Sporthirlap, 1920. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)

1920-10-18 / 84. szám

Szombati és vasárnapi eredmények, FUTBALL Vasárnap. Nemzetközi mérkőzés: FTC—Rapid 2: 2 (2 : 1). — Üllői-úti pálya. — JOOGO néző. — Bíró: Fehéry Ákos. Az FTC és a Rapid találkozása egykoron gyöngye volt a hazai talajon megvívott nem­zetközi mérkőzéseknek és mintegy a magyar­­osztrák válogatott mérkőzés előjátékának tekintették. A mai küzdelem — fájdalom — szomorú képét adta a fokozatos visszafejlő­désnek. Elmúltak azok az idők, amikor a válogatóbizottságok ebből a két csapatból szedegették ki a válogatott csapatok tagjai­nak a zömét, s ha a régi nagyságok egy része még ma is szerepel a két csapatban, ezeknek teljesítménye már csak a régi dicső­ség homályos emlékét jelenti. Nem mondjuk, voltak mindkét részről elvétve momentumok, amelyek kidomborították a futballjáték szép­ségét, ezek azonban csupán egyéni akciók­ban jelentkeztek, a csapatok összmunkája azonban nagyon is szegényes és nívótlan volt. Az FTC főképpen a szélsőkre játszott s hosszan előreadott labdákkal igyekezett az ellenfél kapuját megközelíteni, a Rapid vi­­szont a belső csatárok kombinációjára alapí­totta a támadásait. A bécsi védelem eléggé agilisan szerelte le a zöld-fehérek gyors tempókon lefutó csatárait, az FTC védelem pedig a kapu előtt tömörülve akadályozta meg az ügyes áttörésekkel dolgozó bécsi csatársort. Ez a kellő pillanatban történt folytonos leszerelés hullámzóvá tette a játé­kot. A nagyobb technikai tudást a Rapid képviselte, csatársora azonban a 16-os vona­lon túl­jutva felesleges kapkodással legjobb esélyeit is eljátszotta. A bécsiek halfsora Br­indstatter kivételével hamar elvesztette állóképességét, egyébként jól támogatta a csatársort. Az FTC fedezetsorában csak Blura állott a helyzet magaslatán. Szabó bár igen agilisan és bátran megy a labdára, főleg hosszú labdákkal dolgozik és úgy inkább csak a védelmet támogatja. Kertész nagyon gyenge. A két halfsor közti, differencia tehát szintén a bécsiek javára állította a mérleget. A bécsiek hátvédei közül Dietrich igen jó volt. Scheding helyén Nitsche közepes formát mutatott Takács és Hungier II. hátvédek munkája nem elégített ki. Hungier nem rossz, de válogatott formától nagyon távol van. A Rapid csatársorából csak Wiener hibá­zott. Helyen Körner játszott. A többi „nagy ágyú“ Wondrák, Uridil, Kub­án és Bauer együtt volt. Külön-külön jól játszanak, együt­­tesben gyenge. Szédületesen gyors lefutásai­val Wondrek tűnt fel. Wiesor hiányát erősen érzi a csapat. Az FTC csatársorában a két szélső, Matkovics és Kelemen nem érik el a megkívánt nívót. Nagyon ügyesen mozog a jóképességű Nikolsburger, akinek megbíz­ható partnere a jobbösszekötő helyén Schwarz Tóthot erősen fogták. Briliánsok voltak a korderei, amelyeket ő lőtt. A 3. p.-ben a Rapid már kornert ér el. Váltakozó játék után Nikolsburger éles lövését Kraupar fogja. A 10.