Sporthirlap, 1932. május (23. évfolyam, 35-43. szám)

1932-05-05 / 35. szám

CSÜTÖRTÖK, 1932 MÁJUS 5. SPORT HÍRLAP Piani, a szombati motorveze­­téses verseny olasz résztve­vője ma érkezik Budapestre Szekeres okult a vasárnapi veresé­gen és keresi már az örvénymentes teret Bartos uszályában — Gothieu szerdai bravúrja a tréning előtt — Ma délután bukósisakos próbaver­seny és előmérkőzések a Millenárison A Millenáris még szerdán délután is a vasárnapi pályanyitó verseny eredményének a hatása alatt áll. Csak éppen Szekeres eszmélt már fel Istenestől szenvedett vereségéből, már meg is találta vereségének az okát és igyekszik azt megszüntetni. Szekeres így okolja meg Istenesnek fölötte aratott győzelmét. — Nem szoktam még meg a Bar­tos vákuu­ját — magyarázza —, ez az oka vereségemnek, nem szólva ar­ról, hogy Istenes mögött már egy versenyszéria áll. A tréningeken ezért egyelőre keresem azt a pon­tot, ahonnan legjobban megtalálom az örvénymentes teret. És amint Szekeres Bartos mögött rójja a Millenáris köreit, szemmel látható, hogy igyekszik minden pon­tot kitapasztalni. Legalább 80—100 kört ment így szerdán és bár javu­lása megállapítható, abba a hibába mégis beleesett, hogy­ túlságosan erős körökbe fogott, aminek az lett a kö­vetkezménye, hogy korán elkészült az erejével. Szekeresnek tehát nem­csak a Bartos helyes vákumját kell kitanulnia, hanem erejét is racioná­lisabban kell beosztania. Ha ezt el­éri, akkor Istenes aligha fogja őt le­győzni. Ehhez azonban idő kell, le­het, hogy három hét, lehet, hogy több, de az­incs kizárva, hogy egy hét is elég lesz rá. Érdekes, hogy Szekeres vasárnapi vereségének a hatása alatt szakítani akart Bartossal, mert első izgalmában azt hitte, hogy vereségének ő volt az oka. Azóta már rájött arra, hogy tévedett és ma már éppen ő az, aki ragaszkodik Bartoshoz. Nem hiányzott a tréningről ter­mészetesen Istenes sem, aki változatlanul jó formában van. És ott voltak az összes bukósisakos Csikók is, akik erősen készültek a mai válogatóversenyre, amelyen Vida, Nagy, Németh, Huszár, Garai és Mirkovits vesznek részt. A leg­szembetűnőbb haladást Nagy mutat­ja, akinek szerepléséhez szép remé­nyeket fűznek. A Budapestre szer­­ződtetetett elszászi vezető, Gothieu, rövidesen a legnépszerűbb alakja lesz a Millenárisnak. Vezetése már az első napon is nagy tetszést kel­tett. Merész, vállalkozó szellemű, de emellett mégis biztoskezű. Állandóan figyeli uszályosát és szin­te kitalálja annak gondolatát. A tré­ningeknek egyébként egyik látvá­nyossága az ő menése. Már az a mód, ahogyan például szerdán az öl­tözőből az alagúton keresztül a mo­torjának a nyergében „follgázzal" kinyargalt és egyenesen felszáguldott a betonra, általános meglepetést kel­tett. A nézőket valósággal frappí­­rozta, amint az alagút szájában mo­torostul megpillantotta. Mert hát itt ilyet még nem láttak. Eddig sen­kinek sem jutott eszébe, hogy sokkal könnyebb a motoron ülni, mint a nagy, nehéz motort tologatni az alagút emelkedésén. A legközelebbi motorvezetéses ver­senyt szombaton este tartják meg és pedig ezúttal külföldi résztvevőkkel. Az olasz Pianit látja vendégül a Millenáris. Piani az olasz első klasz­szis méltó reprezentánsa. Tavaly má­sodik lett az olasz bukósisakos baj­nokságban, míg azt megelőzően két esztendőn keresztül Amerikában ver­senyzett. Már maga ez a tény is ki­vételes tudása mellett szól, mert kü­lönben aligha tölthetett volna Ame­rikában két évet. Piani ma délben érkezik Buda­pestre és előreláthatóan délután már meg­jelenik a Millenárison. A szombati verseny előmérkőzése egyébként ma