Sporthirlap, 1936. július (27. évfolyam, 52-60. szám)

1936-07-01 / 52. szám

SPORTHÍRLAP SZERDA, 1936 JÚLIUS 1. A sport megcsúfolása lenne, ha újra játszanák az FTC- 33 FC mérkőzést Az MLSz akarja, a BLASz tiltakozik ellene A polgármester a hét fo­lyamán dönt — A Sporthírlap tudósítójától — Az MLSz elnökségének az a fel­adata, hogy biztosítsa a szabályszerű versengést egyesületei számára. Ez a célja annak a nagy­hatalomn­ak, amelyet az egyesületek adtak az elnökség­nek; ez a célja az egész admi­nisztrációnak, amelynek fenntartá­sáért az egyesületek súlyos anyagi terheket vállaltak s amelyért az MLSz válogatott mérkőzéseket rendezhet. Mindennek csak az a célja, hogy az MLSz, illetve az országos elnökség megoldhassa nagy és fontos feladatát, biztosít­hassa a szabályszerű versengést Sajnos, soha még MLSz,elnökség olyan alaposan nem feledke­zett meg erről az egyetlen, igazi feladatról, mint ez a mostani. Már a belügyminiszter is kény­telen volt ismételten figyelmeztetni rá. Nem csodálhatjuk, hogy akik a belügyminiszter figyelmeztetésével sem törődtek, még kevésbé vették figyelembe az egyesületek pana­szait. Az MLSz mai elnöksége majdnem kizárólag arra használja fel az egyesületektől nyert hatal­mát, hogy „reprezentáljon” (bár erre sem alkalmas) és azt tegye, amit akar. S nem azt, amit tennie kellene. Nem ok nélkül írjuk le ezeket a kemény szavakat. Az MLSz elnök­sége múlt héten olyan határozatot hozott, amely egyenesen a sport megcsúfolása. Meghozták ezt a határozatot ők maguk, minthogy a BLASz fellebbezési bizott­­sága a hatalmas országos el­nökség egyenes utasítására sem vállalkozott rá, hogy megcsúfolja a sportot. Az országos elnökség nyugodtan m®­iparancsolta, hogy ismételjék meg az FTC—33FC bajnoki mér­kőzését, holott az egész sporttársadalom tudta, miről van szó, miféle személyi kapcsolatok fűzik az országos elnökség tagjait az érdekelt egyesületekhez. Tehát még arra sincs mód, hogy t­rvszerűen a szabályok jóhiszemű félremagyarázásával indokolhassa bárki is a sportszerűtlen elnökségi határozatot. Az MLSz elnöksége megsemmi­sítette az FTC—33FC mérkőzést, mert egy 33-as játékos fényképes igazolványát negyedórával a mér­kőzés megkezdése után vitték ki a pályára. Megsemmisítették, mert ha az FTC—38FC mérkőzést mégegyszer lejátszák és az­­FTC megnyeri (először döntetlenül végezte), csoportelső lesz és esetleg — ha az UTE-t is megveri — elbüszkélked­het azzal, hogy megnyerte a fővárosi amatőrbajnokságot. Ami­nek ugyan gyakorlati haszna nem sok lesz, mert az NB-be nem juthat már ott szereplő proficsapat anya­­egyesületének amatőr csapata. De tulajdonképpen nem is ez a lénye­ges. Mármint az FTC bajnoksága. Lényegesebb, hogy ha az FTC csoportelső, akkor az Elektromos második és így kénytelen döntőt játszani a BSzKRT-tal az NB-be jutásért... (Egyébként simán be­jutna.) Az MLSz elnökségének tagjai jelenleg: Vsetty Béla országos elnök, Mallinger Béla társelnök, Kollmann Ferenc alelnök és Kovács Mihály alelnök. Ők ma a futball­­sport urai Magyarországon. És mögöttük áll Kenyeres Árpád, a főtitkár... Mailinger Béla az FTC elnöke. Értesülésünk szerint nem is vett részt a múlt heti határozatban. Annál kevésbé, mert bízott az elnökségben... Usetty Béla nem tartotta távol magát az ügytől. Mert ő nem vezetője a BSzKRT sportegyesüle­tének. „Csak” a BSzKRT elnöke. És lelkes híve az FTC-nek ... Kovács Mihálynak és Kollmann Ferencnek egyik érdekelt klubhoz sincs köze. „Csak” az MLSz-hez... Kollmann Ferenc viszont nem vett részt a határozat meghozata­lában. És az elnökség határozott... A sport ellen, a SSFC ellen, az Elektromos ellen. Az FTC és a BSzKRT mellett. A BLASz hiába tiltakozott. Zsamnóczay János, a BLASz elnöke erre vonatkozólag a követ­kezőket mondja: ************************** — Vitathatatlan, hogy a BLASz fellebbviteli bizottságának a hatá­rozata sportszerű, amely a pályán elért eredményt ismerte el. Az MLSz látszólagos szabály­­talanság miatt rendelte el a mérk­ő­­zés újrajátszását. — Nagyon érdekel mindkét, milyen