Sporthirlap, 1925. október (16. évfolyam, 190-211. szám)

1925-10-31 / 211. szám

"1­ W25 október 31., szombat SPORTHÍRLAP 11 . Galgóczy magántanfolyam Budapest, Vill. ker., Mária Terézia­ tér 3. sz.­­ Előkészít magánvizsgákra, érettségire stb. Munkában a MASz fegyelmi bizott­­­­sága. A MASz fegyelmi bizottsága, s­gy látszik, már minden héten kény­telen lesz ülést tartani, hogy a kisebb­­- nagyobb fegyelmi vétségeket, hibákat­­megvizsgálja és igazságot tegyen.­­Csütörtökön is több fegyelmi ügy­­ előkészítése és tárgyalása folyt. A bizottság folytatta vizsgálatát a­­ Mazinger László részéről három KAOE­­ futó ellen tett feljelentés ügyében, meg­­­­állapítandó, hogy vétettek-e az ama- G­őrizmus ellen. Az ügy még nem­­ érett meg ítéletre.­­ Sándor Alfonz, a megismételt 4x400­­ méteres stafétafutás versenybírója, fel i­s jelentette Vadas Ivánt, a MAG­A trénerét, hogy a versenyt megsemmi­­isítő ítéletének kihirdetése után sértő­­kijelentéseket tett. Ez ügyben el­őrendelte a bizottság tanuk kihallga­­­tását. Megvizsgálta­ végül a fegyelmi bi-­izottság, hogy volt-e valami alapja­­egyik napilap cikkének, amelyben a­­szeptember elején itt versenyző fran­­­ci atlétákról azt állította a cikkíró,­­­hogy startjuk előtt túlköveteléssel lép­­­ek fel. Az MTK részéről Bodászky­­Pál dr., az FTC részéről Fazekas­­Dezső dr. jelentek meg a bizottság felőtt, és tettek vallomást klubjuk­­megbízásából, hogy a francia atléták­­ részéről semmi inkorrektség nem tör­­­­téni. Az MTK atlétáinak futballmérkő­­­zése. Az MTK atlétái ma, szombaton ,délután fél 3 órakor barátságos fut- t ballmérkőzést játszanak a Láng ék­­l­szergyár futballistáival a BEVV Thököly-úti sporttelepén. Az MTK­­ atléta-futballcsapata a következő fel-­­­állításban szerepel: Salamon (Weiler) I.— Bodor, Szekrényesi — Somogyi, * Leimetter, Képessy — Leichtag I. , Váradi dr. (Vancsa), Fonyó, Gross,­­ Réti. — Tartalékok : Kiss, Bajor. ! Box sporteszközök ! KERTÉSZ TÓDOR-nál, KRISTÓF-TÉR­­ .............................. ........." — VÍVÁS Nagy az érdeklődés a Nagy Béla dr. .emlékverseny iránt. A vivószövetség ♦tavaly elhunyt elnökének emlékére ♦tartandó verseny iránt nagy az érdek­lődés a vevőkörökben. A klasszikus­­vándordíj nagy sportértéke erősen­­ösztönzi az egyesületeket, hogy leg­jobb vívójukat állítsák ki a vándordíj­­Védéséért folyó küzdelemre. Mint ér­tesülünk, a vívószövetség összes tag­iegyesületei—­ úgy a fővárosiak, mint­­a vidékiek — elküldik reprezentán­saikat a versenyre . Így magas szin­­­­vonalú, kemény küzdelemre van kilá­tás. Nevezések Nagy László dr. címére­­(V., Nádor­ utca 12.) küldendők. Ne­­■vezési zárlat november 9., esti 8 óra. I VANAUS FERENC utóda SZENES MÁRTON fényvképészeti készülékek és szükségleti cikkek gyári raktára , Károly-kórus 22. (Rőser-bazár) Í| PIIROFF MIKLÓS || okleveles gépészmérnök | SOFFŐR ISKOLÁJA Iroda: | W, Erzsébet-kM 20. | Telefon: József 46-79 || Tandíj: [—--------------- | | 1.200.000 +luxus-I | K automobilok. | I­ részrésre is. Magánkiképzés is. Álhírek Fuchs—Posta világbajnokok külföldi kardmérkőzéséről Nem igaz, hogy a két világbajnok külföldön mérkőzni akar. Az egyik reggeli lap mai számában azt a szenzációt adja hírül, hogy Fuchs Jenő dr., a londoni és stockholmi olimpiai kardvívóbajnok és Posta Sándor dr., a múlt évi párisi olimpiász győztese, külföldön mérkőzést vívnak, hogy eldöntsék: ki a világ legjobb kardvívója ?