délután zajlik le. Le­bonyolításra kerülnek a kezdő és a főversenyek elő- és középfutamai, a bukósisakos próbaverseny és Gazsa vezetői vizsgája, miután a minap mo­torhiba miatt még nem vizsgázhatott. A mai próbaverseny, mely a szom­batra váltott jegyekkel megtekint­­hető, fél 7 órakor kezdődik. Rommel jön!... Budapest kerékpáros közönségének egykori kedvence május végén lesz a Millenáris vendége Érdekes levelet kapott szerdán Posszert János, a kerékpáros pálya­versenyek intézője. Rommel, a hír­neves német bukósisakos versenyző, aki évekkel ezelőtt járt Budapesten és a közönség kedvence volt, jelentke­zett, hogy szeretne Budapesten in­dulni. Rommel csaknem teljes öt évet töltött Amerikában, tavaly ősz­szel érkezett onnan vissza és úgy volt, hogy még októberben Buda­pestre jön. Ez a terve azonban meg­hiúsult, miután itt a szezon akkor Az olimpiai kiküldetés célját szolgáló adományokat a Magyar Országos Központi Takarékpénz­tárhoz (IV., Deák Ferenc­ utca 7.) az „Olimpiai kiküldetés” című számla javára lehet befizetni. váratlanul korábban véget ért. Most azután magától jelentkezett Rommel, kijelentette, hogy vágyódik Buda­pestre, ahol három esztendő alatt ki­lencszer startolt, nyolcszor győzött és csak egyszer kapott ki. (Bánitzky­­tól egy futamban) és annyira sze­reti a budapesti közönséget, hogy minden lebeszélés ellenére is öröm­mel jön ide. Rommel budapesti sze­replésére — mint Posszert kijelen­tette — még május hónapban sor kerül. Dederichs öt rutimból egyet sem nyert, mégis első lett. Vasárnap Ber­linben az Olimpia-pályán ötször 20 km-es motorvezetéses versenyt rendez­tek, mely a következő eredménnyel vég­ződött: 1. Dederichs (német) 111 ponttal, 2. Sawall (német) 16 p, 3. Thotlembeck (belga) 15 p, 4. Prieto (spanyol) 15 p, 5. Krewer (német) 13 p. Érdekes, hogy Dederichs, bár, egyik futamban nem volt első, végeredményben mégis a torna győztese lett. Elsőségét Sawallal szem­­ben az döntötte el, hogy az utolsó fu­tamban jobb helyezést ért el. A néme­tek rájöttek, hogy a pontozásnak ez a módja nem helyes, mert irreálissá teszi a verseny kimenetelét és a jövőben már nem is alkalmazzák többé. KÉZILABDA A válogatott keret ma a Vasassal ját­szik délután fél 5 órakor a KTK gyöm­­rői úti pályáján. ! Ne búsuljon, ha nem kap jegyet a magyar-olaszra mert a Sporth­írlap hétfői száma gyönyörű képekben számol be a mérkőzésről Napirend Csütörtök: LABDARÚGÁS: A fővárosi mérkőzé­sek játékrendjét külön adjuk. — Az Újpest elutazása holland túrájára (Ke­leti p. u. 4 óra 15 perckor). — Az ama­tőr válogatott csapat elutazása Firenzébe (Délivasút, este 6 óra 15 p.). Pécs: Vasutas válogatott—Főiskolai vá­logatott. Békéscsaba: CsAK—Beim SC. Zsombolya: Budai „11“—Zsombolyai SE. Zürich: Ferencváros, Hungária komb.— Young Fellows Grác: Nyugatmagyarország—Stájeror­szág. Brassó: Bocskai—Brassovia Bécs: WAC-WSC kupa középdöntő. Bologna: Olasz egyetemi válogatott— Osztrák egyetemi válogatott. ÖKÖLVÍVÁS: Magyarország—Olaszor­szág válogatott mérkőzés (a Városi Szín­házban, este 7 órakor). Eger: B. Vasutas—MESE klubközi mérkőzés Pécs: Szegedi TK—Pécsi SC klubközi mérkőzés. BIRKÓZÁS: A csapatbajnokság közép­döntője (a Műegyetem aulájában, este fél 7 órakor). ÚSZÁS: A KISOK tömeg-staféta ver­senye, és a KISOK vízipólóbajnokság döntője az Eötvös reál és az Árpád rg. között (Császáruszoda, d. u. fél 5-kor). VÍVÁS: A MAC Hősök e emlék-tőrver­­senye (a BBTE Attila­ utcai tornacsarno­kában, d. e. 9 és d. u. 5 órakor). Szeged: Armentano-vívóakadémia Pet­schauer és Garay részvételével. ATLÉTIKA: A Testnevelési Főiskola h­ázi