Sporthirlap, 1932. április (23. évfolyam, 26-34. szám)

1932-04-21 / 31. szám

6 ÚTN­ÁLL HIL­AllO SOKAT BESZÉLNEK sportkörök­ben arról a beszédről, amit Barna Sándor, a Budai­­„11" elnöke tar­tott francia nyelven San Maló­ban, csapatának serlegnyerő küz­delme után. A banketten meg­jelent a san malói polgármester is, aki Barna beszédétől egészen frappírozva, akkor a felköszöntőt mondott a magyar sportra és ezen keresztül a maroknyi magyar népre, hogy az alig néhány budai honpolgár mellé ugyancsak daga­dozott a büszkeségtől. Barna Sán­dor jelentőségteljes beszédének a francia sajtó is hangot adott, nem lehet hát csodálni, hogy a szövet­ség népszerű alelnöke nem csu­pán sportkörökből, de a politikai oldalról is kapja az erőteljes gra­tulációkat.* A SPORTASZTALNÁL, KE­DÉLYES régi történeteket eleve­nítenek fel. Előljár az anekdotár­­ásban Szigeti Imre, a Ferencvá­ros egykori vezére. Éppen belekezd egy történetbe, írásokhoz. Csak aztán vasárnap Bécsben — én ne legyek nemes veretű ... FENYŐ ÁRPÁD, a Terézkörúti Színpad művésze olyan kék-fehér körülbelül, mint Salamon Béla, ami mégis csak nagy szó. Fenyő büsz­kén mesélte hétfőn: — Nem voltam kint vasárnap a meccsen, mert délután is szerepem volt a színházban. Aztán: — Mikor bevezették nálunk a délutáni előadást, nem nagyon örültünk... Azóta rájöttünk, hogy tényleg jók ezek a délutáni elő­adások... Legalább is az 1:5-ös, meg a 0:0-ás meccseken... • A FRADI-KÜLÖNVONATON igen nagy hatást tett a háborgó Tisza. A szolnoki hídon ment át a vonat, köröskörül az áradó, ki­öntött folyó... Hirtelen megszó­lal a Fradi közép egyik szeme, fénye: — Nézzétek ezt a kiöntést... Köröskörül víz... víz... Lám, hogy négy pengő hetven fillérért mi mindenről nem gondoskodik nekünk az Államvasutak igazga­tósága ...• HARASZTI vasárnap másod­szor játszott az Új­pest ellen baj­noki mérkőzést ebben a szezon­ban. Először még a Hungária szí­neiben szerepelt a lilák ellen, va­sárnap pedig az Attilában roha­mozta az újpesti védőket. i FUTBALL-felszerelés üzememben szakszerűen készült cipő és labda árban és minőségben vezet — KÉGLER, futball- és at­létikai cikkek szaküzlete, Kerté®** utca 42. (Tel.: 452-31.) — Kérjen árjegyzéket !— Valahol Olaszországban tör­tént ... Szegény Károly Jenővel és Maláky Mihállyal, hármasban be­mentünk egy kávéházba __ Reichard Ottó, a Nemzeti elnöke itt váratlanul közbevág: — Pardon, talán már elég is . A két tanú, akire hivatkozott, saj­nos, nincs az élők sorában ... Ennek a kiszólásnak volt a leg­­ zajosabb sikere. * NAGY FELTŰNÉSt keltett a Bak TK utolsó két eredméye. Az Eto FC-t kiadásán elporolta, Sze­gedről pedig elhozott egy pontot. A feltűnést az okozza, hogy a Bak éppen mostanában vált meg két krekkjétől, Buzássytól és Biankótól és hízelgő eredményeit már nélkülük érte el. — Hja, — mondta a Bak elnöke mosolyogva a gratulációkra — a mi csapatunk olyan, mint a mesebeli sárkány. Ha két krekket levágnak belőle, négy nő utána... * KEVESEN TUDTÁK Lengyel Miklós szerzői estjén, hogy a bá­jos Fazekas Edit neve előtt mit jelent az M. betű. Eláruljuk, hogy a művésznő Mándinak, a Hungá­ria válogatott hátvédjének a fele­sége. Ezt sportkörökben termé­szetesen nagyon jól tudják, de a szerzői est­­ekt nézőterén bizony