határozatot fog hozni ez ügyben a polgármester. Kép­telenségnek és nevetségesnek tar­tom ugyanis, hogy újrajátszanak azért egy mérkőzést, mert egy játékosnak a fényképe negyedórával későbben érkezett meg. Kérdem, mit változtatott ez az eredményen, mennyivel befolyásolta azt?! A legnagyobb sportszerűt­lenség lenne ilyen ok miatt a pályán elért eredményt felrúgni. Az MLSz döntése nem egyéb, mint a szabályok rideg betűin való nyargalóezás. ■— Ez nem a nagy FTC és a kis SSFC ügye és nem a BSzKRT-é és az Elektromosé. Ez a sport ügye! Ki kell irtani a köztudatból azt, hogy egyes nagy klubok előnyben részesülhetnek és nem az egyenlő elbánás alapján hozzák meg a dön­téseket.­­ Engem őszintén szólva nagyon meglepett az FTC eljárása. Semmi­­képpen sem méltó a zöld-fehérek­hez, hogy a pályán elért rossz ered­­ményt ilyenformán próbáljanak korrigálni. A bajnokságot elvesz­tették, ebbe nyugodjanak bele. Az Elektromos panasszal fordult Budapest polgármesteréhez. Aki a hét folyamán hozza meg döntését. Nagy érdeklődéssel várják a BLASz-ban, s alighanem az MLSz­­ben is ...• Az FTC-től nyert értesülésünk szerint az FTC—SSFC mérkőzést vasárnap délután 6 órakor rende­zik meg a Forinyák­ utcai pályán. Ha után rokfortot kértek. A körösi pincérek összedugták a fejüket: várjon mi az a rokfort?! Meg­kérdeztek egy városi urat, az se tudta. Megkérdeztek egy még magasabb rangú városi urat, az aztán így szólt: — Nem tudom, mi az, de szőröz­­ni kell a föld alól is! Fogják be a négy legjobb lovat s rohanjanak Kecskemétre rokfortért! Be is fogták a négy legjobb lovat s rohantak Kecskemét hatá­ráig ... Ott az útkaparó háza előtt eltörött a tengely. Kijött az út­kaparó s megkérdezte: — Hát maguk hova rohantak ennyire? — Rokfortért mentünk, volna Kecskemétre — volt a válasz. — No azért ne siessenek — szólt a kecskeméti útkaparó s bekiáltott a házba: — Anyjuk, add csak ide azt a darabot, ami a vacsoráról meg­­maradt!... Ezt persze Kecskeméten mesélik, úgy igaz. S mikor elmondtuk, milyen nagyszabású futballalapítás történt Kőrösön, a KAC-hoz közel­álló urak mosolyogva legyintettek: — Ha körösi csapat valaha első­osztályú lesz, akkor a KAC meg­­nyeri a Középeurópai Kupát. Beszéltünk aztán Horváth Ödön dr. főszerkesztővel, a kecskeméti és a bugaci idegenforgalom egyik megteremtőjével, aki annak idején az olasz futballválogatottat vendé­gül látta. — Tudom, hogy a Sporthírlapnnk s a Nemzeti Sportnak igen sokat köszönhet a vidéki futball. De még többet szeretnénk köszönhetni. A futball vezető diplomatái csak ered­­ményekből ismerik a vidéki fut­­ballt. Vezető csapataink csak ritkán és kényszeredetten jönnek vidékre. Pedig itt olyan sportszerető töme­­gek élnek, akik anyagilag is komoly tényezőkké válhatnak... Láttuk a Fe­rencváros vidéki meccsein... Tessék meghallgatni a vidéki futball szív­dobbanását, tessék szeretni a vidéki futballt minden nyomorúságával, bajával és ■z elpusztíthatatlan akaratával egyetemben! Megtudtuk végül, hogy július 18-án a magyar edzők csapatai játszanak Bugacon (Opata, Schaf­fer, Tóth stb., akit csak meg lehet „szerözni”), utána pedig való­színűleg Ferencváros—Hungária­­meccs lesz. Eredetileg Újpest— Hungáriát terveztek a kecskemé­tiek, mondván, hogy biztosan ez a két csapat esik ki a KK-ból. Dehát nem vált be a tipjük. S így Jánosy­­ra se számíthatnak az edzők mér­kőzésén. A KK tehát nem hajtja a vidék malmára a vizet. Kivéve, ha az NPTK elsőosztályú lesz... Mert akkor a KAC kény­telen megnyerni a Középeurópai Kupát. Megígérte , a kecskemétiek megtartják, amit ígértek... Vidéki őr. 3 kérdés, 3 felelet: 1. Hogyan született futballcsapat Nagy­kőrösön?!... 2. Hogyan kerül Schaffer Bugacra? 