Sporthirlap, 1937. május (28. évfolyam, 34-42. szám)

1937-05-08 / 36. szám, Második kiadás

4 „Keretes" arckép Teleki Pál „A lendületi játékos is játszhat okosan, a technikás is" „Sindelar 31 éves korában lett igazán nagy" „A futballban a gól a legnagyobb dolog"­­. Teleki Pál, a Bocskai közé­pcsa­tára, három hosszú év után újra bekerült a válogatott keretbe. II. Itt ülünk az UTE-stadion egyik korzópadján, az Újpest —Bocskai előmeccsét — valami UTE—Vasas ifimeccset — néz­zük. Egy fakóhajú, izmos, sötétbarnára sült képű urat meg­kérünk, hogy húzódjon kicsit odébb a padon. — Kérem, — mondja* óvatosan, de udvariasan — félek, hogy akkor az egész stadiont lepucolom a ruhámmal. Ezt a részt már tisztár­a ültem. Az elegáns, udvarias, szabatos, óvatos úr: Teleki Pál. III. E pillanatban még nem sejti, lesz-e, nem lesz-e váloga­tott. Sokan gratulálnak neki. Vadidegenek is jönnek. A halk­­szavú, jóindulatú embereknek mindenütt vannak barátai, isme­retlen ismerősei. —. Á. — hárítja el. — Keret, az még semmi, így mondja. Három év után már nem igen tud hinni. IV. Erről beszélgetünk vele. Elmélázva meséli, hogy legutóbb a világbajnokságokon volt válogatott. De — szinte vigasztalón mondja — a világbajnokságok után porcoperáción esett át, így a három év mindjárt kevesek­­nek számít. V. Közben besétálunk az öltözőbe. Újpesti gyerekek jönnek, autogramért ostromolják Telekit. Hiába nem volt három éve válogatott, ő „a Pálya”. Ez rang Újpesten is. Ő a skót, a tanár úr. A deák mondás szerint a régi dicsőség is elvész, ha újat nem szerzünk. Ez a Teleki annyit szerzett hajdan, hogy három évig pihenhetett. VI. A­ stílusokról magyaráz mostan, vétkezés közben. Az ujjá­val ad nyomatékot minden eaónak. .. Nehogy azt higyje, kérem... Én egyformán értékelem a lendületi futballistát, meg a technikás futballistát. De mon­dok önnek valamit. Nem szabad ilyen éles határvonalakat húzni. Ott vanunk az olaszok. Nem tudjuk őket megverni. De hát mi­lyen futballal tudnák őket megverni? Okos futballal. Hogy ez általánosítás? Nem, kérem. Azt mondom, lendületi játékos is tud okosan játszani, technikás játékos is. Csak éppen alkalmaz­kodni kell egy kicsit. Nem is igazi futballista az, aki megmaka­csolja magát valami mellett, aki teszem azt, csak a technikára, vagy mondjuk csak gyorsaságra épít... No meg aztán persze jól kell keverni a csapatban a különböző stílusú játékosokat... VII. Hány éves is ez a Teleki? Azt mondja, harmincegy. Gyu- lay közbevág, ugyani­salya, csak harminc vagy. De Teleki ragaszkodik a harmincegyhez. 1906. március 5-én született, hát harmincegy éves. — Mondja már, — veti oda fitymálóan — mi az a harminc­egy év? Sindelar 31 éves korában lett igazán nagy. Talán az első eset életében, hogy fitymálva beszél vala­miről. Az is a saját kora. VIII. Az arcán halvány forradások. Egyiket Franciaországban szerezte, a másikat Romániában. Valóságos világtérkép az arca. Forradások szerint ismeri Európát. Pedig ő még életében nem nyúlt a­ labdán kívül senkihez. IX. ő nem bajlódik itten a stoplijaival, mint egyik-másik társa. Már Debrecenben levágatta f­ej­et alaposan. Mert más stopli kell a nagyerdei fűhöz, más a­ megyeri úti kopársághoz. Nyugodt, biztos, mindenre gondol, ő Teleki Pál hivatá­sos futballista és komolyan veszi a hivatását. X. Melegen