bajnokságai (a BEAC-pályán, d. u. 8 órakor). Pécs: PEAC—REAC klubközi verseny. TENISZ: Magyarország—Finnország Davis Cup mérkőzés (BLKE-pálya, d. u. 3 órakor). MOTORSPORT: Bukósisakos csikó ver­seny (Millenáris-pálya, este fél 7 óra­kor). Vegyes hírek OLIMPIA 23.000 dollárt akarnak gyűjteni olimpiai célra az amerikai németek. Newyorkból jelentik: A newyorki „Staatszechtung”, az Egyesült Álla­mok területén élő németség hivata­los lapja felhívást közöl az Unió németjeihez, amelyben 25.000 dollár­nyi olimpiai alapra nyitja meg a gyűjtést. FUTBALL A BLASz-ban panaszkodnak a bu­dafoki rendőrségre. Nem tudnak ma­gyarázatot találni, hogy miért nem engedélyezi a budafoki rendőrség a Budafoki­ Felsővárosi TE barátságos mérkőzéseit. A BFTE jelentkezett a BLASz-ban tagnak, hivatkozott, hogy alapszabályait beadta a belügymi­nisztériumba, erről iktatószámot ka­pott, minek alapján a Budapesti Labdarúgó Alszövetség védelembe vet­te és barátságos mérkőzések rende­zésére engedélyt adott neki. A BFTE vezetősége nagyon lendületesen in­dította meg a sportolást, vasárna­ponként fővárosi ellenfeleket szer­zett magának, de amikor a klub a mérkőzés megtartására rendőri en­gedélyt kért, a rendőrség megtagad­ta hozzájárulását azzal az indoko­lással, hogy a klubnak nincsenek A kezdőrúgást nem szabad hátrafelé végezni, ha ez mégis megtörténnék, vagy bármelyik já­tékos szabálytalanságot követne el, a kezdőrúgást meg kell ismé­teltetm, még jóváhagyott alapszabályai. A budafoki rendőrséget a BLASz is megkereste, de hiába, mert az nem változtatott álláspontján. Ez csak azért­ különös, mert egyedül a buda­foki rendőrség az, amely ennyire ha­ragszik a futballra. A Fecskék Zürichben. A holland félhivatalos válogatott, a Fecskék csapata pünkösdkor a Grashoppers vendége lesz. Négyes díjmérkőzést rendeznek, melyen még az FC Zürich és minden valószínűség szerint az FC Milán csapatai vesznek részt. TORNA Sportbemutatót rendez ma délután fél 6 órakor a budapesti királyi magyar Pázmány Péter-tudoményegyetemi test­nevelés, a Nemzeti Torna Egylet Szent­király­ utcai tornácát mókában. A műsor a következő: Felvonulás, hiszekegy, fér­fihallgatók szabadgyakorlatai, nőhallga­tók szabadgyakorlatai, csapattorna, nő­hallgatók talajgyakorlatai, lóugrások, nőhallgatók ugrószekrény gyakorlatai, medicinlabda gyakorlatok, ritmikus gya­korlatok, férfihallgatók talajgyakorla­tai, himnusz, elvonulás, Hölgy-dísztor­na. . A BBTE tornaszak­osztálya vasárnap délután 5 órakor az Attila­ utca 2. sz. alatti tornacsarnoká­ban női dísztornát rendez. E verseny keretében kerül eldöntésre a Toldi-ván­­dordíj, amelyre a MOVE UTE, BTC, BBTE, Postás SE és a Ferencvárosi Vas­utasok SE női­­tornacsapatai neveztek. Ugyanezen a versenyen küzdenek a leg­jobb magyar tornászhölgyek a Demény­­díjért, amelyet egyéni összetett verseny­re írt ki a rendező egyesület. VÍVÁS Bartl a KANSz tőrbajnoka. Szer­dán délután bonyolították le a Detek­tív AC vívótermében a KANSz idei egyéni tőrvívóbajnokságának döntő mérkőzéseit, amelyek alapján bajnok lett Bartl (Postás SE) 4 győzelem­mel, 2. Jele (Postatakarék) 4 győze­lemmel, 3. Menczer (Postatakarék) 3 győzelem, 4. Csobály dr. (DAC) 2 győzelem, 5. Kaszala (Postatakarék) 1 győzelem, 6. Szmolár dr. (PTSC) 0 győzelem. 