Sporthirlap, 1938. június (29. évfolyam, 42-50. szám)

1938-06-04 / 43. szám

8 HÍM jelenti. A Megvédtem egy asszonyt film­változatának, szabadtéri felvételeit is befejezték. Bókás­ János vígjátéká­ban címen Lázár Mária, Mezey Má­ria, Páger Antal, Ajtay Andor, Viz­­váry Mariska és Donáth Ági ját­szott főszerepet. A filmet Ráthonyi Ákos rendezte. A Hunniában ezen a héten kezdték meg a Harmónia legújabb filmjének felvételeit. Pless Ferenc, az Új rokon, a Három sárkány, a Kölcsönkért kastély gyártási vezetője, most Tö­rök Rezső Péntek Rézi című vidám regényéből készít filmet. Filmmúzeumot létesítenek a Moz­góképüzemi r.­t. legnagyobb film­színházában. A részvénytársaság igazgatósága felhívást intézett a kö­zönséghez: régi filmeket, vagy film­történeti emlékeket kér a létesítendő­­múzeum számára. Disney Walt első hosszú filmje, a Hófehérke külföldön mindenütt óriási sikert aratott. Magyarországra csak most sikerült lekötni ezt a nagy szí­nes rajzfilmet. 20.000 dollárért! Hova UrthíVHK­? Szombat: VÍVÁS: Az MVOE mesterverse­nye. (HTVK-vívóterem, 4 óra.) Fő­iskolai vívóbajnokságok, TIEAC-vívó­te­rem, 4 óra. TENISZ: A BSE nemzetközi ver­senye. (Népligeti pálya, 3 órakor.) ATLÉTIKA: Az FTC ifi és szenior versenye. (FTC-pálya, fél 4 óra.) ÖKÖLVÍVÁS: Országos főiskolai verseny. (Műegyetem, 7 óra.) CÉLLÖVÉS: Főiskolai bajnoksá­gok, Marcibányi-tér, 8-tól 6-ig. ÚSZÁS: Főiskolai bajnokságok. (Nemzeti sportuszoda, este fél 8 órakor.) KOSÁRLABDA: (Női körmérkő­zés) Olympia—BSzKRT, MAFC-p., 6 óra. Vasárnap: KÉZILABDA: BSzKRT—Wacker II. oszt. bajnoki mérkőzés, Ciprus-u., 8 — Kíséreti csapat—Elektromos, Népliget, Diákstadion, d. e. 9 órakor. 10 órakor Válogatott csapat—BSE VII. (Barátságos mérkőzések.) KERÉKPÁR: Magyar-német or­szágúti válogatott viadal. (Rajt reg­gel 7 órakor a bécsi országúton.) (Folytatás hétfőn.) ■— Az FTC két­­osztályfutamos versenye a bécsi or­szágút szabványszakaszán. (Rajt 6 órakor, mindkét versenyé a 10 km-es jelzőkénél.) VÍVÁS: Az M­OB mesterverse­nye. (HTVK-vívóterem, d. e. 10.) Fő­iskolai bajnokságok. (BE­AC-vívóte­rem, d. e. 10 órától.) ÖKÖLVÍVÁS: II. oszt. CsB: Sze­gedi Vasutas—Törekvés és NSC— MPSC. (MÁVAG-kolónia, 6 órakor.) TENISZ: A BSE nemzetközi ver­senye. (Népligeti pálya, 9 és 3 óra­kor.) CÉLLÖVÉS: Főiskolai bajnoksá­gok. (Marcibányi­ tér, 8-tól 6 óráig.) ÚSZÁS: Főiskolai bajnokságok. (Nemzeti Sportuszoda, este fél 8 órakor.) ATLÉTIKA: Főiskolai bajnoksá­gok. (BEAC-pálya, fél 4.) — A BBTE nemzetközi versenye. (BSzKRT-pálya, 4 óra.) — A KISOK országos bajnokságai. (KISOK-pálya, 10 és 4 órakor.) Hétfő: TENISZ: A BSE nemzetközi ver­senye. (Népligeti pálya, 9 és 3 óra­kor.) ATLÉTIKA: Az UTE nemzetközi versenye. (BSzKRT-pálya, 4 óra.) — A KISOK országos bajnokságai. (KISOK-pálya, 4 óra.) — Főiskolai bajnokságok. (BEAC-pálya, fél 4.) VÍVÁS: Főiskolai