Sporthirlap, 1926. június (17. évfolyam, 85-101. szám)

1926-06-28 / 100. szám

HÉTFŐ, 1926 JÚNIUS 21. SPOR­THIRLAP Vida László vezet a háromnapos kerékpáros körversenyben Valósággal diadalmenetben haladnak mindenütt a versenyzők — A hatóságok példás rendet teremtettek az útvonalon — A vidéki versenyzők pompásan szerepelnek —­ Isme­retlen tettesek Debrecen előtt bakancsszeget szórtak az útra Az emberi teljesítőképességet ala­posan próbára tevő versengésre in­dultak el vasárnap reggel kerékpá­rosaink. A Magyar Kerékpáros Szö­vetség a Budai KK első sikeres pró­bálkozásának nyomán a tavalyi kétnapos Dunántúli Körverseny után az idén megrendezte a három napot igén­ybe vevő d Skzánhili Kör­versenyt. A kfe¥ékpáws sport e n­ ágyááérö piaf Újíg Mi Máeóz közének eled fázisáról az­­ alábbi tudósítá­saink számolnak be: bizony fontos szerepet tölt be a há­rom­­ napig tartó versen­ytúrán. — Höp-oop, hangzik az úton és az műbérek sietve, ugranak szét a piac­ra törekvő, csirieés fcoosi­­ elől.. Sza­kács o­dakiállja J erzsebeknek: ~ Hallod-e,Karcsi, végy magad­hoz egy ilyen kanárismadarat, hát­ha kiénekel valamit belőled útköz­ben. Harsogó nevetés kísérte­ Szakács jókedvű megjegyzését. A Bouska-fi­­vérek, mint komoly krekkekhez il­lik, az utolsó­ simításokat végzik gépjükön. ■ Harsány ' '• kiálták ‘ hallatszik. Schönfeld titkár olvassa fel hango­san az indulók neveit és Eigner szö­vetségi kapitány segítségével, kette­sével helyezi­ el a versenyzőket az út két oldalán. Az újoncok, a kezdők előre kerülnek, a krekkeket hátra állítják. Az elhelyezkedés gyors tem­póban halad, majd pont fél hétkor felhangzik a vezényszó: — Elkészülni! Még néhány utasítás: „A 14-es kőig lépésben menni, a verseny csak ott kezdődik.11­­ . Az óramutató fél hetet mutat. Vontatottan hallatszik az­­indító ve­zényszó: — Rajta! ... A Tour de Hongrie hosszú mező­nye 'párosával , 'megindul. Még né­hány perc,és a kerekesek eltűnnek a szentlőrinci ködben. Öt percre'i’á a kísérőautó, a motorkerékpáros ,mé­r­tők. Végük a vöröskeresztes autó is útnak indultak­­ és háromnegyed 7 órakor, már nyoma sincs annak, hogy a piactér nagy sportesemény színhelye volt. (1j.) Hajnali riport a „Tour de Hongria”” startjáról Őszies eső permetezi az üdítő ál­mából lassan ébredező főváros ut­cáit. Felöltőm a gallérját erősen ösz­­­szeh­úzva, ballagok a néptelen utcán a villamosmegálló felé. Kispestre igyekszem, hogy végignézzem a „há­romnapos"­ startját, amely a lucskos időre való tekintettel bizony nem ígérkezik oly vidámnak, mint a múlt esztendei volt. Boldogan vásároltam meg az ösz­­szes lapokat abban a reményben, hogy — hajnali öt óra lévén — bizo­nyára egész sereg üres villamost fo­gok találni és pompás kényelemben utazom Kispestig, f­ájdalmasan csa­lódtam. A villamoskocsi szoron­­gásik megtelt a kispesti piacra tö­rekvő kofákkal. Miután azonban nincs oly zsúfolt villamos, amelyre még egy ember föl ne férne, földön­túli boldogsággal foglaltam helyet az ajtóban egy kosár tojás és egy Vödör tejföl között, míg a velem egyidőben ér­kezett kosa­ útitársam a ballábamon talált kitűnő elhelyez­kedési lehetőséget A Népliget környékén Kispest fe­lé kerekező, fantasztikus dresszekbe öltözködött biciklisták hada már el­árulta a­ koránkelőknek, hogy nagy esemény színhelye lesz a pestkör­nyéki gyárváros. Néhány perc múl­va