Sporthirlap, 1932. augusztus (23. évfolyam, 62-69. szám)

1932-08-11 / 64. szám, Olimpiai kiadás

­ Tizenegy magyar részt­vevő­e lesz a Tátra­­kerékpárbajnokságnak A Kassai AC rendezésében tud­valévően vasárnap és hétfőn dől el a kétnapos Tátrabajnokság. A ren­dező egyesület a versenyre a Sport­­hírlap­­útján meghívta Vitézt,­az ötnapos győztesét és a többi kitűnő magyar versenyzőt. Vitéz azonban — miután a szövetség kizárta ke­beléből — nem indulhat, részt vesz azonban a versenyen Budapestről hét, Miskolcról négy, összesen te­hát 11 magyar versenyző. Buda­pestről Orczim( Törekvés), aki ez­­időszerint a legjobb magyar or­szágúti versenyzőnek tekinthető. Simon (BSzKRT), az ötnapos egyik etapjának a hőse, Ács (Pos­tás), Rusovszky (KAC), Stan­­csics (Törekvés), továbbá Oláh Károly (Törekvés), a tavalyi Tát­rabajnokság védője és testvér­­öccse indulnak. Ezenkívül Mis­kolcról négy versenyző vesz részt a KAC versenyén. A rendező egyesület a bajnok­ságra meghívta az MKSz elnökét, szövetségi kapitányát és főtitkárát. Kirchknopf Ferenc dr. feltétlenül elmegy, Neumann Andor szövetségi kapitány részvétele még bizony­talan. Ha­ elfoglaltsága engedi, ő is ott lesz. Boldog Nándor főtitkár azonban semmiesetre sem mehet Kassára, mert hivatali elfoglaltsá­gán kívül súlyos betegsége is aka­dályozza ebben. A Tátra-bajnok­­ság érdekességét mindenesetre emeli a magyar versenyzők töme­ges részvétele. 8 Martinon legyőzte Jaagót Szerdán este találkozott a két ri­vális. A küzdelem 50 percig tartott, ekkor Martinoff dupla nelsonnal kétvállra fektette Jaagót. Előzőleg Czája János bemutatómérkőzés kere­tében három perc alatt legyőzte S Weisz Bélát. A Martinoff—Jaagó I mérkőzés előtt megjelent a szőnye­gen Holubán Ferenc, az Amerikát járt magyar világbajnok és kihívta a mérkőzés győztesét. Martinoff utólag elfogadta a kihívást és előrelátha­tóan a jövő hét folyamán a mérkőzés létre is jön. BOXOLÁS Kocsis és Gelb állítólag soha többé nem versenyez magyar szí­nekben. Nagyszerű dolguk van, mind a kettő a Gene Tunney volt menezserének a keze alatt dolgo­zik, kitűnően keres és rövidesen amerikai állampolgárrá lesz. Nősülés előtt állanak... A két boxoló érzésben persze változat­lanul magyar. Mérkőztek az olimpiai alap javára is. Általá­ban nagyon népszerűek és a szakértők is elsőrangúan véle­kednek róluk. Most a kitűnő me­­nezser munkája nyomán nagy­szerű formában vannak és egyre­­másra jelenik meg róluk a jó kritika, mely szerint ilyen szédü­letes technikájú ökölvívókat, mint amilyenek ők, még soha nem lát­tak. A testi erővel azonban baj van. A legfőbb sikert, a legmaga­sabb csúcs elérését az gátolja, hogy ellenfeleiket nem bírják ki­ütni. Pedig az amerikai nép ezt követeli. Tessék az ellenfelet ki­ütni! A B. Vasutasok nemzetközi ököl­vívóversenyének programja. A ki-­s tűnő gárdával rendelkező agilis I egyesület a bécsi Wieden SC három I válogatott ökölvívóját hívta meg szombati versenyére. A bécsieknek a­­ magyar válogatott csapat három tagja lesz az ellenfele: Jaro ellen