3. Mikor nyeri meg a KAC a KK-t?! — A Sporthírlap tudósítójától — Kőrösről megírtuk már, hogy sportélete időnként fellobbanó szalmaláng. Ez az egyetlen 30.000 lakosú városunk, ahol évekig nem volt futball. Most ismét van. Most szinte a szemünk előtt született egy csapat, az NPTK. Benedek László teremtette. A semmiből?! Nem. Az NPTK futballcsapata a Körösi Olvasókörből született. Ilyen se volt még! Olvasókörből futball­csapat. Azt kell hinnünk, az Olvasó­körben Nemzeti Sportot és Sport­­hirlapot olvastak ... Pénzt néha olvasták, az bizonyos. Szegény volt a Nagykőrösi Pol­gári Kör s Benedek László igen helyesen felhasználta keretnek. Csak egy T betűt adott hozzá s már futballcsapat és sportegyesület lett. Nagykőrösi Polgári Torna Kör. (Azért olvasni is fognak ...) KALAND A BORBÉLYNÁL Az NPTK jövőre a másodosztály­ban startol. Egyelőre csak a szer­vezés folyik, az is olyan csendben, hogy talán észre se vettem volna. De a borbély, aki hétfőn reggel borotvált, csodálatosan jókedvű volt. Tapasztalatom szerint vidéki borbélyok hétfőn reggel sosem jókedvűek. Véletlen folytán kiderült, hogy Gorecz Albert kapus az illető. Azért jókedvű (nagyon sokad magával), mert végre lesz rendes futballcsapat Kőrösön, amelyben játszani s amelyben szurkolni lehet ! — Tegnap kaptunk két jó játé­kost! — mondja sugárzó arccal. — Az egyik Kaufmann a KAC-ból, a másik a híres ceglédi hátvéd, Sepsi. — Azt mondja: kaptunk. Hogyan kap az ember jó játékost?... — Úgy kérem, hogy mind a kettő munkanélküli. Aztán most a Hangyánál dolgoztak majd. Min­­den nap öt-hat játékost próbálunk ki. Messze földről jönnek a munka­­nélküliek ... A KÉT SZOMSZÉDVAR Köztudomású, hogy ember­emlékezet óta nemes versengés folyik Kecskemét s Nagykőrös városa közt. Kecskeméten a követ­kező legújabb históriát mesélték Kőrösről: Valamelyik körösi „sport­­esemény” után kecskeméti urak részvételével nagy bankett volt Kőrösön. A kecskeméti urak vacso- Olvassa asz ELLENZÉKET -mert a legmegbízhatóbb és legfrissebb anyagot a legki­válóbb újságírók feldolgo­zásában hozza. Hirdessen asz ELLENZÉKIEN-ism­ert ezt a lapot minden komoly vevő és eladó min­dennap elolvassa. Szerkesztőség és kiadóhivatal­. CL­UJ—KOLOZSVÁR, Universitatis Str.­­Egyetem-u­­ 8. sz. **************************************************0 Csak július közepén sor­solnak az olimpiai futball­­bajnokságra — A Sporthírlap tudósítói­tól — Az olimpiai futballtornát ren­dező nemzetközi bizottságban azt tervezték, hogy június utolsó napján sorsolják ki a mérkőzések résztvevőit. A bizottság magyar tagja éppen ezért utazott ki Ber­linbe. Az utolsó napon azután­­ mégsem sorsoltak. A sorsolás elmaradásáról ber­lini tudósítónk a következőket je­lenti: Berlin, június 30. A futballtornát rendező nem­zetközi bizottság ma tárgyalta az előkészítéssel megbízott német szövetség javaslatait s azután elhatározta, hogy a torna végle­­ges beosztását és az ellenfelek kisorsolását csak akkor végzi el, ha az egyes nemzeti sporthatósá­­gok már a név szerinti nevezése­ket is beküldték, minthogy csak ezt tekintik végleges nevezésnek. Úgy látszik, azt is szeretnék el­­kerülni, hogy egyes futballszö­­vetségek már most elkedvetle­nedjenek, ha a sorsolás esetleg rájuk nézve kedvezőtlenül ütne ki. A végleges beosztásra és a sorsolásra tehát csak július kö­­zepén kerül sor. .i. A *­­ __________________—J Éljenzés Pfützner bírót a vasárnapi mér­kőzés után megéljenezték az újpes­tiek. Pfützner megkérdezte valaki­től: — Ez itt így szokás? — Kérem, — hangzott a válasz — öt-null után nálunk minden bírót megéljeneznek. Földrajz — Mondja, kérem, hol van Prostejov? — A­ második fordulóban. Megkezdődött az aratás Péter és Pál előtt egy nappal már megkezdődött a futballban az aratás. A termés elég jónak nevezhető. A Hungária Bécsben öt­ gólt aratott, le, erkölcsi sikert jóval kevesebbet. Az Újpest vetései — különösen Hori el­vetései — nagyon jól sikerültek. A Torino hátvédjei közül is többen részt vettek az aratásban, de ők főleg kaszáltak. Általában újra bebizonyo­sodott a régi igazság: ki mint vet, úgy arat. Ha így megy . .. — Rémes, a Hungária öt­­ gólt kapott a második mérkőzésen! — Szerencse, hogy nincs harma­dik mérkőzés. Borzasztó! — Rossz rágondolni, ha a BSzKRT és a Szombathelyi MÁV is bejut az NB-be. — Miért? — Képzelje el, hogy mi történhet, láz a villamos és a vasút összecsap.

Next