Sporthirlap, 1930. január (21. évfolyam, 1-11. szám)
1930-01-18 / 6. szám
SZOMBAT, 1930 .JANUÁR 18. SPORTHÍRLAP Nagy érdeklődés előzi meg a MUSz második filmmatinéját, mely vasárnap délelőtt fél 11 órakor kezdődik a Róva Apollóban. Bemutatásra kerül az I. filmmatiné anyagából a Klebelsberg-Kupa küzdelmek és a magyar válogatott vízipólócsapat tréning-jelenetei, továbbá a következő felvételek: a német-magyar úszómérkőzés, magyar úszók stílusa és az 1926. évi Budapesten rendezett Európabajnokság. Jegyek 20 és 50 filléresárban kaphatók a Royal Apollo pénztáránál, szombaton egész nap és vassárnap délelőtt fél 10 órától. Vasárnapi program. Délelőtt fél 10 órakor: a MUSz hivatalos helyiségében az úszószövetség alapszabálymódosító rendkívüli közgyűlése; délelőtt fél 11 órakor: a MUSz II. filmmatinéja a Royal Apollóban; délután 4 órakor: a Rudasfürdőben a Phöbusz OSE—Ifjúsági válogatott (keret tréning,mérkőzése; 6 órakor: a Népjóléti Minisztérium Sport Egylet házi úszóversenye. — Külföld: Bárány István Luxemburgban startol. Kötelező úszásoktatás — Budapesten. Budapest székesfőváros tanácsa, ha az uszodaépítés terén nem is érdemelt ki eddig elismerést, tagadhatatlan, hogy az úszástanítás terén nagy áldozatokat hozott. Puréby Győző dr. tanácsnok és Hodászy Miklós testnevelési igazgató már esztendők óta gondoskodnak a városi iskolák tanulóinak úszástanításáról és mint értesültünk, a jövőben a polgári iskolai tanulók részére rendszeresíteni akarják az úszásoktatást. Ha tekintetbe vesszük, hogy kb. húszezer polgárista van Budapesten, akkor csak helyeselni lehet ezt az új tervet, ami mindenképpen azt mutatja, hogy a testnevelési ügyosztály vezetése kitűnő, hozzáértő kezekben van. ATLÉTIKA Ma van az XTE kosárlabda körmérkőzésének nevezési zárlata. Megírtuk, hogy a MASz megbízásából január 19-től az NTE rendez ötös csapatok részére egyfordulós kosárlabda körmérkőzést, amelyre minden egyesület csak egy csapatot nevezhet. Nevezési zárlat ma este 6 órakor lesz a klub Szentkirályi utca 26. szám alatt levő irodájában és utána mindjárt a sorsolást is megejtik. Az összes mérkőzések színhelye a Nemzeti Tornacsarnok, ahról minden kedden és szombaton este 9 órakor egy és vasárnaponként 7 órai kezdettel két mérkőzést bonyolítanak le. „Barsi lába jobb lesz, mint volt”. Barsi László csütörtökön gyógyultan elhagyta a Vöröskereszt kórházat és örömmel közölhetjük, hogy bajnokunk ezt a bajt is a lehető legszerencsésebben úszta meg. A lába ugyan még fáj kissé, de ez hamarosan elmúlik és a szorgalmas randerezés rövidesen behozza majd a hosszú fekvés hátrányait. Hogy a gyógyulás mennyire nyomnélküli, arra nézve idézzük kezelőorvosa, Bilkei Papp dr. főorvos kijelentését: „Barsi lába jobb lesz, mint volt”. Barsi különben ma este már lemegy a BBTE atlétaértekezletére, ahol természetesen tárt karokkal várják. N. L .Veszprém. 