Sporthirlap, 1937. szeptember (28. évfolyam, 69-77. szám)
1937-09-18 / 74. szám
8 harmadikak leszünk, akárcsak a magas csapatban... A mottó ugyanaz, mint Budán: — Valami majd csak lesz... * A látottakat összevetve elkészíthetjük a mérleget: — Nagy küzdelmek, jó eredmények, jó állagok várhatók és a papírforma bukása. Mert csapatbajnokságokról van szó, ahol csak minden szökőévben érvényesül a papírforma... Szabolcs Károly. Mostert és Jordache is jön a MASz jubiláns versenyére Bosmans-t és Verhaert-et felfüggesztette a belga szövetség — A Sporthírlap tudósítójától . A román atlétikai szövetség felajánlotta a MASz-nak, hogy Jordachet, a Balkán Olimpia 200 és 400 méteres síkfutóversenyének győztesét (21.9 és 49.1) elküldi a szeptember 25—26-i jubiláris versenyre. Tanulmányairól lévén szó, a román szövetség csak a budapesti tartózkodás költségeinek fedezését kéri, egyébként saját költségén jön Jordache. (Követendő példa!) A MASz nevében Szerelemhegyi Jenő dr. ügyvezető alelnök, aki a nagy verseny főirányítója, táviratilag értesítette a román szövetséget, hogy a MASz örömmel fogadja a romám bajnokot. * Emlékezetes, annak idején a Sporthírlap írta meg, hogy az UTE augusztus 22-i versenyére meghívta a belga atléták közül Bosmans-t és Verhaert-et Budapestre. A két belgát a szövetsége azonban nem engedte, mert aznap válogatott viadaluk volt. A két belga atléta kijelentette, hogy ha nem engedik őket Budapestre, akkor a válogatottban sem indulnak. A szövetség elnöke ezt először tréfának vette, de a két versenyző valóban nem indult el az Északfranciaország elleni versenyen, sőt Bosmans egy francia újságíró előtt megismételte kijelentését, hogy azért nem indult, mert nem engedték el Budapestre. Ez a nyilatkozat persze nagy vihart keltett. Bosmans-t és Verhaertet felfüggesztették, október 2-i varsói rajtjukat letiltották és megidézték mindkettőjüket a fegyelmi bizottság elé. Most a belga attlétikai életben kíváncsian várják, hogy mi lesz a fegyelmi bizottság határozata, hiszen a belga atlétika nem áll olyan jól, hogy két ilyen kitűnő versenyzőt nélkülözhessen.* Ezzel szemben: Mostert, a belga Union St. Gilloise kitűnő középtávfutója nagyszerű formában van és szeretne Budapesten indulni Szabó Miklós ellen. Az elmúlt héten egyedül, esős, szeles időben futott 5,29-et 2000 méterre, ami új belga rekord. Mostert kijelentése szerint, még nagyon sok maradt benne ennél a futásnál. Mostert ajánlkozását is már letárgyalta a MASz és úgy döntöttek, hogy fogadják a szeptemberi jubiláris versenyen a belga bajnokrekordert, ő lesz valószínűleg Szabó Miklós legerősebb ellenfele. Ki javítja meg a női távolugrórekordot ? Csak vagy Kael ? ■— A Sporthírlap tudósítójától — Szombaton és vasárnap a csapatbajnokságokkal egyidejűleg néhány számból álló női atlétikai versenyt rendez az NTE. A szombati, első napon a távolugrás és a 100 méteres síkfutás szerepel a műsoron. Jó időben esetleg mindkét számban megdőlhet az országos rekord. . 