Sporthirlap, 1932. február (23. évfolyam, 10-17. szám)

1932-02-04 / 10. szám

2 Sok hűhó semmiért Az őszi magyar—osztrák mérkő­zés utáni lármáról már akkor azt írtuk, hogy teljesen alaptalan. A szombati pozsonyi tanácskozáson azután kellően hosszú és fontos­kodó diplomáciai hadműveletek és némi költségek után az éleshangú levélváltás ellenére is ünnepélyes egyszerűséggel megállapították az ellenfelek, hogy­­ a haragra semmi ok. Nna. Ezek után persze mindenki azt gondolná, hogy megy is minden a maga régi útján. Hát persze, hogy nem megy. Most majd újabb nagyképű tanácskozások kel­lenek arra, hogy voltaképpen megy-e minden a régiben, avagy netán ne menjen minden a régiben, mert ugyebár, ha egyszer megálla­pították, hogy a régivágású barát­ság útjában semmi sem áll, akkor még újra össze kell ülni, hogy mégis megtalálják azt a máksze­met, ami a vezérek szerint útban áll és amit majd egy harmadik­­­ konferencián — ebben szilárdan­­ bízni lehet — ki is fognak kü­szö­­­­­­bölni. De ki ám! Egyszóval nagy­­ hűhó után ki fogják nyilvánítani,­­ hogy ott vagyunk, ahol voltunk. Viszont, akik tényleg csinálják az MLSz válogatott csapatának sport­­programját, most vakarhatják a fejüket. Februárban járunk, de még nem tudják, hogy mi lesz a válogatott csapattal a tavasszal, pe­dig máskor két évre is előre szokás az ilyesmit előkészíteni. Mert ez sportbelileg is, meg anyagilag is legfőbb érdeke az MLSz-nek. Ennélfogva világos, hogy a legkí­nosabban ez döcög előre. Tehát: a válogatott csapat felől semmit sem lehet elintézni. Az egész pozsonyi konferenciát azért sürgették a szö­vetségi korifeusok, hogy végre tör­ténjék valami, mert nem tudnak mit csinálni az olasz mérkőzéssel, amit vagy el kell halasztani őszre, vagy ki kell tűzni a tavasz egyik napjára, vagy esetleg összefüggés­be kell hozni az olimpiai kikülde­téssel, netán esetleg az egyesületek megsegítésével. Szóval ez mind azért állt meg, mert végre ki kel­lett volna tűzni az osztrák mérkő­zést, hogy ahhoz igazodjék vala­mennyi levegőben lógó probléma. És ezért kellett a kellő diplomáciai nagyvonlúsággal és külsőségekkel megrajzolt pozsonyi tereferét ösz­­szehozni, ahova elutazott a magyar futballszövetség két elnökségi tag­ja, de úgy, hogy ...a vonaton akarta megismerni a magyar válo­gatott csapat legjelentősebb prob­lémáját a főtitkártól. Attól a főtit­kártól, aki gyomorfájás miatt le­maradt a vonatról. És az egész konferenciáról. Sportnyelven szól­va, röviden talán így írhatnák: — Az erősen tartalékos magyar delegáció a várakozásnak megfele­lően dolgozott a pozsonyi „diétán”. Sok volt az optimista idei első tipverse­nyünkön Csak négyen találták el pontosan a HUF győzel­mének gólarányát is Mit tagadjuk, magunk is kíváncsian bontogattuk azokat a leveleket, amelyek a vasárnap lezajlott HUF— WSC mérkőzés tippályázatára be­érkeztek. A levelek nagy­ száma arra mutat, hogy tippályázatunk mit sem veszített a téli szünet alatt népszerű­ségéből, sőt: régi tipelőink olyan elán­nal vetették szelvényeiket a küzde­lembe, amelyhez csak a futballista „labdaéhsége” hasonlítható. A nagy igyekezettel azonban — sajnos — nincsen arányban az elért eredmény. A sok száz szelvény közül mindössze négy olyant talál­tunk, amelyeken a ténylegesen bekövetkezett 3:0-ás eredmény volt tipként feltüntetve. A pályázók legnagyobb része túl­ságosan optimista volt s ha az összes beérkezett tipek középarányosát ven­nék, legalább is egy 5:0-ás eredmény jönne ki. Úgy látszik, hogy a tipelők túlnyomó része csak a szemben álló ellenfelek erőviszonyával vetett előze­tesen