­­A lap azt is közli, hogy a mérkőzést osztrák sportemberek hozzák létre és a két nagy vivő találkozásának előkészít­­ése már túl van a kezdet nehézségein. A nagy mérkőzésre mindkét vivő haj­landó. Fuchs Jenő dr. be akarja bizo-Vivósport összes kellékei, valódi olasz Perez-féle vivókard, vitez, maszk, stb. KERTÉSZ TÓDOR-nál, IV. KRISTÓF-TÉR nyitani, hogy a párisi olimpiászon neki is szava lett volna a döntőben, viszont Posta dr. azt akarja igazolni, hogy ma ő a legjobb vivő a világon. Miután az ügy az egész sporttársa­dalmat és a külföldet is érdekli s a cikk egyéb állításainak i­s tendenciózus színezete van, megkérdeztük úgy a két világbajnokot, mint vivómesterei­­ket, akik számunkra a következő nyi­latkozatokat tették: Fuchs Jenő dr.: —­ Semmit sem tudok az egész ügy­ről, meglepetve értesültem róla. Vala­kinek talán tudomására jutott, hogy Magyar vivók a római diák­­olimpiászon. — Az MVSz intenzív előkészületekre szólítja föl a főiskolai vivókat. — A jövő nyáron diákolimpié­szt ren­deznek Rómában. A versenyeken részt vehetnek mindazok a főiskolai hallgatók, akik tanulmányaikat még nem fejezték be, illetve akiknek a diplomájuk még nincs a kezükben. Az olimpiász rendkívül gazdag program­ján vivóversenyek is szerepelnek: kard, tőr és épé egyéni versenyek kerülnek döntésre. A magyar vivósport elismert pozí­ciójánál fogva kötelességünk és nem­zeti érdekünk, hogy a diákok világversenyén a magyar színek is képviselve legyenek. Még­pedig úgy, hogy a vivók a magyar vivósport világhírnevéhez mél­tóan állják meg helyüket. A vívó­szövetség ennek következtében már most foglalkozik a diákolimpiász ügyé­vel és felszólítja a főiskolai sport­egyesületeket : kövessenek el mindent, hogy részt vehessenek az olimpiászon és addig is fogják főiskolai tagjaikat komoly tréningbe. Véleményünk szerint a magyar fő­iskolai vívógárdának számos olyan vívója van, aki a diákolimpiászon a teljes siker reményében képviselheti a nemzeti színeket.. Az epére termé­szetesen nem gondolhatunk, de tőrben és kardban feltétlenül jó klasszisú vívókat állíthatunk so­rompóba. A tőrversenyben Dunay András műegyetemi hallgató, aki a tavalyi szezonban a klasszikus versenyeken is kitűnő eredményeket ért el, jogo­san pályázhatna a győzelemre. Nem kevesebb kilátással kecsegtet a kard­vívás sem. Tímár Gyula ludovikai növendék, múlt évi főiskolai kard­­bajnok, valamint Kalmár István és Gencsy Pál műegyetemi hallgatók, a MAFC tagjai, máris igen jó verseny­­eredményekre tekinthetnek. De van­nak a fiatalabbak között is, például a BEAC-ban Meák Géza, valamint a Ludovikának számos növendéke, akik valószínűen az idei szezonban szintén kibontakoznak és a számottevő fő­iskolai vivők sorába emelkednek. Azt hisszük, hogy kellő előkészítés­komoly tréninget kezdtem s talán ebből kombinálta az egész mesét. Posta Sándor dr.: — Csodálkozással hallom az egész valótlanságot. Hozzám nem fordult senki erre vonatkozólag. Légből ka­pott dolog az egész, különben is nem érdekel, hogy felelőtlen emberek mit írnak össze-vissza. Derentsér Fásuló dr. tudományegyetemi vivómester: — Posta dr. épúgy, mint a párisi olimpiász előtt, most is szorgalmasan jár termembe és nemcsak karddal, hanem tőrrel és epével is dolgozik. Bár hetenkint háromszor vívunk s igy sokat vagyunk együtt, egyetlen­egyszer sem említette, hogy Fuchs dr.