Sporthirlap, 1928. augusztus (19. évfolyam, 90-102. szám)

1928-08-25 / 100. szám

10 SPOR­THIRLAP SZOMBAT, 1928 AUGUSZTUS 25.­­ in WiiHdIMB— Nyílt levél gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszterhez a los angelesi olimpiász előkészítése és a fővárosi fedett uszoda tárgyában Kegyelmes Uram! "Minden magyar sportember a leg­nagyobb örömmel fogadta Nagymél­tóságod azon bejelentését, hogy az amsterdami olimpiász tapasztalatait felhasználva minden eddiginél rend­szeresebben kell készülnünk a los an­gelesi olimpiászra és hogy e célból Nagyméltóságod a legrövidebb időn belül amkét sorozatra fogja meghívni a különböző sportágak vezetőit, akik­kel alaposan megvitatja majd az olim­piai sikerek és balsikerek okát. Nézetem szerint ez az ankét minden sportágban eredményes­nek ígérkezik — az úszás és vízipóló kivételével. Az elmúlt két-három esztendőben ugyanis igen sok ankétet tartottak úszósportunk megmentése érdekében és valamennyi ankét ugyanazzal az eredménnyel végződött: a budapesti fedett uszodát a legsürgősebben fel kell építeni. Dr. Karafiáth Jenő, az OTT elnöke szerint is ez az első és legfontosabb kötelezettsége az államnak és a vá­rosnak a sporttal szemben. Folkus­­házy Lajos alpolgármester is tervbe vette a fedett uszoda felépítését, a Hatóságok elvben mind a fedett, sportméretű uszoda felépítése mellett vannak, hála Istennek, már vagy 30 esztendeje. De eddig még semmi sem történt ebben a dologban. Már­pedig ha a legközelebbi olim­piászra készülni akarnak az úszók és a vízipólózók, akkor legalább is mó­dot kell nyújtani arra, hogy trení­rozhassanak. A mi úszóink, szemben az olimpiai úszóversenyeken részt­­vett 33 nemzet fiaival, csak négy hó­napon keresztül úszhatnak, ami olyan hátrányt jelent, hogy annak káros ha­tása évről évre növekszik a többi kul­túrnemzet úszóival szemben. Bárány István második helyét főképen annak köszönheti, hogy az elmúlt télen Bécsben és Pa­k­sban tartózkodott, ahol télen is trenirozhatott. Örömmel olvastuk Amsterdamban Nagyméltóságod nyilatkozatát, mely szerint „bízik a magyar vízipóló csa­pat győzelmében”, arra azonban ide­haza aligha gondolt valaki, hogy Németországban több a fedett uszoda, mint nálunk a vízipóló­­játékos. Nemcsak több, hanem legalább há­romszor annyi! A téli uszoda az úszó és vízipólózó ágyúja, gépfegyvere, aknavetője és repülőgépe. Lehet-e puszta katonai erénnyel —­ de fegy­verek nélkül —­ a rosszabb, de ágyúk­kal és a modern technika minden vív­mányával felszerelt hadsereget le­győzni ? A magyar úszósportra végpusztu­lás vár. Hiába vannak itt a nagy­szerű tehetségek százai, akik közül Arne Borgok és Weissmüllerek kerül­hetnének ki, ma még ott tartunk, hogy a 30.000 főnyi budapesti diák­ság uszoda nélkül áll. Tőlünk nyugatra mindenütt beve­zették már a kötelező úszóoktatást, nálunk még a kötelező uszodaépítés sincs meg és Szegeden, az ország második nagy városában nyári uszoda sincs. Szeged kitűnő úszói — megfelelő uszoda