100 méteren Fehértől esedékes már régen a rekord, távolugrásban pedig Csák Ibolya kerületi bajnokságon mutatott formája ígér rekordot. Távolugrásban egyébként B. Kael Anna is rekordformában van, az edzéshírek szerint. Ideje is volna már megjavítani azt a gyenge 526-ot... Vasárnap még három szám szerepel a műsoron, magasugrás Csák Ibolyával a főszerepben, diszkoszvetés (Kael), és 4x100 méteres staféta, amelynek érdekessége, hogy az NTE-staféta kezdő futója olimpiai bajnoknőnk lesz. Új magyar „sprintertehetségek“ tűntek fel Lembergben — A Sporthírlap tudósítójától — Kelen, Kovács és Darányi dr. Lengyelországban portyázik. Szerdán Lembergben álltak rajthoz a magyarok és mint ismeretes, Kovács győzött 400 méteren 49 mp-el, Darányi dr. súlydobásban 14.94-gyel, diszkoszvetésben 43.84-gyel. Kelen 5000 méteren gyenge idővel ismét kikapott Nojitól, méghozzá az első ideérkezett jelentés tevesen közölte a két futó idejét. Noji nem 15:20-at, hanem 15:29.8-at és Kelen nem 15:20.8-at, hanem 15:35.8-at futott. A másik érdekesség, hogy a verseny végén svéd staféta is szerepelta műsoron. A Danowski, Zaslona, Kucharski, Gassowski összeállítású lengyel vegyes ellett a következő ma SPORTHÍRLAP SZOMBAT, 1937 SZEPTEMBER 18. gyar-osztrák vegyes staféta indult: 100 méteren Kelen futott, 200 métert Darányi dr., 300 métert Eichberger és 400 métert Kovács. Nagy meglepetésre a lengyelek győztek 2:02.8 mp-et futva a 2:12-t futó magyar-osztrák csapat ellen. Nem lehetett minden érdekesség hijján Kelen és Darányi „sprint-kirándulása.” — Huszfalfá és Vácou*! Hu* !... — Csak nem valami galardnyi számai, Adorján? — Dehogyis, Szerkesztő úr! Csak azt magyarázgatom magamnak, hogy miért is jön a huszonöt svéd atlétával három kísérő Budapestre. — Talán sokallja? — Én nem, de a levelezés és tárgyalás lebonyolítója csak kettőre gondolt, mert tudomása szerint annak idején a svédek Stockholmban huszonöt magyar versenyző és csak két kísérő költségeit fizették. Ezt meg is írta Stockholmba. Ekkor érkezett a válasz, hogy hát erről szó sincs, mert — a tárgyalásvezető tudomása szerint — önköltségen kiutazott Nagy Főnök az utolsó fillérig bevasalta kiadásait a svédeken. — Hát ezt nem hisszük el, Adorján! — Én sem hittem volna el, ha nem láttam volna azt a bizonyos elszámolást ... A SZLOVENSZKO—ÉSZAK atlétikai válogatott viadalt veszély fenyegette, mert úgy volt, hogy a szlovenszkóiak nem tudnak kiállni. Csütörtökön le is mondták a viadalt, de pénteken táviratilag közölték, hogy mégis jönnek és így megrendezhető a verseny. A MARATONBAJNOKSÁGOT ÉS AZ 50 KM-ES GYALOGLÓBAJNOKSÁGOT az országos staféta és csapatbajnokságokkal együtt, vasárnap délután 1 órai kezdettel rendezi meg a MASz a BEAC-pályán. A maratonbajnokságban Galambos, Kiss, Zelenka és a szegediek, a gyaloglóbajnokságban Jánosi, Fehér, Farkas a legjobbak. IIIM (Vígjáték. Magyar. Írta és rendezte: Vaszary János. Zenéjét szerezte: Hajdú Imre. Gyártási vezető: Trebitsch Gyula. Főszereplők: Erdélyi Mici, Kontár Júlia, Vaszary Piri, Sennyey Vera, Páger Antal, Ráday Imre, Bilicsi Tivadar, Rátkai Márton.) Ez a film: mese a szmokingban. Minden