7 Pünkösdkor 150 kilométert akar „szaladni" Lovas aki elmondja, hogyan futott Budapestről Székes­­fehérvárra 6 óra 10 perc alatt A veterán atléta. Mindenki tudja, ki a veterán atléta, ki az a szikár, napbarnított férfi, aki starthoz áll még most is a hosszútávú versenye­ken és ha nem is arat győzelmeket, de respektábilis eredményeket ér el, 48 esztendős kora ellenére. Lovas Antalról van tehát szó, aki vasárnap gondolt merészet és nagyot, felült az apostolok lovára és csak úgy könnye­dén, minden feltűnés és reklám nél­kül — elnyargalt Székesfehérvárra. Budapest—Székesfehérvár: 67 ki­lométer! De mi ez Lovas Antalnak, az Amerikát sokszor megjárt ma­gyar atlétának. Reggel 6 órakor még Budapesten sétál , 12 óra 10 perc­kor már Székesfehérváron költi el kombinált vegetáriánus—bicsérdista ebédjét. Mert tudni kell, hogy Lovas 20 esztendő óta él a növényi koszton. Húsz év óta nem látott húsételt és hogy a kondíciója ma is ilyen jó, azt ennek tulajdonítja. — Tavaly akartam már ilyen futótúrát rendezni — beszéli el fu­tásának történetét Lovas —, de senki nem vette komolyan szándé­komat. Valahogy „futóbolondnak” néztek és így nem is tudtam meg­kapni tervemhez a támogatást. (Lovas itt nem anyagi támogatás­ra gondol, hanem arra, hogy az ilyen dologhoz indítók, ellenőrök, kísérők stb. kellenek.) — Most azután két tanítványom, a Niezner-fivérek, akik autószere­lők és oldalkocsis motorkerékpárral rendelkeznek, amikor elmondtam nekik tervemet, a legnagyobb kész­séggel vállalkoztak, hogy elkísér­nek az útra. Ez pénteken történt és vasárnap már indultunk is. Nem tettem semmi előkészületet, nem vettem semmi előtréninget, amit én különben sem tartok fontosnak. Az eredményhez ugyanis nem a tréning szükséges, hanem a jó testi kondíció, ez pedig nálam megvan. — Amint említettem már — folytatta Lovas elbeszélését —­, va­sárnap reggel 6 órakor startoltam. Néhányan megígérték, hogy ott lesznek az indulásnál, de bizony nem volt ott senki. De ezzel én nem törődöm, mert nálam ez nem fontos. Én magamnak szaladok. Nos hát elindultam a Niezner­­fiúkkal és az első óra alatti rossz úton 3 kilométert tettem meg. To­vábbi­­beosztásom ez volt: 1 km futás után 500 méter gyaloglás, az utolsó két óra alatt pedig 800 mé­ter futás után 200 méter gyaloglás következett. Ez az úgynevezett „Go as you please” rendszer, ami azt jelenti: menj, ahogyan jólesik.­­ Az első táplálékot, hársfateát citrommal és mézzel, ami jó üdítő és tápláló, 10 órakor vettem ma­gamhoz és azután minden 2 km ab­szolválása után egy-egy kortyot it­tam még belőle. Harmincöt km után cipőt cseréltem és 12 óra 10 perckor megérkeztem Székesfehér­várra. öt km-nyire a város előtt elém jött Fülöp József, a MÁSz északnyugati kerületének alelnöke több testnevelési tanárral és az ARAK képviselőivel. Mindenkit meglepett, hogy minden kimerült­ség és fáradtság nélkül, jó kondi­déban érkeztem meg. Székesfehér­váron egy vendéglőben volt a cél, ahol előbb megmosakodtam, utána megebédeltem: két tojást, leveles salátát, egy darab kenyeret­­ ettem és megittam két nagy pohár limo­nádét. — Székesfehérváron felkértek, hogy júniusban, amikor az ifi ke­rületi bajnokságokat rendezik, is­mét menjek le. Én megígértem. Ha a körülmények megengedik, le is futok — fejezte be futásának elbe­szélését a veterán atléta. Lovas Antal azután két órakor beült kísérőinek oldalkocsijába és hat órakor már ismét Budapesten volt. Most azt tervezi, hogy pünkösd első napján T­itatóvárosra ,.szalad, ez 71 km-re, van Budapesttől, más­nap pedig onnan, Győrbe, fut tovább (80 km). A két nap alatt 150 km-t futna. Ez volna az előtréningje a tervezett bécsi futásának, Bécsbe ugyanis szintén el akar „szaladni”. S ahogyan Lovast ismerjük, bizo­nyosra vesszük, hogy tervét meg is valósítja. Mert mi az a 287 km-es bécsi út neki. Három nap alatt akar Budapestről Bécsbe futni csak úgy passzióból. Mert Lovasnak 48 éves