-ben egy szabadon hagyott labdát Ni­­kolsburger helyez el a kapuban. (1:0), de ugyanabban a percben a Rapid Uridil révén kiegyenlít (1:1). Kezdés után Schwarz lövé­sét fogja a Rapid kapusa. Izgalmas percek következnek a Rapid kapu előtt, de az FTC Kornernél egyebet nem tud elérni. A játék hosszú percekre ellaposodik. Wondrák centerét Szamosi rógja, de a labdát kiejti a kezéből. Sze­rencsére a kapu előtt álló Kub­an és Bauer el­­botlik. A 21. p-ben Nikolsburgur magasan ivott labdáját Kranoar nem védheti. (2:1) Két perc múltán a 16-os vonalon túl egy fél méternyire szabadrúgást szél a bíró azon a címen, hogy az FTC kapusa a büntető területen kívül kéz­zel fogta a labdát. A szabadrúgásból kifolyóan Brandstadter labdája érintés nélkül jut az FTC hálójába, a­mi a szabályok értelmében — minthogy a bíró handsort izélt szabadrúgást , érvényes gól lett volna, Fehéry azonban érthetetlenül a gólt nem adta meg. Néhány percig mind­­­két részen ezep játék folyik. Nikolsburger lövését Kraupar kornerre menti, majd Szamosi szintén csak korner árán tudja a kapuját góltól mentesíteni. Az utolsó per­cek a Rapid nagy fölényének a jegyében pe­regnek le. A II. f­élidő első percében a Rapid kor­nert ér el Körner lövését Szamosi fogja, de az Uridilhoz jutó labda egyenes utat talál a hálóba. (2:2) A kiegyenlítő gól után erős küzdelem folyik a vezető gólért. Tóth szabad­rúgását Kraupar fogja. A 15. p.-ben Rapid kornert ér el Percekre rá Nikolsburger egye­dül fut le a labdával és bár Kraupar is el­hagyja a kaput, Nikolsburger izgalmában a kapu mellé lő. FTC erősen támad és Kraupar egymásután két magas labdát véd. Rapid kornert ér el­i a veszedelmes labdát a kapu­ban elhelyezkedő Takács kifejeli. Gyönyörű támadás fejlődik ebből. Újból Rapid korner. A 36. p.-ben Fehéry feleseleg miatt Brand­­stadtert kiállítja. Ezután FTC korner, amelyet a Rapid egymásután srót veszélyes lefutással revanzsál.A 40. p.-ben még egy Rapid kor­ner. A meccs végén hullámzó játék, lelkiismeretes tréningre vall. Neuhaus ez­úttal nem mutathatta be igazi tudását. A két hátvéd, Steinitz és Huszár szorgalmas, jó rugótechnikával rendelkező védőjátékos. A fedezetsor, amelynek Stark a gerince, agili­tásával tűnt ki , a fiatal szélső­ halfok, Keck és Kleber hasznos segítőtársai voltak Start­nak. A csatársorban az ezúttal balösszekötőt játszó Szabó Jenő játéka maradott ki; való­­b­an reprezentatív formát siza­t el. Mellette Hegyi, mint a támadásoknak hangos szóval is irányítója, érdemes elsősorban dicséretet. A jobbszélső Mayherr jó technikájú, gyors játékos, s a góllövő Horváth is fejlődésképes erő. Schwarz a balszélen társainál gyengébb volt. *A „83“-asok csapatára előző jó játékai után rá sem lehetett ismerni. Grüner távol­léte Csárdásnak a védelembe való hátravo­­nását tette szükségesé, ami megbénította a támadást és a védelmet is. Yanicsek betegen állt ki, úgy hogy a csatársor teljesen akció­­képtelenné vált, ehhez járult még a szélső bal­fok váratlan formahanyatlása, ami Zlochot is befolyásolta, úgy hogy a „33“-asok részé­ről egységes munkát alig láthattunk. Zsák néhány alkalommal a tőle megszokott fényes stílusban mentett, a gólokról nem tehetett. Mellette csak László és Kramer játéka érde­mel említést. A III. ker. első gólját az első félidő 16. percében olyan módon éri el, hogy Zs­olt egy szabadrúgásból hozzákerült labdát élesen a közelben álló Horváth fejére lő, ahonnan menthetetlenül a hálóba pattan. A második gólt a 35. percben ugyancsak Horváth lövi Csárdás hibájából. A második félidőben mind­két csapat több kedvező helyzetet hagy ki­használatlan­ul. Törekvés-MAC 3 : O (O : O­. VUrr­uti pálya. — Bíró : Gerő Ferenc. A MAC már csaknem a startnál elvesz­tette mérkőzését, mert néhány játékosa nem­­ kevesebb, mint hat mérkőzést