Sporthirlap, 1928. június (19. évfolyam, 64-76. szám)
1928-06-28 / 75. szám
lé Péter-Pál ünnepének atlétikai eseményei. Az országos bajnokságok előjátékai a holnapi nappal kezdődnek meg, amikor is két kerületben kezdik lebonyolítani a bajnoki versenyeket: Debrecenben és Szegeden. Debrecenben a keleti kerület szenior bajnokságait rendezik, mely alkalommal több jó eredményre van remény, így Hadházy 3.50 m. körüli eredménnyel nyerheti a rúdugrást. Stolp 12.30 körüli eredménnyel a súlydobást. Mint értesülünk, starthoz áll Regős is, bár ő még az FTC versenyzője és bár visszaigazolását kérte, nem lenne joga indulni. Ha ennek ellenére starthoz állna, úgy biztosan nyeri a diszkoszdobást 40-en felüli dobással, míg a helyért Mester és Stolp küzd, akik 37 m.-es formában vannak. A távolugrás favoritja ,6.30—6.40 körüli eredménnyel Páter, a gerelydobásé Gally, az 5000 m.-es síkfutásé Motika, aki 16 p. 30 mp.-re futja a távot. Szegeden a déli kerület ifjúsági bajnokságait rendezik. Madarász a REAC-ba való átigazolása miatt nem indulhat, de így is várható néhány jó eredmény, így Mikess Grabenhoffer a távolugrásban 6.50, illetve 6.30 m. körüli eredménnyel végezhetnek és Stumpf 175 cm.-et ugorhat magasba. Hovorka, győzelme valószínű a súlydobásban 11.80, és Lázáré a diszkoszdobásban 33 m. körüli eredményei. A harmadik vidéki verseny Székesfehérvárott lesz, ahol ARAK rendezi országos versenyét. Gáspár Jenő: Atlétikai tréning. Gerentsér László dr., Vadas Iván és Déván István után most sokszoros magasugróbajnokunk és rekorderünk s lapunk olaszországi tudósítója, Gáspár Jenő írt értékes szakkönyvet az atlétikai tréningről. Már elöljáróban megállapíthatjuk, hogy ha valaki, úgy GáspárJenő az, aki elsősorban hívatott az atlétika szakirodalmát értékes tapasztalatai nyomán gazdagítani. Mert eltekintve több mint 15 éves nagysikerű aktív tevékenységétől, melynek során a hosszútáv-futások kivételével az atlétikának úgyszólván minden ágában kiválót produkált s ennek alapján az a megtiszteltetés érte, hogy az olaszok olimpiai trénerül szerződtették, de mint újságíró is jeles kvalitásokkal rendelkezik, amiről éppen a Sporthírlap olvasóközönségének volt ismételten alkalma meggyőződni. Gáspár könyve valóban meg is felel a jogos várakozásnak és kitűnően csoportosítva foglalkozik a sokoldalú problémával. Elöljáróban általánosságban taglalja a témát és részletesen foglalkozik az aktív és passzív tréninggel, majd a teljesen kezdőknek ad megszívlelésre méltó tanácsokat, ezután áttér az aktív versenyzők tudnivalójára, a speciális tréningre, de megelőzően részletesen foglalkozik az Áttelelő tréninggel. Négy bő fejezetben adja tanácsait a futóknak, gátfutóknak, ugróknak és dobóknak és befejezésül rendkívül értékes általános tanácsokkal is szolgál, nevezetesen, hogy hogyan lehet egy bizonyos átlageredményt eléírni és hogy miként fokozható a képesség. A szép sportképekkel tarkított könyvnek nagy előnyére szolgál még jó stílusa és könnyed hangja, melylyel Gáspár, mint atléta az atlétatársához, baráti módon, kedves, tegező modorban adja elő a mondanivalóját. Újból kapható a „Futballbíró a mellényzsebben66 játékszabálykönyv