Sporthirlap, 1925. június (16. évfolyam, 102-122. szám)
1925-06-02 / 102. szám
1925 junius 2., keda SPORTHIRLAP ben, mint a támadások elősegítésében mintaszerűt nyújtott. Különösen feltűnt gyönyörű fej játéka s állandóan belső rüszttel a csatárokhoz juttatott hajszállpontos labdái. Carvan szomomorúan emlékeztetett arra, hogy"mi ,magyarok még csak megközelítően sem rendelkezünk ily kiváló képességű középfedezettel. A szélső fedezetek közül Milese az, aki méltó Carvanhoz, ellenben Mattus jóval alatta marad játékával társai képességeinek. A támadó sorban Jelinek balszélső internacionális klaszszis. Minden labdát megjátszott. Egyedül az ő támadásai jelentettek komoly veszélyt az újpesti kapura. Nagyszerű dribler, pontos centerező. Egyedüli hibája, miként a többi csatároké, hogy a kapuralövésben gyenge, de elvégre a szélső csatárnak nem ez a főfeladata. A leggyengébb volt a csatársorban Vanik, aki az ötödik kerék szerepét játszotta. A szünet után ki is tették a csapatból. A túl erélyes Foglallat meg sem merte közelíteni. Severin az első félidőben középcsatárt játszott, azonban ez nem lévén rendes posztja, itt gyengébbet is nyújtott, mint szünet után, amikor a jobbösszekötőben szerepelt. Ugyanez áll Novákra is, aki eleinte jobbösszekötőben, de szünet után a jobbszélen figyelemre méltóan szerepelt. Kristal jó partnere Jelineknek, de mint a többi belső csatárok, úgy Kristal és túlságba viszi a kombinálást, annyira, hogy közben el is féléjük, hogy kapu is van a világon, ahová a labdát be kell rúgni. Az UTE csapata úgy látszik a szezon végén jött formába. A korán beköszöntött kánikulai hőség ellenére hatalmas tempóval küzdöttek, különösen az első félórában. Ezzel a rajtaütésszerű támadással már ebben az időben a maguk javára döntötték el a mérkőzést. Valóban, rögtön az első pillanatban, olyan elánnal feküdtek a küzdelembe, hogy mire a csehek észbekaptak, már benn is volt az első gól. Dicséretes azonban, hogy a gyors siker nem kapatta el őket, hanem továbbra is a diktált tempót tartva, nem engedték szóhoz ellenfelüket így már az első 30 percben három gólelőnyre tettek szert, ami bőven elégséges volt a meccs megnyeréséhez. Az UTE félelmes védelmével szemben három gólt egalizálni, szinte a lehetetlenséggel határos. Ezt bizonyítja, hogy amikor a második félidőben a cseh csapat diktálta a játékot, a nagy előny tudatában annál nyugodtabban verték vissza a Foglok a folyton megismétlődő támadásokat Az UTE főerősségei tehát — mint mindig — a közvetlen védelem és kivételesen a csatársor belső triója volt, akiknek akciói nagyszerűen sikerültek. A védelemben Zinner személyében új kapust próbáltak ki, aki elég jófogású, nyugodt erőnek látszik. Nagy feladata csak egy volt, a 11-es, amit bravúrosan védett . A két Fogl egyformán a szokott jó volt Fogl 7-nek néhány távoli kapulövése tetszett különösebben a közönségnek. A fedezetsorban kimagasló teljesítményt egyik játékos sem nyújtott. Müller a legtöbbször alulmaradt a kiváló cseh szélső csatárral való küzdelemben. Búza is inkább a csatársor támogatásában volt kevősebb, a védelmi részt a hátvédeknek engedte át. Királynak könnyű dolga volt a gyenge ellenféllel. Szünet után a BAK-ból átigazolt Deutsch játszott középfedezetet, de ő sem árult el valami nagy képességeket. A csatársor legjobb része, mint jeleztük, a belső trió volt. Priboj nagy kedvvel játszott és legtöbb akcióját siker is koronázta. Fejlődésképes erőnek látszik Limbeck, aki szinte lomha testmozgásával félrevezeti az ellenfelet. Jó dribler s kitűnően érti csatártársainak tisztára játszását. A gólok nagy része így keletkezett. A belső trió harmadik tagja. Török energikus, áttörő és jól lövő csatár. Szép volt a gólja, Groszmann élénken emlékeztet Jeny játékára. Szintén kistermetű s nagy lépésekkel futva vezeti a labdát. Jól centerez, de nem oly jól lő kapura, mint Jeny. Leitnernek nem volt jó napja, meg is sérült, helyette Király játszott jobbszélsőt Vélemények az UTE—Viktória Ziskov mérkőzésről. Kotek, a Viktória Ziskov főtitkára: — Elsősorban is hangsúlyoznom kell, hogy a magyar bíró