1907. év folyamán a MAC-nak két ízben is sikerült az FTC-t hatalmas gólaránnyal legyőzni, bajnoki küzdelemben 7:1, a Margitszigeti Ezüst Labda mérkőzésen 8:0 arányban. Vasgyár, Takács II. a Vasasok játékosa volt, amikor lábtörést szenvedett 1926 őszén a Vasas—Sabaria meccsen. Ferencvárosi drukker. Amikor a Ferencváros 8:0-ra győzött a III. ker. FC ellen, akkor Rázsó játszott jobbszélsőt a Ferencvárosban. „Makói.” A kért makói címeket itt adjuk. Makói TK: Mándoky István, Főtér Makói AK: Kendrusz Endre, Munkácsi utca 7. A BBTE jéghokicsapata 3:0 (0:0, 2:0) arányban biztosan verte a MUE csapatát , az MHC körmérkőzése során Az MHC, hogy a világbajnokságra utazott válogatottak távollétében is versenyzési alkalmat adjon a többi csapatnak, körmérkőzést írt ki, melyre meglepően nagyszámban neveztek az egyesületek. A BKE II., a BBTE kombinált, az MHC, az FTC, a MUE, a MAFC, az AHC és a BEAC vesz részt a tornán, amelynek első mérkőzését a BBTE és a MUE tegnap este bonyolította le Ordódy Béla bíráskodása mellett. A két csapat a következő felállításban lépett a jégre: BBTE II.: Buzipikay — Körének, Schober- Schatz, Erdődy, Strelzhammer, csere: Roskovetz és Vass. MUE: Varga — Mattyasovszky, Petüs . — Weinzégi, Jagicza, Fogl, csere: Kovács. BBTE-fölénnyel indul a játék, a MUE azonban önfeláldozóan védekezik, sőt Petüs és Jagicza lövései góllal is kecsegtetnek, de Buzinkai jól véd. A II. menetben folytatódik a bulaiak fölénye, mégis csaknem a MUE ér el gólt. A sikertelenség után azonban visszaesik a MUE és Erdodyinek egyéni akciókból a 8. és 11. percben sikerül gólt lőnie. A III. menetben a fáradt MUE összeroppan, míg a BBTE nagy fölénybe kerül. Varga azonban szépen véd és így Schatznak a 3. percben elért gólján kívül többet elérni nem tud. A BBTE-ből Erdődy és Schatz, a MUE-ból Varga, Petis és Jagicza érdemelnek említést. A torna további során ma délután fél három órakor az FTC a MAFC- cal, vasárnap délelőtt 9 órakor a BKE II. a BEAC-cal, délután fél három órakor pedig az MHC az AHC-vel mérkőzik. Miként a MUE, úgy e három mérkőzés vesztese is kiesik, míg az állvamaradó négy csapat a jövő hét minden napján egy-egy mérkőzést játszva dönti el a körmérkőzés, sorsát. A jéghokizók Az asztaliteniszezők vasárnap reggel vasárnap este utaznak a világbajnokságokra Chamonix-ba Berlinbe Két válogatott sporttársaság hagyja el a holnapi nap folyamán a fővárost és mindkettőnek szereplése elé nagy érdeklődéssel néz az egész magyar sporttársadalom. Reggel 7 óra 25 perckor a válogatott hokicsapat utazik el, Minder Frigyes vezetésével, hogy Chamonixban bizonyítsa, miszerint a magyar koronghokizósporttal, rövid múltja ellenére, számolni kell és a néhány éves fejlődés után hamarosan a legjobbak között lesz a helye. Minder Sándor márelutazott és csak a világbajnokság színhelyén csatlakozik majd a csapathoz, míg Minder Frigyes vezetésével a következők utaznak el holnap hajnalban: Imrédy (Heinrich, BKE) és Benyovits (BKE) kapusok, Lator dr. (BKE) és Barna dr. (BKE) védelem, Weiner (BKE), Jeney (BKE), Bikár (BBTE), Rajnai (BKE), Barom (BBTE), Kreispeis (BKE) és Bethlen István gr. (MHC). Az utóbbi Milánóig a saját költségén utazik. A csapat Bécsen át éjfél felé érkezik Klagenfurtba, ahol hétfőn este az Atletiksport Club Klagenfurttal mérkőzik. Az ACK jóképességű együttes és a WEV és a Pötzleinsdorf után Ausztria harmadik legjobb csapatának számít, amely Milánóval 3:8 arányban végzett. A barátságos, inkább tréningjellegű mérkőzés után a csapat kedden reggel Velencén át Milánóba utazik, ahol szerdán este a HC Milano-val, csütörtökön este pedig egy másik milánói csapattal mérkőzik. Itt csatlakozik hozzájuk Minick Jenő dr., a BKE h. igazgatója. A hokizók pénteken reggel utaznak tovább és még aznap este Chamonixba érkeznek. Miután vasárnap kezdődik a világbajnokság, egy nap áll csak