bajnokságok. (BE­AC-vívóterem, d. e. 10 órától.) CÉLLÖVÉS: Főiskolai bajnoksá­gok. (Nagytétény, reggel 8 órától.) Mozik műsora Bemutató mozik ÁTRIUM (Margit-körút 55. T.: 151-024, 153—0^4-­ fél 6, fél 8, fél 10. Szomb­. va­­sárna­i fél 4-kor is. 3 film egy mű­sorban. A dzsungel tragédiája. A h­old­­. kóros (Chap­in.) A repülés csodái. — Híradók. CITY (Vilmos császár­ út 36. Tel.: 111— 140-1­4^6. $4$, %10. Szomb., vas.: '/­4 órakor is. Kékszakáll nyolcadik fele­sége (Claude de Colbert, Garry Cooper.) Poprje, a bahéra. Híradók. 6-ik hét­­­re prolongálva! CORSO (Váci­ utca 9. Telefon: 182-818.) fél 6, féi­s, fél 10. Szom­b., vas., ün­nep: fél 4-kor is. Zöld frakk, (Em­­re Popesco, Jules Berry, André Lefaur.) Híradók. DsiCSI­KTeréz­ körút 28. T-: 121313 125952.) 6, 8, 10. Szám­­­., vas.: 4-kor is. Randevú a Hu­­ber.. (Annabella, Lukács Pál.) Híradók. FÓRUM (Kossuth Lajos­ utca 18. T-: 188- 189­.743, 189-707.) V46. fél 8. Szomb., vas.: fél 4, fél 6, IS, 10-Sam­urai leánya. (S. Hara,_ S. Haya­­kawa.) Az Eucharisztikus Kongresszus külön híradója. KAMARA (Dohany-n 42. T.: 144027. 135967). (V. 8. 10. Szolph., vas.: 4-kor is. Randevú a Kittben. (Annabella, Lukács Pál.) Híradók. METHO (Teréz-körút 60. Tel.: 112-230.) V.6, fél 8. 4110 Szomb., vas., negyed 4, fél 6, %S. 10. Az oxfordi diák. (Róbert Taylor, Maureen OSullivan.) Híradó. . Prolongálva 1. 3-ik hét! RADUJS (Nagymező utca 22 Tel­: 122— 098, 129 - 250.) *m6, %8. Vas. és ünnep. ’- től is. Dzsungel tragédiája. A holdkóros. (Chaplin.) Repülés csodái. Híradó: ROYAL APOLLO (Erzsébet körút. 45. T.: 141—902. 342—946.) 6 . 8. 10. Szomb., vas.: 4-kor is Zöld frakk. (Elvire Popesco, Jules­ Berry, André Lefaur.) Híradók. Ma )0-kor: A második nászút. (Loretta Young, Toronc Powell.) Híradók. URAM­A (Rákóczi út 21. Tel.: 146-046.) fél 5, 7, fél 10. Prolongálva! A ke-Teszt, jegyében. -JAvo Caesar!) .(Chau­­dette Colbert, Frederic, Marek.) Hír­adók. Vas. d. c- 11. Lakner bácsi gyer­­mekszínháza. Utánjátszó mozik CAPITOL (Baross-tér 12. Tel.i 134­.S37.) fél 4 tél 6. fél 6. fél 10. Vas­., ünnep. fél 2-kor is. (Első mérs.) Szívek csalo­gánya. (Deanda Durbin.) Híradók. 3-ik hétre prolongálva! CASINO (Eskü-tér 6. Telefon: 683—102.) fél 6. fél 8. tél 10. Szomb., vas., ünnep: fél 4-kor is Rácsnélküli börtön. (Cori­­ne Lucbaire, Roger Duchesne.) Hír­adók. Prolongálva! CORVIN (József-körút és DUCI-fi*­sarok ) T.: 138—988, 139 - 584.­ fél 4, fél 6, fél 8, fél le. Vas.: fél 2-kor is. (Elsőn: 1000 hely 40-80 fill) Infinito. (Gaby Mol­­lay, Victor Francen.­ Híradó. ELIT (Szt. István-körút 16. T: 116151). 4, 6. 9. 10 (Ünnepnap is.) Vas.: 2-kor is. Asszony a sivatagban. (Kay Fran­cia, Erről Flynn.) Madárijesztő. Vita- Piione orfeum. Híradók. HOLLYWOOD (Bethlerbter 3. T.: H2— 455.) fél 3, 5. V48. fél 10. (Elsie mérs.) Tarantella. (Jeanette Mac­Donald­*) Hír­, adó. Vas. d. e. 11: Broadway Melody 1938. Hétfő d. e., 11: Café Moszkva. LLOYI) (Hollan-atea 7/a. Tel.