Sporthirlap, 1925. május (16. évfolyam, 78-101. szám)

1925-05-23 / 95. szám

12 SPORTHIRLAP 1925 május 23., szombat Holnap lesz a Békessy emlék­verseny Debrecenben. — A fővárosi vivógárda számos kitűnősége vesz részt a versenyen. — 55 nevezés. — A Békessy Béla Vivő Club örökös vándordíjjal egybekötött kardvivó emlékversenyét, amelyet minden idők legnagyobb vívójának, hősi halált halt Békessy Béla huszárkapitánynak em­lékezetére alapított, holnap rendezi Debrecenben. A vándordíjat 1923-ban alapította a rendező egyesület s azóta a vidék vivósportjának egyik legnagyobb ese­ménye, amely mindig a legteljesebb siker jegyében zajlik le. 1923-ban Posta Sándor dr. (MAFC), 1924-ben Tóth Péter dr. (MAG) nyerte a ver­senyt s most is úgy a fővárosi, mint vidéki vivógárda számos első klasszisú vívója ad egymásnak találkozót Debrecenben, hogy a klasszikus ván­dordíj idei védelmét megszerezze. A beérkezett nevezések a következők: MAC: Rády József, vitéz Tersz­­tyánszky Ödön, Mészáros Ervin, Tóth Péter dr., Polányi Béla dr., Kóczy Aladár, Hollósy Jenő. MAFC: Glykais Gyula, Széchy László, ifj. Horthy Miklós. BEAC: Misley Ká­roly dr., Parragh Béla, Tihanyi László. WVC: Bogén Béla, vitéz Uhlyarik Jenő dr. MVC: Petschauer Attila, Szűcs Géza dr. BBTE: Dunay Berta­lan, Szelényi Géza dr. Tisza VC: Gombos Sándor dr., Kovács Andor és György dr., Erdélyi Jenő. RÁC: Schréder Gyula dr., Pál József dr. Tiszti VC: Gfellner Antal, Kiss Sán­dor, Ranzenberger Viktor. Spárta AC: Sugár József, Lévay Miklós. VÁC: Gadó Sándor. Kecskemét: Vincze An­dor, Barcza József, Bertalan Imre, Kiss Kálmán dr. Hódmezővásárhely: Gönczy Lajos, Szilágyi László, Bangha B. Vác: Kathlener Jenő. Szeged: Fischer Marcell dr. Győr: Meixner Ferenc. Miskolc: vitéz Zalay Károly, vitéz Akay Kálmán, Roszkay Győző, Hercz János dr. Debrecen: Beczner József, Schányi Ferenc, Ba­logh László dr., Kalnitzky Gusztáv, Majerszky Jenő dr., Majerszky Béla, Nadányi Imre, Simon Ferenc, Fü­­zessy Péter. A verseny előmérkőzése vasárnap délelőtt 9 órakor kezdődik a ref. fő­gimnázium tornatermében. A döntő délután 5 órai kezdettel a Bika­szálloda dísztermében kerül lebonyo­lításra. Szabadtéri kardversenyt rendez a Vivószövetség. A vivószövetség a kül­földi versenyek mintájára országos nyílt szabadtéri kardvivóversenyt szándékozik rendezni. A külföldiek általában szabadtéren rendezik ver­senyeiket, az idei Európa-kardbajnok­­ság Ostendében szintén szabadtéren, sőt állítólag közönséges kavicsos ta­lajon kerül döntésre. Mindenesetre az Európa-bajnok­ságban résztvevő ma­gyar vívók számára jó tréning lenne egy szabadtéri vívóverseny. A terv szerint a verseny június köz­epe körül a RÁC III. ker. óbudai rakparton levő székházának területén rendezik, ahol egyenletes, döngölt talaj áll rendelkezésre. KERÉKPÁR A dunántúli körverseny nevezési zárlata. A Budai KE háromnapos dunántúli körversenyének nevezési zár­lata május 28-án, csütörtökön este 8 órakor van az egyesület helyiségé­ben (Bagyik-étterem, II. ker., Iskola­utca). Pályaavatás Székesfehérvárott. A Székesfehérvári TC magas fordulókkal átépített sóstói kerékpárpályáját má­jus 31-én, pünkösd vasárnapján, nyolc számból álló országos verseny keretében avatja fel. A versenyen ,sok budapesti versenyző is részt vesz. kerékpár, varrógép KÖTŐGÉP részletfizetésre