Sporthirlap, 1937. szeptember (28. évfolyam, 69-77. szám)

1937-09-22 / 75. szám

8 ség vezetőjének a kedve is. Most már részletesebben is hajlandó volt az eseményekről beszélni. Ezeket mondotta: — A svéd csapat több számba­n is olyan teljesítményekkel lepett meg bennünket, amilyenekre nem számíthattunk. Ebben segítségükre vált az a szerencsés körülmény is, hogy őnáluk későbbre esik a fő­szezon, a mieink viszont nem voltak képesek mindenütt 3—0 hét előtti formájukat elérni... Kint a sta­dionban pedig talán még ekkor, késő este is dörögtek az ég felé a „svéd közép” Héjjá­i. Mindenkire háromszoros éljent kiáltottak. Amikor mi végkimerülten végre otthagytuk őket, éppen a massző­röknél tartották... Nyáry József. JOM KOLDUS ÉS KIRÁLYFI (Vígjáték. Amerikai: Mouth Billy, Mouth Bobby, Flynn Errol, Ratins Claude.) Vigyázat! Twain Mark Koldus és királyfi című regényéből ifjúsági kivonat jelent meg magyar nyelven: ez a film nem ebből a kivonatból készült, hanem a teljes regényből, amely éppen úgy felnőttek klasszikus olvasmánya, mint a teljes Gulliver, teljes Robinson s a teljes Don Kiho­te. A film így, ahogy elkészült, szinte pontosan beleillik abba a sorozatba, amelyet a magyar Korda Sándor kez­dett meg Londonban. Ez különösen azért­ feltűnő, mert Twain Mark királyfia tulajdonképpen senki más, mint az a kisfiú, akinek Laughton — Vill. Henrik maszkjában — annyira örült: VI. Edvárd. VIII. Henrik utolsó napjaival kezdődik a történet, amely VI. Edvárd koronázásával ér véget. A királyfi ruhát cserél egy kis koldus­­fiúval, aki hasonlít rá. Egészen bizonyos, hogy a királyfi a londoni alvilágban pusztulna el, vagy a fel­bérelt orgyilkosok végeznének vele, ha nem akadna egy ifjú katona, aki ösztönösen védelmébe veszi s oda­segíti a trónhoz, amelyen — Henrik korály elhunyta után — éppen a kolduscsemetét akarják megkoro­názni. A filmben az ismert történetnél sokkal érdekesebb a szereplők játéka és az a gyilkosan twaini kor­rajz, ami a nálunk ismert ifjúsági regény­­kivonatból természetesen hiányzott. Szerencséjük volt az amerikaiak­nak, hogy felfedezték a két Mouth­­fiút — ikrek! — akik feleslegessé tették a trükkös kettős szereposztást, természetesen játszák közös jelenetei­ket és — remek színészek! Rokon­szenvesek, tehetségesek és legfeljebb 24 esztendősek. Már­mint: ketten együtt. A kis király védelmezője: Flynn Erről. Ezúttal nincsen baju­sza, de most is ragyogó fogsora van, pompásan lovagol és nagyszerűen forgatja a kardot. Ravis Claude az intrikus kancellár szerepében kitűnő és nagyon tetszett nekünk az a Bartlett nevű színész is, aki nyol­cadik , Henriket alakítja. A film kiállítása amerikaiasan fényűző és angolosan élethű. (Warner-film. Bemutatta: Fórum) Miért jobb filmen a Torockói meny­asszony ?... — A Sporthírlap tudósítójától — A Torockói menyasszony film­változatát már bemutatták a film­szakmának. De tekintettel a film színpadi múltjára, meghívtak néhány színházi szakembert is a szak­bemutatóra. A meghívott színházi szakértők egyike mondta a követ­kezőket: — Szerintem Jamen még jobb, hatásosabb Ináig Ottó színműve, mint színpadon volt. Ez pedig ter­mészetes következménye elsősorban annak, hogy a filmhez szabadtéri fel­vételeket készíthettek, amelyek