számot és nem számolt a talaj­jal, amely végeredményében — Franzlon kívül — megakadályozta a nagyobb arányú győzelmet. A szelvények átnézésénél az is ki­derült, hogy legnagyobb részüket régi törzspályázóink küldték be és a négy találat is az ő soraikból került ki. Ezek pedig a következők: I. Schustek Anna, Bpest, Liszt Fe­renc­ tér 4., aki 10 pengő készpénzt kap. II. Reichmann Leó dr., Bpest, V., Váci­ út 28., aki három hónapig ingyen kapja a Sporthirlapot. III. és IV. Prekop Mihály, Rá­koscsaba, Béla­ u. 40. és Bérczi Pál, Bpest, Vörösmarty­ u. 57. I. 14., akik egy-egy hónapig ingyen kapják a Sporthirlapot. Állapítsuk meg tehát, hogy a be­melegítő tiptréningen még a minimá­lis standardot sem érték el a ver­senyzők, hiszen a kitűzött 5 díj közül az utolsónak már nem akadt gazdája. Remélhetően a tipbajnoki szezon­ban mér jobb lesz az általános for­ma. Már most bejelentjük, hogy a tavaszi tipszezonban olyan új sza­bályok irányítják majd a versenyt, amelyek nemcsak a pontszerzést könnyítik meg, hanem még az őszi feltételeknél is job­ban kedveznek a tipbajnokság realitásának. Egyszóval: mindenki egyforma fegy­verekkel veszi fel a harcot. Azoknak viszont, akik komolyan a tipbajnok­­ságra törnek, az első fordulótól kezd­ve komolyan kell venni a dolgot. A közeljövőben közölni fogjuk ol­vasóinkkal új pályázati feltételeinket és rövidesen utána nyilvánosságra hozzuk a díjazásokat is. Miután a beküldött szelvények mel­lett sok olyan levél is volt, amelyre fejezetet várnak a pályázók, új tipe­­leinkre való tekintettel közöljük, hogy a válaszokat mindig szombati szá­munkban találják meg a „Rovat­vezető üzenetei”-ben. Itt találják meg mellőzésük okát azok is, akik eltalál­ták ugyan az eredményt, de egy vagy más okból eredményüket nem vehet­tük figyelembe. Addig tehát türelem a reklamációkkal. Pilavin-fü­rdőtél vidám éa friss lesz, azért PIL­A­V­­ IV-ra let­ettát tegyen fürdőjébe. Kapható 40 fillérért minden szaküzletben Fehér labda és festett arcú futballisták London, február 3. A Reuter Iroda hollywoodi jelen­tése szerint a jövő sportévadban di­vatba jön a fontosabb futballmér­kőzések filmezése. Ennek következ­tében a játékosok ruházatának szí­nét alkalmazni kell majd a film op­tikai követelményeihez, mert a kék és vörös szín feketének s a világos­kék és sárga fehérnek látszik. A labdákat valószínűleg fehérre kell majd festeni és szükséges lesz a já­tékosok arcának kifestése is. Film­rendezők szerint ezeknek a felvéte­leknek nagy sportértékük is lesz, különösen azért, mert bizonyítékot fognak szolgáltatni a hanyagabb­­ játékosok ellen. SPORTHÍRLAP CSÜTÖRTÖK, 1932 FEBRUÁR 1 9 Az egyiptomi expedíció belgrádi rövid pihenője az élénkebb magyar— jugoszláv sportérintke­zés útját egyengette A III. kerület február 13—14-i és a Hun­gária áprilisi belgrádi mérkőzései mellett más magyar csapatokat is lekötnek a jugoszláv fővárosba . Elintéződött a bu­dapesti magyar—jugoszláv­ revánsmér­kőzés kérdése is Fodor Henrik dr. túralevele az egyiptomi útról Belgrád, február 1. Az alföldi tájakon monoton za­katolással fut a vonat. Már annyi­szor utaztunk errefelé, hogy fel sem tűnik a vidék egyhangúsága. Már ki sem néz az ember, egy-egy tanya, szélmalom közönyösen hagyja. Petőfi poézise a végtelen Alföldről semmi visszhangot nem vált ki a lelkekből. De nincs is ilyen poézis télen semmi a nagy síkságokon. A zuzmarás fák, a hó­foltokkal tarkított rétek, a kis fal­vak és alacsony tetejű városkák csak­ az arra beidegzett lelkekre hatnak a költészet erejével. A futballutazásokban egy kissé el­fásult sportok