Sporthirlap, 1928. június (19. évfolyam, 64-76. szám)

1928-06-30 / 76. szám

4 SZOMBAT, 1928 JÚNIUS 31. SPO­RTBIRLAP A Bocskay legyőzte a Sabariát a Vidéki Kupában Bocskay—Sabaria 1:0 (1:0) Bocskay: Farkas — Fejér, Dettrich — Vampetics, Sághy, Reviczky — Markos, Vincze, Teleky, Zemler, Mertin. Sabaria: Weinhardt — Nagy, Prém. — Pesovnik Vámos: Bass — Buresch, Mészáros, Szofián, Holzbauer, Tárnok A pirosbetűs nap Debrecenben nem jelentett munkaszünetet, ennek elle­nére több mint 2500 néző jelent meg a diószegi úti pályán, demonstrációja­ként a nyomás alól felszabadult Bocskay diadalmas bajnoki finisé­nek. A két csapat küzdelme szép és ní­vós volt. A hazai csapat szenzációs játékot produkált. Minden akciójá­ból kiérzett, hogy a kiesés fenyegető rémétől távol, nyugodt légkörben nagy játékra is képes. Az I. félidő pompás sportot nyújtott és bár a Sa­baria technikai felsőbbsége fel­felcsillant, a Bocskay nagyobb lendü­lete és precízebben kidolgozott tá­madójátéka meghozta a mérkőzés egyetlen, egyben győztes gólját. A II. félidő változatos volt, de a veszé­lyes helyzetek ekkor is inkább a Sa­baria kapuja előtt adódtak. A Saba­ria a mérkőzés második részében kí­méletlen játékba kezdett. A közönség ki is jött a sodrából és a vendégcsa­pat játékosai felé nem a legváloga­­tottabb kifejezések röpködtek. A szombathelyi játékosok szemében —■ úgy látszik — Sághy volt a vörös posztó. A Sabaria vezetősége a mér­kőzést megelőzően kérte, hogy Sághy szerepeltetésétől tekintsen el a Bocs­kay, amelynek vezetősége azonban nem volt hajlandó csapatát legfőbb erősségétől megfosztani és ezzel az ellenfélnek előnyt adni. A II. félidő­ben a mentők kétizben vitték le a pályáról Sághyt, aki rövid pihenő után mindkét esetben visszatért a pályára. A Bocskay csapatának és egyben a mezőnynek legjobb embere Vincze volt, akinek precíz labdaosztogatása, nagyszerű lendülettel keresztülvitt támadásai nem egyszer ragadtatták tapsra a kö­zönséget. Vinczének méltó partnere volt Teleky. Általában a belső csatár­trió volt elemében és a két szélső csak ritkán volt játékban. Nagyszerű telje­sítményt nyújtott a fedezetsor. Amel­lett, hogy állandóan sakkban tudta tartani az ellenfél csatársorát, arra is volt ereje, hogy saját támadójátéko­sait is rohamra küldje. A hátvédek csak a támadások szétrombolására szorítkoztak rúgásaik ellenben nem voltak kielégítők. Farkas kevés dolgát jól végezte. A Sabaria legjobb része a közvetlen védelem volt. Weinhardt legszebb napjaira emlékeztető stílusban és imponáló biztonsággal védett. A két hátvéd meglepő hidegvérrel látta el felada­tát. Munkájukat megnehezítette az a körülmény, hogy a fedezetsor képtelen volt támogatásukra sietni és állan­dóan öt csatárral találták magukat szemben. A fedezetsorban egyedül Pesovnik játéka ütötte meg a mérté­ket. A csatársor csak fürgeségével tűnt ki. A belső csatárok nem foglal­koztatták eléggé szélsőiket. Rossz kombinációk és hibás passzok jelle­mezték a szombathelyiek támadó­játékát. A mérkőzés napsütéses időben, a nap ellen játszó Bocskay támadásával indult. Sághy hosszú szöktető labdáját Weinhardt előbb éri el, mint Zemler. A Sabaria lendületes ellentámadása Mészáros lesállásán akad meg. A Bocskay csa­társorának kitörése