Sporthirlap, 1931. április (22. évfolyam, 32-41. szám)
1931-04-09 / 33. szám
CSÜTÖRTÖK, 1931 ÁPRILIS 9. SPORTHÍRLAP 0 ^HUTOlfOTOP^ Tálon voltam a kilométerlansszén, de lanszét nem láttam, mert „asz időmérésben zavarok voltak** Valahányszor kilométer lanszén voltam, mindig azzal az eltökélt elhatározással jöttem onnan vissza, hogy soha többé nem megyek Tátra. Amikor azután elérkezik a következő lanszé ideje, szinte alig várom a napot, hogy ott lehessek. Pedig nem olyan egyszerű dolog ez. Mert résztvenni, illetőleg megjelenni egy ilyen rekordkísérleti versenyen, bizony nem csekély dolog. Nem csekélység ugyanis reggel hat órakor kibújni az ágyból, az Apponyitérre rohanni reggeli nélkül, hogy még idejében elérhessük az onnan induló autóbuszt, majd Táton tölteni a nap nagyobb részét evés és ital nélkül. Nagy sportszeretet — még több — rajongás kell ehhez. Úgy látszik, hogy ez van bennem és késztet arra, hogy mégis ott legyek minden táti tanszén. No meg azután talán az is vonz — mert van valami passzió abban —, hogy legalább egy napra kikerülök a mindennapi légkörből és az isten szabad ege alatt, a fűben heverészve — motorbúgás és benzinillat között — tölthetem az időmet. Szerdára hirdette a KMAC idei első kilométer-lanszéját és az elmondottakból következik, hogy én is ott voltam. Még hét óra sesz volt, amikor a szűk autóbuszban elsőnek foglaltam helyet és türelmetlenül vártam az indulást, mely azonban nem ment olyan egyszerűen. Mert hát a barna busszunk motorja rakoncátlankodott és jó húsz percbe tellett, amíg rá lehetett venni, hogy nekidurálja magát a negyvenkilenc kilométeres útnak. Ilyen előzmények után attól kellett tartassak, hogy útközben felmondja a motor a szolgálatot és ráadásul majd naltunk kell az autóbuszt Tátra tolnutuk. De ez nem következett be és jó másfélórai bumlizás után, mintegy huszonnégy kilométeres átlagteljesítménnyel, szerencsésen kiértünk a tanszékiesfekvésű színhelyére. Teli tüdővel szíttam a valóban pompás levegőt és emellett még érdekes látnivalóban is volt részem. Mert akkor szerelték a fotocellás időmérőt, melyet a KMAC a Steiermarkische Automobil Clubtól kért kölcsön, hogy kipróbálja és ha beválik, alkalmazza. Csodálatos készülék ez. A célnál a gépek nem szakítanak át szalagot, hanem árnyékot vetnek a célban levő lencsében, mire az óra megszakítja, vagy megindítja az áramot és már le is mérte a versenyző idejét a legtökéletesebb módon, századmásodpercre. Nagy érdeklődéssel néztem a munkát és még nagyobb érdeklődéssel vártam a készülék működést. Közben, pontosan tíz óra előtt öt perccel, megérkezett József főherceg, akit Teleki János gróf üdvözölt. A főherceg körül láttuk Huszár Aladárt, Esztergom vármegye főispánját, Palkovits alispánt, Lenz Albin altábornagyot, Grigorcea román követet, a román követségi titkárt, Manulescu ezredest, Miklós román herceg szárnysegédjét, Kovácsházi Vilmos tanácsnokot, Scheuer Róbertet. József főherceg megunja a várost és az időmérő készülék iránt érdeklődik. Berkovits, az állandó időmérőszakértő adja meg a gépről a felvilágosítást, mely körül az osztrák autóklub emberei foglalatoskodnak. Berkovits szívesen be is mutatná a fotocellás időmérő működését, de a gép nem akar működni. Az idő múlik, a percek, negyedórák telnek, már tizenegy