jó, ha jó könnyed hangon mondják és kellemes környezetben történik. Vaszary János szövege könnyed szellemes s a szereplők valamennyien eltalálták a szöveghez illő hangot. A környezet pedig igazán kellemes. Természetes hát, hogy a közönség jól érzi magát, szívesen mosolyog, kedvtelve nézi a játékot s az előadás végén nyugodt lélekkel, főfájás nélkül, sőt felvillanyozva távozik. Mindez jellemző Vaszary János írói és rendezői stílusára. A legkeserűbb pilulákat is selyempapírba csomagolja, mert tudja, hogy így a felnőtt gyerekek is szívesebben veszik be. A hős tönkreteszi (a tőzsdén) a hősnőt, áld bosszút áll és tönkreteszi a hőst (a fürdőhelyen), miközben mindketten nagyon elegánsak, kedvesek és rokonszenvesek. A hősnőnek mindenki hisz, mert hazudik. A hősnek senki sem hisz, mert igazat mond. (Nem erkölcsös dolog, de annál mulatságosabb.) A másik fiatalember kölcsönöket ajánl fel idegen leányoknak, divatos szállodában bérel szobát, saját autóján utazik és összes vagyona 124 pengő 50 fillér. (Ez egyébként nem annyira Vaszaryra, mint inkább a pesti fiatalemberekre jellemző.) S ráadásul milyen elegáns ez a 124 és fél pengős fiatalember! ő a legelegánsabb a társaságban!... Igazi „Vaszary-dolog” a következő: a hős a menyasszonya ajtaja előtt csókolgatja — részegen — a hősnőt, aki éppen azon fáradozik, hogy őt tönkretegye. Mindenki biztosra veszi, hogy kinyílik az ajtó, jön a menyasszony és kitör a botrány. Mindenki annyira biztos ebben, hogy ajtó nem nyílik, menyasszony nem jön, botrány elmarad. Illetve csak később következik. A sikerért folytatott küzdelemben Erdélyi Mici végzett az első helyen. Egyre inkább bizonyos, hogy ő „a magyar filmprimadonna”. A ranglista első helyezettje. Megjelenése, minden hangja (s különösen a „némahang”), mozgékonysága, könynyedsége Hollywoodban is éppen így érvényesülne. Páger és Ráday holtversenyben áll Erdélyi Mici mögött. Páger ismét „részegen” legjobb. Ráday olyan karcsú, elegáns, jóképű, amilyen 20 esztendős korában sem volt. Kontár Júlia pompás szerepet kapot és nagyon kedvesen játszotta. Vaszary Piri, Sennyey Vera, Rátkai Márton és Bilicsi Tivadar nagyszerűen egészíti ki az együttest. Külön pikantériája az előadásnak, hogy Rádayné Erdélyi Micinek Páger Antal a partnere, viszont azt a kislányt, aki Ráday Imrébe szerelmes (nem is reménytelenül), Págerné Komár Júlia játsza. A film zeneszámai egész biztosan népszerűek lesznek. (Objektív—Tifa-film. Bemutatta: Átrium, City és Uránia.) * * * 4 * * * * * 10 Édes a bosszú HETEDIK MENNYORSZÁG (Dráma. Amerikai. Simon Simoné és Stewart James.) Erről a filmről versben kellene beszámolót írni. Szép, könnyes, lírai költemény illene hozzá. Két ember szerelme, megpróbáltatása, hűsége és boldogsága. Két ember. Két kicsi, egyszerű, buta ember. A csatornatisztító, aki karriert csinál, utcaseprő lesz. A leány, aki nem tud rossz lenni. , Nagyon szegény emberek. Nagyon szegények és nagyon emberek. S milyen szép tud lenni az ilyen szegény ember, ha néha — mégis! — mosolyog. És milyen elegáns tud lenni az