kezel Futóval, az ellenfél hátvédjével, aztán arról beszél, milyen boldogság is esz, ha a nemzeti színek képvi­seleténél gondolnak az emberre. Ez valami semmihez se fog­ható boldogság. Itt egészen átszellemül az arca Teleki Pál har­mincegyéves hivatásos labdarúgónak. XI. Az edző utasításokat ad. „Csatárok, mindent simán, nem tartogatni a labdát.” Teleki bólogat. „Palikám, ne kockáztass semmit, ne játssz!” Teleki bólogat. Aztán azt mondja a mosolyunkra: — Kérem, az ellenfél nem engedi meg mindig a sima játékot, éppen az ellenfél. Néha épp az ellenfél kényszeríti az embert, hogy gondolkozzék. Én csak azt mondom a csatárjáték­ról: szerintem jó csatármunkát végez az, aki a legrövidebb és a legbiztosabb utat választja a gól elérésére. És főleg: sohasem gondol másra, mint a gólra! Nem szabad másra gondolni. Az a legnagyobb dolog. Minden csatárnak mindig arra kéne csak törkednie, hogy a társát gólhelyzetbe hozza... XII. Valami áhítattal mondja Teleki ezt a szót: gól. Aztán jön a meccs. A második félidőben a kapitány fi­gyeli Telekit. Mi figyeljük a kapitányt. Beteszi? Nem teszi be? Teleki csinál egy-két gyönyörű dolgot, amilyet ma csak ő tud. De nagyon fogják. S a társai nem igen értik meg. .Mindegy. Egészen biztos, hogy visszajön még, diadal­masan, mint elpusztíthatatlan kollégája, kortársa, kortársa és GördÜi Miloóa, ,”­­. SPORTHIRLAP SZOMBAT, 1937 MÁJUS 8. Hat hely még kiadó az orszá­gos amatőr­­válogatottban Az országos amatőr-válogató bi­zottság tagjai már hónapok óta járják sorra a mérkőzéseket Ge­­fall Henrik kapitány irányítása mellett és keresik a számbajöhető játékosokat. Sőt Gefall Henrik — saját költségén — lent volt a Kö­zépmagyar rangadón, a TVSC— VSE találkozón is. Egyre közeledik május 23, a CsAF MLSz elleni mérkőzés napja és Geralt Henrik még mindig csu­pa gond. — Nagyon nehéz lesz a csapat összeállítása, — mondja. — Pe­dig igazán jó együttest szeret­nénk végre összehozni.­­— Néhány helyre azért bizo­nyára megvan már az embere, — mondjuk.) — Hát a kapus posztja, azt hi­szem, Régivel elintézett. Tuskó (ez Réginek a beceneve) megbízható kapus és amellett bravúrokra is képes. Nagyon tetszett a Kelet- Észak meccsen Kínál is, ő a jövő embere. A jobbhátvéd Helyére a Haladás hátvédje, Iván a jelöltem. Keménykötésű, jól rugó játékos. A másik hely még „kiadó”. A jobb­fedezet posztja nem lehet vitás. Pázmándy versenyen kívül áll. A középen pedig a szombathelyi Kisst fogjuk valószínűleg játszatni, ő a 90 percet végigbírja. És ilyen kell! Egy félidős futballistákkal nem le­het komoly eredményt elérni!... A baloldalra még nincs emberem. (— A csatársorral is ennyi a gond?) — Ott van aztán a legtöbb! A jobbszárny két kérdőjel. A közép­­csatár: Szendrődi. A balösszekötő helye ismét, üres -- egyelőre. A balszélre két esélyes jelölt a két FTC-ista, Karácsonyi és Gyetvai. Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai. Én inkább Gyetvay mellett szavazok. Az országos amatőr válogatott csapat május 23-án játsza első meccsét. Hat helyre még lehet pá­lyázni ! A BLASz ifjúsági csapata a döntőbe akar jutni... — A Sporthírlap tudósítójától — Vasárnap a válogatott mérkőzés előjátéka ifjúsági meccs lesz, a BLASz játszik az BLASz-szal. Külö­nösen érdekes lesz a BLASz ezévi első ifiválogatott mérkőzése, mert Gudenus Hugó br. szövetségi kapi­tány ezúttal szerepelteti először ifiválogatottban a „felcseperedett” kölyköket. — Érdemes korábban kimenni a meccsre — mondja az ifjúsági kapi­tány. — Jó futballt kap a közönség! A mérkőzést az országos ifjúsági vándordíjért rendezik meg. (Tavaly a KISOK nyerte el a serleg védel­mét). HÁROM MÉRKŐZÉS lesz a bajnoki pontokért vasárnap a profiligában: SBTC — Erzsébet, LOFC — Vasas és Nagytétény — Csepel. A BOCSKAI játékosai közül csupán Boros, Berecz és Varga érkezett vissza Debrecenbe. A csapat többi tagja Pesten maradt­­a rokoni látogatásra. Az edzést azonban Pesten sem fogják kihagyni. Erdély legfrissebb híreit az 51 éves Aradi Közlöny hasábjairól olvashatja. ( Fizessen elő az Aradi Közliiny-re Hirdessen az Aradi Közlöny-ben 10 KISOK-futballmérkő­­zést játszottak pénteken délután — A Sporthírlap tudósítójától — A budapesti kerület bajnoki döntőjének I. fordulója: Szent István fk.—Hunfalvy fk. 2:0 (2:0) A Pasaréti­ úti pályán játszotta a két csapat a Budapest kerületi bajnoki döntőt Tihaméry játékve­zetése mellett. Szent István fk.: Boldizsár — Szabó, Nagy — Solymossy, Vel­­key, Stark — Rudi, Lendvay, Pásztói, Hoffmann, Jancsó. Hunfalvy fk.: Hab —­ Gödrös, Bognár — Dörgei, Thür, Roller — Németh, Almássy, Pettendi, Varró, Jáger. A Szent István fk. gyenge já­tékkal is könnyen szerezte meg a győzelmet. Az első félidő 14. per­cében Stark ívelt labdáját Hale el­nézi. 1:0, a 30. percben Gödrös és Bognár közös hibájából Jancsó lő gólt. 2:0. Szünet után a Hunfalvy is so­kat támad, de eredménytelenül. MLSz-díj I. fordulója: Kispesti g.—Bolyai I. 2:2 (1:0) Forinyák,utca. Játékvezető: Antulics. Kispesti g.: Koszó — Harsádi, Gazsó — Végh, Czumpft, Prybill — Dévai, Németh, Csömör, Onódi, Zseli, Bolyai, Knapp — Mészáros, Révész — Lacza, Papp, Csontos — Réti, Reichardt, Kornis, Richter, Stark. Igazságos eredmény. Egyik csa­pat sem érdemelt győzelmet. A 20. percben Onódi kiugrik a védők között. 1:0. Szünet után a 15. perc­ben Zseli növeli a kispestiek előnyét. 2:0. Most feljön a Bolyai és a 23. percben Papp, majd a 3­4. percben Kornis egyenlít. Rákóczi fk.—Aranyosi fk. 1:1 (1:0) KISOK-pálya. Játékvezető: Kő­halmi. Rákóczi fk.: Nagy — Battyány, Kádár — Mezei, Geszter, Pozsgai — Molnár, Laczó, Békés, Bencze, Berger. Aranyosi fk.: Udvardi — Ga­lambos, Ruzicska — Hegedűs, Élő, Oly — Farkas, Szilágyi, Járomi, Bartinek, Kiss. A szélről támogatott Rákóczi a 20. percben Laczó lövéséből meg­szerzi a vezetést, 1:0. Szünet után az Aranyosi fk. nagy fölénybe ke­rül, gólt azonban csak Bartinek fe­jesével tud elérni a 12. percben. A Rákóczi fk. csatársora a legjobb helyzeteket is elrontotta. BLASz-díj, 1. forduló: Wesselényi fk.—Árpád g. 4:2 (1:1) Nagyszombat-utca. Játékvezető: Csárdás. Wesselényi fk.: Tóth — Matykó, Balla — Kovács, Kálmánfi, Nagy — Teller, Ürge, Gödör, Kiszler, Vince. Árpád g.: Arányi — Kiss, Sarlós — Túri II., Kápolnási, Jokics — Fenyőfalvi, Krasznai, Kerényi, Túri L, Juricskai. Túri I. már a 3. percben gólt szerez kavarodásból. 0:1. A 20. percben Tél­ért elvágják a 16-oson belül, a 11-est ugyanő behelyezi 1:1. Szünet után a 7. percben Jurics­kai szögletét Sarlós befejeli. 1:2. A 30. percben Gödör a kifutó kapus mellett egyenlít. 2:2. A 34. és a 37. percben Arányi hibájából Kálmánfi, majd Balla a gólszerző. 