Sporthirlap, 1927. január (18. évfolyam, 1-18. szám)
1927-01-13 / 8. szám
CSÜTÖRTÖK, 1927 JANUÁR 13, SPORTHÍRLAP Schissler József ellen hivatalból eljárás indul vasárnapi bíráskodása miatt A PLSz fegyelmi bizottsága tégláért tárgyalta Péter Józsefinek, Újpest hátvédjénak az ügyét, akiit Schissler bíró a vasárnapi Ferencváros—Újpest mérkőzését kiállított. A bíró ítélkezés© már magát a mérkőzésen is vegyes érzelmeket váltott ki, mert a tárgyilagos néző azonna megállapíthatta, hogy Péternek a játékból történt kizárása súlyos bírói tévedés volt. A fegyelmi bizottság előtt azután a bíró jelentéseiből is kitűnt ez az igazság. A jelentés ugyanis azt mondja, hogy Péter a II. félidő 33. percében szándékosság nélkül — tehát véletlenül — rúgta meg ellenfelét és azértkellett kiállítani, hogy ezzel a mérkőzés fair jellege biztosítva legyen. A bizottság nem értett egyet a bíróval, mert megállapította, hogy a bírói jelentésbe foglalt eset alapján még csak eljárássem indítható a játékos elren de főképen nem tartotta valószínűnek, hogy 8 perccel a befejezés előtt lehet egy mérkőzés fair voltát biztosítani. Péter kartoték lapjáról megállapította a bizottság, hogy az újpesti játékos eddig még kiállítva sem volt s még az UMTE kemény csatái sem tudták soha szabályellenességre ragadtatni Mindezek alapján a jelentést a fegyelmi bizottság a Bírótestülethez tette át, amely most már hivatalból indít eljárást Schisssler ellen- Itt említjük meg, hogy Rottler Józsefet, a Vasas játékosát a bizottság — mert egyik ellenfelét meg akarta rúgni, de lábát még idejében visszahúzta — durva játék kísérletéért 15 pengő büntetésre ítélte. A BLSz fegyelmi bizottságának ítéletei. A BLSz-ben ezen a héten már csak az első számú fegyelmi bizottság tartott ülést, amelyen Kopácsyt (TTC) egy néző tettleges bántalmazásáért 1928 január 11-ig, Lévayt (TTC) súlyos bírósértésért augusztus 19-ig, Dudást (FTC) súlyos sportszerűtlenségért áprilisig tiltotta el a játéktól, Haus Sándort (TTC) súlyos bírósértésért 1928 január 11-ig eltiltotta a bizottság a pályák látogatásától és a szövetséggel szentbien minden tisztség viselésétől. Megalakul a vidéki kollégium. Karácsonyi számunkban már megemlékeztünk arról, hogy a vidéki egyesületek intézői tömörülni szándékoznak egy vidéki kollégium megalakítása cóljából. Az ügy, ugy- látszik, most a megvalósulás stádiumába lépett. Mózes Artúr, az akció vezére felhívja a professzionista szövetségben tömörült vidéki egyesületek, valamint a most alakulandó vidéki klubok intézőit és budapesti képviselőit, hogy holnap, január 14-én, pénteken délután 6 órakor a Westend-kávéház különtermében jelenjenek meg. Egyben az előkészítő izottság nevében felkéri azokat azgyesületeket, amelyek erre a termínusra nem tudnák delgálni képleteiket, hogy csatlakozásukat címe, (Budapest, VIII., Baross utca ,3. sz. a.) írásban jelentsék be. Reseh, az osztrák válogatott centerall amatőr akar lenni. Reseh, a Walkter válogatott cemterbaillja aki most van formája tetőpontján és szinte egyedül nyerte meg egyesületének a bécsi Téli Kupát, megjelent az oszták szövetség ellenőrző bizottsága előtt s bejelentette, hogy a jövőben amatőrként kíván szerepelni. A bizottság a bejelentésit tudomásul vette , a szabályokban előírt idő elteltével meg fog történni Reseh viszeza amatőrizálása. Újjáalakult a prágai profiliga , a SFC nélkül. A prágai profiliga a napokban újra alakult, még pedig a DFC nélkül. A liga elnökévé Sehemostot választották meg. A liga tagjai lettek a Slaviaka i Sparta, a Viktória Ziskov, a Vrsovice, a Kladno, a Meteor Vili, és a CAFC. A liga