ilyen szegény lány, ha egyszer — mégis! — kap egy új fehér ruhácskát. Milyen napsugaras tud lenni a szegény emberek otthona fent a hetedik emeleten, a tetők között!... Nagyon jó színészek játszanak a filmben. Többek között — például — Jean Hersholt, aki a jóságos párisi papot alakítja. De nem fontosak. Ebben a filmben csak a két főszereplő fontos. Simon Simoné, aki nemrégen még csak azédes párisi Filmszínházak műsora Bemutató mozik ÁTRIUM (Margit-körút 55. T.: 154-024, 153—034). 1.51 6, fél 8. fél. 10. Szomb., vas. és ünnep: fél 4-kor is. ^ Édes a bosszú. (Erdélyi Mici, Komár Júlia, Vaszary Piri, Páger Antal, Ráday Imre.) Híradók. CASINO (Eskü-tér 6. Telefon: 383102.). fél 6, fél 8. fél 10 Szomb.. vas.: fél 4-kor is. Hotel Kikelet. (Tőkés, Uray, Páger, Kabos.) Híradók. Prolongálva! CITY (Vilmos császár út 86. Tel.: 111— 140). 946. 948. 0410. Szomb.. vas. és ünnep: 14-kor is. Édes a bosszú. (Erdélyi, Páger, Ráday, Vaszary.) Híradók. CORSO (Váci utca 9. T.: 182818.) fél 6, fél 8, fél 10. Szomb., vas.: fél 4-kor is. Emil Jannings: Naplemente előtt. (Gerhard Hauptmann színműve.) Poppeye, az életmentő. Híradó. DÉCSI (Teréz-körút 28. T.: 121343. 125952). 6. 8. 10. Szombat, vasárnap 4-kor is. Hetedik menyország. (Simone Simon, James Stewart.) Híradók. FÓRUM (Kossuth Lajos-p. 18. T.: 189—543, */1 6 fél 8, 9410. Szomb., vasárnap, ünnep: fél 4, fél 6, fél 8,. 9410. Urilány Sábát keres. (Zilahy Irén, Somló István, Kabol.) Híradók. KAMARA (Dohány utca 42. T.: 144027.). 946, */1 8, 9410. Szomb., vas.: 4, 6, 8, 10. Premier. (Zarah Leander és Bolváry Géza filmje.) Versenyfutás a halállal. Híradók. 3-ik hétre prolongálva! METRÓ Teréz körút 60 Tel : 112—230. fél 6, fél 8,5410. Szomb., vas.: 1 14-kor is. Urilány szobát keres. (Zilahy Irén, Soipló István, Kabos.) Színes kísérő műsor. Vas. d. 6. 0. Lázadók (féláru reprizmatiné). OMNIA FILMSZÍNHÁZ (József-körut és Kölcsey-utca sarok. T.: 130—125.). 5, negyed 8, fél 10. Szomb., vas.: 4, 6, 8, 10. Hetedik menyország.. (Simone Simon, James Stewart.) Híradók. RADIUS (Nagymező utca 22. Tel.: 122— 098, 129—250.) 946, 948. 6410. Szomb., vasárnap: 944-kor is. Mámi. (Fedák Sári, Törzs, Szepes Ida, Pataki Jenő.) Prolongálva! 3-ik hét! ROYAL APOLLO (Erzsébet-körút 45. T.: 141—902, 342—946), fél 5, 7, fél 10. Szombat, vas.: fél 3, 5, fél 8, 10. Orgonavirágzás. (Jeanette Mc. Donald, Nelson Eddy, John Barrymoore.) Híradók. 2-ik hétre prolongálva! URANIA (Rákóczi-út 21. Tel.: 146046.). 5, negyed 8, fél 10. Szomb., vas.: 943-kor is. (Zenés uzsonnázóhelyiség!) Édes a basszu. (Erdélyi Mici, Páger, Ráday.) Hawai. Híradók. Utánjátszó mozik CAPITOL (Baross-tér 32. Tel.: 134-3371. fél 4. fél 6. fél 8. fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első méra.) Mimi, a gazdag ember lánya. (Alice Faye, Dick Powell, Ritz Brothers.) Híradó: CORVIN (József-körút és Üllői-út sarok. T.: 138-988 139-584.) fél 4. fél 6. fél 8. fél 10. Vas.: fél 2-től is. (Elsőn 1000 hely 40—80 f.) Hét pofon. (Lilian Harvey, Willy Fritsell.) Kísérő műsor. Híradó. ELIT (Szt. István-körút 16. T.: 116-151). 