igen gyér számmal lehetett látni sportembereket, ezeknek nagy ré­szét ugyanis elvitte a filléres vikend vonat. Meg lehet állapí­tani, hogy a szereplő művészek illusztris társaságában Fazekas Editnek is igen nagy siker jutott ki. Percekig tapsolták Lengyel két versének interpretálása után, úgyszólván le sem akarták en­gedni a színpadról. A boldog férj háta mögött, a viharos taps közepette megszólal egy szigorú hang: — Bár a Mandula tudna úgy bekkelni, ahogy a felesége sza­val ... Mire Mándi sértődötten csak ennyit válaszolt: — Legyen nyugodt... Tud is... * FAZEKAS EDIT különben ret­tentően drukkolt a száma előtt. Té­vedés ne essék, nem a közönségtől drukkolt — nem tudta a Hungária —Budai „11” mérkőzés eredmé­nyét. Még szerencse, hogy csak a fellépése után tudta meg a „ka­tasztrofális” igazságot. Mi lett volna a nagy sikerből? * Az EGYIK NAPILAP KRITI­KÁJA szörnyen dicsérte Lengyel Miklós „nemesveretű” novelláit Máriássy dr. — akit különben igen jó barátság fűz Lengyelhez —­ el­mélyülve olvassa a­ hízelgő kriti­kát. Aztán leteszi a lapot és így szól a szerzőhöz: — Gratulálok a nemesveretű SPORTHÍRLAP CSÜTÖRTÖK, 1932 ÁPRILIS 1. Heti futballprog Csapatok Pálya Idő Biró Csapatok Pálya Idő Biró C­sütörtök­ N­L osztály Corinthian-díj Első csoport MAFC-WSE Bertalan-u.6 Rubini Postás—BRSC | Lóverseny-tér 1 '/«6 | — KTK-BIK Győrről-öt» Vas A. SzAC-ÉMOSz Keglevich-u.6 Hajós L. FANSz-serleg SzRTC—SzNSC KSSE—KAOE Rendessy-tetep Ujhegyi-út Wekerletelep Zágrábi-út 5| Magyar J. Gittek J. Élelmiszer—Megyeri Vízművek | Soroksári-öt 5 | Csárdás WSC-BBFC M­TC ZAC 5 5 Bakonyi Herényi CsTK—Féltén Budafoki-öt3 Majorsky V­énle­nc Ifjúsági díj FANSz-seri­a KTK-BIK SzAC-EMOSI Gyömrői-öt1 Pehérváry Keglevieh-u. 11 Stark T. Elektromos u.—Vízművek H. | Latorca-utca f 5 | Orova K. SzRTC—SzNSE KSSE—KAOE Rendes­sy-telep Ujhegyi-öt Wekerls-telsn Ss Gailowieh Wéber WSC-BBFC1 Borsos S­zombat CsTK—Felien Budafoki-öt­ti Grim­baum Bank-kupa Szövetségi díj P. K.—Tisztv. Takarék Angol—Magyar—MÁT Vásárpénztár—Ker. bank 1 Kőbányai-öt Vörösvári-öt 1 Gyáli-úti Kriss Vértes Gy. Juhász dr. SzAC-ÉMOSz WSC-BBFC M­TC—ZAC CsTK—Féltén Keglevich-u. Wekerletelep Zágrábi-öt Budafoki-öt 1 3 31 Szántó Déri István Jellinek Neumann KSSE—KAOE Újhegy­i-öt1 Barenthal V­asárnap Második csoport PROFESSZIONALISTA BAJNOKSÁG TSC—NSC Tatai-ötS Topseher Pohlenz vérhalom—VI. kar. SC Vörösvári-öt3 I. liga UMTE—Compactor Szt. László-tér5 Seidler Főv. T. Kör-MSC Teve-u.5 Lindenbaum Sabaria—Budai „11“ | Szombathely | 5 | Gere F. Törökőr-MFTR UTSE-BSC Rákosfalva Hart­r1 5 Székely D. Helischauer NyTE-P. Törekvés Pozsonyi-út Cink. Nagyíts*5 Simonyi II. liga RAFC-NTC V* Nemetz Soroksár—Megyer Terézváros—vác PC Soroksár5 Koós Ifjúsági díj | Erzsébet-u.3 László Ele FC-Rákospalota Erzsébet-u.1 Gébért U MTK—Compactor■Szt. László-tér */stl Weinbergar Főv. T. Kör-MSC■ Teve-utca V»12 Hanzéli UTSE-BSC■ Hifiin M.