Szabó, Weil ellen Frigyes, Priem ellen Csiszár I. áll a ringbe. A nem­zetközi párok mérkőzésein kívül a következő kitűnő kísérőműsor teszi­­ élvezetessé a holtszezon érdekesnek­­ ígérkező versenyét: Sallai (B. Vas­utas)—Vince (BTK), Bene (B. Vas­utas)—Tatay (BTK), Bagdi (B. Vasutas)—Papp (BTK), Beszterics (B. Vasutas)—Csiszár II. (BTK), I Bárány (B.Vasutas)—Bakos (BTK), Énekes II. (B. Vasutas)—Szabó (HAC). A mérkőzés szombaton este fél 10 órakor­ kezdődik a városligeti Néparénában. SPORTHÍRLAP CSÜTÖRTÖK, 1932 AUGUSZTUS 11. A profi világbajnokságokra Istenest és Szekerest, az amatőr világbajnokságokra Orczánt, Mártit, Győrgyt, Szűtsöt és Pelvássyt nevezte be a kerékpáros szövetség A kerékpáros szövetség szerdán küldte el a nevezéseket a Rómában augusztus 27. és szeptember 3. kö­zött lebonyolítandó kerékpáros vi­lágbajnokságokra. A professzionista országúti bajnokságra Istenes I-et, a 100 km-es motorvezetéses világbajnokságra Szekerest, az amatőr országúti ver­senyre Orczánt (Törekvés) és Mádit (UTE), végül az amatőr flyer számokra Győr­­ffyt (FTC), Szütsöt (MTK), Pelvássyt (MTK) és Orczánt (Törekvés) nevezte. Orczánnak a flyer-számokra való nevezésének az a magyarázata, hogy a szövetség számít arra az esetre, hogy flyerjeink esetleg nem tudják összehozni a részvétel költ­ségeit és így legalább egy magyar induljon el ezekben a számokban. A nevezések tehát már elmen­tek, ami azonban nem jelenti egy­úttal azt, hogy a benevezettek mind el is mennek. Ez ugyanis at­tól függ, hogy lesz-e elég pénz. Or­czánnak minden bizonnyal meg lesz a szükséges pénze, mert egyesü­lete segíti. Mádi startja kizáróan az UTE-tól függ. Ha Újpesten összehozzák a szükséges összeget — amire megvan a kilátás — ak­kor ő is Rómában lesz. Szekeres szorgalmasan gyűjti a pénzt veze­tőjével, Gothieuval együtt. Hogy azután a flyerek, továbbá Istenes elő tudják-e teremteni az anyagia­kat, az bizony még kérdéses. Schäfer megérkezett és szer­űén már trenírozott Schafer Wolke Szekeres istenes Megy a péntek esti bukó­sisakos verseny mezőnye A BSE ugyancsak kitesz ma­gáért. Wissbröcker és Wolke után most Schafert szerepelteti a Mille­nárison, de itt tartotta Wolkét is újabb indulásra. Pénteken tehát a német extraklasszisnak nem is egy, hanem egyszerre két kiváló repre­zentánsa startol Budapesten. Bámulatos, hogy Wolke milyen energiával készül a holnapi ver­senyre. Mintha ettől függne to­vábbi kar­rierje. Napról-napra kint van a Millenárison és rója a körö­ket Bartos nyomában. Szerdán délelőtt megérkezett Schäfer is és természetesen délután már szintén részt vett a tréningen. Élénk, moz­galmas napja volt tehát a Millená­risnak, hiszen a két kitűnő németen­­ kívül ott volt Szekeres, Istenes és Nagy i­s s felváltva szálltak nye­regbe. Érdekes mozzanata volt a tré­ningnek Istenes és Nagy körözése. Nagy változatlanul megmaradt nagy ígéretnek. Bámulatos egyenle­tesen és szívósan futott 30 kört Valamennyi pontosan 19 mp-es volt. Ekkor üldözőibe vette Istenes és két körön át nagyszerű küzdelem