fokoz­zák a közönség illúzióját, másodsor­ban azonban jobb a szereposztás is. A címszerepet Jamen is Daylea Margit játsza, aki a színpadi siker főrészese volt. De színpadon Gyer­­gyai István volt a partnere, aki ugyan nagyon tehetséges színész, de természetesen nem játszhatta jobban Bárány András szerepét, mint Jávor Pál, aki Erdélyben született s a Bárány Andrások között nevelkedett. És egyébként is inkább alkalmas Filmszinházak műsora Bemutató mozik ÁTRIUM (Margit-körút 55- T.s 154-024. 153—034). fél 6. fél 8. fél 10. Szomb., vas. és ünnep: fél 4-kor is. ^ Édes a bosszú. (Erdélyi Mici, Komár Júlia, Vaszary Piri, Páger Antal, Ráday Imre.)­­Híradók. CASINO (Eskü-tér 6. Telefon: 383102.). fél 6. fél 8. fél 10. Szomb.. vas.: fél 4-kor is. Hotel Kikelet. (Tőkés, Uray, Páger, Kabos.) Híradók. Prolongálva! CITY (Vilmos császár-út 36. Tel.: 111— 1401. 646. 048. 0410. Szomb.. vas. és ün­nep: 044-kor is. Édes a bosszú. (Erdé- Iyi, Páger, Ráday, Vaszary.) Híradók. CORSO (Váci­ utca 9. T.: 182818.) fél 6. fél 8. fél 10. Szomb., vas.: fél 4-kor is. Cafe Metropole. (Tirrone Power, Lo­retta Young.) Síparádé. Híradók. DÉCSI (Teréz­ körút 28. T.: 121343, 125952), 6, 8, 10. Szombat, vasárnap 4-kor is. Hetedik menyország. (Simone Simon, James Stewart.) Híradók. POROM :Kossuth Lajos­ u. 18. T.: 189—543. v.6. fél 8, 010. Szomb., vasárnap, ünnep: fél 4. fél 6. fél 8, 0410. Koldus és királyfi. (Erről Flynn, Billy és Bobby Mauch.) Híradók. KAMARA (Dohány­ utca 42. T.: 144027.). fél 6. fél 8. Premier. (Zarah Leander és Belváry Géza filmje. Versenyfutás a halállal. Híradók. Fél 10: Torockói me­nyasszony. (Díszbemutató.) METRÓ (Teréz-körút 60. Tel.: 112--230), fél 6, fél 8, 6410. Szomb., vas.: 9/14-kor is. Ürilány szobát keres. (Záahy Irén, Somló István,­­Kabos.) Színes kísérő műsor. Prolongálva! Vas. d. e. 11: Ziegfeld, a nők királya. (Félárú rep­­­rizmatiné.) OMNIA FILMSZÍNHÁZ (József-körút és Kölcsey-utca sarok. T.: 130—125.). 5. ne­gyed, 8. Hetedik menyország. (Simone Simon, James Stewart.) Híradók. Fél 10: Borneo. (Díszbemutató.) RADIUS (Nagymező­ utca 22. Tel.: 122— 098, 129—250.) 646, 648, 0410. Szomb., va­sárnap:. 644-kor is. Cafe Metropole. (Tyrone Power, Loretta Young.) Hír­adók. ROYAL APOL­LO (Erzsébet­ körút 45. T.­ 141-902. 342—­946), fél 5, 7, fél 10. Szom­bat. vas.., fél 3, 5, fél 8, 10. Orgona­­virágzás. (Jeanette Mc. Donald, Nelson Eddy, John Barrymoore.) Híradók. 2-ik hétre prolongálva! URÁNIA (Szákóczi-út 21. Tel.: 146046.). 5, negyed 8, fél 10. Szomb., vas.: 643-feor is. (Zenés uzsonnázóhelyiség!) Édes a bosszú. (Erdélyi Mici, Páger, Ráday.) Hawai. Híradók. Prolongálva! Utánjátszó mozik CAPITOL (Baross-tér 32. Tel.: 134-3371. fél 4. fél 6. fél 8. fél 10. Vas.: fél 2-kor la. (Első mérs.) Mimi, a gazdag ember lánya. (Alice Faye, Dick Powell, Ritz Brothers.) Híradó. Prolongálva! 2-ik hét! CORVIN (József-körút és Üllői­ út sarok. T.: 138—988 KJ—584.) fél 4. fél 6. fél 8. fél 10. Vas.: fél 2-től is. (Elsőn 1000 hely .40—80 f.) Hét pofon. (Lilián Harvey, Willy Fritsch.) Kísérő műsor. Hír­adó. ELIT (Szt. István-körút 18. T.r 116—151). 