is legolcsóbb LENGYEL MI­RKUS-nál, Kertész­ utca 27. Az országúti kerékpáros bajnokság első versenye. A Budapest—Szolnok 133 km-es távverseny. — Vasárnap reggel 5 órakor a soroksári országút 11 km-es jelzőkövétől. A Magyar Kerékpáros Szövetség választmányának határozata értel­mében idén — a 100 km­-es bajnokság kivételével — az országúti bajnoksá­got összetett verseny alakjában bo­nyolítják le, ami reálisabb is, mint egy — esetleg balesetektől hemzsegő — versenynek a kimenetele. Az összetett bajnokságnak első fe­jezete , a Budapest—Szolnok 138 kilo­méteres klasszikus távverseny vasár­nap kerül döntésre és arra mintegy kétszáz versenyző adta le nevezését. Kerékpársportunk hatalmas fejlő­désének bizonyítéka ez a nagy szám és a múlt éviéhez viszonyítva, ötven százalékkal magasabb emelkedést mutat. A szolnoki versenyévek hosszú sora óta egyik legnépszerűbb versenye ver­senyzőinknek, de amíg eddig tűrhető országokban volt részük, idén a sok­­ vihar egyes helyeken teljesen kimosta­­ a kövezet földtöltését és tátongó lyukak éktelenkednek rajta. Előre­láthatóan tehát sok viszontagság fogja versenyzőinket képességeiknek a teljes kifejtésében megakadályozni.­­ A kezdők pontosan reggel 5 órakor­­ indulnak el. Ebben a csoportban­­ százhuszonöten jelezték résztvételü­­ket, közöttük azok a kezdők, akik az idei rövidebb távú versenyeket demint 5 óra 20 perckor a szeniorok tizen­kilenc főből álló csoportjára kerül a sor. Ennek a csoportnak, amely idén első ízben vesz részt a versenyben külön csoportként, illusztris tagja a múlt évben győztes Steiner Ferenc. A főversenyzők taktikai cselnek minő­sítik Steiner szereplését a szeniorok között, pedig mindössze arról van szó, hogy Steiner még tréningjének elejénél tart és nem kockáztat­ja meg kondíció­ját a főversenyzők között próbára tenni. Paula Ferenc (Világosság KK), Papp Gyula (FTC), Tandary István usalták. A múlt évben Rörich Ferenc 5 óra 39 perc 06 mp. alatt nyerte a versenyt, azonban Rörich idén már a haladók csoportjában vesz részt. Ebben a csoportban az a ver­senyző fog győzni, aki gyorsaságát észszerű erőbeosztással tudja pá­rosítani. A tenderpárok 5 óra 10 perckor startolnak. Összesen öt pár nevezett a versenyre, közöttük a többszörösen győztes Erdős—Könczöl (KAG) pár, akik a múlt évben 5 óra 32 perc 10 mp. alatt tették meg a távot. A Turul K­K három tendeme mellett a Jóbarát A­A is indít tendemet, de (Budai KE) és Üveges F. (Csillag KK) a csoport nevesebb tagjai, akik között a győztest Papp Gyulában, vagy Steiner Ferencben kell keresnünk. A haladók tizenöt tagú mezőnye 5 óra 30 perckor kerül sorra. Ennek a csoportnak legerősebb tagjai Bouska József (Jóbarát KK), Börich Ferenc (Világosság KK), Schronk Pál (Nagy­­kőrösi Műve), Kovács Dezső (Diadal KK), Jerzsábek Károly (MTK) és Nemsics Dezső (Újpesti Előre KK). A múlt évben Módra Pál 5 óra 39 perc 34 mp. alatt győzött, de idén ő is már egy fokkal magasabb csoportban küzd a versenyben. A haladók elkeseredett küzdelmé­ben Bouska József, Rörich Ferenc, vagy Nemsics Dezső győzelme látszik valószínűnek.