rendelkezésükre, hogy megszokják a klímát. A világbajnokság február 3-ig van. Még bizonytalan, hogy milyen rendszer mellett bonyolítják le. Valószínűleg három csoportban és a csoportgyőztesek Kanadával együtt négyes körmérkőzésen döntik el a világbajnokság sorsát. Este 8 óra 55 perckor a Berlinbe készülő válogatott asztaliteniszgárda hagyja el a fővárost. Az eddigi világversenyeken elért páratlan sikerek súlyos kötelezettséget rónak a csapatra, ám mi hisszük, hogy a bizalomnak a legteljesebb mértékben meg fognak felelni. Hétfőn délután érkeznek Berlinbe, ahol kedden délelőtt kezdődik a verseny a Swaythling-cuppel díjazott csapatvilágbajnokságért, amelyet eddig minden alkalommal Magyarország nyert meg. A csapatversenyre 10 nemzet,nevezett, ami „csekély” 45 mérkőzést jelent, bár nem lehetetlen, hogy az utolsó percben — ahogyan Budapesten is volt — még egy-két nemzet beszáll a küzdők sorába. A csapatverseny csütörtök estig tart és ennek befejezése után pénteken reggel kezdődnek a küzdelmek az egyéni világbajnokságokért. A magyarok — mondhatni — „fejedelmien” lesznek ellátva. Az elsőrendű Hotel Edenben fognak lakni, itt is reggeliznek, ebédet a New York bárjából ismert Frőhlich magyar vendéglőjében, a Club Café Wien-benkapnak, míg vacsorázni a,,Szemzőféle"előkelő magyar vendéglőben fognak. Ilyen kondíciótréning mellett még valószínűbb, hogy teljes lesz a sikerük. Erős mezőny indul a BBTE országos nyílt tőrversenyén A vívóévad első egyéni tőrversenyét rendezi vasárnap, a BBTE. A budaiak reprezentatív klubjának tőrversenye minden évben fénypontja volt a szezonnak és ez alkalommal is a legjobb társaság ad találkozót. Néhány kivételével csaknem valamennyi számbavehető tőrversenyzőnk elindul. A mezőny közel egyenlő erőt képvisel s így bizonyára nagy csatát fog vívni. A nevezettek között csupán Hajdút, Pillért és Rozgonyit nem látjuk a tőr elsőrangú kezelői közül. Egyébként a nagy propagandára minden oldalról megmozdult a tőrgárda és a pillanatnyi erőviszonyoknak hű képét adhatja a vasárnapi míting. A nyolcas döntőbe valószínűleg Dán, Dávid, Eckl, Gözsy, Háti, Kálnitzky, Tóth Péter dr. és Ujfalussy kerülnek. Reális számítás szerint Kálniczky lesz a győztes, akit Hatz, Tóth és Dani követnek nyomon ebben a sorrendben. A verseny előmérkőzései szombaton délután 5 órakor, a döntő vasárnap délután 5 órakor kezdődik a rendező egyesület Attila utcai tornacsarnokában. A BBTE egypengőre belépti díjat szed, amelyért úgy az előmérkőzés, mint a döntő megtekinthető. . Nincs ha , nem tartják meg holnap a síbajnokságot A szokatlanul enyhe tél újra megtréfálta a sísport híveit, mert a vasárnapra kiírt síbajnoki versenyt nem tarthatják meg. A Magyar Sí Szövetség a csütörtöki nevezési zárlat és a sorsolás után úgy határozott, hogy Tatár István és Delmár Valter terepszemlét tartsanak és az ő döntésüktől tette függővé, hogy megtartható-e vasárnap a verseny, vagy sem. Tatár és Delmár a megbízáshoz képest tegnap délután 2 órakor kimentek a verseny színhelyére és terepszemléjük eredménye, hogy a bajnoki versenyt vasárnap nem lehet megtartani és bizonytalan időre el kell halaszítani. A csütörtökről péntekre virradó éjjel, amikor a városban az eső esett, havazott ugyan a hegyekben, de ez nemvolt több másfél centiméternél, viszont a terep túlságosan jeges, mert tegnap fagyott a hegyekben. Ezek után a