Sporthirlap, 1928. szeptember (19. évfolyam, 103-115. szám)

1928-09-17 / 110. szám

6 HÉTFŐ, 1928 SZEPTEMBER 17. sporthírlap Budapest amatőrcsapatát súlyos vereség érte Pozsonyban Pozsony—Budapest 4-sí (hl) Pozsony Holly — Hedl, Sorál — Tráger, Pollacsek, Wunderlich — Uher, Fa­­ch­nek Csambal, Mayer II, Molnár — Budapest Schönfelder — Soponyai, Mit­­tel­man­n — Baló, Zloch, (Kramarík), Bobrik —­ Savanyó, Reinhardt, Borsy, Jakab, (Jeney), Káli. A főváros amatőrváloga­tottjai­nak­ pozsonyi veresége szinte elő­­­relá­th­ató volt. A válogatás körül­­­­­ményei nem voltak alkalmasak olyan­ lelkes hangulat megterem­tésére, amellyel a budapestiek az ottn­pou­kban játszó és egyébként is komoly -évéket képviselő pozso­nyi ...válogatottak ellen sikerrel vehették volna fel a küzdelmet. Az utolsó napokban történt le­mondások után az volt a helyzet, ténylegesen nem a, legerő- . sebb apiatör együttesünk ment el Pozsonyba. Ez a­­.ikényszervá­­■­logatott'4 csapat, ' a mutatott,­já­ték alapján — ha nem­* is ilyen mértékben — megérdemelt vere­séget szenvedett. A kudarchoz nagyban hozzájárult a budapesti csapat állóképességének a hiánya ■ is, amely a mérkőzés alatt gyak­ran igen kínosan hatott. . A pozsonyiak győzelme. . meg­­érdemelt gólt, nyert a csapat,stilá­­rós, "és nagyvonalú játékot produ­kált"és úgyszólván egy klasszissal­­jobb együttest is megadásra kény­szerített volna. Budapest kezd és támad, első akció máris veszé­lyes, de­ Savanyú kezel, amiért szabadrúgás jár. Még egy buda­pesti akció. Reinhardt lapos ki­adásával Savanyú . lefut,., lapos beadjva, Boysytél- Jakabhoz jut, aja azonban sokat igazít, végre .is. Kr­ager- -szereli.­ Előreadásával a la-ik percben Uher elfut a buda­pestiek védelme mellett, Schönteider kifut a kapuból, Uher beadása mellette a. kapu­fát é.i"! és a labda Inness Mayer SI. lábát éri ütve. 3 hálóba pít- 1 tan. (1:0). ".Mast a­­pozsonyiak állandó fö­lényben­ vannak, de a budapesti védelemnek, Schön­felderrel az élén, sikerül elhárítani a soroza­tos támadásokat. A 20-ik percben M­ayer TI.­ éles lövését a kapufa menti. A­ mezőnybe visszapattanó labdával Savanyo révén a buda­pestiek mennek támadásba és. . . Savanyó beadását Hédi kézzel i­ tartja fel. A megítélt tizen­­egyest Soponyai védhetetlenü­l a hálóba helyezi. (1:1). Az iram fokozódik, a játék vál­tozatos, de egy...kissé, durva. A 32-ik percben Jakab­­ összecsap He­fddel, megsérül, kiáll és­ he­lyette . Jewey m­egy be a pályára. Nem sokkal később Zloch esik ál­dozatul a kemény játéknak, he­lyette d­rámánk áll be. A második félidőben frissen, kezdenek , a budapestiek, de m­ár a?."első percek után visszaesnek és ismét a pozsonyiak urai a me­zőnynek." A 10-ik percben formás pozsonyi támadásból Molnár tiszta helyzetbe kerül és gólt rúg. (2:1). A 18-ik percben Mayer II. elfut a budapestiek védelme mellett és megszerzi a , , harmadik gólt. (3:1). A" 25-ik perclyen újabb pozsonyi támadás, amelyből