Sporthirlap, 1938. október (29. évfolyam, 77-85. szám)
1938-10-26 / 84. szám
2 OSZTÁLYOZÓKÖNYVÜNK 1-esek: Biró I,r Déri, Ferenczi, Flóra, Lengyel és Kardos A vasárnapi forduló hat NB- mérkőzésén csak négy csapat nyújtott 30-asnál jobb összteljesítményt. (A Hungária, a Ferencváros, az Elektromos és a Nemzeti.) Ezzel szemben a 33-as átlagnál csak három csapat szerepelt gyengébben. (A Taxisok, az LSE és a Bocskai.) A játékosok egyéni teljesítménye szintén átlagos volt. 3-asra játszottak legtöbben: 54-en. 2-est 46 játékos kapott. 25 játékos szerepelt 4-esre. 1-ese 6 fiúnak van. (Ezek között legfeltűnőbb Kardos 1-ese.) Akad az" osztályzatok között egy 5-ös is, a zughír Linek kapta, mert kiállították. Az eredmények nem okoztak különösebb meglepetést, a játék alapján is igazságosak voltak. Egyedül a Zugló panaszkodhat a balszerencsére. Kispest—Zugló 30:31 (Bajnoki, Öv utca. Eredmény: .7.8 il:l). Gólszerző: Békefi, Deli. II. öngól, Fekecs III., Olajkár II., Nemes. Hallatlan balszerencsével vesztett a lelkes zuglói aroatőrcsapat. A játékvezető 0:0-ás állásnál nem urált meg egy jogos 11-est a Kispest ellen. Később a zuglóiak vezetését a kispestiek öngól révén is,említették ki. Az I. félidő végén zuglói Lineket a játékvezető kiáltotta. A Zugló — már csak 10 új csapattal — mégegyszer kitolta a vezetést, de végül meg sikerült megakadályoznia a ■rencsésebb Kispest győzelmét. Phöbus - Bocskai 30:35 (Bajnoki, Berlini utca. Eredmény: 3:1 (3:1). Gólszerző: Solti, Timiy N., Pásztói, Tóth.) A Phöbus fölénye csak a szünetig tartott. A második félidőben , Bocskai felülkerekedett, de tartalékos csatársora képtelen volt áttörni a Phöbus védelmét. Hunggária — Szolnok 25:30 (Bajnoki, Szolnok. Eredmény: 4:2 (3:2). Gólszerző: Kövesdi, Kardos, Korom 11-esből, Kardos 11-esből, Kardos, Vidor.) Kardos jókora meglepetésben részesítette a szolnokiakat: ő volt a Hungária csatársorának a legjobb embere. A szolnoki védelem a szokottnál lényegesen gyengébb teljesítményt nyújtott. Ferencváros — Budafok 28:31 (Bajnoki, Üllői út. Eredmény: 2:1 (1:0). Gólszerző: Sárosi de., Biró, Féder.) A Ferencváros a fiatal szélsők lendületével vívta ki a győzelmet. A Budafok csak kemény küzdelem után adta meg magát. Elektromos — Nemzeti 28:28 (Bajnoki. Laterén-utcáé.. Eredmény: 1:1 (1:1). Gólszerző: Kisalaki, Füzi II. Szünetig az Elektromos, azután a Nemzeti játszott jobban. Mind a két csapatnak lett volna alkalma a győzelemre is, éppen ezért a döntetlen — igazságai. Taxisok—LSE 34:35 (Bajnoki, Latorca utca. Eredmény: 3:2 (1:1). Gólszerző: Sift. fián, Takács II., Serföző, Hernádi, Hódi.) A Taxisok megérdemelték a győzelmet, de tagadhatatlan, hogy a salgótarjániak derekasan küzdöttek. Bölmizsá* ••• ■ 4 Csíkhiadia2 ■dajkár I.2 Deli II. .2 Itkai3 FerencziIrváth... . • 4 Linek . ■ 5 Riplai4 Horváth6 Vigo Gárdos .3. ...esés3 Marton3 Ajkár II.2 Rácz3 Emes .3 Békefi3 Dóri1 Fekecs III.3 ... irthy2 Fekecs II.4 Kispest 30 Zugló31 Csikós2 Kertes3 Véher2 Palotás8 Korányi2 Nádas2 tombkötő3 Elek3 Szirmai4 Pocsai3 titkos II.3 Békési3 ‘Uky2 Csókás4 Törös II.4 Pásztói3 Solti3 Horváth4 Turay II.3 Takács3 Tóth2 Veres4 Phöbus: 30 Bocskai: 35 Szabó3 Horváth 11.0 Kis2 Retkes4 Sskó1 Barna4 Sebes2 Csabai2 Turán3 Selmeczi2 Dudás3 Buják2 Vidor2 Szántó2 Müller3 Kövesdi3 Kardos1 Kolláth3 Kis-vczki2 Sárkány4 Vermes3 Korom2 Hungária: 25 Szolnok: 30 Tihanyi 3 Vági 2 Tátrai 4 Szebehelyi 2 Jászberényi 2 Bánkuti 2 Lázár 2 Király 3 Polgár 3 Sós 2 Pósa 2 Beretvás 3 Biró II. 2 Fodor 3 Jakab 2 Fézler. 