dáját és ő is prágai lakossá lesz. Vörös Prágában sem lesz hitelen a távfutó­sporthoz és a jövőre is komoly tréninget fog folytatni, hogy megfelelő kondícióban mehessen ki az antwerpeni olympiászra. Sajnos, nem mint magyar, hanem mint cseh atléta. Hamis hír. Garai Sándor, az MTK távfutója, annak közlésére kérte lapunkat, hogy nem felel meg a valóságnak az a róla terjesztett hír, hogy az MTK-ból kilépni akarna és a VAC-ba vagy a KAOE-be gravitálna. Tavasz óta makacs láb­rándulása miatt nem versenyzett és remélhető, hogy a jövőre ismét számottevő tagja lehet az MTK távfutó gárdájának. Társalgó a MASz-ban. Dr. Vadas Gyula, a MASz atlétikai előadója, felvetette, az eszmét, hogy jó volna a MASz hivatalos helyiségében társalgót berendezni, ahol az egyesületek atlé­tikai vezetői összejöhetnének néhanapján egy kis barátságos eszmecserére. Azonban a mai viszonyok között, amikor magának a szövetség­nek sincsen biztos állandó helyisége, az előadó­nak életrevaló eszméje egyelőre nem valósítható meg. P­edig jó volna, ha az egyesületi vezérek alkalmat és módot találnának összejövetelekre a hivatalos üléseken kívül is. Talán ilyen beszél­getések közelebb hoznák a klubokat egymáshoz és kevesebb volna atlétikánkban a veszekedés és a torzsalkodás. Intézőválság az OTE-ban. Két klub is haragot tart az OTE atlétikai osztályával Seidl József­nek, a klub atlétikai vezetőjének agresszív visel­kedése miatt. Kellemetlen az ügy az OTE-nek is és egyesek úgy akarják a kérdést megoldani, hogy az OTE atlétikáját kifelé ne Seidl József, hanem más képviselje. Rohrman (Rókusházy) Istvánt emlegetik, aki esetleg Seidl utódja lenne. Az olympiai staféta futásának sorrendje. A 200 -­ 200 + 400 + 800 méteres staféta futóver­senyeknél mindig gondot okoz, ha több­­csapat nevez. A legtöbb pályán háro­m vagy négy futónál több nem futhat kimért pályán. A 400 és 800 méteres futókra való tekintettel előfutamokat nem akarnak rendezni az egyesületek. Ez volt az oka, hogy az MTK saját versenyén nem indított csapatot az olympiai staféta versenyben. A ki­mért pálya miatt már többször volt óvás is. Az angolok már segítettek a bajon. Az idén min­den olympiai staféta-versenyt a következő sor­rendben futottak : 800 4­ 200 200 + 400 méter. Ajánljuk az angolok praktikus beosztását a MASz figyelmébe. A 800 méterek lefutása után rendszerint már kissé elnyúlik a mezőny, így a 200 méteres futók részére rem kell külön-külön pályát kijelölni. Trénert keres az UTE és a BAK. Az UTE és a BAK váratlanul gyenge szereplése komoly fej­törést okoz a két egyesület vezetőségeinek. Mind­két egyesület vezetősége ugyanis ismerve játé­kosainak képességeit, jó szereplést várt csapa­tától, sőt az UTE mint a bajnokság komoly­­aspiránsa startolt. Az utóbbi időben azonban egy-két sikertelen mérkőzés annyira letörte a csapatokat, annyira kedvét szegte a játékosoknak, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben a csapaton csakis, tréner szerződtetése segíthet, aki a játékosokat rendszeres munkára fogja s főleg sok atletizálással és kevés labdatréninggel igyek­szik testi kondíciójukat emelni s ezzel önbizal­mukat visszaszerezni. Ezt tudva, az egyesületek vezetősége trénert óhajt csapata mellé" szerződ­tetni ", bár az ez irányú tapogatódzások, meg­beszélések egyelőre még nem vezettek eredményre, minden reményük meg van az egyesületeknek, hogy megfelelő szakembereket tudnak majd szerezni csapataik trenírozására. Shrubb az oxfordi atléták trénere. Alfred Shrubb, aki­­nemrégiben érkezett Angliába, hogy Mc­Crae skót futóval egy hosszútávú match terminusában megállapodjék, az oxfordi egyetem atlétikai klubjához szerződött trénernek, Benedek János Bécsben. A BEAC, kiváló közép­távfutója a verseny­szezon befejeztével Bécsbe utazik rokonaihoz. Mire a íriszei futótréningek megkezdődnek, ismét itthon lesz. Atléták verseny közben. — Wiesner Frigyes rajzai. — VL Heffer Béla (MTK) Szalay Pál (MTK) m­mm~ borok is pezsgők vezérképviselete és lerakata Eötvös­ utca 30. fsz. 1. Vezérképviselők: BOCK és LUDVIG .....