hiányában — egy kolera­ ré­szes pocsolyában úszkálnak. Ismét leszögezem tehát, amit eddig 24 ankét egyhangúk., megállapított: a magyar úszósport legégetőbb problémái: 1. fedett uszodát Budapestnek, 2. KISOK-uszodát a diákoknak és 3. nyári uszodát Szegednek. Ezek olyan előfeltételek, melyek nélkül minden ankét, minden megbe­szélés hiábavaló. Éppen ezért nagyon kérem Nagy­­méltóságodat, hogy mielőtt még a los angelesi előkészületekre olyan fon­tos ankét-sorozatot meg méltóztatik tartani, ezeket, a magyar úszóspor­tot annyira gyötrő kérdéseket vizs­gálat tárgyává tenni kegyeskedjék. Mert különben az úszó-ankétet egé­szen hiábavaló lenne összehívni,­­ az úszónak először is uszodára van szük­sége. Ezeket a kérdéseket, melyeket itt felvetettem, osztatlan érdeklődéssel kíséri az egész magyar sporttársada­lom és mindannyian tudjuk jól, hogy komoly és kielégítő megoldást csak Nagyméltóságodtól várhatunk. Megkülönböztetett tisztelettel Komjádi Béla. Arne Borg 4 p. 55*1 mp-et úszott 400 méteren Bécsben! Cojac 1 p. 08’8 mp alatt nyerte a 100 méteres hátúszást Arne Borg, Cojac, Crabbe és Martha Novelius a gráci úszóverseny után Bécsbe rándultak át, ahol teg­nap este álltak először starthoz. Bécs­ben már komolyabban vették a ver­senyzést, mint Grácban és nagyszerű eredményeket értek el. Áll ez elsősor­ban Arne Borgra, aki 400 méteren 4 p. 55.1 mp-et úszott. Borg ideje jobb az olimpiai re­kordnál, amelynél már Budapesten is jobb időt úszott. Cojac a hátúszó versenyt 1 : 08.8 mp. alatt nyerte Részletes eredmény: 100 méteres hátúszás: 1. Cojac 1 p 08.8 mp. 400 méteres gyorsúszás: 1. Arne Borg 4 p 55.1 mp. Részidők: 1 p 09.4 mp, 2 p 20 mp, 3 p 34.6 mp. 200 méteres hölgy-gyorsúszás: 1. Martha Novelius 2 p. 42.2 mp. 3 x100 méteres vegyesstaféta: 1. Kombinált (Crabbe, Cojac, Arne Borg) 3 p 54 mp, 2. Hakoah 3 p 56.8 mp. Borg mókázott. Vízipóló: Vienna—Ausztria 11:5 (4:3). Bárány István százas startja és a II. osztályú vízipólóbajnokság döntője a MUE lágymányosi versenyének az eseményei Az MTK háromnapos nemzetközi úszóversenyével befejeződött a nagy úszószezon, még egy-két verseny és az úszósport — fedett uszoda hiá­nyában — pihenni tér. Az utószezon kimagasló versenye lesz a MUE- miting, amelynek két nagy attrak­ciója van: Bárány István utolsó budapesti startja és a másodosztályú vízibajnokság döntője. A sárga-fehérek versenye inkább a jövő nemzedéknek ad versenyalkal­mat, de azért az ügyesen összeállí­tott program mégis érdekessé teszi a versenyt. A főversenyek közül a 100 méte­res gyorsúszásban Bárány István startja elé néznek nagy érdeklődés­sel. Kiváló bajnokunk itt bebizonyít­hatja, hogy a múlt vasárnapi gyen­ge szereplése csak betegségének tud­ható be. Bárány ezúttal végleg meg­nyeri az erre a számra kiírt Ónodi­­vándordíjat. A 800 méteres úszás­ban Halasy és Páhok vívják meg szo­kásos viaskodásukat, mely az idén utóbbi versenyfeladásával szokott végződni. Geöczétől jó úszást várunk. Az 50 méteres gyermek