fejlődött ki közöttük, ami végre Is­tenes leszakadásával ért véget. A tréningküzdelem tehát a Nagy győzelmével végződött. Odahaza a hosszú Wolkét Góliát­nak, a kistermetű Schafert Dávid­nak nevezik, küzdelmük tehát Gó­liát—Dávid-küzdelem, mely ezútta nálunk zajlik le. Mindenesetre ér­dekes lesz a hatalmas termetű Wol­­kének a kisalakú Schäferrel szem­ben való harca idegen földön. Eze s­úttal a motorvezetéses derbi kerül eldöntésre és erre akarva sem lehetett volna előkelőbb társa­ságot összetoborozni. . Mert egy Wolke, Schäfer, Szekeres,­ Istenes, Nagy mezőnynél jobbat és vonzób­bat alig lehet elképzelni. A közön­ség minden bizonnyal méltányolni is fogja a rendező egyesület áldo­zatkészségét annál inkább, mert ez a verseny alighanem az utolsóelőtti bukósisakos ver­seny lesz ebben az évben és így ki kell használni az alkal­mat. Ezután még a jövő héten ren­dez csak versenyt a BSE és ha csak valami közbe nem jön, akkor azzal be is zárja a Millenáris ka­puit erre az évre. A holnapi derbi két félórás fu­tamból áll. Úgy a két németnek, mint Szekeresnek és Istenesnek is éppen ez a táv felel meg a legjob­ban. Mindenesetre ritka, élvezetes verseny lesz tehát a holnapi, mely­hez fogható nem mindenkor és mindenhol akad. Az első futamra negyed 10 órakor, a másodikra ne­gyed 11 órakor kerül sor. Előzően és közben flyerszámokkal töltik ki a programot. Schafert Bartos, Wolker Petrovits, Szekerest Go­­thieu,­ Istenest Gazsa, Nagyot Ma­­zák vezeti. Beteg az MKSz főtitkára. Mint sajnálattal értesülünk, Boldog Nán­dor, az MKSz főtitkára középfültő­­gyulladásban súlyosan megbetege­dett. Boldogot kórházba szállítják, ahol előreláthatóan operációt végez­nek rajta. Sportérmek, Diabellek és szobrok, serlegek, zománc­­jelvények legolcsóbbanMorzsányinál Budapest. IV. ker., fskki­i H 5. Nagy mezőnyök, mérsékelt eredmények a MUSz harmadik „után­­pótlási" versenyén A Magyar Úszó Szövetség szer­dán délután tartotta harmadik „utánpótlási” versenyét az NSC lágymányosi uszodájában. A né­pes mezőnyöktől jellemzett ver­seny eredményeinek elbírálásánál tekintetbe kell venni a hűs és ne­héz vizet. A verseny részletes eredménye a következő: 50 m gyermek hátúszás: 1. Somo­gyi Miklós FTC 38 mp, 2. Bachmann Géza MTK, 3. Vadas Béla MTK. — 100 m fiú gyorsúszás: 1. Libertiny I Béla UTE 1 p 11 mp, 2. Török Gábor BSE, 3. Neumann Imre MTE. — 200 m ifj. mellúszás: 1. Gyulay Pál MAC 3 p 12.2 mp, 2. Novák István III. ker. TVE, 3. Bódis Ferenc BSE. — 100 m gyorsúszás: 1. Jaics László UTE 1 p 07.4 mp, 2. Mihó Mladen FTC, 3. Házy Ferenc FTC. — 100 m I. o. hölgy hátúszás: 1. Veréb Ilona UTE 1 p 38.4 mp, 2. Tóth Magda MUE, 3. Tóth Maca MUE és Bán Mária holtversenyben. — 50 m leány gyorsúszás: 1. Füredy Aranka MUE 42.4 mp, 2. Hideg Kató III. ker. TVE, 3. Szűcs Vera. — 100 m ifj. hölgy hátúszás: 1. Victor Olga NSC 1 p 46.2 mp, 2. Füredy Ilona MUE, 3. Schu­bert Regina UTE. 200 m ifj. gyorsúszás hármas csa­patverseny: 1. UTE (Gyórti, Goszto­­nyi, Nagyiványi) 7.5 pont, 2. MAC (Dienes, Gyulay, Tolnay) 