Sporthirlap, 1928. május (19. évfolyam, 51-63. szám)
1928-05-10 / 54. szám
2 SPORTALAP, CSÜTÖRTÖK, 1928 MÁJUS 18. A „magyar—osztrák”k krónikája Eső után köpönyeg... Mondhatná bárki: négy nappal az esemény után beszélni az eseményről. A válogatott mérkőzés eseménye azonban olyan esemény, hogy érdemes beszélni róla nem négy nap múltán, de akár mindaddig, amíg be nem köszönt az új eseménynek a napja. A tanulságoknak egész tárházát tárja föl egy válogatott mérkőzés, respektíve a magyar—osztrák mérkőzés, amely méltán nevezhető a magyar nemzetközi mérkőzések derbyjének. De nemcsak a napi értéket képviselő tanulságok miatt kell, hogy napirenden tudja tartani magát a „magyar—osztrák”, de hosszabb életet érdemel már történeti múltjánál, a tradíciók patinás súlyánál és főképpen annál a hatalmas vonzóerejénél fogva, amely valósággal örök erőforrásává lett a magyar futballsportnak. A gyors feledés jogát át kell engedni azoknak az egyre kevesbedőszámú Sonntagslágereknek, akik csak divatból vagy az általános izgalomforgatagából belesodródva, mint alkálim vendégek tisztelik meg látogatásukkal a nagy esemény színhelyét. Szóval a laikusoknak. A látványos színjáték zsölye-, meg karzatközönségének. Akiket nem csap meg a futball történetének a levegője, akik nem élték át a futball nagy harcainak az izgalmait, akik nem is tudják megérteni, mit foglal magában az a hétjegyű szám, amely jelzi, hogy ez a 62-ik magyar osztrák válogatott mérkőzés. Mert roppant gazdag históriát jelent ez a szám. Jelenti az elmúlt negyedszázadnak egész sporttörténetét, nagy dicsőségekkel, nagy örömökkel és csalódásokkal, reménységekkel és csügg' J''sekkel telített negyedszázadot. S jelent benne az érzések fölemelő és lesújtó változatai mellett fényes neveket, amelyek egykoron megfürödtek a siker napsugaraiban vagy elmerültek a balsiker sülyesztőjében. Életre kelnek a szép emlékek s a múlt távolságából minden oly üdítőnek, oly rózsaszínűnek tűnik fel, akár a felnőttnek az iskola padjaiban eltöltött boldog esztendők. Mert ugye, ki emlékszik ma játékosokra, akik a nagy küzdelmek tüzében nem tudták megállani a helyüket. Ki emlékezik a vereségek keserűségére, a balsikerekre, a rossz napokra. Az idő mindnyájunknak legjobb barátja, legnagyobb jótevője. Nem őriz mág a számunkra mást, csak a szépet és a kedveset. A rosszat és a gonoszt elűzi messzire, hogy soha többé ne zavarja a galambszárnyakon repülő emlékeket, így lesz ez a 62-dikkel is. Ma még fájón érezzük a szomorúságot, amiért elestünk a biztosnak vélt győzelemtől, ma még szigorú arccal beszélünk válogatottjaink gyengébb teljesítményeiről, de egészen bizonyosan eljön az idő, amikor mosolygó szemmel fogjuk visszaidézni az emlékét ennek a mérkőzésnek is. Megbocsátjuk hamar és elfeledjük gyorsan, amin ma még keseregni tudunk, hogy majdan érdekesnek és szépnek találjuk ezt az esős délutánt is, amelyet annyi izgalomban éltünk végig. Az időknek ezt a szivárványszínű fátyolát szívesen látom az eseményen, amelynek ezernyi mozzanata még itt futkároz a szemünk előtt, mielőtt végképpen elfutnának a múltba, oda a 61 mellé, a magyar— osztrák mérkőzések örökéletű történelmébe ... De ne hagyjuk tovasuhanni ezt az eseményt sem búcsúszó nélkül. Anélkül, hogy megtisztítanék a küzdelem hőseit a sártól, ami rájuk ragadt a pálya talajától és amellyel megdobálta őket a győzelem vadászzsákmánya nélkül megtért Sontagslágerek indulata. Ne hagyjuk kiszolgáltatva a válogatott csapatok az alant járó kritikának, amely nem is tudja felfogni egy magyar—osztrák mérkőzés tartalmát, sem értékét, sem pedig jelentőségét. Ez a kritika nem terjed tovább az egyszeregy számjegyeinél, a számszerű eredmény megállapításánál. Ez a kritika nem tekint másra, csak a gólokban jelentkező eredményre, de nem ritkán még ennél is inkább arra fordítja legfőbb figyelmét, hogy megállapításokat tegyen. Ki volt jó és ki volt rossz. Hogy ki miért volt jó, vagy miért volt rossz, megítélni már nem tudja, mert szakértelme nem terjed túl azon a határon, amelyet az ellenszenv, vagy a rokonszenv jelöl ki kritikája számára... Hát ezekkel a „kritikákkal” szemben jár ki a védelem a válogatott játékosok számára kivétel nélkül. Amseinek csak