elhatároztá hogy február 27-e és május 8-a között egyfordulós mérkőzéseket rendez. A sorsolás folytán a derbijelen tíségű Spartak Slavia találkozás április 21-én lesz. A pályaválasztói jogot is sorshúzás döntötte el s ekkor a Vrsovicének ritka szerencséje volt, amennyiben valamennyi ellenfelével szemben pályaválasztónak sorsolták M. Fischer Mór előadása az Urániában. Anglia világhatalma címmel Fitscher Mór MÁV főfelügyelő, az MLSz nemzetközi bizottságának elnöke január 14-én, pénteken délután fél 4 órai kezdettel folytatja nagyon érdekes, álló- és mozgóképekkel kísért előadását, rendkívül mérsékelt halgásakkal az Uránia színházban. Harc a Slovan és Rapid között Hanoi miatt. Közel egy esztendeje már annak, hogy Hanoit a Slovan gólrekorderét a Rapid fellépési díj ellenében átvette, de a háborújáig azóta még mindig nem ült el a két egyesület között. A Rapid ugyanis a lelépési díj kifizetése kapcsán annak tizenöt százalékát visszatartotta a játékos részére, amit a Slovan nehezményez, miután szerinte Hanoit csak öt százalék illette volna meg, mert mint profi csak egy évig állott a Slovan szolgálatában. Ezzelszemben a Rapid azt állítja, hogy Hanoi szolgálatainál az álamatőr időkben eltöltött időt is be kell számítani tehát a 16 százalék jár a játékosnak. Miután a felek egy év után sem tudtak megegyezni, az ügy most az osztrák szövetség elé került, amely véglegesen dönt az érdekes ügyben. re vonatkozó levelezésüket kötelesek a szövetségnek bemutatni és kimondották, hogy a versenyzők évente legfeljebb 21 napig versenyezhetnek külföldön. Olimpiai méretű versenyek Kopenhágában. A dánok az idén méreteiben impozáns sporthetet akarnak rendezni Kopenhágában. Az atlétika minden ágát felölelő versenyeiket július 10-től július 17-iig bonyolítják le és azokra a világ minden jobb atlétáját meghívják. Úgy számítanak, hogy legalább 600 külföldi atlétát sikerül a versenyre összetoborozni é® a finnekitől Afrikáig, Newyorktól Japánig minden neves atléta starthoz áll versenyükön. — Ha a méreteiben és várható eredményeiben impozáns terv valóra válik, úgy a nemzetek nagy sportküzdelmeiből a mi estkejüknek sem szabad hiányozniok. Atlétáink tehát készüljenek komolyan, mert az idén nagy feladatok előtt állanak. Az MTK atlétáinak táncmulatsága. Az MTK atlétikai szakosztálya szokásos évi táncmulatságát január 15-én, szombaton tartja meg a klub városi helyiséégében (Diszt Ferenc tér 9.). Berlin meghívta Budapest legjobb főiskolai atlétáit. Hogy a két metropolis egyetemi ifjúsága összemérje erejét. Ilyenkor csak egyetlen eszköz szolgálja a célt: kiküldeni a legjobb egyetemi atlétákat. De nem ez történt. A versenyre a főiskolai egyesületek legjobbjait delegálták. És a polgári klubok főiskolás tagjait nem küldik Berlinbe. Elvből. Az elv felett lehet vitatkozni. Sőt igaza is lehet a Főiskolai Sportszövetségnek — elvileg. De gyakorlatilag elhibázott a dolog. Elvégre is a magyar színek becsületéről van szó. Amit pedig nem szabad prédául dobni egy dogmának. Nem gazdag anynyira a magyar, hogy ilyen luxust megengedhessen magának. De főképpen nem olyan erős a főiskolai Sport, hogy Darányi, Fluck, Szerb vagy mások részvételéről lemondjon a magyar felsőbbségért vívandó csatában. Van azonban lényegi disztinkció is. A meghívás az egyetemek legjobbjainak szólott. És nem az egyetemi klubok legjobb atlétáinak. Ha a főiskolai egyesületek igyekszenek az ..alma mater“ polgárait ■magukban egyesíteni, jól teszik. De nem ez az útja a cél elérésének. Sőt, éppen ellenkező. Bármiként is áll azonban az ügy, a főiskolai és polgári egyesületek viszályának