játszott ezen a héten. Természetes, hogy ilyen módon fárad­tan játszot­tak. A Törekvés Úrik és Micennai nélkül állott fel. A csapatba nagyrészt ifjú­sági játékosokat állítottak be, akik szemre igen szép és egységes játékot mutattak, a befejező akciókhoz szükséges erélyt és lövő­­képességet azonban még nélkülözik. Dürr hibátlanul védett, Horváth és Vass rende­s formájukat játszották. A Halmos—Siegl— Csemely fedezetsor agilis volt, legjobb volt közönök Csermely. A csatársorban kiemel­kedett Hircer balszélső játéka. Hajós—Kautzki —Weisz— Szántó összjátéka teljesen kifullasz­­totta a MAC védelmét. A MAC-ban Fehér néha bizonytalanul védett. Ócskás hátvéd arányát megérezte­ a csapat, bár a Szando­­vits—Szafika beckpár agilis volt, de több ízben hibáztak. A fedezetsorban ismét Ko­csis centerhalf magaslott ki. Weiner és Lewe inkább a védelmet támogatta. A csatársorban ismét szerepelt a jobbösszekötő helyén Kehr­­ring. Nyugodt, intelligens játéka és lövőké­­pessége a régi, lövéseit azonban balszerencse kísérte. Simon néhány szép lövésen kívül nem sokat mutatott. A Lauerer—Zsóry bal­szárny fáradtan játszott, Telkes jobbszélső keveset volt foglalkoztatva. Az első félidőben mezőnyjáték folyik, mindkét csatársor sűrűn foglalkoztatja a védelmet. A második félidő­ben a Törekvés van leginkább frontban, a a MAC védelem hibájából Weisz helyezett gólt lő. Majd a MAC ma veszélyezteti a Törekvés kapuját és felmon lövését Dürr rávetéssel kornerre védi. Hircer szép centerezését Hajós értékesíti góllá. A MAC ezután visszaesik és a Törekvés hosszú lövésekkel igyekszik további eredményt elérni, de a lövések rendre célt tévesztenek, vagy Fehér ejti őket zsák­mányul. Még egy gólt ér el a Törekvés, de mert a szélső jóval a kapu vonalon túl fogta el a labdát, a bíró nem ítélhette meg. BEAC-fiAK 1 : 0 (1: 0). — Hungária úti pálya. — 1000 néző. — Biró: Hajós József. A BAK ismét hű maradt eddigi jó szo­kásához és egy gólkülönbségű vereséget szen­vedett az egyetemi csapattól, s h­ozzá kell ten­nünk, hogy a BAK­ semmivel sem volt rosz­­szabb ellenfelénél, sőt az egész játék folya­mán ő volt a többet támadó fél. Csatárainak azonban nincs meg az áttörő képességük, sőt a kellő nyugodtságuk sem a kapu eltt, úgy hogy még a tiszta helyzeteket is sorra elhibázták. A BEAC-nak határozottan ártott a két hét­e pihenő. A csapat csak az első félórában ját­szott elfogadhatóan, a játékidő többi részében csak a védelmet látták dolgozni. Ez azonban elsőrangúan töltötte be feladatát,­­különösen Vicenik, aki már régen legjobb kapusaink sorába emelkedett. Labdafogása mintaszerű, nagyszerűen helyezkedik, elvetéseit pedig önfeláldozóan és a legkritikusabb pillanatok­ban alkalmazza. Neki és két megbízható part­nerének, Bárnak és dr. Be­ndenburgnak kö­szönheti a BEAC győzelmét. A haltsoruk na­gyon rossz volt, Szalay rutinja is csak a já­ték első felében érvényesült. A csatársor az első félórában nagyszerű dolgokat csinált, különösen Pluhár és Kertesi, de azután min­den akciójával elkésett. A BEAC új pécsi já­tékosa, Horváth még lassú­n ugyanez volt a baja ezáltal Erhardtnal, és Wallernek is. A BAK csapata, úgy látszik, kezdi össze­szedni magát. Ha csatárai több energiát és határozottságot visznek bele a játékba, úgy , még sok sikerre lehet kilátásuk. Egyelőre csak az összjátékukat lehet dicsérni. Ebben a Mackó—Frőhlich-axAony