­ 111-994.) 4, 6, 8, 10. Vas.: 2-kor le (Első mérs.) Incogníto. (Gaby Morlay, Elvira Po­­pescu) Híradó. PALACE (Erzsébet-körút 9. Telefon: 136— 523.) 4, 6, 8, 10. Szomra, vas.: 2-kor. is. (2 és 4 órás féld.) Fekete gyémántok. (Jávor, Csortos, Szeleczky, Törzs.) Hír­adók . P­roLon­gál­va! SIMPSON (Horthy Miklós-út 62. T-: 26*­999.) fél 5, 7, fél 10. Vas.: 2-kor is. In­­kognito. Az Euch. Kongresszus megnyi­tásától a záró ünnepségig készült film­felvételek. SAVOY (Kálvin-tér, Ülős-út T-: 146040) 4,­­6, VAS. 9. Vasér 2-től folyt. Ál­arcos grófnő. (Claire Trevor­) Asszony a sivatagban. (Kay Fra­ncis.) Híradók. Vas. d. e. fék 11. matiné. STÚDIÓ (Akácfa­ utca 11. Tel­: 140­8­0.) 4, 6, 8, 10 Vas*: 2.kor is (Első fél­­áru­) Csin-Csin. (Shirley Tem­ple, Alice Faye.) Magyar és Fox Világhíradók. Továbbjátszó mozik ALKOTÁS (Gömbös Gy.­út 11. T.: 155374). fél 4. fél 6. fél 8. fél 10. Vas.: fél 2-től. Walewska grófnő (Greta Garbó.) Hír­adó. Vas. d. c. 11. Safari. Két rajz­film. Hétfőn d. c. 11. Mami. Plútó a pokolban BUDA! APOLLO (Széna-tér. T.: 151­500). fél 5. sz. 9. Vas.: 1. 3. negyed 6. fél 8. vilp. Orgona virágzás. (Jeanette Mac­Donald, Neleon Eddy.) Hétfőtől: Hindu síremlék. ELDORADÓ (Népszínház­ n 31. T.: 133-171.), 4, V 6, V48. 9. Vas.: fél 2-től folyt. (E­eő mérs.) Honfoglalók: A harapós férj. (Rajnay, Dayka, Kabos­) HOMEROS (Hern­na­ut 1. 1.: 296-178.)­­•145, 7, V 4 10. (Este a kertben.) Shanghai leánya- A riói keselyű. JÓZSEFVÁROSI (Kálvária-tér 7. Tel.: 134644.) Vic-től folyt., utolsó 9-kor. Vas.: 3, 6, 9. (folyt.) A zehdai fogoly. (Ró­nald Colma n.) Ketten a paradicsiom­­ban. (Korda Sándor filmje.) Vas. d. e. 5'-11: Kismama. Hétfőn d. e. Voll: Ba­­láklava. OLYMPIA (Erzsébet­ körút 26. T-: 342947.) Ív 4,­­7, fél 10. Vas.: 11, 2. *45, fél 8, 10. (Elsőn 30 fillértől.) A bíboros fu­tárja. (Annabella, Conrad Veldt.) De­nevér. (Lida Baarova.) Híradó. OTTHON (Vili, Beniczky­ utca 3-5. T.: 146447.) . Vfő-től folyt­, utolsó 9-kor. Va­sárnap: 3, 6, 9. (folyt.) Denevér­ (Hans Motter, Lida Baarova.) Szerelmes Pá­­ris. (Joan Blonde H.) . PÁTRIA (Népszinház­ u. 13. T­: 145—673.) 4, 316, 148, 9. Vas.: fél 2-től folyt. (Első mérs.) A bíboros futárja. (Annabella, Conrad Veidt.) Nagy szerelem­. (My­rna Joy, Wiliami Power.) Híradó. PHÖNIX (Rákóczi-út 68. Tel.: 144—454.) 5, V4S, fél 10. Szomb., vas.: 3-kor is. A zendai fogoly. (Rónald , Colman, Máde- J­ób­i Cárról.) Az éneklő árnyék. (Olga Bad­anova.) REX .(István-út 39. T.: 139416.) fél 5-től folyt., utolsó 9-kor. Szomb.,­vas.: 3, 6, 9. (Élő m­érs.) ’C.lmijle, a végzet asszo­nya. , (Gre­ta , Garbó.) A szere­lmes she­riff, , (Dick Forán.) Hétfőtőli' Nagyvá­ros. Tarzan fogsága.­­ , , KIÁLTÓ­­ Rákóczi-út 70 Tel.’: 139—497.­ fél 5. 6. 