13.5 pont, 3. FTC. — Egyénileg: 1. Győti UTE 2 p 38.2 mp, 2. Gosztonyi UTE, 3. Dienes MAC. — 3x50 m gyermek mellúszó staféta: 1. UTE a) 2 p 13.4 mp, 2. MTK, 3. UTE b). — 50, 100, 150, 100, 50 m gyorsúszó staféta: 1. UTE 5 p 14.2 mp, 2. FTC. — 3x100 m fiú vegyes staféta: 1. BSE a) 4 p 33.6 mp, 2. BSE b), 3. UTE. — 3x100 m 1. o. hölgy gyorsúszó sta­féta: 1. MUE a) 4 p 06.8 mp, 2. MUE b). — 3x50 m ifj. gyorsúszó staféta: 1. MAC 1 p 32 mp, 2. MUE, 3. UTE. — 50 m békaverseny 10 éven aluliaknak: 1. Vadas István MTK 42.6 mp, 2. Hendl György, 3. Zetti Vilmos. — A hölgyműugrás el­maradt és hétfőn bonyolítják le a fedett uszodában, a hölgytréning ke­retében. A Kassai AC agilis úszószakosz­tálya az idén is megrendezi szokásos nagyszabású versenyét, mely mindig a szezon kimagasló sporteseménye szokott lenni. Már eddig is a legelő­kelőbb magyar klubok küldték el képviselőiket, most pedig maga a MUSz küldi el reprezentánsait. Bár a MUSz B­ válogatottnak nevezi a Kassára küldendő csapatát, ebben olyanokat is találunk, akik sok euró­pai ország válogatottjait legyőzték. Nem beszélve a vízipólócsapatról, az úszók között szerepel Boros, Hild, Nagy Károly, Bitskey, Hódy stb. A KAC a magyar úszók ellen a legjobb csehszlovák úszókat igyek­szik megnyerni. Biztos induló a hát­úszó Heiling, de tárgyalásban áll a klub Steiner dr.-ral is, aki Parisban megnyerte az idei Grand Prix-t és valószínű résztvevők Czegka és Ge­­treuer is. Érdekessége lesz a kassai versenynek az is, hogy este tartják, villanyvilágítás mellett, a katonai uszodában. A verseny pénteken, augusztus 12-én este fél 9 órakor lesz. A kassai úszóversenyen részt­vevő teljes úszógárda vasárnap Russbachon, hétfőn pedig Liptó­­szentiványban szerepel, ahol Szent- Ivány József nemzetgyűlési képviselő fogadja a versenyzőket. Az MTK úszói Szovátán is mindent learattak Az MTK Romániában túrázó úszó- és vízipólócsapata kedden Szovátán vendégszerepelt a Medve­te uszodájában, ahova Marosvásár­helyről is sokan kísérték el őket. A verseny nagyszámú előkelő közön­ség előtt folyt le és a helyi meg­állapítások szerint hatalmas pro­­pagandaértéket jelentett. A rész­letes eredmények — mint tudósí­tónk telefonálja — a következők: 50 m gyorsúszás: 1. Brandy 30 mp, 2. Dózsa (KAC). 100 m mellúszás: 1. Hazai 1 p 27 mp, 2. Kovács (Universitatea). 50 m hátúszás: 1. Hódy 38 mp, 2. Schild (Marosvásárhelyi SE). 100 m gyorsúszás: 1. Brandy 1 p 07.4 mp, 2. Fiedler (Universtitatea).­ 400 m gyorsúszás a Medve-tó baj­nokságáért: 1. Rajki 5 p 55 mp, 2. Fiedler (Universitatea). 3x50 m vegyes staféta: 1. MTK a) (Hazai, Hódy, Szabó) 1 p 44 mp, 2. MTK b), 3. Kolozsvári kombinált. 