4:2. A játék vége felé a játékvezető az Árpádból Túri II.-t és­ Jurics­­kait kiállította. KISOK ALSÓS-BAJNOKSÁG: Rákóczi fk.—Újpesti g. 1:0 (1:0) KISOK-pálya. Játékvezető: Salgó. Rákóczi fk.: Klein — Járási, Bö­­röcz — Bagar­us, Bukovi, Bazsó — Joó, Fötyi, Katz, Gébért, Szekeres. Újpesti g.: Jávor — Vida, Peder — Neuberger, Radnai, Szántó — A Kvittis, Jelanek, Miselbach, Pápai, Verr.­­ Ligetitó erűk küzdelme a szeren­csésebb győzelmével. A „Rákóczi” Szekeres lefutásából az 1. félidő 24. percében érte el a győztes gólt. Huszár Kálmán, az Újpesti g. ta­nára. Megérdemelt győzelem. Olasz kir. g.—Baross fk. 2:2 (2:0) KISOK-pálya. Játékvezető: Salgó. Olasz kir. g.: Vándor — De An­­gelli, Brúnó — Vass, Szatkovics, Varga — Volek, De Franco, Ritter, Victor, Dantele. Baross fk.: Kondorosi — Grant­­ner, Szalai — Beke, Duri, Kovács — Marton, Lengyel, Engel, Varga, Illy. Szép játékot mutatott mindkét csa­pat. A Baross közelebb állt a győze­lemhez, de szerencséje nem volt. Gól­lövő: Brúnó (2), illetve Engel és Lengyel. Gino Lorenzi, az Olasz kir. g. igaz­gatója: Igazi sportszerű futball volt. Torbágyi József, a Baross fk. ta­nára: Egyenlő csapatok küzdelme. Szent István fk.—Kegyesrendi g. 8:0 (2:0) Forinyák-u. Játékvezető: Gudenus br. Szent István fk.: Rózsavölgyi — Szabó, Lugosi — Csicseri, Stelker, Lőve — Kotra, Kővári, Luck, Jancsó, Szentmarjai. Kegyesrendi: Molnár — Szilvási, Urbán — Buzsáki, Tallér I., Szikla­vári — Kiszler, Magyari, Tallér II. A Szent István fk. kapujához sze­gezi a 9 emberrel játszó Kegyesren­dit és tetszés szerint rúgja góljait. Góllövő: Kővári (2), Luck (2), Jan­csó (2), Szentmarjai és Csicseri. Pesterzsébeti g.—Széchenyi g. 2:0 (0:0) Forinyák­ u. Játékvezető: Gudenus br. Pesterzsébeti g.: Kálmán I. — Szabó, Langa — Hornyák, Rózsa, Mrász — Csanádi, Mészáros, Boká­nyi, Kálm­án II, Kelemen.­ Széchényi g.: Kiss — Weisz, Ná­­dasi — Szántó, Pásztor, Zsabi — Neisenbauer, Bálintfalvi, Arany, Fehér, Újhelyi. Egyenlő erők küzdelméből a gól­helyzeteket jobban kihasználó Pest­­erzsébeti került ki szerencsésebben. Góllövő: Kálmán N­., Kelemen, Bolyai I.—Berzsenyi g. 1:0 (0:0) Latorca­ u. Vezette: Újvári. Bolyai I., Klein — Hoch, Spiegel — Harangozó, Komarik, Hiller — Kiss, Gyöngyössi, Kalmár, Hollós, Bogdán, Berzsenyi g., László — Károly, Holop — Neuhauser, Komor, Meit­­ner — Friedländer, Gyurtmann, Kor­nis I., Kornis II., Barta. Csak a védelmek mutattak elfogad­ható játékot, a csatársorokkal baj volt. A II. félidő 19. percében 30 méterről rúg Hoch szabadrúgást. A jól irányított labda a szél segítségé­vel hálóba jut. Kér. Ak—Árpád g. 1:0 (1:0) Nagyszombat­ utca. Játékvezető: Csárdás. Kér. Ak.: Kovács — Rózsa, Fényes — Grosz, Papp, Nikola — Panovics, Székely, Oblath, Molnár 1s— Schultz. Árpád g.: Pálmai — , Kálmán, Görgényi — Győry, Hummel, Horváth — Bánhegyi, Prokop, Ekker, Giegler, Weisz. Változatos játék után a 16. perc­ben nagy tumultus az Árpád kapuja, előtt és a szemfüles Oblath közelről gólt ér el. GYŐZNEK A JUGOSZLÁVOK! A bécsi Admira Áldozó csütörtökön 2:1-re kikapott a Jugoszlavija csa­patától! Művelt és szellemes ember ön? Akkor biztosan a Rakétát olvassa! Rengeteg kerettr*ítv*ny, tömén* talán tréfa öt szellemi tport Minm, kedden az Örsre* rikkancsoknál «»trafikokban

Next