járt elől, de az Okos—Gálos-szárny volt a veszélyesebb le­futásaival. Weiner a centerben nem első csa­patba való. A half­orban egyedül Erbstein fáradhatatlan munkáját emelhetjük ki, egy­formán jól működött ellenben a két beok, Miller Flórika és Kloiber kapna, akik min­den támadási kísérletet visszavertek. A játék első negyedórájában a BEAC fölényben van, a csatársor gyors összjátéka meglepi a BAK védelmét s Pluhár már a 8. percben megszerzi jól behelyezett lövéssel a győztes gólt. A második negyedórában válto­zatos a játék, azután csaknem a játék végéig a BAK a támadó fél, de semmi sem sikerül neki. A játék vége felé van csak a BEAC- nak néhány gólhelyzete, de­­ messziről le­adott lövések nem sikerültek. Barátságos mérkőzések. UTE-VII. ker. 801:1 (0:0)­ Nép­szigeti pálya, 1500 néző. — Bíró: Fried­­m­ann Hugó. Mindkét csapat több tartalékkal állott fel. Az UTE jobb tartalékjoggal rendelkezvén. Bajnoki mérkőzések. Első osztály. III. ker. TVX­.3300 3 : 0 (3 : 0).­­ Határ-utcai pálya.. — 3500 néző. — Bíró: Ujváry Ö­ön. Megérdemelt győzelmet arato­tt a III. ker. TVE lelkesedéssel, ambícióval dolgozó csa­pata az ezúttal előző jó játékai után meglepő gyengén játszó 2330-asok felett. A vivők csa­pata teljes egészében kiválót nyújtott, s ha­bár kiemelkedő klasszist alig egyet-kettőt találunk tagjai között, az egész együttes az óramű pontossággal dolgozik, ami komoly. MTK, Hungária-úti sporttelep Szerdán délután 3 órakor Magyar-O­lasz Bank Pesti Hazai Takarék Bankkupa-mér­kősö* 34. szám. SPORTHÍR!..*!? 3. oldal. SOM ÉS SCHUESHGER Mindennemű éksze­rek, tisztek tolljak és ezüstserlegek olcsó árban beszerezhetők ÉHSZERESZEII Erzsébet­ körül 44. Arany, ezüst, bril­­liáns és gyöngyö­kért a legmagasabb árakat is Űzettük Sportemberek a vásárlásnál Árengedményben részesülnek a mérkőzés nagyobbik részében fölényben volt s ha a fiatal csatárok a kapu előtt bát­rabban játszanak, feltétlenül megszerezték volna a győzelmet. Az első félidő 10. percében Nagy éles lö­vése a VII. ker. kapusáról pattant vissza. A lövés olyan erősen érte a kapus gyomrát, hogy 6 percre kénytelen volt a pályát el­hagyni. Ezután a III. ker. is felnyomult és az UTE hátvédek tétovázása következtében Sin­­ger, az UTE kapusa nehéz helyzetben csak korner árán ment. A második félidőben ál­landó fölényben van az UTE és a Kelecsényi, Baubach, Király összeállítású. halfsor úgy­szólván uralja a játékteret. A 34. percben a VII. ker. jobbszélsője centerez és Gutenberg védhetetlenül a balsarokba gólt lő (1:0). Az UTE-t felvillanyozta a kapott gól és a táma­dások özöne közepette Kelecsényi gyönyörű, 30 méteres lövéssel kiegyenlít. Második osztály: Etobbe-csoport: TJTSE—­Testvériség 1:0 (0:0). Biró: Fidler Konrád. Az első félidőben a Testvéri­ség, a másodikban az UTSE volt a jobbik csapat. A gól szabadrúgásból esett. Ékszerészek—Huaiparosok 2 :0 (0:0). Biró : Orova Henrik. Az ékszerészek mind­végig fölényben voltak. A gólokat Móra és Rázsó lőtték. B. Törek­vés-URAK 3: 3 (3 : 2). Biró Iváncsics Mihály. Szép, fair és változatos játék. Az első félidő 20. percében már 3: 0ra vezet az erzsébetfalvai csapat, az URAK is lábrak­ap és sikerül kiegyenlítenie. V. ker. SC—VÁC 2:1 (1:0). Biró: Nagy László. A VÁC fölényét az V. ker. lel­kes játékkal egyensúlyozta. Különösen a két hátvéd tűnt ki. A VÁC gólja 11-esből