4x50 m gyorsúszás: 1. MTK (Hódy, Hazai, Boros, Brandy) 2 p 04 mp, 2. Marosvásárhelyi SE. Az úszószámok után egy félidős vízipólómérkőzést játszott az MTK a Marosvásárhelyi SE ellen és a kék­fehérek 9:0 arányban győztek. Ez­után bemutató vízipólómérkőzés kö­vetkezett, mindkét csapatban 5—5 MTK és 2—2 marosvásárhelyi játé­kos szerepelt. Utolsó számként Nagy Károly műugrást mutatott be, amit a közönség nagy tetszéssel fogadott. Az úszószámok eredményeinek elbírá­lásánál tekintetbe kell venni, hogy egyenes pályán úsztak, fordulások nélkül és a versenyzők a vízből star­toltak. Ma indulnak a magyar hölgyatléták Brassóba az első magyar—román női atlétikai versenyre Vasárnap rendezik Brassóban az első magyar—román női atlétikai viadalt, amelyre a válogatott hölgy­atléták ma délután 5 órakor indul­nak a Keleti-pályaudvarról Stefániai Vilmos vezetésével. A versenyen a következők képviselik a magyar szí- I neket : 100 méteren: Widder Györgyi, Deák Aranka. 80 m-es gáton: Kael Anna, Sze­­pes Kató. Magasugrásban: Kael Anna, Vér­tesi Katalin. Távolugrásban: Genersich Gab­riella, Deák Aranka. Súly- és diszkoszban: Nadányi Ág­nes, Szöllősi Ilona. Gerelyvetésben: Nadányi Ágnes, Szepes Kató. A 4x100 méteres stafétában a­­ két százas futó, Widder Györgyi és­­ Deák Aranka, valamint a két tarta­lék: Hrubi Ilona és Molnár Júlia vesz részt.. A hölgyatléták a versenyt követő napon indulnak vissza Budapestre. A MAC 71 ponttal nyerte a Szent Imre vándordíját. A MAC Szent Imre vándordíjas versenyét vasárnap a rossz idő miatt nem tudták befejezni és szerdán bo­nyolították le az elmaradt számo­kat. Az eredmények a követke­zők: magasugrás: 1. Kerkovits (BBTE) 181 cm, 2. Rovó (MTK) 178 cm, 3. Góbi (REAC) 178 cm, 4. Jász (MAC) 173 cm; diszkosz­­dobás: 1. Aczél (BBTE) 40.40 m, 2. Paksi (MAC) 39.75 m, 3. Herr (Spac) 38 m, 4. Dekker (BIK) 38 m; hármasugrás: 1. Zsuffka (MAC) 14.34, 2. Somló (FTC) 14.18, 3. Dushnoki (MAC) 13.95, 4. Havas (FTC) 12.92.­­ Eszerint a pontverseny végered­ménye: 1. MAC 71 pont, 2. UTE 28 pont, 3. BBTE 20 pont, 4. MTK 15 pont. A „Hősök Emlékversenye”. Vasár­nap és hétfőn a Margitszigeten ren­dezi a MAC vándordíjas atlétikai versenyét a Hősök emlékére. A verseny keretében kerül eldöntésre a Mudin István emlékére rendezendő pentatlon. Vasárnap a 200 méteres gátfutás tarthat számot a legna­gyobb érdeklődésre, mert itt újból találkozik Kovács és Nagy. Szabó az 1500 m-es síkfutásban rekordjavítás­ra készül. De nem kevésbé érdekte­len a diszkoszvetés, miután Egrin kívül indul — éspedig első ízben a BBTE színeiben — Marvalits. A hét­fői program kiemelkedő száma a ti-­i­zenötször 400 m-es staféta, mely minden esztendőben nagy érdeklő­dést kelt. Tatabányai SC—Szolnoki MÁV 6:2 (3:1). Speisegger bíráskodása mellett Tatabányán játszották le pénteken ezt a másodosztályú baj­noki vízipólómérkőzést. Ennek nyo­mán így alakult ki a második­­ osztályú bajnokság elődöntőjének két mérkőzése, melyek mindegyikét augusztus 14-én tartják meg: TSC— Pécsi AC (Tatabányán) és MUE— Orosházi UE (Budapesten, a MUE- pályán). I ASZTALI­TENISZ Badenben lesz az 1933. évi asz­tali­tenisz világbajnokság. Ez a­­ hír meglepő, mert eddig úgy volt,­­ hogy az osztrák szövetség, amely a rendezés jogát elnyerte, Bécs­­ben rendezi a világversenyt. A badeni világbajnoki küzdelmek, hír szerint, január 31-én kezdődő­­­nek és február 5-ig tartanak.

Next