­­ 5 óra 40 perckor indítják a főverseny­zők csoportját, amelyben a következők neveztek: Magyar Sándor (TTC), Horváth Lajos, Reichert Károly, Kor­­don Gyula és Bouska Rezső (Jóbarát KK), Módra Pál (Nagykőrösi Műve), Rusovszky Mihály, Ladányi Miklós, Horváth Dezső és Buzássy István (MTK). Schmiedt Sebestyén és Schwarcz Lajos (Világosság KK), Havrenszky József (TTC), Farkas Ferenc és Csuti József (Horgony KK), Eszes Sándor (Turul KK) és Lassíts­­ János (Főv. KE). Kordon Gyula és Bouska Rezső a legesélyesebb aspiránsai a győ­zelemnek, míg a helyezésekért elkeseredett küz­delmet fognak vívni a többiek.­­ Az öt csoportnak húsz legjobb időt­­ elért tagját sorrendben pontozzák a­­ bajnoki listán. A csoportokat együt­tesen indítják és így nem volna meg­­­­lepetés, ha a kezdők, vagy haladók­­ jobb időt érnének el a taktikázásra­­ hajlamosabb főversenyzőknél. A múlt­­ évben Steiner Ferenc 5 óra 23 perc 43 mp. alatt, két évvel ezelőtt pedig Rusovszky Mihály 5 óra 18 perc alatt győzött. A szolnokiak nagy érdeklődéssel várják a versenyt, amelynek célja a törvényszék épület előtt lévő téren­­ van.­­ Standard idő a főversenyzők ré­szére 6 és fél óra, a kezdők és tende­rnek részére 7 és fél óra, a haladók részére 7 óra, végül a szeniorok ré­szére 8 óra, idén előreláthatóan ismét az Erdős —Könczöl-pár győzelmével fog végződni a verseny. AUTOMOBIL ÉS AVIATIKA A budapesti nemzetközi automobil­kiállítás. Ma délután volt a Kir. Magyar Automobil Club és a Magyar Automo­­bilkereskedők Országos Egyesülete által közösen rendezett automobil­­kiállítás sajtóbemutatója. A kiállítá­son — amely május 23-tól június 3-ig áll majd a közönség rendelkezésére . Szelnár Aladár dr., a klub rendkívül közszeretetnek örvendő vezértitkára kalauzolta a sajtó impozáns számban megjelent képviselőit, akik között nem kis számban szerepeltek azonban a sajtó nem hivatott reprezentánsai is. Szelnár Aladár dr. szakszerű magya­rázatokkal fűszerezte minden testandá­­nak­ bemutatását s bizony nem saj­nálta a fáradságot s olyan népszerű előadást produkált, hogy azt meg kel­lett értenie még annak is, aki sohasem látott motort. A kiállítás megszervezésének érdeme Balázs Béla Hugó kormányfőtanácsos,­­ Bláthy Ottó Titusz dr., Frey Ede, Reiman Gyula, Rock István igazgatók­­ és Schimanek Emil műegyetemi rektor­­ érdeme.­­ A kiállítás bámulatosan fejlődő ízlésre vall s meglátszik, hogy a lelkes­­ rendezők a nagy francia és angol­­ kiállításokon sokat tanultak s az­­ azokon tapasztalt előkelő hangulatot , iparkodtak a mi Árumintavásárainkon uralkodó zsibvásárszerű kiállításaink­­­­kal szemben meghonosítani. Buda­­­­pest kereskedővilága sokat tanulhat , s most közvetlen szemlélet alapján­­ ítélheti meg, hogy kiállítás és kiállítás­­ között minő ég és föld különbség­­ lehet. Az egész kiállításon a K.M. A. C. kék-sárga színe dominál fehér alapon, ami oly derűssé, színessé teszi a ki­állítást, hogy annak üde hatását csak a sok-sok klub- és nemzeti szinű zászló s az a végtelen sok virágcserje­s pálma fokozhatja, amely oly színben tünteti fel ezt a kiállítást, mintha az egyes autók parkban állanának. Ennek a fejlett ízlésnek meghono­­­­sítói elsősorban is Kádár Imre igaz­­­­gató, Horovitz György dr. és Varannai­­ Aurél, akik hihetetlen odaadással,­­ éjt nappallá téve, hetek óta fáradozz­­ak a kiállítás sikere érdekében.