úgy, mint Foglnak, Bukovinak éppen úgy, mint Obitznak, vagy Pesovniknak. Mert elsősorban nem a leszólás, nem a lekicsinylés jár ki a válogatott játékosnak. Az első szó, ami őket a küzdelem után megilleti, a köszönet szava. Minden jó ügynek a harcosát köszönet illeti, akár sikerült a reábízott feladat tökéletes megoldása, akár nem sikerült. A 62-ik „magyar—osztrák” harcosaitól sem szabad, de nem is lehet megtagadni a köszönetét. Harcoltak úgy, ahogy tudásuktól és kondíciójuktól tellett és ahogyan az adott körülmények megengedték. S ennek az elismerése és illő kifejezése után következhetnek a megállapítások, következhetik az igazságos kritika és jöhetnek a helytálló magyarázatok, sőt még a leszólások is. De a vasárnapi karzat-közönség mentalitásával, vagy a klubszemüveg optikai csalódást kívánó műszerével, vagy akár az ostoba gúnyolódás vesszőjével gyakorolni a kritikát, méltatlan az esemény jelentőségéhez, de méltatlan a magyar futballsport becsületéhez is. Csak azokhoz méltó, akik nem tudják a kritikát gyakorolni, csak így. Sárral, gúnnyal és ostoba tudatlansággal.* Meggyőződésem, hogy a legtöbb esetben egészen másként alakulna a mérkőzés lefolyása és eredménye, ha nem nézné a közönség. Nem azt akarom mondani, hoy a magyar válogatott csapat győzelmeiben részes a közönség, mert buzdítja, lelkesíti, tetterőre sarkalja a csapatot. Ha erről akarnék beszélni, kénytelen lennék megcáfolni ezt a hitet, sőt megfordítani az egészet. Én legalább most már nem először tapasztalom, hogy a mi közönségünk hűvös, lusta, apatikus. Nem a közönség rázza föl a csapatot, hanem ellenkezően, a csapat ragadja magával a nézők ezreit. Ha ellankad a csapat, kihűl a közönség lelkesedése is és magára hagyja a csapatot a balra forduló erőfeszítéseiben. Hej, mennyire másként csinálja ezt az olasz közönség... A „magyar- osztrák” közönség nélkül, zárt pályán a mi fölényes győzelmünkkel végződött volna. Más egyebek között már csak azért is, mert Amsei egészen másként védett" volna. Egyszerűbben : védett volna. Amsei ugyanis olyan különösen érzékeny természet, hogy ne mondjam, szégyenlős természet, aki az első balsikerre ki tud zökkenni egész lényéből. Megretten annak a gondolatától, hogy az ő hibájából érheti kár az ügyet s ha ilyen kárral járó hiba valóban elkövetkezik, felborul egész lelki egyensúlya. Ezzel magyarázható a karrierjében nem először előfordult végzetesen rossz szereplése, amellyel természetesen előre számolni nem lehet. Most is az történt vele, hogy súlyos védési hibát ejtett az első osztrák gól előtt s ezt annyira röstelte, hogy többé nem is tudott magához térni. A szégyenkezésből támadtak azután a további bajok s minél több oka volt Amselnek a szégyenkezésre, a közönség annál inkább írt az ő számlájára olyan hibákat is, amelyeknek a szálai pedig már a fedezetsorból és a védelemből indultak ki. Nem vitatható, hogy Amsei lehetetlenül indiszponált volt ezen a délutánon. De lehet ezt előre még csak sejteni is? Gondolhatta-e bárki is, hogy ez öreg rutini annyira csődöt mondhat? Megvallom őszintén, nem bíztam benne vakon, de kapusaink jelenlegi tornáját tekintve, mégis őt kellett a legmegbízhatóbbnak tartani. De hogy nem voltam elragadtatva a sokszor kipróbált kapusainktól, azt hiszem eléggé deklaráltam Baum A legegyenletesebb teljesítményt azért Amsei nyújtotta — Hogy-hogy? — Mindkét félidőben egyformán rossz volt a gartenvak tartalékul történt kijelölésével. Hogy pedig miért nem cseréltem ki a mérkőzés folyamán? Két okból: Elsősorban a kapuscsere csak komoly sérülés esetére van megengedve. A csere más okból tehát nem sportszerű, de a cél érdekében még sportszerűtlenségre is kapható lettem volna, ha ... Ha Amsei maga adja át szerepkörét a tartaléknak. Ebbe beleegyeztem volna az első szóra. De szégyenszemre kivenni a csapatból egy ilyen komoly, becsületes és nagy múlttal rendelkező játékost akkor, amikor 4:2-re áll a mérkőzés a mi javunkra s amikor ez a játékos rászorul, hogy helyreüthesse a renoméján esett csorbát, úgy érzem most is, megengedhetetlen lett volna a számomra. Utólag természetesen már jóval könnyebb beszélni és tüzet okádni s nem nehéz leírni azt az okosságot sem, hogy a szövetségi kapitány