Sporthirlap, 1932. augusztus (23. évfolyam, 62-69. szám)

1932-08-13 / 65. szám, Olimpiai kiadás

­SZOMBAT, 1932 AUGUSZTUS 13. SPORT HÍRLAP Már 25 egyesülete van a 11. ligának a papíron, de biztos résztvevője egye­lőre csak tíz Budafok és egy elsőosztályú ama­tőregyesület is indít csapatot A II. liga dolgában senki­ sem lát tisztán, pedig az egész profi­sport jövőjének a kérdése ezen a fronton dől el. A PLASz vezér­kara feszült figyelemmel kíséri a II. liga névsorának a kialakulását, mert már általános az a vélekedés, hogy a profisport igazi utánpótlá­sát csak az izmos kis profi­egyesületek népes tábora tudja biztosítani. Éppen ezért állandó érdeklődés kí­sérte az új profiegyesületek alaku­lásának mozgalmát, amely főként annak volt a következménye, hogy a PLASz a nyár kezdetén soroza­tos könnyítéseket tett az alakulás anyagi terheire nézve. A könnyíté­sek következtében szinte minden nap megjelent a profiszövetség­­ben egy küldöttség, amely ilyen, vagy olyan új profiegyesület meg­alakulását jelentette be. Ezek a bejelentések jobbára csak a klub­alakítás megindulását jelentették, de azért mindenütt valóban folyt is a szervezkedés. És mégis, ezek az új egyesületek mindezideig az előkészítő munkát még nem fejez­ték be és a profiszövetségben teljes a bizonytalanság, hogy voltaképpen melyik új alaku­lásra lehet számítani. Megállapították a nevezési zár­latot augusztus 15-ére s a sorso­lást óvatosságból nem a rendes keddi napra, hanem kivételesen szerdára, 17-ére tűzték ki, ne­hogy a hétfői ünnep miatt esetleg az utolsó napon elkészülő és pos­tai úton nevező egyesület valaho­gyan lemaradjon. Szerdára azon­ban már teljesen végleges lesz a kép, ami a II. ligáról készül. Ma ugyanis az a helyzet, hogy a soro­zatos alakulási mozgalmak folytán már kereken 25 egyesület nevét tartják számon, amelyek mind a II. ligában akar­nának résztvenni. Ennyi csapat természetesen egyazon bajnokság keretében nem indulhat és a PLASz-ban el is vannak szánva arra, hogy két ligába sorozzák a 11. liga csapatait, vagy pedig egyes, gyengén megalapozott és ezért nemkívánatos alakulások nevezé­sét visszautasítják. Hogy ezt a ki­választást milyen szempontok sze­rint fogják végezni, arra nézve információnk nincs, csak mint irányadó elvet említették munka­társunknak, hogy elsősorban azt fogják vizsgálni, van-e az új profiegyesületnek megfelelő otthona, vagyis sporttelepe. Többször adtunk már hírt az új alakulásokról és pénteken ismét három titkolt mozgalomról kap­tunk értesítést. Eszerint néhány sportember nagyon komoly formá­ban foglalkozik azzal a­ tervvel, hogy a KAOE proficsapatát meg-­ szervezze, amely esetben egy régi és nagy­­múltú egyesület felvonulásáról len­ne szó. Egészen megbízható érte­sülést kaptunk arról is, hogy Cse­pel nyomában most még egy másik előváros, Budafok is a profisport táborába készül, amennyiben a BIK alakít proficsapatot. Híradásunk szerint ez a szép pá­lyával és jelentékeny közönséggel rendelkező egyesület olyan komo­lyan elhatározta már a szervezke­dést, hogy ma, szombaton nemcsak tájékozódni jelenik meg a PLASz­­ban, hanem már a­ nevezését is magával hozza. Ugyancsak pénteken értesültünk arról is, hogy a BLASz egyik előkelő első­osztályú egyesülete is