vándorának több stimulus kell, hogy letörölje a pá­rát az ablakról és azon át bámulja a vidéket, amelynél változatosab­bat sokat látott már. A szél itt­­ott csikorogva forgat egy-egy malomkereket, ám erről sem Don Quijote óriásai jutnak az emléke­zetbe, hanem az a prózai meg­jegyzés, mely önkéntelenül sza­kad ki útitársaságunk egyik tag­jából: — Ha majd a gőzmalmok he­lyett m­egint csak ilyen malmokban fogja a világ a lisztet őrölni, ak­kor újra jobb sorsa lesz az embe­­reknek. És ez a megjegyzés egyszerre a gazdasági helyzetre tereli a figyel­münket. Hogyan is áll ez a gazda­sági helyzet? Bizony meglátszik a vasutakon is. Az étkezőben jó­magamon kívül csak egyetlen utas ebédel és kettőnket négy pincér szolgál ki. Igazán főúri állapot. Nem kell várni egyik ételtől a má­sikra egy pillanatig sem. Tányért váltanak és az egyik fogást nyom­ban követi a másik. A menü nagy­szerű, a felszolgálás mintaszerű, a forgalom és bevétel azonban minimális. A mi kis úticsoportunk előjegyzése uzsonnára és vacsorá­ra a szenzáció erejével hat. A máskor gyakran fölényes maitre sok meghajlással veszi tudomásul a futballista urak jelentkezését és a helyünket is megtörlik, ahová leülünk. A vonat első és másodosztálya csaknem üres. A harmadikban is mi csináljuk a legnagyobb forgal­mat. Mert ma ott sem tolonganak az emberek és a nagy futballsztá­­rok is hozzászoktak, hogy a pénz­zel takarékosan kell bánni. Emlék­szem, még pár év előtt hálókocsi­nélküli másodikon is derogált utazni, ma a pénzválság, a valuta­tilalmak, a gazdasági szükségtör­vények korában mindenki magá­tól értetődő természetességgel ve­szi tudomásul, hogy ma­ még a magyar válogatott csapatnak sem dukál több a III. osztálynál. És bebizonyosodik, hogy a bol­dogság elfér a fényes palotákban éppúgy, mint a legkisebb kunyhó­ban. Ez a csapat épp olyan jól érzi magát, jókedvű, nótás, tréfálkozó, mintha parókás, libériás inassereg szolgálná ki őket pazar termes kocsikban. Szinte észrevétlenül repül az idő Kelebiáig, onnan a legelőzéke­­nyebb vámvizsálat után Szabad­káig, ahol felszáll első üdvözlőnk, a Bácska legnagyobb lapjának, a „Napló”-nak a munkatársa és rö­vid egymásutánban a következő kérdésekkel rohamoz meg: — Igaz-e, hogy Jugoszlávia részt vesz a Középeurópai Kupá­ban? — Mi az oka a magyar csa­­patok utóbbi gyakori vereségének Belgrádban? — Hol és milyen for­mában rendezik meg a legköze­lebbi világbajnokságokat? — Lesz-e Jugoszlávia—Magyarország válogatott mérkőzés ? És miközben a kérdésekre fele­lek egyúttal megtudom, hogy a SAND hanyatlóban van és általá­ban­­a suboticai futballsport épp­úgy érzi határmenti helyzetének súlyosságát, akár a „civitas fidelis­­sima” Nyugatmagyarországon és amint ennek a városnak gazdasági egyensúlyát csak a legteljesebb vám- és sorompómentes ipar és ke­reskedelem fogja visszaadni, úgy Szabadka futballsportja is csak akkor fog újra virágozni, ha a ma­gyar és jugoszláv csapatok újra szabadon és politikamentesen, be­utazási tilalmaktól feloldva érint­kezhetnek. Aztán tovább robog a vonatunk. Új­ Kéken a Radnicky SK képvise­letében Snark­ Bosco üdvözöl ben­nünket. Szeretné, ha az Egyiptom­ból visszatérő válogatott Újvidéken kiszállna egy mérkőzésre.. De ugyanezt szeretné Lustig úr is, a Makkabea ügyvezetője, akinek ké­relmét régi szeretett barátom és vert iskolatársam, akit tízévi távol­lét­ után végre ismét láthattam, Koródi Lajos, a klub díszelnöke is támogatta. Nehezemre esett volna neki nemet mondani, ha az esemé­nyek is természet szerint ezt érthe­tővé nem tették volna, így egy pár meleg kézszorítás