eredménye nem lehet a magyar sport veresége. Mert hiszen ez mindkettő közös vereségét jelentené. Odakünn elvégre egyet kiáltanának világgá: hogy legyőzték a magyart. Ezt pedig nem szeretné — ugyebár — senki sem. ATLÉTIKA A MASz intézőbizottságának határozatai. A II. számú intézőbizottság kedden a következő határozatokat hozta: A Magyar Amerikai Petróleum Rt. a feloszlott sportegyesületek birtokában volt szép serlegét a MASz-nak adományozta az évente Szent István napján rendezendő 10X100 méteres stafétára, a háborúban elesett hősök emlékére. Az intézőbizottság a sérteget a mondott célra elfogadta. Csak a verseny napjának megkötöttsége ellen volt kifogás, miért is átteszik az ügyeit az I. számú intézőbizottsághoz megfelelő terminus megállapítása végett. A főiskolai sportszövetség startengedélyt kért a válogatott egyetemi atléták részére a Berlin—Budapest egyetemi versenyre. Az intézőbizottság beható-, eszmecsere után megállapította, hogy a határozathozatal a tanácsot illeti, meg, azért — főleg azelőrehaladt időre való tekintettel — ezúttal az FSzSz. kérését pártolóan terjeszti a tanács elé, annak a hangsúlyoztatásával, hogy ez a jövőre precedensül nem szolgálhat. .. Elfogadta a bizottság a titkár előterjesztését, a munkastatisztikai pontok hivatalos vezetésére és egyben hitelesnek tekintik az irodának az elmúlt év munkapontjairól vezetett és elkészített kimutatását. — Hitelesítették a KAOE svédstafétának az őszi MAC-versenyen felállított 1 perc 59 másodperces rekordját. — Letárgyalták a kosárlabda játék szabályait és elhatározták a kosárlabdamérkőzések megrendezését január végi kezdettel. A játéktermi misokat az I. számú intézőbizottság fogja megállapítani. — Elvi döntést hoztak, hogy a fedettpályaversenyen elért eredményeket is tekintetbe veszik a munkastatisztikánál 1. Ezek szerint, a munkastatisztiika idei első állása. MAFC, LASE 4—4, BEAC, MTK 3—PDGASE 2, MAC, BTC 1-1 pont. — Kimondták, hogy az egyesületeik külföldi enenepjé. Nyomdában van a MASz évkönyve. A MASz igazgató-titkára elkészült a MASz évkönyvének nagy adathalmazával amelyet Moldoványi István dr. már felül is bírált és az egész anyag már nyomdában van. Az évkönyv, mint az előző években, az idén is a MASz közgyűlésének napján jelenik üteg. Pelé legyőzte a mezőn Mareha Rt. Vasárnap rendezte a párisi L'Intransigeant című napilap a nyolcadik nagy mezei futóversenyét. A verseny kettő® párharc volt egyrészt az elsőségért Pelé és Marchall között, másrészt a harmadik helyért Xahitte, Leclerc és Berger között. 1501 méternél Marchall némi előnyre tett szert, de Pelé egy 500 méteres finisben befogta és 12 méterrel meg is verte. A harmadik helyért lefolyt nagy küzdelem Lahitte javára dőlt el. Pelé a 8.5 km.-es távon 30 p. 15.2 mp. alatt győzött. 2. Marchall 30 p. 18.6 mp. 3. Lahitte 30 p. 34.2 mp. 4. Leclerc 30 p. 36.2 mp. 5. Berger 30 p. 38.8 mp. A huszas csapatversenyt Marchall egyesülete, a Red Star Olimpique nyerte 1883 ponttal. Három hónapra felfüggesztették Dieckmann német távfűtő versenyzési jogát. Az MTK tavalyi nemzetközi versenyeire többeek között lekötötte Dieckmann hannoveri bajnok távfutót is. Az MTK nagy meglepetésére Dieckmann a kért és előre elküldött 400 márka költségmegtérítésen kívül az utolsó héten további túlkövetelésekkel lépett fel. Ezt az MTK természetesen nem teljesítette, lemondta Dieckmann startját és utólag a MASz-nél feljjelenttette Dieckmannt. A feljelentést a MASz közölte a német szövetséggel, mely a tények világos ismerete mellett nem térhetett ki Diecksmann megbüntetése elől. Az ügy elhúzódott a téli holtszezonig és a