9. fél 11. Vac. fél 2, 3, 6, 9. fél 11. (Az utolsó előadáson csak egy fiúm­, 40, 50, 60 fill. betyárral.) A bíbo­ros futárja. (Annabella, Conrad Veidt­) Mascarade. (Luise Rainer, William Po­­well) Híradó. . .• SPORTHÍRLAP SZOMBAT, 19­38 JÚNIUS 4. KÍXIN­BDI Ku­tlull Nem gyerek­játék a kézi­labdázók VB-edzése — A Sporthírlap tudósítójától — A FUTBALLISTÁK PÉLDÁ­JÁN felbuzdulva a kézilabdázók is a népligeti diákstadionban készül­nek a maguk VB-jére. A kézilab­dázók az elbújásban is követni fog­­ják a „rokonokat”, közvetlenül a júliusi VB előtt. Közben van: a jövő heti lengyel—magyar és a­­ célgimnasztika. Ez utóbbiról a ke­ret Dobres­ tanár úr által agyon­­sanyargatott tagjai a legnagyobb búskomorsággal nyilatkoznak... * A KERET TAGJAI KÖZÜL csak Koppány, Mátyási, Galgóczi és Kutasi gyaníthatott valamit a készülő merényletből. (Erre meg nem jelenésükből lehet következ­tetni.) A töb­bek mit sem sejtve, már félórával a rostamérkőzés előtt kinn csapongtak játszi kedv­vel. Volt olyan balga is, aki há­rom kört futott és utána célgim­­nasztikai különórát tartott Dobler Antal „sátáni” mosolyától kisérve. * EZUTÁN KÖVETKEZETT — Dobler tanár úr szavaival élve — a „tulajdonképpeni edzés”. Ezt kétkörös futás, majd maratoni gyaloglás vezette be. Célgimnasz­­tikai gyakorlatok következtek, majd gyors rajtolások, végül 60 méter időre jobb lábon, bal lábon és hátrafelé. Egy kis célgimnasz­­tika fejezte be a „bemelegítést”. Az élet­bemaradottak azután részt­­vehettek a rostamérkőzésen. A „rosta” szó ebben az esetben 3x40 perces kézilabdát jelentett. Ha a nyájas olvasó ennek hallatára sem fordul le a székről, az annak tulaj­donítható, hogy nem tudja, isait jelent ez. Kapusnak 300 méteres repülést a levegőben. Hátvédnek 2000 méter sprintet. Fedezetnek 6000 métert ezerötszázas tempó­ban, összekötőnek 10000 métert kétezres tempóban, a többi csatár­nak pedig legalább 6000 métert időre. A CSÜTÖRTÖKI „ROSTA” STATISZTIKÁJA: A játékosok 1500 méteres óránkénti „sebesség­gel” másztak haza. „Malac”-na­k becézett csatárunk 5 kilót fogyott. Fodor lemondott a válogatottság­ról. (Ez nem tréfa.) Takács szakít a kézilabdasporttal és visszamegy gerelydobónak. Máté újra vissza­vonul. Szomorít sürgősen vidékre szólítja elfoglaltsága. Dobosnak a nagybácsija, Rákosinak a nénikéje halt meg közvetlenül a meccs után és érdekes véletlen, hogy a teme­­tés pont a vasárnapi rostameccs időpontjában, délelőtt 10 órakor lesz. ÉS MÉG mondja valaki, hogy a kézilabda néni „jó sport...” HADID Mai műsor 6.45: Torna. —­ Utána: Hangleme­zek. — 7.20: Étrend. — 10: Hírek. —­ 10.20: Felolvasás. — 10.45: Fel­olvasás. — 11.10: Vízjelzés. — 12: Harangszó. — 12.05: A szegedi, vá­sár megnyitása..— 12.45: Hirek. — 13: Hanglemezek. — 13.20: Időjel­zés, időjárás.­­— 14.35: Hírek. — 14.50: Műsorismertetés. — 15: Ár­­folyamhírek. — 16.15: Felolvasás.