elsuhan a, villamosom mellett egy irdatlan nagy, ponyvával leta­kart vöröskeresztes autó. Belsejében az MKISz mentőosztagának tagjait ismerem fel. A kispesti piactér mellett elhúzó­dó országú­trészen nyüzsgő ember­tömegről megtudom, hogy célnál vagyok. Ismerős kép fogad. A harc­téren a front mögött pihenő osztagok benyomásai kelnek bennem életre. A ponyvával letakart vöröskeresztes autó körül álldogáló kerékpáros tö­meg, az itt két oldalán elhelyezke­dett nézőközönség hangos beszélge­tése egybeolvad a kispesti piactér zsivajával. Csakhamar fölfedezem a szövetsé­gi autó közelében Neumann Bandi kollégámat, amint szeretettel oszto­gatja tanácsait a versenyzőknek. (Istenem, mikor lesz nekem ilyen te­kintélyem?) Az autó közelében szor­goskodik Hauser Simon, a szövetség elnökségének népszerű tagja. A sok­színű dresszek, amelyeket gondos női kezek ma hajnalban bizonyára szépen, kivasaltan szedtek elő a szekr­ény fiókjából, pocsékkál ázot­­tan tapadnak a versenyzők testére, akiknek legtöbbje elkényszeredett, szomorú mosollyal tekintget az ól­mos felhők által határolt horizont­ra. Bizonyos, hogy még annyi ká­romkodás nem zavarta meg a va­sárnapi áhitatos hangulatot, mint ezen a lucskos hajnalon. Átmegyek a versenyzők közé. Az egész tömegben egyetlen derűs ar­cot látok: Rusovszkyét, akinek a sár­­evőt becéző nevet ajándékozta a ke­rékpáros humor. Mikor a sáros or­szágaira hívjuk fel a figyelmét, ne­vetve csettent a nyelvével. Ezzel nem lehet őt megijeszteni. Annál ko­molyabban tekint maga elé Vida, a favorit. Szerényen húzódik el gépé­vel, csak­ szemei..árulják el, hogy bí­zik a győzelmében. Jerzsabek, a múltévi dunántúli körverseny hőse, gyerekes nyuga­­lommal áll a helyén és tréfálkozik a köréje sereglőkkel. A sarkutazónak öltözött Tandary a gépén gondosan elhelyezett kaját 11 igazgatja. Az ele­mózsiát egyébként mindegyik féltő gonddal helyezi biztonságba. A Sportíni­ lapba csomagolt ennivaló Budapesttől—Debrecenig -­- A Sporthírlap kiküldött tudósítójának telef­onjelentése Debrecenből — A 103 benevezett közül 90 elszánt versenyző lassú menetben­­ halad Kispest városán keresztül. Beimler­ Ede, az MKSz volt elnöke kalau­zolja a város egész hosszában fel­szedett kövezetű úton­­a mezőnyt, míg a verseny­bíróság autója zeg­zugos óceákoik igyekszik kijutni az országútra. A feneketlen sárban azonban agyig sülyed az autó kere­ke és csak hosszú munka­­után sike­rül a kellemetlen helyzetből kisza­badulni. Szentőrinc határában Bék­ner E.de útjára engedi a ver­senyzőket, akiket az itthonm­aradt kerékpárosok­­százai kísérnek az igazi verseny kezdetéig.­ Üllőnél már,­ meglehetősen szétsza­kadt a mezőny. Az élen a Bouska­­fivérek és Bakos felváltott vezeté­kével, mintegy h­armincan, ha­l­adnak, amikor 5 percnyi hátránnyal követ­kezik Jerzsabek, Vei­várt, Donnán és a győri Gatscha-testvérek. A fal­vakban mindenhol mintaszerű rend fogadja a kerékpá­ros­ hadat­. A le­­venteosztagok, a községi rendőrség, az országiakon pedig a csen­dőrség járőrei Halálos komolysággal igye­keznek biztosítani a verseny sima lefolyását. Cegléd , uccuin ,az­ állami r­endőrség kettős őrszemei tartják fenn a ren­det és kézjelekkel továbbítják az érkezések hírét. Nyolc óra harmincöt perckor ér­kezik vitéz Homoki Ferenc ve­zetésével a közben tömörült él­csoport a ceglédi Korona, térre, ahol nagy közönség