harmadik kiadása Írta: BENEDEK ALADÁR Megrendelhető a Sporthírlapnál SPORTHIRLAP CSÜTÖRTÖK, 1928 JÚNIUS 28. Ma teljes erővel megindul az úszó nagyüzem Júliusban egymást követik az úszó és vizipóló attrakciók Ma: válogatás az osztrák—magyar úszómérkőzésre, holnap: VfE verseny, szombaton: Bécsben hölgyúszó válogatott verseny és a B. csapatok első találkozása, szombaton és vasárnap: Budapesten az első osztrák— magyar úszó és a 11-ik válogatott vízipólómérkőzés A MAC, a MUSz (Budapest—Berlini és a III. ker. TVE jól sikerült úszóversenyei után belekerültünk az úszósport nagyüzemébe. Július hónapban csak úgy kergetik egymást az attrakciók. Már június utolsó hetében is túlteng a sok esemény, de július hónapban már egymás hátán vannak a különféle versenyek, külföldi túrák és válogatott meccsek. Ma próbaversenye van a szombat— vasárnap szereplő úszóknak, pénteken Újpest rendezi versenyét, szombaton Bécsben osztrák—magyar hölgy úszó mérkőzés és a B) csapatok küzdelme, szombaton és vasárnap Budapesten az első osztrák—magyar úszó és 11-ik vízipólómeccs kerül lebonyolításra. Július 3-án MTK—UTE és III. ker. TVE—NSC vízipóló mérkőzés, július 6-án Magyarország—Délnémetország mérkőzés Budapesten, július 8-án FTC-verseny, július 11-én Budapest —Nürnberg meccs Nürnbergben, július 14-én Magyarország—Franciaország Parisban, ugyanakkor Pozsonyban Budapest B)—Pozsony, július 15-én a B) csapat Prágában mérkőzik a csehek első garnitúrájával. És így megy ez tovább egészen július 30-ig, amikor a magyar úszótársaság elitje útnak indul Amsterdamba. Ma, csütörtökön délután negyed 7 órai kezdettel próbaverseny a Császárfürdőben A szombat—vasárnap eldöntésre kerülő osztrák—magyar úszómérkőzés magyar erőviszonyait tisztázandó, a MUSz néhány próbaverseny leúszását rendelte el, melyek ma kerülnek lebonyolításra a Császárfürdő uszodájában. A 3x100 méteres vegyes stafétának eddig csak két tagja van kijelölve: Ullrich és Gáborffy, míg a mellúszó kérdését a mai Hollósy—Kövesi találkozás oldja meg. Úgyszintén még az sem bizonyos, hogy kik lesznek reprezentánsaink 400 méteren: Tarródy, Páhok, Wannie II., Bitskey I. jöhetnek tekintetbe, miután Halasi szombaton Bécsben lesz. A 100 méteres hátúszásban Ullrich mellett Bitskey II. vagy Bamiba lesz a válogatott, ezt a kérdést is ma tisztázzák. Az úszószámok után háromnegyed 7 órai kezdettel az osztrákok ellen szereplő magyar csapat (Barta — Fazekas, Slomonnai II. — Keserű II. — Czele, Vértesi, Keserű I.) mérkőzik az MTK együttesével, majd fél 8 órakor a Bécsben szereplő (Bródy — Sárkány, Csorba — Ivády Musitz, Németh, Halasi) B) válogatott játszik a MAC-cal. (A verseny és a két vízipóló mérkőzés 50 filléres kísérőjeggyel tekinthető meg.) Pénteken délután 4 órakor „pontszerző“ verseny Újpesten Pénteken délután 4 órakor rendezi meg az UTE szokásos versenyét az UTE uszodájában. Ez a verseny valóságos vizipóló „pontszerző” verseny lesz, mert az UTE az NSC és az FTC az UTE ellen mérkőzik. Különösen az FTC—UTE mérkőzéshez fűződik „magasabb” érdek, mert hiszen majdnem bizonyos, hogy az idén csak a gólarány fogja eldönteni, hogy melyik csapat lesz a bajnok. Az úszószámok közül a legérdekesebb az 1000 méteres verseny, ahol Halasi igyekszik jó időt kiúszni. Hasonlóképpen kíváncsian várjuk Mészöly eredményét a 200 méteres ifjúsági gyorsúszásban, melyben 20. 