német szövetség micsit ment ki háromhavi versenytarsalmi büntetést Dieckmannnra. Sível Moszkvából Oslóba. Négy orosz sífutó és predig Dementjew, Sawin, Reumehin és Wassiljev hatalmas fióba indultak Moszkvából. Útitervük Moszkva — Leningrad — Heteingifots — Abo —Stockholm—Oslo. Szándékuk naponta 80 kilométert futni, Abóból Stockholmba a befagyott Botfái öbölön át akarnak eljutni. Az északi sportkörökben kíváncsian várják, sikerült a hatalmas túra terve. A Magyar Sí Klub csapat túraversenye. A Magyar Sí Klub később megállapítandó időben sífutó csapat túraversenyt rendez. A verseny napját a hóviszonyaikhoz mérten egy héttel előbb állapítják meg. A verseny távja 30—23 km. Terjezési útirány: a Mátra főgerincén Nagylipót—Utkaparóház — Kékes — Saskő — Disznókő — Nyereg —Ilonavölgy. Indítás a Gályatetőn, cél Vagy a sándorréti erdészlak, vagy a parádfürdői park déli kapuja. A versenyzés hármas csapatokban történik. A csapat együtt indul és együtt kell beérkeznie, úgy, hogy az első és az utolsó között legfeljebb 1 perc lehet a befutásnál. A versenyzők 5 kg. súlyú hátizsákot kötelesek vinni. _ Tét csapatonként 4 névygő. Nevezési zárlat január 14. Nevezések téttel együtt Szendey András címére (Döbrenitei-tér, 5. sz.) küldendők. A győztes csapat az MJSK tiszteletdíját, tagjai az MSK ezüst plakettjét kapják. Több csapat, indulásánál a második, esetleg a harmadik csapat tagjai is bronzplakettet kapnak. Azonkívül klubját 200 márkás bírságra ítéltek. A büntetés kiszabásánál a professzionálus ízűtúlkövetelést nem vették tekintetbe, csak a startígéret be nem tartásáért szabták ki a büntetést. A németek ugyancsak vigyáznak a látszatra, hogy náluk minden amatőr és nem akarják egy jó atlétájukra rásütni a profi bélyeget. TÉLI SPORT Új német gyorskorcsolyázórekord. A norvég Hamarban rendezett nemzetközi gyorskorcsolyázóversenyeken a Haanafeortegémt a német gyorskorcsolyázók elitje is starthoz áttett. Győzni ugyan nem tudtak, de Volstedt az 5000 méteres futamban, mint harmadik, 9 perc 30.5 másodperces idejével új német rekordot állított fel. A régi rekordot 9 perc 37.6 mp. is ő tartotta. (Magyar rekord: Peszely 9 perc 59 mp.) TÉLISPORT felszerelése. xearÉsz roDOP-nai, Kristóf-tés?. Aripurzéki nevén. BIRKÓZÁS A „Ganz" vasárnapi másodosztályú versenyének nevezései a várakozáson felül kandem elkerülitek. Ez is ékesen bizonyítja, mennnyire szükség volt a szeniorversenyizők szétválasztására. A verseny mindegyik súlycsoportjában, találkozunk a nevezettek között nem egy olyan névvel, amelyek viselői az eddigi nagy versenyeken is igen jelentős szerepet játszottak és akiknek minden képességük megvan arra, hogy az első osztályban is sikerrel állják meg a hevüket. Miután, a szövetésgnél leigazolt versenyzők osztályozása és a kategóriák szerint való átcsoportosítása jelenleg munkában van a szövetségnlól, a nevezési lista végleges összeállítása a hét végére várható. Már most megállapítjuk azonban hogy a listán olyan nevük szerepelnek, mint Jánossy, Mattan, Lengyel, Fehéri Jenő, Palatínus, Nobel, Neuburger Ferenc, Stieder, Treplán, Juhász, Matuska Szauer, Száraz, Deák,Varga ”József stb., akiknek indulása a Ganzverseny sikereit teljes mértékben biztosítja. . Három nevezési zárlat egy napon. Január 17-én mozgalmas napja lesz a szövetségnek. Ezen a napon ugyanis három versenynek van a nevezési határidején Az egyik az ifjúsági bajnokság (január 23.), a másik a Kovács Gyula, vándordíjas verseny (Debrecen, január 23.), a harmadik a magyar csapatbajnokságok mitingje, amelyet február 13-tól kezdődően egymásután négy vasárrnapon bornyolítanak le.