teljes diszkréció mellett már hetek óta tájékozódik a megalaku­lás feltételei felől és lassan kint annyira jutott, hogy a nevezése az utolsó nevezési napon valószínűvé vált. Ezek után vegyük számba a II. liga névsorát. A széleskörű szer­­vezkedés ugyanis egyre új és új híreket hoz, a valóságban azonban az a helyzet, hogy rendes és elfo­gadott formában voltaképpen még ma sincs a II. ligának tíznél több egyesülete. A tavalyiak közül ugyanis biz­tos indulónak számít a Vasas, Bak, Etc, Vác, Teréz­város és a Taxi. Ehhez számítandó az újak közül­­kettő, nevezetesen a Drasche és a Phöbus, amelyek már ténylegesen beléptek a PLASz-ba és felvételüket már kedvezően el is intézték. Ehhez a nyolc egyesülethez csatlakozik a tavalyiak közül a Maglód és a Rákospalota, amelyeknek az indulása kissé za­varos még, azonban a jelek szerint mégis az indulók közé számítan­dók. Pénteken tehát jog szerint csak tíz egyesületet­ számol a II.­­ liga Ehhez azonban csatlakozik még 15 név, amelyeknek a gazdái nagy gyorsa­­­­sággal most végzik az utolsó elő­készületeket, hogy a szerdai sorso­lásig végleg el is készüljenek. Ide tartoznak mindenekelőtt a vidékiek. Szombathely és Monor felvétele dolgában már megvolt az első döntés, amennyiben a PLASz a felvétel ellen­­ foglalt állást és valószínűleg a kérdésben határoza­tot mondó MLSz is így fog dön­teni. Van ennek a csoportnak egy harmadik tagja, a pécsi új profi­csapat, amelynek a kísérletéről szintén hallottunk pénteken. Érde­kes, hogy Szombathely és Pécs újabb kísérleteket tesz, hogy proficsapatát ismét elindít­hassa. Szombathely például egy előkelő sportember közvetítését kérte és ezen az úton juttatott el bizonyos ígéreteket a II. liga veze­tőihez. Az ígéretek között például olyanok is szerepeltek, hogy a szombathelyi klub többek között­­ kötelezettséget vállal az összes kisegyesület pályaválasztásának a megvásá­rlására, ha felveszik a II. ligába. Éppígy Pécsről is mozga­lom indult ki, hogy a megszűnő Pécs-Baranya játékosanyagát ne hagyják széthullani, hanem ala­kuljon meg a PFC, am­­ely a Pécs- Baranya volt fővárosi képviselője útján állítólag már meg is tette a tapogatózó lépéseket az újra való felvétel érdekében. Amint azon­ban mi megbízható helyről értesü­lünk, a PLASz-ban ma már min­denki ellene van annak, hogy meg­szűnő profiegyesület más köntös­ben újra megjelenhessék a bajnok­ságban és a múlt összes kötelezett­ségeit a levegőben hagyja. A há­rom vidéki egyesület tehát nem számíthat felvételre. Van azonban egy sereg pesti és pestkörnyéki egyesület, amelyek­nek ügye szintén a levegőben lóg. Itt van elsősorban a BEAC és valószínűleg így áll majd az az előkelő fővárosi amatőregyesü­­let is, amely a PLASz-hoz­ akar átevezni. Mellettük kifejezetten pesti egyesület még a KAOE, a Zugló, a Sh­ell, a Droguisták és a Pénzügyi TBSC. Ki fog ezek közül ténylegesen in­dulni? Még ma, a sorsolás előtti negyedik napon sem tudni. A PTESC kivételével a másik három még pénteken is olyan értesítést küldött, mely szerint a nevezést szombaton, vagy legkésőbben hét­főn az előírt formák között be fogja nyújtani. A pestkörnyékiek közül a Csepel és a Budafok jelentkezése látszik a legjobban megalapozottnak. Mind a kettőről az az információ, hogy a