40 mp.-en belüli időre számíthatunk. Komoly küzdelmet ígér a 4x50 méteres gyorsúszó staféta az MTK, III. ker., NSC és az UTE között. Készülődések a szombat-vasárnapi magyar— osztrák mérkőzésekre Pénteken reggel 9 óra 15 perckor indul útnak a MUSz transzportja Bécsbe. Halmay Zoltán vezetése mellett hat hölgyúszónk (Benkő Margit vagy Bencze Irén, Vass Margit, Szőke Kató, Vermes Magda, Sípos Manci, Stieber Lotty) és Belezzai László dr. ulimarsal felügyelete alatt a B. vizipólócsapat tagjai utaznak el Bécsbe. (A felutazó társaság csütörtökön délután 6 órakor találkozik a MUSz-ban, ahol megbeszélést tartanak.) A mai tervek szerint már vasárnap reggel visszatérnek Bécsből és a hölgyúszók még részt is vehetnek a MUSz vasárnap délutáni versenyén. Közben nagyban folynak az előkészületek a Budapesten eldöntésre kerülő osztrák—magyar úszó- és vizipólómérkőzésre is. Úgy az úszók, mint a vizipóló játékosok állandó tréningben vannak és így mind a két fronton jó eredményre számíthatunk — ha ugyan okot szolgáltathat az eldicsekedésre az, hogy az osztrák úszókat sikerült nagynehezen a pontversenyben megelőzni. Mert hogy csak minimális pontkülönbséggel győzhetünk — kétségtelen. Az osztrákok egy része pénteken este érkezik meg Budapestre, míg az úszók másik része és a vizipólójátékosok csak szombaton estére jönnek meg. Az osztrák kolónia a Britanniaszállodában fog lakni, ugyanott kap szállást Hauptmann, a prágai bíró is. Mégis Újpesten lesz az MTK—UTE vízipólómérkőzés A MUSz tanácsülése A MUSz tegnap este tanácsülést tartott, amelyen foglalkozott az elnökségnek az olimpiai zsűribe való jelölésével és azt elfogadta. Ezek szerint tehát az olimpiai zsűribe a következőket jelölték : Fellebbezési zsűri: Donáth Leó dr., versenybíróság: Halmay Zoltán, időmérő: Turczenthaller Aurél dr., fordulóbíró: Beleznai László dr., vízipólóbírók: Speisegger Ernő és Beleznai László dr., vizipóló időmérő: Stampfer Sándor. Az olimpiai bizottság költségén a fellebbezési zsűri és a versenybíróságba delegált Donáth Leó dr. és Halmay Zoltán, továbbá a két vizipólóbíró: Beleznai László dr. és Speisegger Ernő, utaznának ki Amsterdamba. Továbbá az úszók és vizipólózók hivatalos kísérői: Kiss Géza és Komjádi Béla. • Ezután az olimpiai kiküldetés kérdésével foglalkoztak és kimondották, hogy a következő standard időkhöz kötik az olimpiai kiküldetést: 100 m. 1. p. 01.4 mp., 400 m. 5 p. 18 mp., 1500 m. 21 p. 20 mp., 200 m. mell 2 p. 57 mp. 100 m. hát 1 p. 15 mp., 4x200 m. staféta 9 p. 50 mp., hölgyek: 100 m. 1 p. 16 mp., 400 m. 6 p. 20 mp., 200 m. mell 3 p. 13 mp., 100 m. hát 1 p. 28 mp. A tanács kimondotta továbbá, hogy az UTE—MTK bajnoki mérkőzést jövő hét keddjén Újpesten kell lejátszani, mivel az UTE vezetősége felelősséget vállalt a mérkőzés sima lefolyásáért s így az MTK is késznek nyilatkozott arra, hogy a meccset Újpesten fogja lejátszani. Futball - felszerelések egolcsóbban WEINBERGER JENŐ sportüzletében budaszer,IV, Magyar utca 1 Teletömj. 