telkes ovációban részesíti a tarka társaságot. A Ceg­lédi MOVE­ tagjai elsmertsremélte buzgalommal frissítő-állomást rög­tönöznek, de ,,a versenyzők közül senki sem veszi, azt, igénybe, robog­nak tovább gyors­­tempóban... Az élcsoportot 3 perccel, később törzsa­­­b'­k. vezetésével egy­ S 20 versenyző­ből álló csoport üldözi, az egész heti eső ellenére aránylag jó állapotban levő úton. Vitéz Homoki erős tem­pót diktál­­­s ennek­­ következtében is­mét szétszóródik a­­mezőny és mi­vel a második­­ csoportból Jerzsabek és Velvárt felzárkóztak,­ ott Pre­­venszky veszi át a vezetést, de egy kőben megcsúzzva felbukik , és a fe­jén megsérül. Szolnokon­­éppen­­úgy, mint a nyílt országúton példás :­­rendben várják a­­versenyzők átvonulását, csupán a Tisza-hídon akadékosko­dik a váxnázedős .közeg. Hosszas­ rá­beszélés után azonban tovább enge­di a versenybíróság , autóját és a buzgó ember ígéretet tesz, hogy a versenyzőket nem fogja bántani. Túl a Tisza-hídon gondosan felsze­relt frissítő- és ellenőrző-állomás áll, ahova kilenc óra 40­-kor Jerzsabek ér­kezik be elsőnek. Szorosan, felzárkózva követik a többiek. Málnaszörpben és élelmi­szerekben nagy pusztítást végez a kerekes hadsereg, mindenki be­mondja az ellenőröknek a nevét. Jerzsabek azonban nagyon méltat­lankodik,­ mert — amint mondja — ,.most jött igazán belé.11 Szolnokon túl jutott ki a társaság az esőfellegekből és ennek örömére vígabban kerekezik tovább. Török- Szentmiklóson már­ hosszú libasorba fejlődtek. Kenderes hosszú utcáján Pedig a feneketlen nagy sár még jobban szétszórja a bámulatos telje­sítménnyel száguldó versenyzőket. Nem­ sok örömük telik azonban Kis­újszállásban sem. Itt tömegesen buknak el s néhányukat a rettenetes sárból alig lehet kiemelni. Jerzsabek itt megszökik és A 12 órakor mintegy két perc előny­­nyel hagyja el a várost. Az első nap részletes eredménye 1. Vida László (BTC) ,9 6. 49 mp. 2. Bouska Rezső (Jóbarát KK) 9­6. 50 mp. 3. Bouska József (Jóbarát KK) gép­hosszal. 4. Hölczl Elemér (Világosság KK) 3 géphosszal.­­ 5. Bényei Kálmán (Szolnoki MÁV) 9 ó. 28 p. 53 mp. ..6. Der­­mán Árpád (KAC) 9 ó. 29 p. 50­ mp. 7. Fedőr­ Bálint, (Nagykőrösi MOVE) 9 ó. 80 fi- 10 mp­. 8. Horváth Lajos (Jóbarát KK) 0 n. 33­ p.­ 43 mp. 9. Bakos Pál (TTO) 9 ó. 33 p. 44 mp. . 10., Jerzsabek Károly (MTK) 9­­ ó. 38 p­. 18 mp. 11. Hugyecz Károly (Postás­ SE) 9 ó. 38 p. 22 mp. 12 Gatscha József (Győri DAC) 9 ó. 40 p. 13. Gutsch­y Károly (UTE).­ 14. Medgyes Ferenc (Pos­tás SE) 9 ó. 40 p. 08 mp. 15. Csörgei’5’ Já­nos (Horgony­ KK) 9 ó. 41 p. 55 mp. 14 Bálids Béla (FTC) 9 ó. 44 p. 21 mp. 17 Busovszky Mihály (MTK) 9 ó. 44 p 22­­mp. 18. T­rnovetz Ferenc­ (TTC) 9 ó. 49 p .83 mp. 19. Simala Ferenc (UTE) 9 ó. 53 p. 50 mp­. 20. Horváth József (Kitartás KK) 10­­ó.­ 02 p. 21. Prosenszky­ Mi­hály­ (MTK) 10 ó. 02 p. 40 mp. 22. Hav­­renszky István (BSE) 10 ó. 03 p. 10 mp. 23. Berehert­ Károly (Jóbarát KK) .10 ó. 03 p. 25 mp. 24. Pártos Lajos (Csillag KK) 10 ó. 11 p. 25. Zakariás Bálint (Tu­rul KK) ,10 ó. 14 p. 25 mp. 26. Bálint Jó­zsef (Postás­ SE) 10 ó. 14 p. 26 mp. 27. Vauver,,,József­­(Székesfehérvári TC) 10 ó. 14 p. 28 mp...28. Kisdaróczi József (Pos­tás SE) 10 ó. 14 p. 33 mp. 29. Szenes Ká­A rendőrség példás munkát vég­zett itt­­is, az országos, vásárra ösz­­szegyűlt szekerek tömegén minden baj nélkül jutott