a 8. percben kor­­nert eredményez, de a sarokrúgást Markos a kapu mellé küldi. Vincze kiszökteti Markost, akitől a labdát Prém csak újabb korner árán tudja elvenni. A Teleky—Zemler kettős élénk támadó akciója­­után Zemler lövése hajszálnyira süvít el a kapu mellett. A Sabaria minden erejét lat­­ba vetve próbálkozik ellenoffenzívával, a támadókísérletek azonban megtör­nek a debreceni védelmen. A 16. perc­ben a Sabaria komért ér el, amelyet Szofián kapu fölé fejel. A Bocskay támadásai mind veszélyesebbek lesz­nek. A debreceni balszárny szép tá­madása során Zemler kapásból to­vábbítja Teleky labdáját, amely a hatos vonalon álló Weinhardt kezé­ben akad meg. Zemler kiugratja Te­­lekyt, aki a labdát habozás nélkül a felső sarokba irányítja. Weinhardt az utolsó pillanatban elvetéssel kor­­nerre menti a lövést. Wampetich a büntetési területen belül rendszer vét, de a bíró figyelmét ez elkerüli. A 40. percben Markost kornerre sze­relik, a sarokrúgást Markos gyönyö­rűen íveli a kapu elé, a labda keresztülmegy az ösz­­szes játékosokon, Weinhardt azonban már nem éri el, mert Teleky fejjel pontosan a léc mellett továbbítja a labdát a hálóba. A Sabaria a korner jogosságát vi­­­tatva, perbe száll a bíróval, de a já­ték néhány perc múlva tovább folyik és a félidő mezőnyjátékkal ér véget. A II. félidőben Vincze remek ak­ciója az első esemény. A 8. percben Markosnak a tizenhatosról indított szabadrúgását Semler fogja, lövése a felső kapulécről a kapu ellenkező oldalán pattan ki a játéktértől. A Teleky—Martin—Vincze-szárny össz­­játékából keletkezett veszélyes hely­zetben Weinhardt Vincze lábáról szedi le a labdát. A 11. percben Vámos Sághyt kíméletlenül felvágja, míg a következő percben Bass sérül meg és rövid időre kénytelen a pályát el­hagyni. Szofián 25 méteres pompás félmagas lövését Far­kas kornerre védi. Mészáros gyomron vágja Ság­hyt, akit a mentők visznek le a pá­lyáról. Teleky az ötös vonalon ki­ugrik, a két hátvéd közrefogja és tiszta gólhelyzetben felvágja. A 28 percben a Sabariának adódik nagy helyzete, amely a csatársor tétová­zása folytán semmisül meg. A 42. percben a Sabaria komért ér el. Szo­fián Tárnokhoz fejel, aki azt ugyan­csak fejjel továbbítja a gólba, a bíró Tárnok lesállása miatt nem ítél gólt. A Sabaria hevesen protestál, de a bíró kérlelhetetlenül jelt ad a további játékra. A hátralevő időt a Bocskay támadásai töltik ki. Mertin sarkos lövését Weinhardt kornerre üti. A közönség a meccs után heves tünte­tést rendezett a Bocskay mellett. Bíró: Leiner (Középmagyarország) A Sabaria vasárnap Miskolcon játszik az Attilával. AMATŐR BAJNOKSÁG A KTC győzött a másodosz­tályú bajnoki címért lejátszott első mérkőzésen KTC—BSzKRT 4:3 (2:2) KTC: Schlazarik — Klatka, Jakobo­­vics — Ruck, Lovas, Turi — Porcecz, Mol­nár, Boros, Németh, Liptai. BSzKRT: Goda — Kukucs, Lechner —­­Szőnyi, Dobrev, Király — Menzer I., Grimnyik, Délczeg, Menzer II., Neu­­brandt. A kapu előtt határozottabb fellépésű kőbányaiak nyerték meg a másodosztá­lyú bajnoki címért lefolyt első mérkő­zést. A BSzKRT már 2:0-ra vezetett az első félidő 26. percében, de a nem csüg­gedő KTC még az első félidőben egyen­lített, sőt szünet után felülkerekedve megnyerte a mérkőzést. Délczeg és Menzer II.