Uher beállítja a végeredményt. Az utolsó percben Molnár viszi a pozsonyiak támadását, Schön­­felder rá­vetéssel­ iparkodik men­teni, a szélső belefut a földön fekvő kapusba, aki oly súlyosan megsérül, hogy kórházba viszik. A pozsonyi csapat legjobb része­ a szépen kombináló és gólképes, csatársor volt. A leg­jobb munkát Mayer is. és Csam­­bal végezte. A budapestiek játéka teljes csődöt mondott. Egyedül Savanyú és Mittelmann játéka emelkedett ki a mezőnyből. . Bíró: Grandi. » yitja Vidéki eredmények­ ­((ürstk­) DAC—DAC.7:1 (1:1). Bíró: Kon­dor. — II. ker­­tje—Veszprémi­ MÜVE 1:2 (1:0). Bíró: Bergert — ÁSG—Komá­romi FC 3:0 (0:0).­­Bíró: Schwarcz. (Cellbö illőik) CESL komb.—Sárvári Nívók 6:0 (2:0). Bíró: Sz­alay. (Szeged) Zrínyi—MÁK. 4:4 (3:3). Bíró: Lapu 1..— Iparosok—Sz. Turul 3:3 (3:1). (Hódmezővásárhely) HMTE—REAC 2:1 (2:0). Bíró: Vezér II. (Csongrád) CsAK-HTVE 1:1 . (0:0). (Békéscsaba) Békéscsaba—Kiskunfél­egyháza 10:0 (6:0). Bíró: Fritsche. — CsA­K komb.—Ce. MOVE 3:1 (2:0). (Dunakesz) Magyarság—B. Vasutas 1:0 (1:0). Bíró:­­Rúfiusi..—..V. Kemény—DSE 5:2 (3:1). Bíró: Leiner. (Aiag) Corvin Sáshalom—ASC 6:4 (2:1). Bíró: Gulik-Isaszeg) Maglódi TK—ZSE 3:1 (1:0). (Dorog) DAC—Csillaghegyi FG 11:0 (­4:0).­ Bíró­: Bóka. (Veszprém) VTG—CESE 1:1 (0:1). Bíró: Erdély. — V. Vasutas—Rákosi . Vasutas 4:0 (2:0). Bíró: Gránássi.. (Tatabánya) TSC—Szombathelyi Vas­utas 1:0 (0:­0). Bíró: Szirovetz. (Székesfehérvár) BVE—SzTC 4:0 (3:0). (Magyaróvár) MTE—Győri AC 3:0 (1:0). Bíró: Nagy.­(Bácsalm­ás) BSC—DVAC 1:1 (0:1). (Baja) BSE-BMTE 2:2 (1:2). Bíró: Stentzer. (Kecskemét).- KAC-­Rákoscsabai TK 4:3 (2:1). Bíró: Baulinyi. .. .. (Zagy­vapálfak­a) PROSK—DAC 0:0. (Salgótarján) LSE—GyAK 10:0 (6:0). Bíró: Puskár. — Ózdi VTK—SBTC 3:0 (2:0). Bíró: Szlajkovszky. (Miskolc) DVTK—MVSC 1:0 (0:0). Bíró: Poppé. — III válogatott—KISOK válogatott 2:1 (1:1). Bíró:­­ Ski­ada. — S. MÁV—MVTK 6:0 (3:0). Bíró: Hart­­maim. (Sátoraljaújhely) SÁG—SESG 4:0­ (2:0). Bíró: Szopkó. (Debrecen) I­­KASE—DTE 2:1 (1:1). (Sopron) Richolson (Bécs)—­SYSE 5:1 (4:1). Bíró: Takács. — STK—SVSE Komb. 2:0 (1:0). (Kisújszállás) K. MÓVE--Törökszen­t­­miklósi MOVE 4:0 (1:0). Bíró: Győri. (Kunmadaras) Karcagi MOVE—K. MOVE 4:0 (2:0). Bíró: Sasé. (Szolnok) Sz. MÁV—Szolnoki AK 2:0 (1:0). Bíró: Boross (Dél). — MÁV komb. —SzAK komb. 3:0 (1:0). Bíró: Horváth. (Gyula) MAFC-GyTE 2:0 (1:0). Bíró: Fülö­p. . . . (Kétegyháza) Gyulai AC—KTE 2:2 (2:1). Bíró­­ Klein. (Nagykanizsa) Feltámadás—Turul 2:2 (0:0). — Vasutas—Kiskanizsai leventék 2:1. (0:1). Haladás—Egyetértés 2:1 (1:0). Hungária—33 FC 1:1 (0:0). — 77 FC—13 FC 1:0 (0:0). — Vasas-Húsok 5:0 (2:0). Hunyadi—II. ker. 2:0 (1:0). (Jászberény) J. Lehel—Szolnoki MÁV komb. 3:0 (1:0). Bíró: Szűcs. Szekeres Béla (Postás SE) nyerte a kerék­­párosok 100 km-es országúti bajnokságát Kozdony Gyula (UTE) a szeniorbajnok Pompás idő kedvezett az MKSz .