-tii Uisast V»s Stubeczky Tatabányai SC—Hungária [ Tatabánya |­­/»5 | Antalies Szövetségi díj UMTE—Compactor Szt. László-téri Weintraub AMATŐRBAJNOKSÁG Főv. T. Kör-MSC Törökőr—MFTR Teve-utca Rákosfalva Szanyetta Bíród. L osztály IV. osztály m. ker. TVE—FTC BSzKRT—SSFC Nagyszombat-u. sport-u. Megyeri-öt Nyári-út 5 5 V Harsai Szél Első csoport UTE—TörekvésS S Mészáros L. Bélés P. Remény—Uránia Rákospalota* Xtv&r n MTK-BEAC MÁVAG-Postás Hungáriáhél Kőbányai-út 55 Boronkay Löwy Z. Jutagyér—LTK MTC-RAC Gyöngyösi-öt Szt László-tér3 Kovács P. Zlahy IL BSE—Elektromos Millenáris5 Vaas E. Ifjúsági díj Ifjúsági díj P. Remény—Uránia | Rákospalota Ytl! | Goldberger m. ker. TVE-FTC BSzKRT—SSFC Nagyszombat-u. Sport-utca Megyeri­özi Báron Licht Gy Szövetségi díj UTE—Törekvés3 Rossmann Jutagyár-LTK | Rákospatak | 9 | Kost Szövetségi díj Második csoport 01. ker. TVE-FTC Nagyszombat-u. Vill Redlich KASC—Siketek Simor-utca V.10 Bihámi BSzKRT—S3FC Sport-utca3 Zimmermann PATE-X. ker. FC Simor-u.5 Szécsi UTE—Törekvés Megyeri-öt Kőbányai-öt1 Beregi FOTE—Kelenvölgy Vörösvári-öt­­/All Csárdás MÁVAG-Postás5 Stern S Tabán—Cukrász Kelenföld3 Fogl MTK-BEAC Hungária-út3 Havas E­FSC—REAC Kelenvölgy Kelenföld3 Kriss BSE—Elektr­omos Millenáris3 Hoebfelder UTE—Kalapos3 Brenner 11.osztály Ifjúsági díj Kárpáti-csoport LTE—Kalapos | Kelenföld 1 | Halász Hungária—Ganz KTC—HAC Gubacsi-öt / 5 Tihanyi Szövetségi díj Ceglédi-ú15 Duller SzFC—BRSC Állami-telep~ Faragó J. FSC-­KEAC | Kelenvölgy | 11 | Budai K. B. Vasutas—FSE Szönyi-ötd Róna L. Testvéri­ség - E­MTE KAC-MKE Amerikai-öts Fenlehel Harmadik csoport Kereszturi-öts Iváncsics BMTE—ESC Budafok V* Kovács E. dr. KTC- KAC Erzsébet-utcai Mészáros dr. Drasehs—K. Törekvés Tárai-u.3 Mandl Ifjúsági díj Húsos—ETSC Soroksári-öts MttUszK Hungária—Ganz KTC—HAC Gubacsi-öt1 Orosz Ifjúsági díj Ceglédi-öt V*12 Váradi Dranche—K. Törekvés Testvéri­ség-EMTE KAC-MKE Amerikai-öt3 Sessler A. | Tárna-fl. | 1 | Orom n. Maglódi-út Budafoki Bakács BMTE—ESC V*1 Gonda B. Negyedik csoport SzFC—BRSC Szövetségi díj Állami-telep3 Weisz D. Vffl. kor. Amatőr—UFC Schmoll—Lapterjesztők Orv. Műszerész—Spárta Gyöngy esz-tt Teve-u. Budafoki-öt! Szőke F. Jaskovitz Arányi B. Vasutas—FSE Testvériség—EMTK KAC-MKE Szőnyi-öt Amerikai-öt 10­0/19 Klein dr. Hauke Ifjúsági díj Maglédi-úti Pirkoff Schmoll—Lapterjesztők | Simor-u. I ’M | SaHr Stobbe-csoport • I­V.osztály VI. ker. FC-BTC TTE—I. ker. SC Gyöngyösi-öt Gyöngyösi-ö3 5 Krupitzer Csillag Első csoport PSC-RrK Pestújhely5 Drexler TLK-RUAC Tatai-öt3 Kovaly Gránit-Szondy Kispest3 Lengyel F. Goldmann Vasas—ZSC Béke-utca5 Gombos Szék­ért—M. Posztó Halom-utca VsM OTE-KFC Vörösvári-út5 Bartók SzTE—N. Húsos Szerv­ezetelen V.3 Blau A. C­. MOVE—BTK Csepel V*5 Révész X. ker. ISE-KFC Halom-utca 11 Schisstar Ifjúsági díj Második csoport VI. ker. FC-BTC TTE—I. ker. SC Gyöngyösi-öt Gyöngyösi-öt 119 Stöckler Zubcsek PMTK—Budatétény B. Testvériség—Frangepán URAK-pálya Nagyszombat-u ’­16 I Lapsánszky Vs3 | Kelsz Gy. PSC—RTK TLK-RUAC Pestújhely f'atal-öt3 9 Grubsz Zilahi Ifjúsági bajnokság Vasas—ZSE Béke-u.1 GlUck B. OTE-KFC Vörösvári-öt­2* Penningsz URAK—EMTK MÁVAG-Postás Gyáli-öt Kőbányai-öt V*9 Szabolcsi Vértes B. Szövetségi díj MTK—BRSC BSE—ZsE Hungária-öt Millenáris— Kiss J. Márkus B. PSC—RTK TLK-RUAC Pestújhely Tatai-oíj | Jaszievics Berger 0. ÉREMMÉRKŐZÉS V Izflits—ZSE Béke-u.3 Gross B. Cs. MOVE—BTK Csepel V*3 Szikszay BSE vegyes-VFC | Millenáris | V­ 11 | - AZ ÚJPESTI KÜLÖNVONAT­NAK nem volt valami falrengető sikere. Újpesten most el vannak szontyolodva az emberek