mellúszás 8 indulója közül Gazdagos (ÚTE) látszik a legjobbnak. Az ifjúsági mellúszásra 12 nevezés érkezett, az elsőség kérdése Jónás (MTK), Me­­zey (FTC) és Erős (UTE) között fog eldőlni. A III. osztályú gyors­úszásban Bozsi (UTE KISOK) a favorit. Az 50 méteres kezdő gyors­úszásra 8 nevezés érkezett. Az 50 méteres junior hölgy hátúszásban 17-nek van indulási joga. A 200 mé­teres junior mellúszás 12 indulója közül bajos tippelni. A 100 méteres junior gyorsúszásban Bozsi JUTE KISOK) teheti le a juniorságát. Erre a számra 15-en neveztek. A 100 méteres II. oszt. hölgy gyors­úszásban Tóth Ilonka (MUE) ver­hetetlen. Az 50 méteres ifjúsági gyorsúszás 19-es mezőnyéből Ká­­nássy (ÚTE) neve emelkedik ki. A 100 méteres junior hátúszásban — ha nem lesz fáradt a sok verseny­zéstől — ismét Bozsi vesztheti el a juniorságát. A 6 indulóból álló számban Csepela (BEAC) a „veszé­lyes” ellenfél. A II. oszt. műugrás­ban Kovács (UTE) a legjobb. A hölgy kezdő mellúszásra heten ne­veztek. A férfi stafétákban az NSü­liek vannak a legjobb sanszai és a hölgystafétában is a fekete-fehérek lesznek elől. A vízipólómérkőzések során a BSzKRT csapata játszik a rendező egyesülettel. A győztes jövő évben az első osztályban fog játszani. A két csapat közti különbség a BSzKRT győzelmét sejtteti, de csak erős küzdelem után. A mérkőzést vitéz Jónás István vezeti. A verseny fél 4 órakor kezdődik a MUE lágymányosi pályáján. Vasárnap dől el a német vízipólóbaj­­nokság. Vasárnap délután játszák le Berlinben — tehát semleges pályán — a német vízipólóbajnokság döntőjét. A döntőbe a két legjobb csapat, a Hellas- Magdeburg (öt világbajnok játékossal) és a Wasserfreunde Hannover (két vi­lágbajnok játékossal) került. Ennek alapján a Hellas a favorit, bár a német sajtó megállapítása szerint a múlt évi bajnok, Hannover győzelme sem lenne meglepetés. Badig, a kölniek kiváló mellúszója, vasárnap 100 méteres pályán 1 p. 17.2 mp. alatt úszta a 100 métert, ami való­ban fényes eredmény. Arany vízipólólabdát kaptak a né­met vízipólózók. Magdeburg városa nagyszerű meglepetésben részesítette az olimpiászon győztes német vízipóló játékosokat. Minden játékosnak egy márványtalpon elhelyezett szép arany vízipólólabdát adtak tiszteletdíjnak. Az FTC vízipólócsapata Egerben. Szeptember 2-án a MESE országos úszóversenyt rendez, melyen az FTC is résztvesz. A versenyt az FTC— MESE közötti vízipóló mérkőzés fe­jezi be. Halassy a folyambajnok, a bécsi Fleischer Guszti nyerte a hölgy ver­senyt. A MUSz csütörtökön délután rendezte meg a szentendrei szigettől a MAC klubházáig terjedő kilenc kilomé­teres távon az ezévi folyambajnoksá­got. A versenyt, mint előre látható volt, Halassy Olivér nyerte meg, míg a hölgybajnokság Guszti Fleischer révén Bécsbe vándorolt. A miting meglepeté­se volt az Újpest nagyarányú előretö­rése. Úgy a férfi egyénit, mint csapa­tot, valamint a junior egyénit és csa­patot és a hölgycsapat versenyt is meg­nyerték. Részletes eredmények: Baj­nok Halassy Olivér UTE 1 ó. 7 p. 24 mp. 2. Bozsi UTE—KISOK. 