­rendezésében vasárnap délelőtt a bécsi országúton lefolyt 100 km-es bajnokságnak, amelyet Szekeres Béla, a Postás SE nagy formában lévő jeles versenyzője biztosan nyert. Az ifjú bajnok­­győzelmét ugyan megóvták azon a címen, hogy útközben, gépet cserélt, de ez mit sem von le­­ teljesítményé­nek az értékéből. Az óvást egyéb­ként ma este tárgyalja a szövet­ség fegyelmi bizottsága. A szeniorok 100 km-es bajnok­ságában a papírformának megfe­lelően Kozdony Gyula (UTE) fölényesen­­győzött, a kezdők 50 km-es versenye pedig a jóképessé­gű Ternovszky (Vil. KK) győzel­mével végződött. Részletes eredmény: Magyarország 199 kcmes baj­­noksága: 1. Szekeres (Postás) 3 ó 29 p 58 mp, 2. Istenes, I. (UTE) 3 ó 31 p 3­1 mp, 3. Lovass (MTK) rajta, 4. Brusaka (Vil. KK) rajta, 5. Vida II. (Turul KK) rajta, 6. Hart­­mann II. (Vil. KK)­ 3 ó 31 p 29 mp, 7. Jálics (Postás) 3 ó 31 p 42 mp, 8. Tari I. (Pesterzsébeti Vik­­tória) 3 ó 31 p 43 mp, 1­. Horváth­ (TTG) 3 ó 31 p­­14 mp, 10. Győrffy (FTC) 3 ó 33 p 11 mp, 11. Csörgey (MKSz) 3 ó 33 p 12 mp, 12. Csőke (Vasas) 3 ó 33 p 1­4 mp, 13. Ke­resztes (MTK) 3 ó 33 p 17 m­p, 14. Toperczer (Vil. KK) 3 ó 34 p 22 mp, 15. Miklovics (KAC) 3 ó 35 p 33 mp, 16. Micinek (Vil. KK)­ 3 ó 35 p 46 mp, 17. Szlama (Pos­tás) 3 ó 35 p 55 mp, 18. Wittner (Árpád KK) 3 ó 37 p 04 mp, 19. Herczl (KAC) 3 ó 37 p 07 mp, 20. Bálint (Postás) 3 ó 37 p 09 mp. Magyarország 199 km..es szenior, bajnoksága: 1. Kozdony (UTE) 3 ó 34 p 21 mp, 2. Rupprecht (KAC) 3 ó 43 p 16 mp, 3. Tóth (EKE) 3 ó 44 p 54­ mp, 4. Groncsák (ETC) 3 ó 47 p 49 mp, 5. Kurth (KAC 3 ó 49 p 11 mp, 6. Zsák (KAC) 3 ó 51 p 2 1 55 mp. . * Kezdők 50 km-es versenye: 1. Ternovszky (Vil. KK) 1 ó 38­ p 48 mp, 2. Szabó (Horgony KK)­­1­ ó 38 p 49 mp, 3. Hangódi (Turul KK) 1 ó 38 p 50 mp, 4. Novak (Tu­rul KK) ijta, 5—12. Drevenka (KAC), Fellner (Nyomdász TE), Terényi (Nyomdász TE), Stein­, Gruber (MTK), Lehoczky (Tűnd KK), Jurena (KAC), Pelvássy­ (MTK), és Ru­ble (V­asas) holtver-­­senyben 1:38:51. • rfi!3ITAl Vigyázat, nászutasok p L vígjáték Baross-tér Fősz.: Monty Barns lel. J.«jí v 47. fia Előad.: hk. 5- 1/18 Őfensége a hordár */31ü. v.és ünnep rész.: llans Junkermann ,/a41 V28,1/s10 | Magyar, francia, amerikai híradók CORSO ! Kísértetek vonata Váci­u­l ! Fősz.: Verebes K­rno, Hilda Tel.: Aut. 871-02­­ . Jamrings I Marietta királysága iMona. Kezd.: . vigj. 9 felv. Fősz.: Lya Mara 1,­­ "Átnős Híradók FÉSZEK- 7 felv. Fősz.: Ramon Novarro I MOSI Erő és szépség , 8 felv. Fősz.: Zero és Huru. L­ead. kezd.. .. ( OlimpiESZ 1928 *. 7, /slU vizipólódöntőmérkőzései Őfensége a hordár­a felv. I Imi Ii Hans Junkermami, Maxy Kid) | Vadászat Brazilia cser- 1­3 deiben. Expediciós film. IJ Allatkert a mellény­­zsebben. Burleszk attrakció. Kossuth L.-u. IS m­agyar és Fox-Hiradok . re(Sír­,2S!,'| Előadások kezd. hétk. 5, V,s és Aut.b96-13,897-07­1,210. x as.és ünnek­nap 4.0.8,1^ 1 dISGADAt. | Előadja: Fehér Artúr Egy az Isteni Slik 8 fej. Georg Sidney, Patsy Ruth Miller Oo­lila és a véletlen Verebes Ernő. Fay Mahler Híradók ! Tel.: 1. 