4,, 6,, 8, 10. Vas.: 2-kor­ is. Segítség, örököltem! (Agay, Uray, Rajnay.) — Plútó a pokolban. Híradók. LLOYD (Budapest meglepetése a Szent István-körút és Hollán-utca sarkán szeptemberben megnyílik). PALACE (Erzsébet-körút 8. Tel.: 136­ 523). 11, 2, fél 5, 7, fél 10. (Első kettő félhelyárral.) Édes anyaföld. (Luise Rainer, Paul Muni.) Híradók. SIMPLON (Horthy Miklós­ út 62. T.: 268 998.) fél 4, fél 6. fél 8. fél 10. Vas.: fél 2-kor is. Hét pofon. (Lilian Harvey Willy Fritsch.) A Horthy Miklós hír felavatása. Kísérő műsor. SAVOY (Kálvin-tér, ÜHOi­ út. T.: 146-040.) fél 4. fél 6. fél 8. fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első féld.) (Vas. d. e. 10. fél 12. matiné.) Parisban szerettem beléd. (Claudette Colbert.) Zúg az erdő. (Szí­nes filmcsoda). Híradók. STÚDIÓ (Akácfa­ utca 4. Tel.: 140-840). 4. 6. 8. 10. Vas.: 2-kor is. (Első féld.) Parisban szerettem beléd. (Claudette Colbert, Robert Young.) Zúg az erdő. Híradók. Továbbjátszó mozik ALKOTÁS (Alkotás-n. 11. T.: 155—374­. fél 4, 646, 648. %10. Vas.: fél 2, háromn. 4, háromn. 6, háromn. 8, háromn. 10. Camille, a végzet asszonya. (Gréta Gar­bó.) Tótágas. Híradók. BUDAI APOLLO Széna-tér. T.: 151-500. fél 5, 647. 9. Szomb.: fél 4. fél 6. fél 8. fél 10. Vas.: fél 2-kor is. Viktória 3 vőlegénye. (Jenny Jugo.) Tik-tak. (Pá­ger, Komár.) ELDORADÓ (Népszinház­ n. 31. T.: 133— 171.) fél 5, 7, fél 10. Vas.: 2, 4, 6, 8, 10. (Első mérs.) Pergőtűzben. (Egry Mária, Kiss Ferenc.) Versenyfutás a szerelemért. (Dick Foran.) GLÓRIA (Thököly­ út 56. T­el: 144-800). fél 5. 647, 9. Szomb.: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első mérs.) Camille, a végzet asszonya. (Greta Garbó.) Híradó. HOMEROS (Hermina-út 7. T.: 296—178.): 645, 7. negyed 10. Vas.: fél 2-től. Ca­mille. Híradók. JÓZSEFVÁROSI. (Kálviria-tér 7. Tel.: 134—644). Negyed 5 , 647, 9/­10. Szomb.: 4, 6, 8. 10. Vas.: háromn. 2, háromn. 4, háromn. 6, háromn. 8, háromn. 10. (El­ső mérs.) (Vas. d. e. negyed 11. SMC- matiné. önagysága inasa. (Jean Har­­low.) A minta tengerész. (Buster Kea­­ton.) A szökevény. (Charlie Chaplin.) OLYMPIA (Erzsébet­ körút 26. T.: 142947.) 4, 6, 8. 10. .Vas.: 2-kor is (Első mérs.) Charlie Chan az olimpián. (Warner Oland.) A bűvészkirály. (Buster Kea­­ton.) Híradó. OTTHON (VIII. Beniczky­ utca 3—5. T.: 146—447.) 4, fél 7. 9. Szomb.: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első mérs.) Pesti mese. (Turay Ida, Kabos, Páger, Pethes.) Az ördögárok kincse. (Tóm Tyler.) REX (István-út 39. T.: 139416.) fél 5. 647, 9. Szomb.: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első mérs.) Pergő­tűzben. (Kiss Ferenc, Egry Mária.) Az ördögárok kincse. (Tóm Tyler.) Híradó. ATALTO (Rákóczi-út 70. T. 139497.) fél 11. fél 1, 643.1 5.­­hi. fél 10. Vas.: 10. 12, 2, 4, 6, 8, 10. (Délelőtt mérs.) önagy­sága inasa. (Jean Harlow, Robert Tay­­lor.) A bűvészkirály. (Buster Keaton.) Afrika bömböl. SPORTHÍRLAP SZERDA, 1937 SZEPTEMBER 21 ehhez a szerephez. De az is biztos, hogy Herskovics szerepére is alkal­­­masabb Kabos Gyula, aki filmen j játsza, mint Gázon Gyula, aki szín-­ padon alakította. HADI® Mai műsor 6.45: Torna. — Utána: Hangleme­zek. — 7.20: Étrend. — 10: Hírek. — 10.20: Felolvasás. — 10.45: Szit­nyay Jenő felolvasása. — 11.10: Víz­jelzés. — 12: Harangszó. — 12.05: A rádió szalonzenekara. — 12.30: Hírek. — 