tudhatta volna, hogy Amsei esős pályán nem tud védeni. No persze, a szövetségi kapitánynak illenék előre tudni, hogy eső lesz a válogatott mérkőzés délutánján ... Mert hát volt ám ilyen kritika is ... " Nem hiszem, hogy bántó volna az összehasonlítás: a vérbeli futballjátékos és a nemesvérű telivér között rokontulajdonságok észlelhetők. Pejachevich Albert gróf, a híres magyar tréner már sok évvel ezelőtt rájött erre s tréningrendszerébe sokat átvett azokból a tanulságokból, amelyeket az atléták tréningrendszerében megfigyelt. A telivér, ha igazi klaszszis, fölötte kényes, érzékeny, sőt hiú is. Válogatós a talajban, az időjárásban és még a társaságában is. Ismerünk derby kreket, amelyik megtagadja igazi képességeit, ha mély volt a talaj, a másik pedig csak mély talajon tudta kifutni formáját. Voltak lónagyságok, amelyek csak kis mezőnyben, mások csak népes mezőnyben voltak elemükben s volt olyan is, amelyiket nem lehetett kimozdítani a boxjából, ha el nem kísérte a pályáig az az istállótársa, amelyet maga mellett a legjobban megszokott. A híres Rascalt például minden startjához elkísérte egy kistermetű 16- társas Naplopó is megkívánta, hogy előtte, vagy mögötte sétálgasson a jártatóban legkedveltebb lakótársa. Az ilyen sigánnal rendelkező telivérek mind klasszis képességűek voltak, mint ahogyan az embereknél is a legértékesebbeknek van a legtöbb bogaruk. Bocsánatot kérek, de Bukovit a telivér természetrajzát ismerő sportsman szemével nézve, vasárnap óta még nagyobb klasszisnak tartom, mint eddig tartottam. Amint szorongó érzéssel játékát figyeltem, nem tudtam szabadulni a klasszis telivérrel való összehasonlítás gondolatától. Egy ragyogó képességekkel fölruházott derby kreket láttam benne, akinek a klasszisa felmondja a szolgálatot, mert nem konveniál neki a mély talaj. S mellette Obitzot nézve pedig Rascal jutott az eszembe, amelyet mindig elkísért a kistermetű istállótársa, hogy mellette legyem amihez a legjobban hozzászokott, mint ahogyan Bukovi is a legjobban szereti, ha mérkőzésein Obitz a partnere. S ebben a jószakértelemben vigasztalódtam meg Bukovi vergődésnek beillő játéka fölött, Obitz teljesítményére azonban nem tudtam vigasztalót találni még a elvonatkoztatott területről sem. A mi nagy krekünkön a mély talajon még Obitz sem segített, de egyet a száz ellen, hogy száraz talajon megnyeri a derbyt... Az igazi klasszisnak lehetnek rossz pillanatai, de klasszisában csalódni nem lehet... Konrád első félidőbeli játékát meg kellett volna örökíteni s mint a futball diadaljelvényét végig kellett volna hordozni egész Európában. Remekmű volt. A második félidőben ő volt az elhagyott gyermek... A meccs után két ballábasnak, álló szobornak és Amseinek nyilvánította a „kritika”. Bravó... (Ka.) ■» is P r ° ’Ü* “m ^ ‘ ** »k | MftCHEH KEHIO ÉB TftWA fa*5 ! Mindennek Konrád volt az oka!... őszintén szólva először kételkedtem a dologban! Mikor az „Új Nemzedék" írta. Azt hittem csak rosszmájúságról van szó. Tévedtem. Igaza volt. Kétségen kívül. Láttam én is. Bármennyire is fáj, de be kell ismernem! A római eredmény után még nem hittem volna. Azt hittem, Amsei volt a hibás, vagy Bukovi hagyott ki, így gondoltam, mert nem voltam ott. Elvégre is amit az ember nem lát, arról nem lehet meggyőződve. És különösen nem gondolhat arra, hogy a centernek köze lehet a kapott gólokhoz. Legfeljebb az adottakhoz! Most vasárnap azonban láttam mindent. Rájöttem arra, hogy ennek az 5:5-ös eredménynek egyedül és kizárólag a Konrád az oka.. Annak az ötnek is, amit adtunk és annak az ötnek is, amit kaptunk. Amit még adtunk, azt csak elbírnám, de amit kaptunk, amiatt borzasztóan esz a penész. Mert lehetett Bukovi rossz, Obitz rosszabb és Amsei a legrossszabb, a főbűnös azért Konrád! Ha ő nem alapítja meg a bécsi iskolát, ha ő nem tanítja éveken át az osztrákokat, akkor azok nem jutottak volna odáig, hogy Budapesten öt gólt lőjjenek! Ezt sohase bocsátom, meg Konrádnak. Lám, a Turay... Az egészen más. Az biztosan nem fog ilyeneket csinálni! ... (Néma.) FTC pálya Üllői út Vasárnap, május 13-án d.n. 5 órakor Hungária délután 3 órakor Bástya-Nemzeti délután 1 órakor Budai 33 FG—Bocskay. ligabeli bajnoki mérkőzések