301-25. Előad. kezdete: ______________[, 11. a. 1/1 8. VUO V. 4, 6, 8, 10 OSHIMÍN' j CninB színház oDIOil IV., Eskü­-út 1 r Tel: Aut. 831­ 02 és a fényes kísérő műsor Előadások: i .h­. 12 .• 1210 Híradók ram­bit-e­lfensége a hordár rftlAiUE i Állatáért a mellény- Filmszínház­­ zsebben Vadászat New-York palo- Brazília őserdeiben taval szemben. Magy. és 3aum. mravók lel. J. SUG—23- Előad.: hk.5,0,8,10. V..4,0,8,lll ____ | Mac* mező-utca 22—21. Telefon:'Aut.292-50 és 220-98 Ez Amerika ! Dráma 12 felv. & | (George Sidney, George Lewis) is ! Dorina és a véletlen. ’lj­­ Vígjáték 8 felv. Fész: Fay Marbé, ’ t Verebes Ernő, IgoSim­, H. Teimig | ________Két híradó ! Előad.: M.Ó, szomb.v­l.l­, 8,10 PROLONGÁLVA!^ t- Itéi a Unyeszter. 12. fej. . doT­. Fősz: Olga Csehova Zigottó tűzben Híradó Tel • ,7 42°. 10 —-----------—-----------—---------­Jiojw Előad': hétk- 5- ‘/IS- VHO. szomb., cs­alu­t w vas, és ünnepn. 4, 10, 8,10 órakor Ákom Lajos orgonaszólója spioH ^ea v- Harl)OU oóbö NWI *ír regénye filmen Ufa, magyar híradó Tel. L. 921—32 .. L. 921—33 Előadások: 5,­­US és */210, UKAiVIA simon lel. J. 460—10/ Thea von Ilarbou világb. titok­ Előadások- zatos regénye filmen, 12 fej.-ben hkn.5,V«8.V.10, Fősz.: Rudolf Klein Rogge I was r-il '-8 1-8 Derda Haurus, Willy Fatsch I és ’ 210’ ‘ Magyar híradók ..... mniramii it.vw ■» i ■inMi-drin’il-»mnarffTOWw:^M«r.a.im-»r«u-rTiriyimM—iii-miinO'iB7wr.i9 mi —X VII I AMY^ PQNI I ÁROK RÁDIÓ £1«fu­rto,d­i,hallja“k ] I | M I -főzök UU I U­ni \ VI \ ÉS VILÁGÍTÁSI RT., VII., Erzsébet-körút 41. sz. Royal-szálló mellett Nurmi csütörtöki bemutatkozá­sakor négy olasz atléta is starthoz áll A szezon legnagyobb atlétikai eseményének ígérkezik Nurmi,aki minden idők legnagyobb futójáéi­nak csütörtöki bemutatkozása egy "­ 5000 méteres időelőny"verseny ke­­­­retében. Ez a verseny most újabb szenzációkkal bővült, amennyiben, a rendezőségnek az olasz atléták­­ tiszteletére tegnap este rendezett­ bankettjén sikerült négy kitűnő olasz versenyzőt is lekötni. Közü­lük Furia Nurmi ellen áll start­­hoz, míg a 300 m-es meghívási versenyben Barsi ellen Facelli, az 1000 méteresben Maron és Gyulay ellen Tavernari és Beccali indul. A versenyt, amelyet csütörtökön délután fél 4 órakor az MTK sporttelepén a Hungária—Bu­dai 33-as bajnoki mérkőzés keretében bonyolítanak le, még 100 méteres meghívási verseny és olimpiai staféta egészíti ki. 1 '■| Az UTE kerületi rekorddal győzött mindhárom pestvidéki ifjúsági stafétabajnokságban Részletes eredmények: 4x100 méter:: 1. UT­E 47 mp. (kerület rekord), 2. Váci Remény 47.6 mp., 3. Soroksári Levente 48.8 mp. — 4x1000 m.: 1. UTE­­ 11 p. 49.2 mp. (kerületi rekord), 2. RAEC 11 p. 52­ mp. A Csepel elsőnek beérkező csapatát diszkvalifikálták. — 4x400 m­.: 1. UTE 3 p. 44.2 mp. (kerü­leti rekord), 2. Váci Remény 3 p. 46 mp., 3. Soroksári Levente 3 p. 50 mp.

Next