-ral bárhol is mérkőzni akarna. Tehát — kacsa az egész hír. Harcossy Gyula vivómester : — Üres beszéd az egész, minden alap nélkül. Fuchs dr. még csak tíz napja trenírozik s tudomásom szerint a kétszeres világbajnok komolyan akar készülni az amszterdami olim­­piászra. A Posta—Fuchs mérkőzés eszméjét úgy találták ki. Mint a nyilatkozatokból látható, a hír minden komoly alapot nélkülöz, úgy látszik, valaki a felelőtlenek kö­zül ismét tű­zcsóvát akar hajítani a magyar vivóéletbe, sőt főiskolai vivógárdánk a világ diák­jainak versenyén méltóképpen repre­zentálná a magyar vivósport testsőbb­­ségét s ezért reméljük, hogy rész­vételük elé semmi akadály nem fog gördülni. A vivószezon egyik legkimagaslóbb eseménye lesz a Gerentsér László dr. jubileumi­ verseny. A vivóverseny­­naptárban közöltük, hogy a BEAC, Gerentsér László dr. vivómester tisz­teletére, tudományegyetemi vívómes­­terségének 25 éves fordulója alkalmá­ból, május 8-án és 9-én jubileumi ver­senyt rendez. A verseny a szezon egyik kimagasló eseményének ígér­kezik, miután a BEAC nemzetközi, vagy országos nyílt jelleggel és pazar díjazással írja ki és fényes társadalmi ünnepség keretében rendezi meg. A Szegedi VE három vívóversenye. A vivósport Szegeden nagy fejlődés­nek indult s az agilis Szegedi VE a szezonban nem kevesebb, mint három verseny rendezésével dokumentálja Szeged pezsgő vivóéletét. A versenyek sorát február 28-án az egyesület hősi halottainak emlékezetére alapított Hősök emlékünnepe nyitja meg, ame­lyen csak vidékiek vehetnek részt.. Ezt április 18-án országos nyílt kard- és tőrverseny követi, majd május 23-án propaganda jellegű meghívásos nemzetközi verseny lesz. Vívóélet Hódmezővásárhelyen. A ví­vószezon kezdetével, hosszú szünet után Hódmezővásárhelyen is jelentős vivóélet indult meg. A vásárhelyiek Banga Sámuel testnevelési tanár sze­mélyében elsőrangú vívóm­es­terrel rendelkeznek, akinek diáktanítványai a múlt szezonban Budapesten is szé­pen szerepeltek. Banga mesternek az új vívógeneráció nevelésében Gönczy Lajos csapatkapitány amatőr-tréneri minőségben segédkezik. A Hódmezővásárhelyi Torna- és Vívó Egylet elhatározta, hogy az idén egy nagyobb szabású akadémiát és verseny rendez. ásás TORMA A Rákosszentmihályi AFC disztor­­nája. A Rákosszentmihályi AFC újjá­alakulásának évfordulója alkalmából klubhelyiségében (Rákosszentmihály, Szent István­ utca 1), a polgári leány­iskola részvételével, október 31-én, Faitseauli felszerelések legnagyobb választékban kaphatók is Mach­er Rezső és Társánál, VI., Podmanicsky utca 45. sz. | Árjegyzék ingyen és bérmentve | szombaton este 7 órakor disztornát rendez. A disztornát az egyesületi tornaszertár alapja javára rendezik és azt