után csak azt ígérhettem meg neki, hogy haza­jövet meglátogatom. Azután Zimonyba is elérkezünk, ahol már belgrádi ismerős, Neu­­lander, a Jugoslavija tagja foga­dott bennünket. És közben már a Száva hídján át berobogunk a ju­goszláv fővárosba, melynek pálya­udvarán vitéz Borbély követségi titkár, Samenovics szövetségi ka­pitány, Alcalai dr., a BSK főtit­kára és Engl Bandi várnak reánk s meleg szeretettel köszöntenek. Lerakodás, áthurcolkodás a Hotel Petrogradba, szobabeosztás, reggeli megrendelése pár perc műve csu­pán olyan tapasztalt úrvezetők­nél, mint Langfelder Ferenc és Blum Zoltán. S míg a fáradt játé­kosok pihenésre térnek, mi még egy kis barátságos eszmecserére egy kávéházba vonulunk. És míg a parketten­ a fiatalság jazz mellett táncol, megbeszéljük a magyar— jugoszláv sportpolitika minden ak­tuális kérdését. Hozzánk csatlakoz­nak a Jugoslavija vezetői, Milova­­novics és dr. Gartics urak és egy rövid egyórás kedélyes együttléten kialakul: a III. ker. FC-nek kettős mér­kőzése február 18—­-én Belgrád­ban, a Hungáriásnak egy vendég­­szereplése április 10-én a BSE ellen, a jugoszláv szövetség óhaja egy budapesti revánsmérkőzésre, más magyar csapatok meghívása a tavaszi szezon több vasárnap­jára. Közben büszkén említik a jugo­­szlávok, hogy erre az évre nyolc vá­logatott mérkőzésük van lekötve. Április 10-én Spanyolország el­len Oviedóban. Május 1rén Portugália ellen Por­tóban. Május 29-én Lengyelország ellen . Zágrábban. Június 5-én Franciaország ellen Belgrádban és végül június 25 és július 8 között négy Balkán Kupa-mérkőzés. Ehhez kellene kilencediknek egy Jugoszlávia—Magyarország mérkő­zés, amelyre bármely terminust fel­szabadítanának. A legfőbb vezér, Andrejevics dr. betegen fekszik a lakásán. Súlyos isiásza van és végtelenül fájlalja, hogy nem lehet velünk. Kedden reggel okvetlenül meglátogatom, mert nem szeretném Belgrádot úgy elhagyni, hogy vele ne beszéltem volna. Annál is inkább óhajom ez, mert az itteni „Sportista”-ban éles támadás jelent meg a magyar és osztrák vezetők ellen. A támadásra Meisl Hugónak egy párisi nyilat­kozata adott okot, melyben Jugo­szláviának a Középeurópai Kupá­ban való részvétele ellen foglalt állást, azzal indokolván ezt, hogy a jugoszláv csapatok sem Bécsben, sem Budapesten nem jelentenek attrakciót. A „Sportista” erre azzal felel, hogy akkor sem bécsi, sem budapesti csapatra nem kiváncsi a jugoszláv közönség és egyesületek, ha őket még mindig mint „quantité negligeable”-t kezelik. Temperamentumos és nyilatkoza­taiban sokszor a gyeplőt eleresztő főtitkár kollégám nyilatkozatának élességét persze megpróbáltam le­tompítani, ami részben sikerült is és úgy vélem, ha egyszer-egyszer megkíséreljük a nevesebb jugoszláv csapatokat is bemutatni a mi kö­zönségünknek, azzal csak jó szol­gálatot fogunk tenni a ránk nézve egyre értékesebb jugoszláv—■ magyar barátságnak. Egyébként, ha a magyar szövet­ség által kezdeményezett Zanetti­­féle konferencia létrejön Budapes­ten, jugoszláv barátaink azon mindenesetre meg fognak jelenni. Talán jó alkalom lesz ez arra is, hogy az MLSz a békeangyal szere­pében megkísérelje a jugoszláv— olasz ellentéteket kiegyenlíteni. Ezzel mindenesetre megnyitná az útját annak, hogy a jugoszlávok újra bekerülhessen­ek a közép­európai kupaküzdelmekbe. Török, a Nemzetiek válogatott hátvédje lázas mandulagyulladásban néhány napja megbetegedett, laká­sán ápolják. A Hungária csapata a Turul elleni Magyar Kupa-mérkőzésre így áll ki: Szabó — Nagy, Ko­csis — Rebró, Kompóti, Sebes — Rökk, Cseh II., Lenkey, Sár­vári, Titkos.

Next