óra is elmúlt, de az időmérőt még mindig nem sikerült működésre bírni. Keresik, kutatják az okot, de nem találják. Mindenki jön valami tanáccsal, minden tanácsot meg is fogadnak, a gép mégis hajthatatlan. Azt hiszik a vezetékben van a hiba, gyorsan még egy újabb vezetéket szerelnek fel a négykilométeres útvonalon, de az óra erre sem reagál. A barátságosan tűző nap már elérte a delelő pontját, amikor a főhercegnek jelentik: — Fenséges uram, az időmérő nem működik, kénytelenek voltunk Pestre küldeni a KMAC órájáért, ami jó másfél óráiba telik. József főherceg meghallgatja a jelentést, autójához megy, beszáll és maga ül a volánhoz. Barátságosan köszön és eltávozik, anélkül, hogy sanszot látott vona. Közben elhatározzák, hogy addig is, míg kiérkezik a KMAC órája, kombinált mérésekkel mérik majd az időt. Elindítják Delit 500-as Budgején, de csakhamar jelenti a tábori telefon, hogy Deli visszafordult a start előtt. Hosszú percek után Wittenberg indul neki a távnak 350-es Velocettjén, majd jósokára Bauer is elrobog a cél előtt ugyancsak oldalkocsis gépén. Közben Miklós herceg is megunja a hosszú várost és néhány próbamenést végzett Steyr-kocsiján, melyet tudvalévően Delmar Waltertől vett meg. A herceg idejét egyszer sem mérhették, egyrészt, mert nem is kísérletnek szánta menését, másrészt mert az időmérő nem volt mérésre beállítva. Egynegyed kettőkor érkezett meg Petrovits Victor Boros mérnökkel és a KMAC villamos órájával. Meg kell állapítani, a KMAC titkára bravúros menést produkált, ötnegyed óra alatt tette meg a százkilométeres utat. Most már joggal hihettük, hogy rövidesen mégis csak megkezdhetik a sanszét „komolyan” is. Tévedtünk. Mert ezzel az órával is elvesződtek jó sokáig, s végül megállapították, hogy ez sem iiílködik. Mit lehetett tenni? Újból a „kombinált” időméréshez folyamodtak és így mérték ezután Kovács Sándornak (350-es Rudge), Kovács Bélának (350-es Motosacoche), Zborayziak (175-ös DKW), Lukavetznek (oldalkocsis Standard), majd Hartmannnk (2,3 literes Bugatti) az idejét. Közben az országúttal párhuzamosan haladó dűlőúton feltűnt egy autó, melyből Van der Straaten, az Osztrák Automobil Club elnöke érkezett egyenesen a sanszéra, Róbert-tel, az osztrák klub vezértitkárával. Fogadásukra Teleki János gróf sietett a starthelyről a cél helyére, ahová nemsokára megérkezett Miklós herceg is versenyzői dresszben, de nem versenykocsijával. Ami azt jelentette, hogy a fenséges úr már letett rekordjavítási szándékáról. A herceget a díszpáholyba vezették, ahol Lenz altábornagy átnyújtotta neki a KMAC díszes serlegét, abból az alkalomból, hogy a Concours d’Élegance-n első díjat nyert Duesenbergjével. A herceg láthatóan örült a szép díjnak és jókedvűen, barátságosan beszélgetett a köréje gyűlt urakkal. A nézők, akik időt és pénzt áldoztak, hogy jelen lehessenek a sanszén, amiből azonban nem igen jutott ki nekik, kénytelenek voltak egyéb dolgokkal szórakozni. Kétségtelenül két nyuszinak a játéka volt a legkellemesebb. Amint a vasúti töltés mentén elterülő réten valaki megpillantotta a két kedves állatot, egyszerre minden szem arra fordult és mindenki jól mulatott a kétségtelenül nem mindennapi jelenetem De volt szórakozásra más alkalom is. Amikor a KMAC villanyóráját szerelték, a célszalag