13.20: Időjelzés, időjárás, vízállás. — 13.30: Damokos László zongorázik. — 14.40: Hírek. — 15: Árfolyamhírek, piaci árak. — 16.15: A rádió diákfélórája. — 16.45: Idő­jelzés, időjárás, hírek. — 17: Dobák Ferenc dr. előadása. — 17.30: Csóka Feri és cigányzenekara. — 18: Bakó Oszkár dr. előadása. — 18.35: Ta­kács Jenő előadása. — 19.10: Bodó Erzsi énekel. — 19.45: A rádió kül- s­ügyi negyedórája. — 20: Vizvári Ma­riska és Gál Gyula előadóestje. — 20.45: Hírek. — 21.10: Waldbauer— Kerpely vonósnégyes. —­­ 21.45: Hanglemezek. — 22.20: Időjárás. — I 23: Hírek francia és olasz nyelven.­­ — 23.10: Bohrandt—Weidinger jazz­­zenekar. — 00.05: Hírek. Budapest II. 18: Batizi László dr. előadása. — 19.10: Olasz nyelvoktatás. — 20: Hírek. — 20.25: Cigányzene. — 21.30: Hanglemezek. ASZTAlI TENISZ A DSC HÁZIVERSENYE vasárnap fejeződött be, meglehető­sen meglepő eredménnyel. A férfi­egyest Sárosi nyerte Lovászy előtt, utánuk holtversenyben végzett Házi, Földi és Schmiedl. A női egyest Fe­­renczy nyerte Gál ellenében. Férfi­páros: 1. Lovászy, Földi, 2. Boros, Házi, 3. Sárosi, Schmiedl. II. oszt. férfiegyes: 1. Bródi, 2. Fischer, 3. Mack. ­ Gyorsíró­­tanfolyamok sportemberek számára Budapest egyik legkiválóbb szak­iskolája, a Lipótvárosi Gyorsíró- és Gépíróiskola elhatározta, hogy sport­emberek részére külön gyorsíró tan­folyamokat szervez, amelyeken az alapfok elsajátítása után a hallgatók speciális kiképzésben részesülnek a sport minden ágából való szövegek írására és sport-rövidítések begya­korlására. A gyorsírás legmagasabb fokát is elsajátítani óhajtó tehetsé­gesebb hallgatók részére az oktatást egészen eddig a fokig folytatják, amelynek birtokában az illetők a ver­senyek vagy mérkőzések egész folya­matának gyorsírással való pontos felvételére képesek lesznek. Az esti tanfolyam órái kedden és pénteken este Vilá 8-ig lesznek, az első óra október 1-én este Vi1 órakor. A tanfolyamot az országos gépíróversenyek ügyvezetője, Kö­kény Lajos országgyűlési gyorsíró vezeti. A délutáni tanfolyam órái hétfőn, szerdán és pénteken 4—5-ig lesznek, kezdete október 1-én. A tanfolyam vezetője F. Rázsó Anna, az intézet kiváló szaktanárnője. Meg­felelő számú jelentkező esetén az in­tézet délelőtt is indít tanfolyamot. A tanfolyamok beiratkozási díja P 2, a tandíj havi P 8. Beiratkozni lehet­­ egész nap az intézet V., Vilmos csá- I szár-út 64. sz. alatti helyiségében Kökény Lajosné titkárnőnél. Kellő érdeklődés esetén külön gépírási tanfolyamok is indulnak. Meg vagyunk győződve arról, hogy a sportemberek örömmel ragadják meg ezt az úttörő kezdeményezést. Hiszen eddig is előfordult, hogy egyes sportemberek jó hasznát vették a gyorsírásnak versenyekről vagy mér­kőzésekről felvett feljegyzéseknél és tudósításoknál, de ez az első alka­lom, amikor egy szakiskola egyene­sen a sport igényeinek megfelelő tanfolyamok révén kívánja a gyors-­­írást a sport szolgálatába állítani. Nem érdektelen annak megállapítása sem, hogy a gyorsírás maga is a legnemesebb sportok egyike, amely­nek versenyein évről-évre sokezren­­ vesznek részt. Ne kockáztassa egészségét !V 1 4 évtizede bevált FEJSPORT Fejsport rovatunk megoldását péntek estig postára kell tenni. Legcélszerűbb levelezőlapon küldeni, mert így olcsóbb. A levelezőlapra a 2. oldalon található szelvény feltétlenül rá­­ragasztandó. A megfejtéseket a nyertesek neveivel együtt a megjelenést követő hét szombatján közöljük. Díjaink a követ­­kezők: I.díj húsz pengő 132.sz. II. díj: Komplett, kitűnő futballabda. — III.