4, 6, 8, 10. Vas.: 2-kor is. Segítség, örököltem! (Agay, Uray, Rajnay.) — Plútó a pokolban. Híradók. LLOYD (Budapest meglepetése a Szent István-körút és Hollán-utca sarkán szeptemberben megnyílik). PALACE (Erzsébet-körút 8. Tel.: 136 523), 11, 2, fél 5, 7, fél 10. (Első kettő félhetyárral.) Édes anyaföld. (Luise Rainer, Paul Muni.) Híradók. SIMPSON (Horthy Miklós út 62. T.: 268 998.) fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. Hét pofon. (Lilian Harvey, Willy Fritsch.) A Horthy Miklós hír felavatása. Kísérő műsor. SAVOYKálvin-tér, Ülös-út. T.: 146-040.1 fél 4. fél 6 fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első féld.) (Vas. d. e. 10. fél 12. matiné.) Párisban szerettem beléd. (Claudette Colbert.) Zúg az erdő. (Színes filmcsoda). Híradók. STÚDIÓ (Akácfa utca 4. T.: 140-840.) 4. 6. 8. 10. Vas.: 2-kor is. (Első féld.) Párisban szerettem beléd. (Claudette Colbert, Robert Young.) Zúg az erdő. Híradók. Továbbjátszó mozik ALKOTÁS (Alkotás-u. 11. T.: 155-374). fél 4. 946, 948. 1. Vas.: fél 2, háromn. 4, háromn. 6, háromn. 8, háromn. 10. Camille, a végzet asszonya. (Greta Garbó.) Tótágas. Híradók. Vas. d. e. H. matiné a teljes műsorral. BUDAI APOLLO Széna-tér. T.: 151,500. fél 5, 947. 9. Szomb.: fél 4. fél 6. tó! 8, fél. 10. Vas.: fél 2-kor 16. Pergőtűzben. (Kiss Ferenc, Egry Mária.) Broadway szerelem. Híradó. ELDORADO (Népszínház n. 31. T.: 133- 171.) fél 5, 7, fél 10. Vas.: 2, 4, 6, 8, 10. (Első mérs.) Pergőtűzben. (Egry Mária, Kiss Ferenc.) Versenyfutás a szerelemért. (Dick Feran.) GLÓRIA (Thöködy-út 56. T.el: 144—800). fél 5, 947, 9. Szomb.: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első mérs.) Camille, a végzet asszonya. (Greta Garbó.) Híradó. HOMEROS (Hermina út 7. T.: 296—178.): 945, 7, negyed 10. Vas.: fél 2-től. Camille. Híradók. JÓZSEFVÁROSI. (Kálvária-tér 7. Tel.: 134—644.) negyed 5, 947, 9410. Szomb.: 4, 6, 8, 10. Vas.: háromn. 2, háromn. 4, háromn. 6, háromn. 8, háromn. 10. (Első mérs.) (Vas. d. e. negyed 11. SMC- matiné. Önagysága inasa. (Jean Harlow.) A mintatengerész. (Buster Keaton.) A szökevény. (Charlie Chaplin.) OLYMPIA (Erzsébet körút 26. T.: 142947.) 4, 6, 8, 10. Vas.: 2-kor is. (Első mérs.) Charlie Chan az olimpián. (Warner Oland.) A bűvészkirály. (Buster Keaton.) Híradó. OTTHON (VIII. Beniczky-utca 3—5. T.: 146—447.) 4. fél 7. 9. Szomb.: fél 4, tél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első mérs.) Pesti mese. (Turay Ida, Kabos, Páger, Pethes.) Az ördögárok kincse. (Tóm Tyler.) . . REX (István-út 39. T.: 139416.) fél 5. 947, 9. Szomb.: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első mérs.) Pergőtűzben. (Kiss Ferenc, Egry Mária.) Az ördögárok kincse. (Tóm Tyler.) Híradó. RIALTO (Rákóczi út 70. T. 139497.) fél T1, fél 1, 943. 5. 