a csapat rapszódikus szereplése miatt és vár­ják a jobb időket, amikor megint érdemes lesz drukkolni a lila-fehér színekért. Nem jó politika. Egy csapatnak akkor van leginkább szüksége a „népére”, ha nem megy... Dehát Újpesten nem szen­timentálisak az emberek és — mert minden kellék megvan hozzá — jó csapatot akarnak. A magyar futballsport érdekében ajánlottuk, hogy a Ferenc­­város maradjon itthon a pün­kösdi ünnepekre. Olyan nyíltan és erélyesen beszéltünk, mint mindig, amikor akár kifelé, akár befelé a magyar futballsport ér­dekeit védelmezzük." A Ferenc­város vezetősége megsértődött, nyilatkozott és tiltakozott cik­künk ellen. Aki haragszik, annak soha sincs igaza s valóban a ferencvárosi vezetőségnek sincs igaza, mert ime, mégis elviszik a csapatot Budapestről. A német és az osztrák klubok vezetői tud­tak ellenfeleket szerezni maguk­nak pünkösdre , a Ferencvárost is megszerezték — holott náluk sem kedvezőbbek a gazdasági vi­szonyok, mint nálunk. Hiába sér­tődtek meg tehát a ferencvárosi vezetők, külföldi kollegáik mégis ügyesebbek. És hiába is tiltakoz­tak a cikkünk ellen, mert éppen a zöld-fehér csapat híveitől hoz­zánk érkezett levélhalmaz készte­tett minket a cikk megírására. A zöld-fehérek vezetősége elviszi Budapestről a csapatot, amelyet pedig éppen a zöld-fehérek hívei szerettek volna leginkább pün­kösdre itthon tartani. Ha ezt a vezetőség nem hiszi el nekünk, szavaztassa meg a híveket. Ha merül Bokody halála ismét megmozgatta a sport ellenségeit. A B. Vasutasok sze­gény boxolója, mint ismeretes, agyvérzés következtében, várat­lanul, fiatalon elhunyt. Ezt a tra­gikus alkalmat több újság arra használta fel, hogy mint valami szenzációt, az első oldalon, sláger­címekkel közölte, gyorsan kapcso­­latba hozta Bokody legutóbbi bécsi szereplésével és a sorok kö­zött azt harsogta a tájékozatla­nok fülébe, hogy tessék, ez az a sport, ilyen az a sport!... Az­­után kiderült, hogy Bokody agy­vérzése mégse a bécsi meccs kö­vetkezménye. Ez azonban már nem volt olyan érdekes, hogy erről is az első oldalon írjanak. Pedig ez azt bizonyította volna, hogy Bokody nem azért halt meg, mert ő sportolt. Vagy így már nem is olyan érdekes? ... Bajnokság a zöld asztal mellett, ez sohasem rokonszenves látvány. Most a PLASz-ban inté­zik a II. liga bajnokságának sor­sát, így, zöld asztal mellett, pon­tokat osztogatva a veszteseknek. A meccs után a Soroksár vezet, de kedden már ismét a Szeged FC áll az első helyen. Vagy fordítva. Szomorú dolog, sportszerűtlen dolog. Anyagi ügyeket mégis másképpen kellene elintézni, nem pont­elszedéssel, gólarány-meg­­semmisítéssel. A PLASz feladata kitalálni valamit, hogy ez a sport­szerűtlen rendszer megszüntet­hető legyen. Magyar vendégek Pozsonyban. A Nemzeti pozsonyi veresége kapcsán sokat beszéltek arról, hogy most jó­ideig várhatunk pozsonyi meghí­vásra. A híresztelésekre máris be­szédes cáfolat érkezett. A III. kerü­letiek vasárnap utaznak Pozsonyba, hogy a Bratislavával mérkőzzenek, azonkívül meghívás érkezett, hogy pünkösdre a Bocskai, Kispest, vagy Budai „11” közül valamelyik rán­­duljon Pozsonyba kettős vendégsze­replésre. Végezetül pedig maga a Nemzeti is újabb meghívást kapott, amelynek az ősszel kell eleget tennie.

Next