3. Szabó MTK. 4. Haraszti UTE. 5. Németh UTE. 6. Haáz FTC. — Csapatbajnok: UTE (1+24-4+5+8) = pont. 2. FTC (9+11+12+16+17) = 65 p. 3. MTK (3+6+14+20+29) = 72 pont. 4. UTE 94 pont. — Junior egyéni: 1. Bozsi UTE—KISOK. 2. Dezső UTE. 3. Kor­­inth UTE. 4. Feichtinger FTC. 5. Kauf­­m­ann UTE. 6. Jónás FTC. — Csapat­­verseny: 1. UTE 9 pont. 2. FTC 17 pont. 3. UTE 24 pont. 4. MUE 53 pont. — Hölgybajnok: Guszti Fleischer Danubia Bécs 1 ó. 15 p. 03 mp. 2. Raichle Nóra MAC. 3. Koch Bözsi DAC Győr. 4. Makkfalvy Jolán NSC. 5. Gombos Mag­da UTE. 6. Schwarcz Magda MUE. — Csapatbajnok: UTE (5+7+10) - 22 pont. 2. III. ker. TVE (2+9+16) =* * 27 pont. 3. MUE (8+13+14) - 35 pont. 4. NSC 39 pont. 5. MAC 42 pont. Ülések a MUSz-ban. Az úszószövet­ség augusztus 31-én, pénteken délután és este bizottsági üléseket tart, melyen a vízipóló hatos torna jövő évi buda­pesti megrendezése felett döntenek. CAPITOL IX. olimpiász atlétikai Rarnish-tér és VlZipÓIOdöntők Tef J 3ítiz Egy szépasszony titka Elfiad • hk 5 i/Is H. Krausz, P. Batscett, E. Baupier illO v éstinneD A vérző cirkusz iffi, if jj, i/,g|' tg R- v. Riel, E. v. Dürer, M. Johnsop szÉ'cvoir Heidelberg, ' ' nem tudlak elfeledni!!! MOZI Diáktört. 9 felv.-ban Pisád . A színpadi részben Antal Erzsi 4 fi­l in vas és Vargha Imre szem. lép fel Vtárm­irt Utcák apostola. Milton Sils " 101 Vas d­e la 15­­1-ig burl matiné Amundsen és Malmgreen északsarki expedíciója kizárólagos joggal jöim PETROVITS SZv­ETISZLAV ezidei első filmattrakciója rOHjírl az orfeum hercege ■■111..... Dekobra világhírű regénye iil-Kossuth L.-n. 18 i mén . Jegyrendelés Egy szépasszony titkai telefonjai:­­ Mesék egy szépasszony iró-Aut.895-43,897-07­1 asztaláról. A tész .-ben H. Krauss, Pierre Batchen­ és Elmire Vautier Előadások kezd ! bétk. 5, */*8 és 1 vas. és ünnepnap 4,0,8,10 MIT TFG Magyar és ang. hiradé­k Mulató leányok (TÓ)MOZI Ámor hajója a városligeti Fox szupervigjáték 'lvon Georg O'Bren lel.: L 919-23 _____________5--------------------- 1 Előad. folyt. Részben fedett helyiség. 1/slO Dohányozni mindenütt szabad. HMMIje Ünnep, megnyitó-műsor! m­­­ív i­ Ivan Mosjoukine főszereplésével Tel.: J. 301-25 A KARRIER Előad, kezd.: A szudém légió, 8 fejezet H. o,­­ÁS, VvlO Lilian Hall Davis, Walter Buttler V. 4, fi, 8. lü Hiradók A GÓLYA JALMOC Petrovite Szvetiszláv főszerep- Filmszinnáz lésével New-York palo- Az orfeum hercege fával szemben. ________ Hiradók t­el. J 365—23 Elbád : hk. n. ti, 8, 10. V. 4, 6,8. IIi LUJZA KIRÁLYNŐ d °T­A - Tört. színmű 2 részben, 14 felv. "­V F­ő­s­z . : Mady Christians zspoluw _________Híradók _____ Tel.: J. 429-46 Előad. hétk. 5( i/,a, i/al). szomb., és 419-02 vas. és ünnepn. 4, H, 8,10 órakor no a ms * a vérző cirkusz Fősz.: M. Johnson, L HeUich­­­el.J. 460 Tu­­­dill egy párisi szálloda-Előad­ások­ban Vigj.-attrakció 8 t­elv Mindennap Fősz.: Con-'tance Talmadge ^26,^28'és Való W magyar híradó

Next