—IV. díj: Egy-egy piperecsomag. V. díj: Huszonöt kitűnő bo­­rotvapenge. VI., VII., VIII. díj: A Sporthírlap negyedéves előfizetése A kültelki rejtély A Periféria TK—Kültelek FC mér­kőzés előtt Pafcsek Ödön, az önök által is közkedvelt Pafcsek névtelen levél kíséretében az itt közölt rajzot kapta. A névtelen levelet itt ajuk: Mester! Tudom, hogy önökre nézve sors­döntő a vasárnapi mérkőzés, mert ezen dől el, hogy ki lesz a Grün­földy-csoport hetedik helyezettje. Ezt a rajzot itt segítő szándékkal küldöm, fontos üzenetet tartalmaz. Ha megoldja, megnyerik a meccset. Kiírhattam volna az üzenetet sza­­vakkal is, de akkor nem lett volna fejsport belőle. **» Az ön névtelen tisztelője: N. N. (Neumann Nándor} KEAfiPX TUU5D\ B V A £ L T F <25 EL D / LNE'l Ny fi«X Nincsen nagy baj a BTK-ban! Adler edző marad/ Szabó Gyula elmegy... — A Sporthírlap tudósítójától —­ Ökölvívókörökben sokat beszél­nek a BTK visszaeséséről. A hosszú időn á­t vezetőszerepet játszó angyalföldi boxgárda körül bajok vannak. Az egyik ok, amire a hanyatlás visszavezethető­ az edzőkérdés. Az egyesület régi érdemes edzője, Ádler Zsiga állítólag ellentétbe került a vezetőséggel, sőt már arról is tudni véltek, hogy Ádler működésének színhelyét a másik angyalföldi rivális tanyájára teszi át. Ezeket a híreszteléseket azon­ban Iván Ferenc dr., a BTK szak­osztályvezetője megcáfolja: *— Ácnerrel újabb ötéves szerző­dést kötöttünk. Ez azt hiszem minden híresztelést megcáfol. Az edzővel sem nekem, sem másnak nézeteltérése nem volt. Mi vele nagyon meg vagyunk elégedve, sőt tőle várjuk, hogy a kiöregedett gárda helyébe a BTK igazi után­pótlását felnevelje. A másik dolog, ami sok szó­beszédre adott alkalmat: Szabó Gyula távozása. Szabó Gyuszi a BTK legrégibb és leghűbb tagja volt, érthető tehát, hogy távozása nagy feltűnést kel­tett. — Nem tudjuk, hogy miért ment el Szabó — mondotta Iván dr. — Sajnáljuk, de nem bánkódunk utána. Most a helyébe majd azok a fiatalok lépnek, akik mellette nem tudtak érvényesülni. Mi — mint mindenkor — most is a fiatalok nevelésére fektetjük a fősúlyt. Ezután még fokozottabban fogunk törődni az utánpótlással. A legnagyobb baj azonban: az anyagiak hiánya. — A nyár folyamán, sajnos, egyetlen keztyűt sem tudtunk be­szerezni. Hetven ökölvívó jár az edzéseinkre és a hetven ökölvívó számára összesen három törül­közőnk van ... Azt hiszem ez min­dennél többet beszél. Római levlap Levlapot kapott Rómából Sárosi. Ez állt azon: „Most látom, milyen jó boltot Csináltam múltkor. B­las­o­n.” Segítség ! Planicska a hetediknél Dühhel szólt: „Hé, ott elül! Jöjjön valaki segítni! Én számoljon egyedül?!” Felelős szerkesztő és kiadó: GYARMATHY ISTVÁN. Helyettes szerkesztő! _________SZEBENYI SÁNDOR. Fiókadminisztréció Csehszlovákiában: Novinárstvo St. Szobor, Bratislava. Sehöndorfská 53. NYOMATOTT A STÁDIUM SAJTOVÁLLALAT RT. KÖRFORGÓK­ÉPEIN, BUDAPEST. VIIL JÓZSEF­ KÖRÚT 5. Felelős: Győry Aladár Í£*au£rztó.

Next