tartójának a megrögzítéséhez szükség volt egy kalapácsra. — Hol a kalapács ? — szólt át a telefonsátorba Hild Károly, mire egy néző így válaszolt: — Keresse Steinherznél! Persze hangos derültség fogadta az aktuális kiszólást. Deli menése után a rendezőség elhatározta, hogy a tanszét befejezettnek nyilvánítja. Indokolás: az időmérésben zavarok vannak, az elért idők nem mérhetők abszolút hitelességgel, nincsen tehát értelme a rekordkísérleteknek. Amikor ezt meghallotta a közönség, nem zúgolódott, hanem szinte egyöntetűen így kiáltott fel: — Hál’Istennek! Most hát ezzel vége szakad a szenvedéseknek és vége lett a lanszénak is, melyen láttam, hallottam és tapasztaltam sok mindent, csak éppen lanszét nem láttam. Pedig ezért mentem ki. Vájjon kimegyek-e a legközelebbire, amelyet a KMAC rövidesen megtart ennek a helyébe? Ja igaz, az eredmények. Majd elfelejtettem, hogy ilyen is van. Azaz még sincsen, mert hát az eredmények, melyeket azok a kevesek elértek, nem számítanak. Nem gilt az egész sanszé._______László Aladár vi delte el. Shellék még csak meg sem fellebbezhették a rendelkezést, mert a hatóság a kiállítás megnyitásának az engedélyezését kötötte ahhoz. A kiállítást ezért a szabadban, a Műcsarnok oldalán építették meg, de alig állt ott a csinos építmény, amikor az elöljáróság avatkozott a dologba és azon a címen követelte annak lebontását, hogy az életveszélyes. A Shellcég megunta a sok herce-hurcát, nem ellenkezett és nem kísérletezett tovább, szó nélkül szedte a sátorfáját és elvonult a kiállításról. Érthetetlen a hatóságok szigora, mely tetemes anyagi veszteséget okozott egy jószándékú kiállítónak. Az 1931. évi GRAND PRIX magyar győztese Deli Lajos úr RUDGE motorkerékpáron A 350-es kategória magyar részt Az 500-as kategória magyar résztvevői köztevevői közt ELSŐ: Kovács Sándor úr ELSŐ: Deli Lajos úr RUDGE motorkerékpáron II RUDGE motorkerékpáron Úgy Kovács, mint Dell szériakatalógust gépekkel nyertek, amilyeneket bárki kaphat a képviseletnél. BRUCK NÁNDOR ÉS FIAI Budapest, VI., Jókai utca 21. Használt gépét előlegképpen bevesszük új gép vételénél. 11 Ma este bezárják az autószalont Az autókiállításnak nagy volt a sikere. A közönség várakozáson felül látogatta a Műcsarnok termeit és látható érdeklődéssel szemlélte a kiállított tárgyakat. A kiállításnak ma lejár az ideje és azt programszerűen ma este véglegesen bezárják. Pénteken azután megkezdődik a „lebontás” munkája és holnapután már ismét régi hivatásának áll rendelkezésre a Műcsarnok. Érdekes, hogy az egyik kiállítót, a Shell-olajvállalatot milyen balszerencse kísérte a kiállításon. Shellék a belső termekben foglaltak le helyet, fel is állították kiállításukat, a tűzoltóság azonban azt tűzveszélyesnek találta és lebontását ren- Nemzetközi Grand Prix Budapest, 1931 Caspar motorolaj utólérhetetlen minőségét igazolják a Grand Prix-n elért szenzációs eredmények 175 kcm Zboray Ferenc — DKW — kategória győztes 350 kcm Kremm József — Velocette — III. helyezett 600 kcm oldalkocsik abszolút győztese, útvonalrekorddal: Czulyka Mihály - BMW 600 kcm Lukavec Ferenc —• Standard — II. helyezett A győztesek nyilatkozata: Hőállóbb, kompresszióbiztosabb, tökéletesebben bevált olajjal még nem mentek Caspar Oil Corp., Newyork magyarországi vezérképviselete