szövetség tanácsának elhatározásától függ, hogy a bajnoki versenyt mikor rendezik meg. Tatár és Delmár azt a javaslatot fogják tenni, hogy a szövetség legközelebbi főversenye kapcsán a Galyatetőn bonyolítsák le s így több mint bizonyos, hogy a bajnokságok február 2-án kerülnek megrendezésre. EVEZÉS A Hungária Evezős Egylet közgyűlését január 24-én tartják, a Hungáriaszállóban. Utána ünnepi vacsora következik, amelyen Albrecht királyi herceg tartja a díszbeszédet. Filmszínházak műsora ELDORADÓ MOZGÓ (Népszínház-utca 31. Tel.: 1. 331—71.). Lon Chaney legújabb filmje: A tigris (dráma 9 felv.). Fekete démon (filmregény 8 felv., fősz. Liáné Haid). Kincskeresők (slágervígj. , 7 felv., fősz. Glenn Tryon). Előadások -hétköznap: -5. 3—10.. FÉSZEK MOZGÓ (József-körút- 70. Tel.: 460140). Az apák bűne. (dráma 2 részben, 12 felvonásban, főszereplő Emil Jannings). Kincskeresők íyígj. 7 felv., fősz. Glenn Tryon). Előadások: 4, 6, 8, 10 órakor. * '• IMPERIÁL MOZI, Dembinszky-u. és Aréna-út sarok. Tel. '328'-—90. : Legnagyobb hangos szenzáció. Tigris, Lon Chaney első hangos filmje 12 felv. Rézi. Rézi. Hangos sicc móka. Hangos híradók. Előad. hétköznap 5, fél 8, fél 10, vasárnap % 3, %5, % 7, 8, % 10. OMNIA (József-körset 31. Tel.: 301—2) Az Modern Faust (Ricardo Cortez, ClaireVinsoirt. Bűvös láda (színes kínai éneklő film). Magyar híradó, Paramount Journal. Előadások hétköznap: 5, KS, 1 1Q. Vasárnap: 4, 6, 8, .10-ORION SZÍNHÁZ (IV., Eskü-út 1. TeleLmnnt, 831—02.). A modern Faust, beszélő, éneklő, zenélő filmattrakció főszereplői: Ricardo Cortés, Claire Windsor és Montange Love. A Faust opera részleteiben a Newyorki Metropolitain Operahouse együttese. Azenélő doboz, színes kínai mesefilm beszél, zenél, énekel. Magyar híradó. Előadások kezdete hétköznap: fél 6, fél 8, fél 10. Vasár- és ünnepnap: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. ' *. PÁTRIA MOZI (Népszínház-utca 13. Tel.: 450— 73.). A bosszú éjszakája (szerelmi dráma 10 felv., fősz. Bánky Vilma, Rónáld , Colmann). A párisi divatkirályy (vígj. 10 felv., fősz. Harry Liedlke, Corda Mária). Híradók. Előadások hétköznap: 5,. V.8, %10. Vasárnap: 3, #7, #9, 10. RADIUS (Nagymező utca 22—24. . Tel.: Aut. 220—98 és 292—50.). Az asszony és az orvos (Albert Schletoir, Marc, Albain). Ez az én esetem (Monty Banks). Híradók. Előadások hétköznap: 10. 1 8. .WHO. Vasárnap: 1. 6. S. 10. Január 26-tól beszélő film,. Atlantic,a beszélő filmcsoda. RÁKÓCZI MOZGÓ (Murányi-utca 34. Tel.: 1. 426 —22). Apák bűne (dráma 10 felv., túsz. Emil Jannings). Praerik banditái (amerikai tört. 8 felv.). Híradók. Előadások: 4, 6, 8. 10 órakor. Vasárnap háromnegyed 3-tól. Vasárnap délelőtt 10—1-ig Burleszk-mártinc. ROKY FILMSZÍNHÁZ (Rákóczi-út . 82. Tell.: 438—24.)* Nyugati pokol (10 felv., fősz. Richard Barthelmes). Mókaházasság (slágeringj, 10 f., fősz. il. nemyv. Elfeledett asszonya k(e.ptikus tört. 8 f. fősz. Comby Teat-1 Metró hír. Előadások hétköznap 1, 6, 8, 10. Vasárnap fél, 3-tól folytatólag. Első előadáson mérsékelt hely árak. ROYAL APOLLO (Tel.: 429—46. 419—02): Fox Folies. (A Fox filmgyár látványos, énekes, zenés és táncos világattrakciója! Elejétől végig éneklő, zenélő, hangos film.) Magyar hangos film (Biller Irén, Pethes, Dénes, Cselényi József, Fekete Pál és Bura Sándor cigányzenekara.) Fox és Paramount csodahívanók. Előadások: 5, 148, Vzio.