■"■MMvaHnaiaPVHi^mp SPORTHÍRLAP Futóverseny Budapest utcáin. •— Ki jogosult a Gillemot Ferenc emlékverseny rendezésére. — A »Nemzeti Sport« című­ képes sport heti­lap Budapesten át nagy staféta futóversenyt akar rendezni és versenyét hősi halált halt nagy sport emberünknek, Gillemot Ferenc­nek a nevéről szeretné elnevezni. Gillemot Ferenc az egyetemes magyar sporté volt, de működésének utolsó évei szorosan össze­fűztek az Az „Est“-el, a mely lapnak alapí­tása óta munkatársa és sport rovatának ve­zetője volt. Mint sportíró új szint, új életet vitt a sport rovatba s valósággal iskolát teremtett a sport reportázs terén. A­mikor 1916. november 12-én fegyverrel a kezében hősi halált halt Gillemot Ferenc, Az »Est« saját halottjának tekintette és a sporttársadalom osztatlan részvéte mellett díszes temetést rendezett, a­mely méltó volt nevéhez és életének munkájához. Az „Est“ a fájdalmas gyászeset után kije­lentette, hogy Gillemot emlékét sport múlt­jához méltóan akarja a magyar sportban megörökíteni. Legalkalmasabbnak egy nevé­ről elnevezendő népszerű, nagy tömegű futó versennyel vélte célját elérni. Ezért a követ­kező év őszén bejelentette a MASz-nak, hogy értékes díjat ajánl fel a magyar sport­nak egy a Gillemot Ferenc nevét viselő em­lékverseny örökös vándordíjául. A verseny a MASz-szal folytatott előzetes megbeszélés alapján a normális viszonyok helyreálltával, minden évben Gillemot halálá­nak évfordulóján jutna dűlőre. Jellege nép­szerű csapatverseny lesz Budapesten át. A verseny állandó dí­jazását Az „Est“ vállalta, a verseny lebonyolítását pedig a MASz-ra bízta. Tehát egy Gillemot Ferenc nevéről elnevezett Budapesten át rendezendő csapatverseny, mint »Gillemot Ferenc emlékverseny rendezésére« ezek szerint egyedül a MASz jogosult Az Esttel kar­öltve. Tudomásunk szerint Az Est a MASz-nál tiltakozni fog az ellen, hogy bárki más hasonló, Gillemot Ferenc nevéről elnevezendő ver­senyt rendezhessen. A MASz főtitkárának szintén az a felfo­gása, hogy más mint a MASz Az Esttel Buda­pesten át Gillemot emlékversenyt nem ren­dezhet. Az Est a díjat már a MASz-nak 1917- ben felajánlotta, s a MASz akkori vezetősége azt elfogadta. A verseny alapító oklevelének tervezete és a verseny megrendezésének fel-­­tételei már régen a MASz birtokában vannak. Pusztán a formai elintézés van hátra, amit Az­ Est a MASz-szal megállapodva arra az időre halasztott, a­mikor az emlékverseny első megrendezése aktuálissá válik. Ilyen körülmények között a Nemzeti Sport­nak kevés reménye van rá, hogy a MASz a Budapesten át tervezett staféta versenyt mint Gillemot Ferenc emlékversenyt­­engedélyezze. A N. Sp.-nak előbb érdeklődnie kellett volna a MASz-nál, nincs-e már ilyen verseny tervbe, véve Gillemot Ferenc nevével kapcsolatban. Ha ezt megtette volna, akkor valószínűleg versenyének mindjárt más nevet adott volna. Mert nem hisszük, hogy a MASz előzetesen megadta volna az engedélyt a N. Sp.-nak, hogy tervezett versenyét mint Gillemot Fe­renc emlékversenyt hirdethesse. ♦ * Kedden délután a Nemzeti Sport verseny* rendező bizottsága több sportember bevoná­sával értekezletet tartott, hogyan lehetne a Budapesten át tervezett Staféta versenyt leg­alkalmasabban megrendezni. Első­sorban kijelentette dr. Gerentsér László a Nemzeti Sport részéről, hogy a hi­degre fordult idő miatt a versenyt csak tavasz­­szal tartják meg. A verseny mikéntjére általában az a felfo­gás alakult ki, hogy rendezzen a lap több külön versenyt egy napon. Legyen külön szenior verseny, külön egy az ifjúságiaknak és külön footballisták részére. Egy-egy sta­fétának 30 tagja legyen és a verseny útvonala Újpestről kiindulva Váci út—Teréz, Erzsébet, József és Ferenc körút—Mester utca—Gróf Haller utca—Üllői út—FTC pálya legyen. A cél bent a pályán volna. 49. szám S­zakorvosi Rendelő Intézet Budapest, VII. ker., Rendel délelőtt 11—1-ig, Pohány-u. 39. I. em. én, délután 4—6-ig______ ~0103RIBflySr­énerem Budapest, VII. Erzsébet-körut 27. sz. Elsőrangú konyha, Esténként nyíregyházai Sáray _______________Elemér muzsikál.

Next