— 16.45: Időjelzés, időjárás. — 17: Julier Ferenc ny. ezredes felolva­sása. — 17.30: Magyar nóták. — 18.30: Kállay Miklós előadása. — 19: Tánczene. — .20: A király háza­sodik. Vígjáték. — 21.10: Hírek. — 21.30: Budapesti Hangverseny Ze­nekar. — 22: Időjárás.­­— 23: Hírek német nyelven. — 23.05: Hírek olasz nyelven. — 23.10: Cigányzene. — 00.05: Hírek külföldi magyarok szá­mára. Budapest II. 17: Farkas Edit előadása. — 19: Mezőgazdasági félóra. — 19.30: Pá­pai Gyula előadása. — 26: Hírek.— 20.25: Szalonzene. Magyar győzelmet ígér a VII. Budapest-Bécs-Budapest magyar-német váloga­tott országúti mérkőzés! — A Sporthírlap tudósítójától — Holnap, pünkösdvasárnapján in­dul útjára a hetedik Budapest—­­Bécs válogatott országúti verseny 2-1 főt számláló mezőnye, hogy két­napos küzdelem után eldöntse az egyéni és a csapatverseny, elsőségé­nek kérdését. A 8 km.es távon dűlőre jutó torna­ ezúttal első ízben viseli a német—­­ magyar válogatott mérkőzés nevet s mint ilyen, jelentőségben, és súlyban messzi túlszárnyalja , e az eddigieket. A magyar válogatott csapat a következő összeállításban veszi fel a küzdelmet: Éles, Karaki, Liszkay, Erőss, Nótás, Mády, Sípos, Németh, Ge­­re, Huszka, Nyilasi és Szalay. Tartalék: Droba és Brummel. A bécsi legénység így áll rajthoz: Altmann, Augusti, Goldschmidt, Höfner, Jäger, Kühn, Lusum, Nahmer, Hyd­lik, Sehnalek, Stro­­mayer és Strakati. Tartalék: Tha­­ner, Albin, Wacek és Langer. Az első napon a mezőny az ürömi csárdától kiin­dulva a Pilisvörösvár—Piliscsaba— Dorog—Tát—Piszke — Dumalmás —Komárom — Győr—Öttevény — Moson—Magyaróvár—Oroszvár — Hamburg—Regelsbrunn terepsza­kaszt lefutva a schwechati ország­út 9 km-es jelzőkövénél köt ki. A második napon Bécsből, a schwechati országút 9 km-es kövétől kiindulva a váloga­tott tábor azonos terepen küzdve vissza­érkezik a bécsi országút 10 km-es jelzőkövénél lévő célba. A hétfői budapesti érkezés délután 1.52—4 óra között várható. *5: A pünkösdvasárnapi hétfői 494 km-es csata nyílt küzdelmet ígér. A papírforma szerint a magyarok győzelme felé húz a mérleg nyel­ve,—de ez csak elmételileg van így. Vitathatatlan: a hazai együt­tes soha nem volt egységesebb s egyénileg sem mutattak olyan ál­landó formát, mint éppen most. Ezzel szemben az osztrákok is rengeteget fejlődtek. Strakauit ma a nemzetközi kerékpároséletben is az első sorba helyezik. ) Villámgyors hajrája, szívós ellen­állása és főképpen: ötletes, gazda, stigris taktikája sok tekintetben aggodalomra ad okot. És Höfner, Kühn, Ryd­lich sem lebecsülendő ellenfél. A magyar élgárda két legesélyesebbje nem a legjobb elő­jelekkel rajtol. Éles katona, Kara­kit viszont a múlt héten lázas to­rokgyulladás kínozta és így erőn­léte fogyatékos. Liszkay a pályára készül... Viszont a magyar le­génység küzdőszelleme pompás és egytől-egyig át vannak hatva a győzelemvágytól. A múlt vasárnapi 200 km-es