esett. VÁC—Bal­fer 2: 2. A 15 perces után­­merlsőzés nem hozott újabb eredményt. Zugló-Fev. Tkör 1:0 (0:0). Bíró: Weisz. Egyenrangú ellenfelek. A győztes gólt Sefcerk lőtte. EMTK-Előre 3:0 (0:0). Biró: Vágó Zoltán. A második félidő közepén sikerült az EMTK-nak a győzelmet bebiztosítani. Wakerletelep—MTE 2 :1 (0:1). Biró : Schreiner Károly. Egyenrangú ellenfelek. A győztes gól 11-es­ből esett. Kárpáti csoport: KAOE-BTK 3:0 (0:0). Biró: Hor­váth János. Fair mérkőzés. A második fél­időben a BTK visszaesett. ELAC—Vérhalom 2:1 (1:1). Biró: Balassa Jenő, a szerencsésebb csapat győ­zött. NSC-ETO 0:0. Biró: Nyúl Dezső. Mindkét csapat több gólhely­ezetet hagyott kihasználatlanul. Az NSC-ben Gencsi, Ruck, az ETC-ben Bodonczi játéka tűnt ki. BSE—Apol TE 3:3 (0:2). Bíró: Rot­­tenroh­n Károly. Az első félidőben az ELAC két góllal vezet. A második félidőben a BSE kiegyenlít. A győztes gólt Hermaim lőtte szabadrúgásból. Az Acélból 2 játékos kiál­lítva. RTK-UMTE 3 : 0 (1 :0). Bíró : Renner Ferenc. Az eredmény megfelelő az erőviszo­nyoknak. 130-Máv. 1:1 (1:1). Bíró: Fenyves Miklós. Erős iramú mérkőzés. UTE-MEV V 2 :1 (1:1). Bíró: Vámos Soma. Harmadik osztály. Déli csoport FIÁK—Vasklub 1:0 (1: 0). Bíró: Schiller Jenő. 1)­, Vasutas—Cukráss 1: 1 (0:0). Bíró : Ábrás. Nyugati csoport: I. ker­ SC—Pénzintézet 2 :0 (1 : 0). Bíró: Balogh Aladár. BAFC—Kelenföld 3 :1 (0 :1). Bíró : Fo­dor Endre. Pénzintézet—NFC 2: 1. Bíró: Ábra­. 25 per­ces pótmérkőzés. KIT—Haladás 1: 0 (1: 0). Bíró: Anspitz Sándor. Belváros—NTC 2:0 (0:0). Bíró: Hauber Ernő. Szövetségi díj, I. osztály. VH. ker.-BTO 0 : 0. Bíró : V­a­­gó Imre. Vasas—MAFC 5:0 (1:0). Bíró: Mar­kovic.. HI. ker.—M83'FC 9 :1 (2 :1). Bíró: Gold­­scheider. BEAC—BAK 0 : 0. BAK a szövetségi díjat lemondta. II. osztály. EMTK-Előre 4:0 (8:0). Bíró: Szemere. KAOE—BTK 2:2 (0:1). Bíró: Kotter. A bírót a második félidőben egy BTK játékos tettleg inzultálta. ÚTE-BEW 8 :1 (2: 0). Bíró: Naményi. BTK-UMTE 2: 0 (1:0). Bíró: Naményi. Vekszletelep—MTE 1:0 (1:0). Bíró: Lefk­svics. III. osztály. Főv. TC—BFQ 8:2 (1:1). Bíró: Virágv. Vanklub—FIÁK 2:1 (1 : 1). Ifjúsági mérkőzések. I. osztály. MAFC—Vasas 8:0 (1:0) Bíró: Reinhard Ottó. Törekvés—MAC 2:1 (2: 0). Bíró: Ans­­pitz Sándor. BEAC—BAK 1:1. II. osztály. BSE—Acél TE 8:1 (8:0). Bíró: Steiner. Előre—EMTK 2:1 (0:0). Bíró: Szemere. UTE-BEVY 2:0 (1:0). Bíró: Altér László. IX.Sk. bajnokság. Ifjúsági SE—Ifjúsági SC 8:0 (2: 0). Biró: Hazai. Vasklub—OTK 2 : 0 (8 : 0). Biró : Ditler. X. ker. SC—Cillag SC 2:2 (1: 0). Biró : Diffén Barátságos mérkőzés. Lapterjesztők SC—VSC 12:2 (8:0). Bíró: Kovács. Főv. TC II—MTK n. 1:1 (0:0). Biró: dr. Kann. NFC ifj.—MTK ifj. 1:1 (0:1). Biró: Palotai. FSC II—Világosság H. 3:0. KNAFC—EAC 3:1. IX. kér. Törekvés—V.H. kér. Törekvés 3 :0 (3:0). Bíró: Folláth. IX. kér. II—Vili. kér. II. 8:1 (1: 0). Vidéki mérkőzések, (Szeged.) SzAK—Újszegedi TC 5:0 (3:0). Szató—Sport 1:0 (0:0). Nyomdász—Munkások 1:1. A második fél­időben a Munkások csapatából egy játékost a bíró kiállított, ez azonban vonakodott kiállni, mire a bíró lefújta a mérkőzést. (Szombathely.) SzAK-Máv 3:0 (8:0). .Bíró: Payor. . 879E—Kerékpár 3:0 (1:0). (Győr.) Dunánt­úli AO—Vasutas 2: 0 (1: 0). Tatatóvárosi AO—Győri AO 1 : 0. (Zala©Ig­oraseg­) Zalaegerszegi SE—Sár­vári TK 2:1 (0:1). (Vasivár.) Vasvári Move—Szombathelyi Move 3:0 (2:0). (Celldömölk­.) Czelldömölki SC—Ostfi­­falvi SC 5 :0 (4 : 0). (Srobreo.r.ea.) DEAC—DTE 0:0. Biró: Káldi Zsigm­ond. (Hatvan.) Hatvani AC—Pásztói SC 4:0 (2:0).