szombati nap folyamán küldi el a nevezését. Pestszentlőrinc (SzNSE vagy K. összetartás?) és Pestújhely (PSC) felől azonban nincsen újabb hír. Főpróba a profi­nál Az I. liga egyesületei a bajnok­ság előtti utolsó héten a következő mérkőzésekkel készítik elő a csa­pataikat. A Ferencváros túrára ment. Szombaton­ Berlinben a Tennis Borussia, vasárnap Lip­csében a város válogatottja az ellenfele. A III. kerület és a Szeged FC vasárnap Szegeden F­éreymás ellen játszanak, hétfőn pedig a III. ke­rületiek Tatabányára rándulnak, hogy a TSC ellen lejátszák tavasz­ról esedékes kupamérkőzésüket. A Hungária csak vasárnap j­átszik. Ekkor Cse­pelen a Cs. MOVE vendége lesz. Az Újpest Csehszlovákiában túrázik. Vasár­nap Iglón, hétfőn Zsolnán mécs­esei. A Budai „11” szintén Csehszlovákiában játszik. Pontos programja még nem isme­retes. A Nemzeti vasárnap Pesterzsébeten az Etc elleni mérkőzéssel készül a szezon­ra. Hétfőn az Etc FC viszont át­­rándul Kőbányára és a Drasche ellen játszik. A Kispest vasárnap a Vasasokat­, látja vendé­gül, hétfőn pedig átrándul a szom­szédos Szentlőrinci AC-hez. A Bocskai Hollandiában szombaton Vlaardon­­genben, vasárnap Dordrechtben, hétfőn Veslában mérkőzik. Az Attila szombaton Varsóban a Warsza­­wianka, hétfőn Lodzban a Hakoah ellen játszik. A Soroksár vasárnap az Újpest B­ csapatát, hétfőn a Taxi Fc csapatát látja vendégül. Amint látható, az I. liga az egész vonalon alaposan kihasználja az utolsó hét lehetőségeit. A fenti mérkőzéseken kívül természetesen még egész sor kisebb barátságos mérkőzés kerül sorra. A BT bíróküldői pénteken este, a vasárnapi és hétfői mérkőzésekre a következő bírókat delegálták: Vasárnap: Soroksár—Újpest B), Soroksár, 5. Bíró: Bartók. Nemzeti—Ető FC, Erzsébet­ utca, 5. Bíró: Denhoffer. (Határbírók: Czigány—Zafír). Szentlőrinci (Miklóstelep, Ráday­­utca) pályaavató mérkőzés: SzRTC— Hálókocsi, 1. Bíró: SaHay II. SzNSE—Sz. Törekvés, 3. Bíró: Mandl. — SzFC—SzAC, 5. Bíró: Rózmann. Hétfő: Soroksár—Taxi FC, Soroksár, 5. Bíró:­­Duller. 7 Szőke Szakáll új zenés vígjátéka: „Ne járj a tilosban!“ Zene: WALTER KÜLLŐ (JENNY JUGO #> FRITZ SCHULZ) MA PREMIER! UFA KAMARA Závodi pénteken reggel a nagyváradi Glanzmannal együtt Prágába utazott Próbát játszanak az S. O. Montpellier csapatában s ha beválnak, Franciaországban telepednek le Az a bizonyos pályaudvari han­gulat: búcsúzkodás, hordárok kia­bálása, újságos, a frissítőárus.­­ Ehhez még tessék hozzágondolni, hogy már csak pár perc hiányzik az induláshoz. Szóval lótás-futás, sürgés-forgás és a többi. Persze, hogy feltűnik az a fiatalember is, aki angyali nyugalommal sétál a peronon, elmerülve a sportlapban, két kis csomagját szorongatja a hóna alatt. Nagyon ismerős az arca. Igen, nincs tévedés, ez a válogatott jobbszélső: Závodi! Amikor melléje lépünk, bekuk­kantunk az újságba, gyorsan olvas egy cikket, róla szól. — Hát megyek — mondja ne­künk. — Negyedszer voltak érteni a franciák, most már döntenem kellett. — Hova utazik? — Montpellier­be! ... De már itt is vagyunk a kocsinál. Közvetlen prágai kocsi. Csodál­kozva kérdjük: — Prágán át megy Montpel­­lierbe? — Majd elvisz . . . Látni Závodi arcán, hogy nem valami szívesen ül fel a vonatra. Talán­ szeretné kiönteni a szívét, de