működésével a legteljesebb mértékben meg vagyunk elégedve. A meccset megérdemelten nyerte az UTE, de talán a gólarány kissé nagy. Csatáraink túlságosan respektálták a Fogl fivéreket, akik határozottan kiváló hátvédek, de kissé erősen játszanak. Kívülük Priboj és Groszmann tetszettek. — Csapatom eleinte erős lámpalázzal küzdött, de később is mélyen rendes formáján alul játszott. Engem leginkább a máskor oly megbízható közvetlen védelmünk tétovázó játéka lepett meg. Mindhárom gólt védelmi hibából kaptuk. Egyiket a kapusnak védenie kellett volna. Hajer II, a Viktória Ziskov csapatkapitánya: — Remélem, meg vannak elégedve játékunkkal Igaz, hogy nem minden sikerült úgy, ahogyan szerettük volna, de fő törekvésünk az volt, hogy fairen játsszunk. Ezt meg is tettük, nem úgy, mint a Fogl fivérek, akik oly nagy mértékben veszik igénybe testi erejüket, ami már túllépi a fair játék határait. Csatáraink nem is mertek rájuk támadni. — Az adott körülmények között egygólos vereséget megérdemeltünk. A második gólt szerintem lesállásból kaptuk. A magyar csapatból régi ismerősöm, Priboj és Limbeck játéka tetszett. Utóbbi némi csiszolás után még sokra viheti. — A bíró pártatlanul vezette a mécsesét. Langfelder Ferenc, az UTE futballigazgatója: — Csapatom úgy látszik későn, a szezon végére jött formába. Ha a tavasz kezdete óta így játszottak volna, akkor a bajnokságban feltétlenül négy-öt hellyel előbbre állnánk. A cseh csapat nagyon szimpatikus együttes. Jól kombinálnak, kitűnően képzett játékosok, azonban a kapu előtt erélytelenek s igy eredménytelen a játékuk. — Ezzel szemben a mi csatáraink ebben voltak erősek s igy a győzelem el sem maradhatott. Vértes Imre, az UTE—Viktorij Ziskov meccsbirója: — Nagyon szép meccs volt. Az UTE kizáróan annak köszönheti a győzelmét, hogy már az első percben valósággal rajtaütött az ellenfél csapatán, s mire azok felocsúdtak a meglepetéstől, már két gól terhelte hálójukat. Kétségtelen azonban az is, hogy a cseh csapat sokkal képzettebb, igazi tudományos futballt játszott. Az MTK csak néhány klasszisjátékosának köszönheti a győzelmét. MTK—Victoria Ziskow 4 2 (2 : 2) — Hungária-úti pálya. — 5000 néző. — Biró: Klug Frigyes. — MTK: Remete — Kocsis, Senkey I — Kiéber, Rebró, Nyúl II — Braun Molná* Orth, Opata, Jeny. — Victoria Ziskow: Benda — Zenicek, Stehlik Mattus, Carvan, Miku , Novak, Severin, Hojer II, Kristal, Jelinek. A kettős ünnepnapon a sajtó elmaradása folytán a közönség nem volt tájékozva a vendégcsapat vasárnapi játékáról és így meglehetős részvétlenség fogadta a magyar bajnok elleni küzdelme alkalmával. Pedig a vendégcsapat az előlegezett bizalomnak ma is megfelelt: a mezőnyben okosan felépített észszerű támadások szakadatlan láncolatával állandóan veszélyeztettek, de a 16-os vonal közelében valami láthatatlan erő hatása alatt sorra hibázták a legkedvezőbb helyzeteket. Ez a gólképtelenség, a támadások befejezésének elmaradása jellemezte mai játékát is, mert ha csak egy megfelelő partnere lett volna a középcsatárnak bemutatkozott Hofernek, a bizonytalan MTK védelem mellett lett volna alkalma elkerülni a vereséget. Ezzel szemben az MTK csak részben tudta beváltani vasárnapi játéka alapján a várakozást. Orth szereplésével mindenki valami nagyot, ellenállhatatlant várt a bajnoktól és ezért hatott kettőzött erővel a kiábrándulás gyenge játéka alapján. Az MTK fáradt! Ez a megállapítás illik rá a csapatra és ezt most a szezon végén Hogan mester sem fogja megváltoztatni tudni.. Feltűnő volt ez a csapat Achilles-sarkánál, a fedezetsornál és ez természetesen visszaható erővel hatott a csatársor teljesítményére is, bár azt nem érthettük meg, hogy a legjobb Kléber előtt játszó Molnár —Braun szárny a második félidőben egy egészséges akciót sem tudott keresztülvinni. A fotográfusok képei elől megszabadult játékosok egy csoportba gyűlnek, üdvözlő beszédek hangzanak el, majd megtörténik a kapuválasztás. A Ziskov kapitánya választ és az MTK kezd, de a lefutó Braunt Stehlik leszereli. Az előre leadott labdával a prágai belső trió támad, Nyúl II. faultol, de a megítélt