(Kaposvár.) Kaposvári SE—Nagykani­zsai AFC 5 : 0 (2:0). (Nagykanizsa.) Nagykanizsai TE—Szé­kesfehérvári TC­­ : 1 (1:0). (Székesfehérvár.) Székesfehérvári Déli­­vasút—Kaposvári Turul 3:0 (2:0). Szombat. Bajnoki mérkőzés. Első osztály: MAFC—Vasas 1:0(0: 0) — Hungáriai úti pálya. — Bíró: Orova Hajrik. A­ Vasasok a MAFC elleni mérkőzésre — a hétköznapra hivatkozva — több tertalékkal állottak föl, aminek folytán jól megérdemelt vereséget szenvedtek a technikus csapattól, mely pedig éppen a fenti ok miatt szintén csak félgőzzel játszott. Mindenesetre érthe­tetlen a Vasasok eljárása, akik eddig mindig sportszerűen viselkedtek s éppen a tech­nikásokkal szemben felejtkeznek el a sport­szerűségről. A MAFC pedig nem az a csapat, amelyet bármely elsőosztályú csapat, különösen a most nagyon mérsékelt formát kijátszó Va­sasok lebecsülhetnének. A csapat a tavalyhoz képest nagyot fej­­­lődött s most határozottan nagyobb játékerőt képvisel, mint az előző bajnoki évben. A csa­patnak vannak gyenge pontjai, általánosság­ban azonban mindig ki­elégítő formát mutat. Szombaton elsősorban a csatársor volt elemé­ben, annak ellenére, hogy Gang centerhallost játszott. Jó volt a védelem is, Biró kivételé­vel, aki ismét bizonytalanul védett. A Vasasok csapatában Stenge, Gottieb, Rucskay és Csinosa játszottak a többiek he­lyett is. Az első félidőben igen lanyha, unalmas, léleknélküli játék, amelyben a MAFC a töb­bet támadó fél. A második félidőben a Va­sasok vannak inkább frontban, a MAFC tá­madásai azonban veszélyesebbek és a 38. percben Egri révén el is éri a győztes gólt oly módon, hogy a kifutó kapus mellett gólba helyezi a labdát. KAC—TTC 0:0. — Hungária-uti pá­lya. — 1500 néző. — Bírd: Algus Dezső. A KAC tavalyi csapatára rá sem lehet ismerni. Közvetlen védelme ma is kifogás­talan, de csatársora, amelyben a régiek közül csak Eisenhoffer tevékenykedik, egyike a leggyengébbeknek az I. osztályban , Így nem csoda, ha a csapat az eldöntetlen ered­mények sorozatával kénytelen megelégedni. Ezúttal sem volt másként, Eisenhoffert jól lefogták, különben sem nagyon bízik partne­reiben , ezért — igen helytelenül — hátra­­húzódik. Eisenhoffer nélkül pedig a többi csatárok mindent elrontanak, bár a jobb­szél­so Farrier is számtalanszor adott alkalmat jól irányított beadásaival a góllövésre. A fe­­dezetsorban Blachník többet beszél, mint játszik. A szélső balfok ellen nem lehet pa­nasz. A két hátvéd főleg hatalmas felszaba­­dnarúgásaival imponál, míg Varga a szo­kott jó. . A TTO csapata az utóbbi hetekben fegye­lem dolgában örvendetes javuláson ment keresztül, aminek máris látható eredményei vannak. A veszekedés, civakodás helyét a lelkesedés és ambíció foglalta el, amellyel egy kis szervesével a maguk javára dönt­­hették volna el a mérkőzés sorsát. Propenko ugyanis az első félidő 43. percében két mé­terről biztos gólt hibázott. A TTO kapuját Kopácsi helyett Braun védte s néhányszor nagy bravúrral mentett. A hátvédek közül Frrea volt a jobbik. A fe­­dezetsorban Steinitz centerhalf végzett rá munkát. A csatársor legjobb embere Pro­­czenko volt, aki úgy a védelemből, mint a támadásból kivette részét Mellette Maly b­­­attotti érdemeinek említése.

Next