táncmulatság követi. Boxolás Harry Wills egyperces győzelme. — A Sporthirlap amerikai tudósítójá­nak távirata. — Newyork, október 28. Harry Wills, a világbajnok Jack­ Dempsey legközelebbi ellenfele, tíz-­ ezer főnyi közönség előtt Floyd­ Johnson­nal mérkőzött az Armory Hallban. A tíz menetre tervezett mér­,­kőzés azonban már az első percben­ véget ért, mert Johnson lehetetlen fel­adatra vállalkozott, amikor Harry Wills-el szemben kiállt. Az első üté­sek után a kötél mellett keresett me­nedéket, ahová Harry Wills követte, egyetlen ütéssel a földre sújtotta és Johnsont kiszámolták. Valószínűleg a boxolószövetség, még hivatalosan is fog foglalkozni az üggyel és a mérkőzés rendezőit fele­lősségre vonja, hogy ilyen egyenlőt­len erejű ellenfeleket állítottak ki küzdelemre. F. M. Bretonnel kikapott Johnny Sullivantól — A Sporthirlap londoni tudósítójának­ távirata. — London, október 28. A francia boxolóbajnok, Fred Bretonná, Johnny Sullivant pontozás­sal legyőzte. _________________ (Cs. F.) Harry Persson amerikai útja előtt, november 18-án mérkőzik a stock­holmi cirkuszban Jack Torm­isenddel, december 4-én pedig az angol bajnok­kal, Phil Scottal. Breitenstratter Sámson elleni leiér­kőzésének fáradalmait kipihente és a szeme is meggyógyult. November 20-án Paolino ellen esedékes mérkő­zésére a rendszeres tréningeket meg­kezdte­. Berlin legközelebbi boxeseményei. A legközelebbi napokban igen érdekes boxolómérkőzések lesznek Berlinben. Az új német bajnok, Sámson Ki­rner ugyanis az Európa-bajnokságért ki­hívta a cím jelenlegi birtokosát, Ce­mentet. A mérkőzés elé nagy érdeklő­déssel néznek, annál inkább, mert Clement legutolsó mérkőzését egy eddig jelentéktelen boxolóval, Larry Guínz­al szemben elvesztette. A nagy meccs november 13-án lesz- közvetle­nül előtte Hein Domgörgen kísérti meg elhódítani a középsúlyú bajnoki címet Adolf Wiegerttől. Hogy még méltóbb kerete legyen ezeknek a küzdelmeknek, a nehézsúlyú Európa- bajnok, Erminio Spalla is ringbe lép. Franz Diener­e­­ fog bemutató mér­kőzést vívni. Takarékoskodik az angol boxszö­­vetség. Az angol, amatőr boxszövetség az olimpiai bizottsághoz olyan irányi­ javaslatot terjesztett be, hogy a nagy kiadásokra való tekintettel az olim­piai boxolómérkőzéseknél a jövőben súlycsoportonként csak egy boxolót és egy tartalékot tehessen nevezni. Ha­sonló anyagi okok késztetik az angol szövetséget arra, hogy az 1926. évben első ízben kiírásra kerülő amatőr Európa-boxbajnokságoktól távolma­radjon. Németország középsúlyú bajnoksá­gáért november 4-én, szerdán, Adolf Wiegerl bajnok és Heinz Domgörgen, kihívó mérkőznek. A nemzetközi pro­grammal bővített m mérkőzés a berlini Marmorsaal-ban lesz. Carpentier első ellenfele. Az újra ringbe lépő Carpentier első ellenfele. Amerikában Young Stribling lesz, aki legutóbb Los­ Angelesben Sailor Hoffmannt verte meg s igy a fiatal, alig 20 éves ifjút állítják szembe Carpentierrel. A los­ angelesi mérkő­zésnek 40.000 nézője volt. A nagy érdeklődés azonban nem a Stribling— Hoffmann-meccsnek, hanem Jack ■ Dempseynek szólt, aki e mérkőzés­­ előtt három sparring-partnerével­­ bemutató mérkőzéseket tartott.

Next