távon elért 37 km-es óraátlag is bizakodásra jogosít fel. Reális körülmények között tehát győznünk kell hétfőn, ha nem is olyan nagy fölénnyel, mint eddig. Felspori Múltheti feladatunkban közölt keresztrejtvény helyes megfejtése után a bekerete­zett kockákból a következő nevet ol­vashattuk el: CSERNA JÁNOS. A pótkérdés figyelembevételével díjaink nyertesei a következők: 20 pengőt kap: Nádass Géza, Budapest, VII., Damjanich­ u. 26. fsz. Futballabdát: Zsák József, Kis­pest, Szalay-utca 15. Egy-egy piperecsomagot: Gergely István, Karcag. — Dékány Béla, Ráckeve, Szent János-tér 2. 25 borotvapengét: Gaál Jenő, Kis­kunhalas, Gimnázium-utca 3. Negyedévig, a Sport hírlapot: Ka­­locsay Gábor, Bpest, V., Szent Ist­­ván­ körút 13. II. — Holczer Béla, Bpest, IX.- Tűzoltó­ utca 46. — Tóth István, Újpest, Kont­ utca 2. Az első díjat és a vidékiek jutal­mát postán küldjük. A helybeliek átvehetik kiadóhivatalunkban, a dél­előtti órákban. SATÖBBI... Olaszország futballsportjának nagy szenzációja: Andreolo, a sokszoros válogatott középfedezet az FC Bo­lognából az FC Milánhoz ment át. Mindössze félmillió líráért adták oda...* Az Aston Villa nagyszerű német­országi szereplése után hazautazott. Most Tschammer und Ostern birodal­mi­ sportvezér az alábbi táviratot in­tézte az an­gol egyesület vezetőségé­nek: „Németország sohasem fogja el­felejteni az Aston Villa csapatának példásan sportszerű viselkedését!” . .. Glasgowban az elmúlt szombaton rendezték meg az ifjúsági kupa dön­tőjét. — 20.000 néző előtt! * Japán nagy tervvel foglalkozik. Mintegy előolimpiaként ebben az év­ben november 3. és 23. között hármas versenyt, akar rendezni Németország, Olaszország és Japán részvételével. Tokióban és, Osakában lenne a ver­seny. A japánok 160.000 yent áldoz­nak erre.* A Wolverhampton Wanderers kon­tinentális vereségeiről nyilatkozott Buckley őrnagy az angol újságírók­nak: — Vereségeinket több okkal ma­gyarázhatom. A pályák mind igen kemények és egyenetlenek, azonkívül a kontinentális játékvezetők nem lát­ták el pártatlanul feladatukat. Az otthoni játékosok akármilyen sza­bálytalanságra ragadtathatták magu­kat.* Perry Fred, a világhírű profi te­niszező jelenleg Hollywoodban mű­ködik. A napokban nyilvánosságra került, hogy Perry amerikai állam­polgár akar lenni. Persze az újság­írók rögtön megrohanták: — Miért? — Kérem, nem bírom az adófize­tést... Itteni jövedelmem után adót kell fizetnem az USA-nak, de Ang­liának is... Amerikában és Angliában kelle­metlen feltűnést keltett Perrynek ez a nyilatkozata.— Satöbbi ... Felelős szerkesztő és kiadó: GYARMATHY ISTVÁN. Helyettes szerkesztő: SZEBENYI SÁNDOR. Fiók adminisztráció Csehszlovákiában: N­ovináretvo St. Szobor, Bratislava." Sohandorfská 53 NYOMATOTT A STÁDIUM SAJTÓVÁLLALAT RT. KÖRFORGÓGÉPEIN, BUDAPEST VIIL JÓZSEF.KÖRÚT 5. Felelős: Győry Aladár igazgató.

Next