4S1-16 Kénen árajánlatot! Erdélyi Jenő megnyerte Svájc egyéni kard- és tőrbajnokságát Újabb szép külföldi magyar sikerről számolhatunk be. Erdélyi Jenő, a Tisza István VC jóképességű versenyzője, aki évek óta Zürichben folytatja egyetemi tanulmányait, a szombat-vasárnapi kard- és tőrbajnokságokon veretlenül győzött és ezzel újabb sikerrel gyarapította a magyar vívók külföldi félelmetes hírnevét. Erdély négy évvel ezelőtt tűnt fel, amikor Budapesten megnyerte az első szövetségi junior versenyt. Azután Svájba utazott, ahol a zürichi egyetemre iratkozott be és azóta idehaza csak egyszer szerepelt, az NVC idei kizárásos versenyén, ahol második lett, míg Svájcban több főiskolai versenyt és, bajnokságot nyert. Magyar főiskolai hölgyvívó sikere Bécsben. Az osztrák főiskolai hölgyvívó bajnokságot Pálffy Annus dr., a BEAC tagja, a Gerentsér-iskola tehetséges tanítványa, a Collegium Hungaricum tagja nyerte, maga mögé utasítva az osztrák főiskolás hölgyvívók legkiválóbb reprezentánsait. A második és a harmadik helyet ugyancsak a Collegium Hungaricum tagjai foglalták el. A Testnevelési Főiskola első termése: huszonöt tanárnő és tizenhét tanár A minap lezárult a Testnevelési Főiskola harmadik tanulmányi esztendeje és a három év előtt beiratkozott és most sikeresen végzett hallgatók és hallgatónők innét mint testnevelő-tanárok és tanárnők hagyták el a főiskola falait. Az elmúlt hét végén ünnepi külsőségek között tartották meg a főiskola évzáró-ünnepélyét és az ezzel kapcsolatos hagyományos „ballagást” .A főiskola összesen huszonöt tanárnőt és tizenkét tanárt bocsátott ki az életbe, akiknek névsora a következő: Tanárnők: Acsády Irén, Augusztiny Lujza, Bartalits Mária, Bozsay Erzsébet, Fabriczy Olga, Filó Mária Magdolna, Gárdos Magdolna, Horváth Veronika, Kádáron Jolán, Rerny Gizella, Koczor Lili, Kovácshegyi Erzsébet, Kövessi Margit, Lukács Éva, Marik Klára, Neff Alice, Pauks Margit, Pintér Vilma, Rózsa Irma, Ruda Erzsébet, Schultheisz Margit, Szabó Emília, Szemkő Julianna, Vági Mária, Kerényi Zsigmond Judit. Tanárok: Aczél László, Deák György, Gyöngyösi Kálmán, Kiss Gyula, Kozák Lajos, Némedy József, Sáry Károly, Simon György, Szabó Károly, Szakács Ödön, Szörényi Géza, Tulik Péter. A szeptemberben meginduló új tanulmányi esztendőt már saját hajlékában fogja megkezdeni a főiskola. A Sporthírlap jelentette elsőnek, hogy a Szegedre áthelyezett polgári iskolai tanárképző összes épületei szeptembertől kezdve teljes egészében a Testnevelési Főiskola céljait fogja szolgálni. Már a vakáció alatt megindul az építkezés, amelynek befejezése után egy olyan intézményel lesz gazdagabb a magyar testnevelés amely bátran felveheti a versenyt a külföld hasonló intézményével. Múltkori beszámolónkat most megoldjuk azzal az örvendetes Híradással, hogy a Testnevelési Főiskola vezetésével három évre megbízott és Szegedre távozó Gyulán Ágost dr tanárképző főiskolai igazgató helyett a kultuszminiszter Szokováthy Imre dr.-t, a főiskola tanulmányi igazgatóját bízta meg újabb három évre a Testnevelési Főiskola vezetésével. Turistafelszerelések KERTÉSZ TÓDORnAl, IV. KRISTÓF TÉR. ___________Árjegyzék ingyen.___________