­ erősen vitatható gólja révén a BSzKRT vezet, de Németh és Boros még szünet előtt egalizál. A szünet után a KTC gólszerzője Né­meth és Molnár, míg a BSzKRT-é Sző­­nyi 11-esből, Túri KTC és Menzer II. Dobnert BSzKRT a bíró kiállította. Jól játszott a KTC-ben Klaffka, Potecz és Molnár, míg a BSzKRT-ben Menzer I. és II. játéka emelkedett ki. Bíró: Révész. Az I. ker, SC levonult a B. Vasutas elleni mérkő­zésén B. Vasutas—I. ker. SC 5:0 (3:0). B. Vasutas: Zngéber — Tarró, Ko­vács — Károlyi, Lugosi, Rami — Rei­­ter, Keresztes, Zubály, Pohner, Papp. I. ker .SC: Mandelik — Kluger, Tics­­ka — Színke, Rácz — Krén, Galambos, Stettner, Kovalszki. Az I. ker. SC csak kilenc emberrel je­lent meg a másodosztályú bajnokság 3—4. helyéért lefolyt mérkőzésre -s en­nek is a fele tartalék volt s így a mér­kőzés érdektelen volt. De mégsem volt egészen érdektelen, mert az I. ker. SC- ből a bíró a második félidő 20. percében kiállította Ticskát, aki vonakodott a pályát elhagyni, sőt levonultatta csa­patát és így a mérkőzés 25 perccel ha­marabb félbeszakadt. Góllövő: Polrner (2), Tarró, Keresztes és Lugosi. Jól ját­szott a B. Vasutasban Lugosi, Kovács és Tarró, míg az I. ker. SC-ből Krén és Galambos játékát lehet kiemelni. Bíró: Barna. Döntetlenül végződött a III. osztályú bajnokság első döntőmérkőzése Budafoki MTE—Csepeli TE 2:2 (2:1)­­BNTE:­­Godó —Schmidt,­ Demján — Wiesler, Horváth, Predmeczky — And­­rássy, Czigány, Dirda, Tóbiás, Ábel. CsTK: Holzbauer — Vörös, Uitz — Takács, Tamás, Marmor&Jen­a — Eisen­­stadter, Szendrey — Micsinai, Egyed, Kubicsek. Az egyenlő erők hatalmas küzdelme igazságos eredménnyel végződött. Az első félidőben Budafok, a másodikban Csepel a fölényben játszó csapat. A BNTE góljait Andrássy és Czigány, míg­­Csepel mindkét gólját 11-esből , érte el Kubicsek révén. A mezőny, kimagaslóan legjobb embere Godó, a Budafok kapusa volt, aki csodásan védett. Csepelben jók voltak: Uitz, Egyed és Micsinai. Bíró: Jaskovicz. A Megyeri TC fölényesen nyerte a III. osztályú bajnok­ság negyedik helyéért lefolyt első mérkőzését Megyeri TC—Kőbányai AC 6:2 (4:1) MTC: Bíró — Janiga, Farkas — Weisz, Pupola, Mészáros — Kolontár, Vétek, Berényi, Kulcsár, Steiner. KAC: Velemi — Nell, Kátai— Plánk, Neufeld, Szopuch — Jeckel, Prekla, Csé­­mi, Konyor, Huss. A Kőbányai csapat, annak a tudatá­ban, hogy vasárnap a Jutagyár elleni megsemmisített mérkőzés megnyerésé­vel csoportjának bajnoka lesz, tartalé­kosan állott ki és nem fejtett ki ellen­állást a Megyeri TC lelkesen játszó együttese ellen. A mérkőzést hatalmas fölényben nyerte Megyer csapata. Gól­jait Berényi (5) és Kulcsár rúgta, míg a Kőbányai AC gólszerzője Konyor. Jók a Hegyőrből Pupola, Berényi, Ko­lontár és Steiner. Bíró: Tiller. Szakorvosi rendelő vér- és nemibetetiek részére VHK Adkócsi­ út 32.1.1. II Ezü­st AlvarsaH­olds Mókussal szemben II Rendelés egész nap FUTBALLFELSZERELÉSEK legjobban és legolcsóbban MACHER REZSŐ ÉS TÁRSA cégnél kaphatók. Budapest, VI., Podmaniczky­ utca 45 ______ Árjegyzéket ingyen és bérmentve küld . A Turul MOTE jobb játékával sem tudott győzni a jól véde­kező Kéve ellen a negyedosztályú bajnokság első döntő meccsén Turul MOTE—Kéve 0:0 Turul MOTE: Budai — Füzi I., Bez­­dovics — Szecsei, Buda, Tauzin II. — Tauzin I., Barna, Füzi II., Vrba, Eller. Kéve: Marsovszki — Schwarzmann I. és II. — Barkó, Berger, Pirál — Pfandler I. és II., Stojanovics, Cser, Kocsis. A Turul MOTE főleg jobb balfsora révén a játékidő nagy részében ellen­felének térfelében tanyázott, de egy­részt csatárainak tehetetlensége, más­részt a nagyszerűen védő Marsovszki ka­pus miatt nem tudott eredményt elérni. Jól játszott a Turul MOTE-ban Buda, Tauzin II. és Eller, míg a tévében a már említett Marsovszkin kívül Berger, Pfandler I. és II. tüntette ki magát. Bíró: Jhuász Attila dr. II. osztály Stobbe-csoport RSC—VI. ker. SC 2:0 (1:0) RSC: Boros — Balog, Mészöly — Vi­rág I., Oberhauser L, Kovács II. — Oberhauser II., Rozgonyi, Szloboda, To­­kay, Neubrand. VI. ker. SC: Éder — Vámos, Riez — Tóth, Grünfeld, Kalicza — Deutsch, Gyukin, Kertész, Büki, Künsztler. A BSC csak szerencsével győz a lelke­sen játszó VI. ker. SC ellen, amely a me­zőnyben teljesen egyenrangú ellenfele volt, akcióit azonban nem kísérte sze­rencse. Az első félidőben Tokay szerzi meg a vezetést, majd a befejezés előtt Szloboda lövi a második gólt. Jók: Mé­szöly, Tokay és Virág I. (RSC), Vámos, Gyukin és Deutsch (VI. ker. SC). Bíró: Keller. Kárpáti-csoport PSE-VSC 5:2 (1:2) FSE: Jaczkó — Wailland, Gerencsér — Kapás I., Werner, Szolcsánszky II. — Ludvig, Márton, Tolnai I., Horváth I., Vida. WSC: Schiffer — Pakolitz, Szabó — Si­ngli, Szalády, Mézes — Nagy, Trayer, Horváth, Erdélyi, Schlager. Az FSE csak a második félidőben ját­szotta ki formáját, de az ifjúsági já­tékosait szerepeltető WSC csapatát így is biztosan győzte le. Az FSE szerzi meg a vezetést Tolnai gyönyörű lövésé­ből, de a pompásan kombináló WSC ha­marosan egyenlít Trayer révén, majd Horváth gólja a vezetést is biztosítja. A szünet után az FSE erős iramot dik­tál, ellenfele összeroppan és fölényben játszva egyenlít Ludvig révén, végül Vida, Horváth I. és Kapás I. újabb eredménye fölényes győzelmet biztosít számára. A győztesek erőssége Werner volt. Horváth I. és Gerencsér is jó játé­kot produkált. A WSC legjobbjai a hát­védek és Trayer. Bíró: Friedmann—Fodor. EMTK—ETC 6:1 (3:2) EMTK: Kohn — Szabó, Breitner — Schuck V., Zimmermann, Kontra — Na­­kadoma II., Schuck II., Dobos, Pig­­nitezky, Kemény. ETC: Bereczky II. — Masura, Boros — Csizmadia, Grenesbauer, Pásztor — Mohácsi, Uglár, Viandt, Kovács, Kunár. A gólarány kissé túlzott. A támadások aránya szerint az ETO korántsem, volt öt góllal rosszabb, annál kevésbbé, mert az EMTK már tipikusan szezon­végi formát játszott. Góllövők: Dobos (2), Pignitczky (2) és Schuck II. (2), illetve Kovács. Bíró, Holló. III. osztály M­aláky -csoport: WSE—SzNSE 4:1 (3:1). A WSE technikás csatársorral rendelkező csa­pata szép és fölényes játék után bizto­san és megérdemelten győz. Góllövők: Petocz I. (2), Petocz II. és Lipták, illet­ve Tormási (11-es). Bíró: Sólymos. IV. osztály Fehéry-csoport: BOSC—Textília 6:1 (4:0). A Buda­gyöngyén Stem bíráskodása mellett le­folyt mérkőzés a BOSC fölényes győzel­mét eredményezte. A Textília 9 ember­rel játszotta végig a mérkőzést. A BOSC ezzel a győzelmével a bajnokság győztese lett. Góllövők: Nagy (3), Mar­­kovics, Suromi és Prága, illetve a Tex­tília balszélsője.

Next