át a népes mezőny, Jerzsabek áttételt cserél s emiatt előnyének felét leadja. Höltzl veze­tésével Vida és Dorián Jerzsabek üldözésére indulnak, de felzárkózik Bouska Rezső, Hugyecz, majd Bous­­ka József, Bakos és Horváth Lajos is. Az iram erősödik, amelyben Vi­da és Höltzl előnyt szereznek. Karcagon hatalmas tömeg várja izgatottan a versenyzőket, 1 óra 5 perckor dörgő éljenzés fogadja az elsőnek érkező Vidát és Höltzlt, akiket Bakos és Bouska Rezső, majd sorban Jerzsabek, Bouska József, Rubovszky és Dom­án követnek. A pazar frissítő állomáson húsleves, csokoládé és egyéb élelmiszer új erőt ad a versenyzőknek. Pásztor Géza dr., a­ KIKBE elnöke meleg szavakkal üdvözli a szövetség kép­viselőit és rajtuk keresztül a­ ver­senyzőket. . Az üdvözlést Hauser társelnök viszonozza. Vida és Höltzl úgyszólván pihe­nés nélkül folytatják útjukat, de Höltzl az erejével elkészülve, lema­rad és Vida egyedül vág neki a hátralevő­ útnak. Vida mintegy 4 kmn­yi előnyt szerez. Höltzlt a Bous­­ka-fivérek is utolérik, mire e trió erős iramban indul Vida üldözésére. Vida a hátra lévő úton még növeli előnyét és 3 óra után néhány perccel eléri Debrecen határát. A város kapujától a Bika-szálló­­nál levő célig a levente-osztagok 50 lépésnyire felállított tagjai tartják fenn a rendet és a hatalmas közön­ség lelkes tapsai közepette pontosan hé1 órakor finisel a célba Vida, akit 13 perc múlva a Bouska-fivérek és Höltzl kö­vetnek. Újabb versenyzők — általános­ meglepetésre — csak hosszú szünet után érkeznek. Senki sem tudja okát adni, hogy hol maradhatnak a versenyzők. Végre megoldódik a rejtély. A negyedik helyezett is be­érkezik és jelenti, hogy ismeretlen tettesek mintegy 20 kpt.-nyi távolságon bakancssze­geket szórtak el. A szövetség azonnal vizsgálatot rendelt el ez eléggé el nem ítélhető cselekedet kivizsgálására. Az úton felállított csendőrőrszemek mintegy 4 kiló új bakancsszeget szedtek ösz­­sze. Este fél 7 óráig 71 versenyző fu­tott át frissen a célon és biztosra vehető,­hogy este 10 óráig az összes startolók Debrecenben lesznek. Joly (KAC) 10 ó. 14 p. 37 mp. 30. Fenékes Lajos (Turul KK) 10 ó. 15 p. 25. mp. 31. Velvárt Nándor (MTK) 11­ ó. 17 p. 50 mp. 32. Biró Lajos (KAC) 10 ó. 20 p. 33. Blas- Lovics János (RKK) 10 ó. 20 p. 58 mp. 34. Debreceni Gyula (Diadal KK) 10 ó. 21 p. 35. Miroszkár (GyAC) 10 ó. 21 p. 52 mp. 36. Presenszky Lajos (BKK) 10 ó. 21 p. 58 mp. 37. Sternberg Andor (Turul KK) 10 ó. 22 p. 20 mp. 38. vitéz Homoki (MKSz) 10 ó. 24 p. 30 mp. (szenior győz­tes). 39. Gatscha Béla (Győri DAC) 10 ó. 24 p. 50 mp. 40. Szekeres­ Béla (TTC)­10 ó. 26 p. 06 mp. 41. Horváth I. Sándor,(Gön­dör KK) 10 ó. 26 p. 10 mp. 42. Szlama Ferenc (Postás SE) 10 ó. 26 p. 14 mp. 43. Szakács­ Lajos­ (MTK) 10 ó. 26 p. 20 mp. 44. id. Lovass Károly (Világosság KK) 10 ó. 28 p. 45. Fadgyas Mihály (Világos­ság KK) 10 ó. 33 p. 12 mp. 46. Nagy Já­nos (Székesfehérvári KE) 10 ó. 42 p. 17 mp. 47. Fonákés József (Turul KK) 10 ó. 42 p.­­25 mp. 48. Hollósy Ferenc (Jóbarát KK) 10 ó. 46 p. 49. Dalmadi Mihály (Hor­gony KK) 10 ó. 46 p. 04 mp. 50 Novák J. 10 p. 46 p. 05 mp. A Debrecen és Miskolc közötti 142 kilo­méteres második szakasz lefutására hét­főn délelőtt fél 10 órakor indulnak el a versenyzők, akik úgyszólván valameny­­nyien jó kondícióban vannak az első etap absolválása után. Neumann Andor. 11

Next