108. fél 10. Vas.: 10, 12, 2, 4,6, 8, 10. (Délelőtt mérs.) önagysága inasa. (Jean Harlow, Robert Taylor.) A bűvészkirály. (Buster Keaton.) Afrika Keanből. kislány" volt, de ma már kiforrott, komoly művésznő s egyre inkább emlékeztet a feledhetetlen Varsányi Irénre halk, nemesen egyszerű művészetével. Amely olyan édes ... És a férfi: Stewart James, akit csak nemrégen ismertünk meg. Félszeg, de azért fölényesen biztos, csúnya, de hallatlanul rokonszenves, nyurga és izmos fickó. És remek színész. A hangos Hetedik mennyországnak is nagy sikere lesz. (20th Century-Fox fam. Bemutatta: Décsi és Omnia.) Szél József belügyminiszter a Nosztyfilm felvételeinél — A Sporthírlap tudósítójától — Pénteken délután Széll József belügyminiszter, aki tulajdonképpen legfőbb irányítója a magyar filmgyártásnak, kilátogatott a Hunniába, ahol Székely István most rendezi A Noszty-fiú esete Tóth Marival magyar és német filmváltozatát. A belügyminisztert Kádár Levente dr. belügyminiszteri osztályfőnök, Ruttkay Ödön min. oszt. tanácsos és Bingerth János dr. a filmgyár igazgatója kalauzolta a műterembe, ahol éppen Schneider Magda, Jávor Pál és Pethő Attila szerepelt a felvevőgép előtt. .A belügyminiszter nagy érdeklődéssel figyelte a felvételt, amelynek végén elbeszélgetett a három főszereplővel. IflUMfi A Hunfalvy fk vezet a KISOK tízpróbabajnokságában — A Sporthírlap tudósítójától —• Kiemelkedő eredmények nélkül kezdődött meg pénteken a KISOK-pályán a KISOK tízpróba-bajnoksága. Az első napon két szám, a diszkosz és gerelyvetés ötös csapatverseny bonyolódott le. Eredmények: Diszkosziefetés: 1. Berzsenyi rg. 27.35 m átlag (374 dekatlonpont), 2. Hunfalvy fk. 26.085 m (344 p), 3. Rákóczi fk. 25.45 m (320 p), 4. Evangélikus g. 25.15 m (323 p), 5. Pestújhelyi rg. 25.045 m (320 p). Gerelyvetés: 1. Pestújhelyi rg. 37.51 m (374 p), 2. Hunfalvy fk. 36.59 m (360 p), 3. Vörösmarty rg. 33.55 m (313 p), 4. Kölcsey rg. 33.415 m (311 p), 5. Rákóczi fk. 31.42 m (281 p). Az összesítésben a helyzet az első nap után: 1. Hunfdvy fk. 704 p, 2. Pestújhelyi rg. 694 p, 3. Berzsenyi rg. 622 pont. Ma, szombaton és vasárnap folytatódik a tízpróba -bajnokság a KISOK-sporttelepen. Felsport Múltheti feladatunk keresztrejtvény volt. A helyes megfejtés: Varoff — csal — árulók — vele — lat — k — cimpa — od — kajak — er — giro— orkán — a — évezred —• s — Takács —• rv — z — ot — Cseh — eső — tt — Sefton — s — tan — d — vitéz — karioka — si. A keresett név tehát Kovács József. A díjak nyertesei: 20 pengőt: Csathó Aladár dr., Erdőtelek. Futballabdát: Szalontay Béla, Szentes, Deák Ferenc-utca 68. Egy-egy piperecsomag: Ballázs Dezsőné, Bpest, Petőfi Sándor-utca 16. — Juhász István, Bpest, Irinyi János-u. 6. 25 borotvapengét: Kéry Balázs, Bpest, Ballagi Mór-utca 3. Negyedévig a Sporthirlapot: Blank János, Dorog. — Bocsi Ferenc, Budapest, VII. Dob-utca 82. — Csikós László, Bp., IX. Gyáli út 17. A vidékiek nyereményeit postán küldjük, a helybeliek átvehetik kiadóhivatalunkban a délelőtti órákban. Felelős szerkesztő 69 kiadó: GYARMATHY ISTVÁN. Helyettes szerkesztő: SZEBENYI SÁNDOR. Finkadminisztráció Csehszlovákiában: Novinárstvo St. Szobor. Bratislava, Schöndorfská 53. NYOMATOTT A STÁDIUM SAJTÓVÁLLALAT RT. KÖRFORGÓGÉPEIN. BUDAPEST, VIIL JÓZSEF KÖRÚT 5. Felelős: Győry Aladár igazgató.