szabadrúgást Carvan 20 méterről a kapu fölé rúgja. A lefutó Jenyt taesra szerelik, a Severin labdájával lefutó Novák jó centerét pedig Jelinek a kapu fölé rúgja. A játék lanyha iramban folyik, a játékosok a meleg hatása alatt, alig mozognak. A 4. percben váratlanul mégis megszületik az MTK vezető gólja. Kiéber Orthoz passzol, akinek 20 méteres éles lövése Benda kezéből kiesik és a rástartoló Opata a hálóba továbbítja (1:0). A gól egy pillanatra felvillanyozza a játékosokat és Opata kiugrik a bekkek mellett, de hosszú lapos lövése elkerüli a kaput. Kirúgás után (Tenniszt T— [Golf, hockey, I ping-pong javítását I fUttSall, Ütők és labdák küldö“"9 USZáS, evezés „Slazenger*- gyártmány összes felszerelése és ruházata WESZELY ISTVÁN Budapest, IV., Váci utca 9. sz. .... i ni ii ii ■miiiimi i» i in i ■mimmi in PUCH-KERÉKPÁROK CSÁRI ELADÁSI,IRODA, VL. LISZT FERENC-TÉR 9. 3 MODIANO „ MODIANO” szivarkapapír szivarkahüvely Braunhoz kerül a labda, akinek szép beadását Orth fogja el, Stehlik rástartol, mindketten elesnek és a labda Benda zsákmánya lesz. Most a csehek jobbszárnya offszájdról elindulva, szép játékkal megközelíti az MTK kapuját, de a középre adott labdával a belsők félnek a kapura lövéstől s igy a veszélyes támadás eredménytelenül végződik. A felszabadulás után Jeny— Opata akcióját Stehlik teszi ártalmatlanná, az Orth-hoz kerülő labda pedig a lábáról lecsúszva, a kapu mellé fut. Ezután Orth Opatát hozza jó helyzetbe, aki azonban kétszer is hibáz. Kristal—Jetinek pompás akcióját utóbbi beadása fejezi be, amelyet Remete elvetéssel elfog. Az újabb cseh támadást Sevarin ofrszájdja miatt lefújja a bíró. A 16. percben Orth gördülésből pompás, éles lövést küld a kapura, amelyet Benda a kapu fölé tol. A sarokrúgást Braun a kapu mögé rúgja. Opata csúnyán elvágja Mattust. A szabadrúgást Kocsis teszi ártalmatlanná. Ugyancsak ő küldi a mezőnybe a Jenisek által szöktetett Jelinek beadását. A 21. percben Darren Novákhoz passzol, Novák lapos beadása Kocsis és Lenkey között Hojerhez jut, aki éles, Telhetetlen lövéssel kiegyenlít. A kezdés után azonnal Braun fut le, beadását Opata Jeny elé fejeli, de utóbbinak lövése lecsúszik. A 23. percben Jeny centerét Stehlik komerre fejeli. A sarokrúgást Carman fejjel menti. A három MTK belső több jó helyzetet elront, felszabadul Bendo kapuja. Jelűnek lenni, beadásával Kocsis hibáz, Severin az üresen álló Kovákhoz továbbítja a labdát, aki éles lövéssel megszerzi a vezető gólt (27. perc). A cseh csatársor újabb erélyes támadással tör az MTK kapujára, de Hojer lövés közben megcsúszik és a gyenge labdát Remete védi. A kirúgott labdával Kieber szökteti Orthot, akinek lapos lövését Benda elvetéssel kivédi. Majd Molnárhoz kerül a labda, aki addig driblizik, amíg Carvan leszereli. Közben Orth lábát fájlalva leül a pályára, a bíró megállítja a játékot. Orth lábát felmasszírozzák, de az ugyanakkor a lábán megsérült Stehlik is leül, kiviszik és helyére Vanik áll be, de még meg sem kezdődik a játék, Stehlik sántítva már újból a helyére áll. A játék tovább folyik, a biró érthetetlenül szabadrúgást ítél a Ziskov ellen, ezért Hajdú tiltakozik, mire a biró figyelmezteti. A 35. percben a jobbszárny akcióját Milcsu komerre szereli, amelyből Orth fejesét Benda fogja. A 37. percben Carvan előreadott labdája erős offszerdán találja Hajert, a hatos vonalig viszi a labdát, a védelem áll, de Hajer lövése a felső kapufáról pattan vissza a mezőnybe. A Ziskov erősen támad, különösen az állandóan üresen álló Novák veszélyes. Majd felszabadul az MTK kapu és Jeny lövését Benda elvetéssel védi. A 40. percben Miku Kornerre szereli Orthot. Braun remekrúgását Orth a kapunak csaknem hátat fordítva, hátra fejeli és a labda Benda fölött a hálóba esik (2 :2). Az MTK komért ér el, majd Stehlik végleg kiáll, helyére Matus megy, akinek a posztját Vanik foglalja el. Szintén az MTK ér el komért, amit azonban a bíró nem ad meg. A félidő egy Ziskov támadás közben ér véget. Szünet után az MTK vezeti az első támadást, de Opata elöl Zenisek hazajátszik. A Benda által kirúgott labdával a cseh