­­ Meg kell állapítanunk, hogy ez a kiállítás a legsúlyosabb gazdasági viszonyok között nyílik meg, de a fejlődő magyar automobiliparnak és kereskedelemnek impozáns dokumen­tuma. Ez a vállalkozás merésznek­­ mondható, de jelentőségében ma még­­ szinte beláthatatlan horderejű . Hiv­­­vatva van arra, hogy ha rendszere­sítik, úgy az ország fontos közgazda­­sági tényezőjévé válik. Annál is in­kább, mert ma már kezdik belátni, hogy az automobil tényleg nem luxuscikk, hanem munkaidőt meg­takarító termelési eszköz. Az első automobilkiállítás közel huszonöt évvel ezelőtt volt Buda­pesten. Azóta meghódította a világot , s ha Amerikában minden ötödik em­­­­bernek van autója, ez azt jelenti, hogy­­ a motorikus erő feltartózhatatlanul­­ halad útjában s nincsen messze már­­ az az idő, amikor még a konzervatiz­­­­musra hajló magyarság is behódol en­nek az energiaforrásnak. Ma már hihe­tetlen módon érdeklődnek nálunk is az automobilizmus iránt s éppen ez az oka, amiért a két testület ezt a ki­állítást meg merte rendezni. A kiállítás­­ európai színvonalon áll s a nagyközön­ségnek most alkalma lesz, hogy magá­nak közvetlenül alkosson képet az automobilizmus mai állásáról. Ezért aki csak kicsit is érdeklődik a motoros járóművek iránt, az ne mulassza el a kiállítást megtekinteni. Hálás lesz nekünk, hogy erre néhány szóval mintegy serkentettük. Autó-, motor-, kerékpár-alkatrészek, pneumatik. Automobil és pneumatik r. 1. Budapest, Jókai-tér 5. Tel. 88-36,175-98. Duller Talbot-gépen a Linas- Montlhery-i új cementpályájú auto­­drom megnyitó versenyen megnyerte a Grand-Prix-t. Óránként 156.450 kilométeres sebességet ért el, ameny­­nyiben az 500 km.-t 3 ó. 11 p. 45 mp. alatt tette meg. A többi versenyzők sorrend szerint a következők voltak: 2. Conelli (Talbot­on). 3. Seagrave (Talbot­on). 4. Eldridge (Special Eldridge-n). 5. De Joney (I. Gras­on). 6. Bucciali (Buc­on). Magyar általános Gépgyár RT. MAG­Austro-Daimler Puch-Automobilok I VI ker., Liszt Ferenc­ tér 9. sz. Telefon: 5972, 195-47 Schuter és Welt startja a 60 km. es párosversenyben. — A Vándorkedv KK vasárnapi mitingje. — A Csillag K­K nemzetközi verse­nyén kitűnően szerepelt osztrák ver­senyzők vasárnap a Vándorkedv K­K versenyén állnak starthoz. A Vándorkedv K­K mitingje fő­képen a 60 km.-es nemzetközi páros­verseny szempontjából ígérkezik érde­kesnek, mert ebben a versenyben az osztrákok párosverseny-specialistáink­­ban kemény ellenfelekre fognak ta­lálni. A csütörtöki teljesítményekből versenyzőink két tanulságot vonhat­tak le. Az egyik: Welt elsőrangú tempóképességei, a másik: Schaffer minden tekintetben kifogástalan sprin­­ter kvalitásai. A két osztrák tehát nagyszerűen egészítheti ki egymás fogyatékosságát, amit elsősorban kell versenyzőinknek szem előtt tartani, ha nem akarnak ismét kudarcot val­lani.­­ H. Kaleta a 2X25 km­-es motor­­­­vezetéses versenyben szándékozik re­­­­vansot venni Bániczkyn és Tóth­on, és­­ ezért pénteken délután erős tréninget­­ tartott a Millenáris-pályán. Elzálogosított higanyt legdrágábban GROSS ANTAI. József-körút huszonhárom, félem. GOTTREICH KÁLMÁN (MTK) órásmester és ékszerész, VIII, Német-u. 47 Sportembereknek 80”, engedmény. mmmmmmmmmmmmmmtmm­m,­­ i■■ ■<■ Iratai «■ Felelős szerkesztő: Kiss Gyula. Társszerkesztő: Földessy János dr. Felelős kiadó: Sajó József igazgató. Nyomatott Wodianer F. és Fial grafikai intézet és kiadóvállalat rt. könyvnyomdájában, Buda­­pest, IV., Dalmády Győző­ utca 8. ■*. Nyomdaigazgató: KILUS BÉLA*

Next