korában is a sport az egyedüli pasz­­sziója... Letárgyalták az atlétikai ver­senyszabályokat. A MASz tanácsa szerdán délután ülést tartott, me­lyen végre letárgyalták a verseny­­szabályokat. A szövetség most ki­nyomatja új szabálykönyvét, mely így rövidesen forgalomba kerül. Az ülés napirendjén szerepelt még egy javaslat a bánatpénzek felemelésére vonatkozóan, a ta­nács azonban nem változtatta meg a most érvényben levő díja­kat. Mint utolsó tárgya az ülés­nek, a vidéki atlétika fellendíté­sére vonatkozó memorandum sze­repelt még a­ napirenden, erre azonban az idő előrehaladottsága miatt már nem került sor. A Szeged—Pécs városközi atlétikai mérkőzést nagy érdeklődés előzi meg. Ma kapták a hírt a pécsiek, hogy a kormányzó elfogadta a ver­seny fővédnökségét és képviseleté­ben Karafiáth kutusztminiszter fog megjelenni. Gömbös Gyula honvé­delmi miniszter is megígérte, hogy megtekinti a versenyt. A verseny részletes programja a következő (elől állók a szegediek): 100 méter: Boros, Parasin — Rekettyés­, Lu­kács. 400 méter: Lázár, Török — Lukács, Balogh. 800 méter: Lázár, Dudás — Horváth, Makoviczai. 1500 méter: Tézsla, Dudás — Horváth, Cseplár.. — Súly­dobás: Dávid, Harsányi — Bácsal­mássi III., Rózsa. Diszkoszvetés: Illyés dr., Dávid — Bácsalmási, Rózsa. Gerely­vetés: Balogh, Szabó — Mátray, Bódossy. ÚSZÁS Nevelő- és propagandaszempontból igen jelentős és jótékony hatása lesz annak az intézkedésnek, hogy a kö­zépiskolai tanuló ifjúság ingyen néz­heti meg az áldozócsütörtöki KISOK vízipólóbajnoki döntőt és a kísérő úszószámokat a Császáruszodában. A KISOK miniszteri biztosa, Liber Béla dr. személyesen interveniált a középiskolák igazgatóinál, hogy erre a fontos diáksporteseményre hívják fel a tanulók figyelmét. Miután a küzdelmekben érdekelt iskolák nö­vendékei úgyis teljes számmal felvo­nulnak, de kívülük elhelyezkednek a Császáruszoda nézőterén az egyelőre „érdektelen” intézetek tanulóinak szá­­zai is, előreláthatólag nem lesz hiány az érdeklődésben. A versenyen lebonyolításra kerülő Kéler és Far­­ber vándordíjas tömegstaféta verse­nyek befejező futamainak is az a célja, hogy tovább fejlesszék a kö­zépiskolai úszósportot és éppen ezért nagyon örvendetes, hogy a Farber­­vándordíjba belekapcsolták a mű­ugrást is. Az 509 méteres világrekord törté­nete. A FINA 1906 óta tartja nyil­ván az 500 méteres világrekordot. — Scheff Ottó, az osztrákok legnagyobb úszója tartotta 7 perc 06.2 mp-es idővel négy hónapig, majd Daniels, az akkori idők legjobb amerikai sztárja 7 perc 03.4 mp-et úszott. Csak harmadfél év után, 1910 október 7-én dőlt meg ez a rekord. Beaurepaire, a nagy ausztráliai úszó 7 perc 02.2 mp-et úszott. Két év múlva az angol Hatfield 6 perc 56.8 mp-et ért el. Ez a rekord majdnem 8 évig maradt meg. 1920 február 26-án Norman Ross amerikai, az antwerpeni csonka olimpia hőse 6 perc 55.8 mp-et úszott. Egy év múlva Langer (USA) 6 perc 55.4 mp-et, majd egy hónap­pal később ismét Normann Ross 6 p 44.4 mp-et úszott. Utána Anne Borg (6 perc 32.9 mp), majd Weissmüller (6 perc 24.4), majd ismét Arne Borg 6 perc 19.7 mp és 1925 szeptember 11-én 6 perc 08.4 mp és most majd­nem hét év múlva Taris 6 perc 01.2 mp-re javította a világrekordot Kitűnő formában vannak az USA hölgyúszói. Az Északefrikai Egye­sült Államok fedettpálya úszóbaj­nokságai során már csütörtökön, az első napon a hölgyversenyzők ki­tűnő eredményeket értek el. Elea­­nore Heim világrekorder hölgyúszó a 300 yardos úszásban 4 p 27.2 mp­­-es időt úszott ki, Helene Madison pedig a 100 yardos gyorsúszásban 1 p 02.4 mp-es idővel győzött

Next