nem lehet, mert egy fiatalem­ber jön oda. — Beszállunk már? Závodi bemutatja. Glanzmann Endre — mondja. Érdekes. A nagyváradi jobbszélső, akiről pén­teken reggel azt írták, hogy már csütörtökön eltűnt Nagyváradról." Most szörnyű zavarban van, ami­kor Závoditól megtudja, hogy a Sporthirlap . . . — Kérem — kezdi Glanzmann — most megyek Franciaország­ba . . . — Szintén Prágán át? Azt ol­vastam ma reggel, hogy már alá is írt szerződést! Montpellierbe megy? Tétovázva felel: — Neeem . . . Még nem biztos. Most egyelőre majd Franciaor­szágba megyek elhelyezkedést ke­resni . . . (Ez megint új. Egy héttel ezelőtt még azt mondta nagyváradi tudósí­tónknak Glanzmann, hogy — bár csá­bító ajánlatokat kapott Kancsártól — mégsem megy Franciaországba, mert az ígéretekkel szemben ott áll a durva francia futball, a lerúgás veszélye. Szóval Glanzmann — cáfolt...) Hiába kérdezősködtünk náluk tovább, egyikük sem akar beszélni. Csak Glanzmann mond ennyit: — Nem is játszhatnék most, mert a kiadatásomat még nem in­tézték el. Az meg nem érdekem­, hogy örökre eltiltsanak. Elbúcsúzunk tőlük s indulunk vissza a fradisták felé. Táncosnak mondj­uk: — Ezzel a vonattal utazik Zá­vodi és Glanzmann is! Nevetve válaszol Misi. — Tudom! Együtt jöttem egy darabon a pályaudvarhoz Závodi­­va­l. Mind a ketten most Prágába mennek, ott csatlakoznak az új egyesületükhöz, az SO Montpel­­lierhez, amely ott túrázik. Azt mondta Závodi, hogy még több megbeszélni valója van, ezért nem költözik már most el Budapestről , csak két kis csomagot visz. Előre■ láthatóan hétfőn már a végső dön­téssel érkezik vissza Budapestre, talán Glanzmann is. Jobbszélső mindkettő, hát úgy fogják ezt a kérdést megoldani, hogy Glanz­mann összekötőt fog játszani Zá­vodi mellett a Montpellierben . . . (Több megbeszélni való... Végső elintézés ... Micsoda?... Mintha vá­laszt adna erre itt az írógép mellett az a prágai lap, mely beharangozót ír az SC Montpellier meccséről és le­hozza a csapatösszeállítást is. A jobb­­szárny: Závodi—Glanzmann...) * Nagyváradi tudósítónk péntek­esti telefonjelentése szerint Glanz­­mannt se a Nagyváradi AC, se a román szövetség nem adja ki s így egyévi kényszerpihenőre lesz kárhoztatva. (Ajánljuk a magyar szövetség figyelmébe! Szerk.) — Egyúttal játékoscsábítás miatt fel­­j­elen­tést tesznek a francia szövet­ségnél Kaucsár ellen. A Kispest vihar által ledöntött tri­bünjének romjait csütörtökön bírói bizottság szemlélte meg. A bírósági szakértő megállapította, hogy az építkezéskor elmulasztották a szél­vezető nyilvások kivágását. Mivel pe­dig az építő cég a békés kiegyezésre nem hajlandó, a Kispest vezetősége bírói után kénytelen igényeit érvé­nyesíteni. Wilheim IV. — a III. kerüle­­tiek új centere. A Svájcból haza­tért Wilheim IV. nyári szabadsá­gát tölti Budapesten. Ezalatt érintkezést talált a III. kerüle­tiek­ vezetőivel, akik az eltávo­zott Zilahy helyébe éppen cen­tert kerestek. A fiatal játékos és a III. kerületiek megegyeztek, ami azt jelenti, hogy az ősszel már Wilheim fogja a kerületiek csatársorát dirigálni. Wilheim IV az újpesti válogatott csatár öccse és mielőtt Svájcba távo­zott, az UTE-ben rúgta a labdát. Éppen ezért a játékos kiadatását az UTE-től is meg kell szerezni.

Next