3 Sárosi dr. 3 Szegedi 4 Toldi 3 Kovács I. 4 Gyetvay 2 Kovács III. 3 Ferencv.: 28 . Budafok: 31 Bakon 2 Ángyal 2 Fűzi I. 3 Flóra 1 Pálinkás 3 Tóth 2 Pázmándy 2 Tali 3 Lengyel 1 Balogh 2 Martonos 3 Szalay 2 Rozsák 2 Fenyvesi 2 Toros 2 Pálya 3 Fűzi II. 3 Kisalagi 4 Lovas 4 Molnár 4 Buzássy 3 Horváth 3 Elektromos: 28 Nemzeti: 28 Tóth II. 3 Vecsei 2 Miklósi 3 Gáspár II. 3 Aradi 2 Kertesi 2 Odry 2 Maros 4 Tóth I. 3 Hernádi 3 Varga 3 Mester 3 Váradi 4 Somogyi 4 Takács II. 3 Kása 4 Serfőző 3 Király 4 Kiszely 4 Tóbiás 3 .Hódj .4 Szafján 3 Taxisok: 34 SSE: 35 Korányi ismét betonná keményítette a FirCbus védelmét — A Sporthírlap tudósítóitól — Vasárnap a Berlini utcában a mezőny legjobb játékosa volt Korányi Lajos. Valóban ,,a mezőny fölé nőtt”. Korányi volt a leggyorsabb. Korányi rúgott legbiztosabban (még az elmaradhatatlan ,,lyuk” is elmaradt.) Korányi fejeit legjobban. ■ Fölényesen szerelte a Bocskai csatársorának legénykéit. Azok úgy hullottak le róla, mint Gulliverről a törpék. Pedig Korányi alig 40 nappal ezelőtt, szenvedte el a kulcscsonttörését. Más játékos az ő helyében talán csak most kezdené el az edzést. Ő pedig azóta már második, bajnoki mérkőzését játszotta. Nem „kisasszony "-futballista. Hogyan jött ilyen gyorsan formába? Hogyan szokott olyan gyorsan össze új játékostársaival? Hogyan cselekedte, hogy az egyik kék-sárga szurkoló így kiálthatott fel örömében : — Uraim! Ismét beton a Phöbus védelme! — Akarat és az önfegyelmezés kérdése az egész — felelte Korányi Lajos a fenti kérdésekre. — Akartam játszani és mihelyt tehettem, azonnal edzésbe kezdtem. Nem érdekelt, hogy a törött kulcscsont helyén még húzódást éreztem a játék előtt, a játék után. A mérkőzés közben az ember mással van elfoglalva, nem a kulcscsontjával. — A Ferencváros után nem szokatlan már az új környezete? — Most már megszoktam. Sőt már össze is szöktünk. Wéber ,,fíiri” olyan védelmi társ, hogy kívánni sem lehet jobbat nála. Hallgat a szóra és olyan kedvvel játszik, hogy még az én kedvem is meghozná a játékhoz, ha amúgyis meg nem volna. Ő is gyors, így igazán gyors csatár legyen a talpém, aki minket le tud futni. Az bizonyos, hogy a Phöbosban állagban több dolga van a védelemnek, mint mondjuk a Fradiban, de ez az, igazi hátvéd, számára.: csak öröm. And. pedig a fő, az egész csapat eggyé forrott már. Hallgatónak a szóra és nincs köztük primadonna. Beszélgetésünk közben m. egyik belvárosi üzlet elé értünk.. a Korányi-házaspárra!. (El ne felejtsük:, a legszebb futballista feleség. . Korányité is jelen volt.) Megkérdeztük Korányit: — Mi van a külföldi tervekkel? Elmegy Franciaországba? •— Ebben az idényben még semmit esetre sem. Sőt nagyon valószínű, hogy tavaszra is a Phöbusban maradok. Egyelőre leteltem a külföldi tervekről. Egyébként, most rendezkedünk be éppen az új lakásunkban. —Na igen, a fiatalok fészket raknak! Pedig... magát már nem is számítják a fiatal futballistákhoz ! — A futballistáknak és az asszonyoknak nincs életkoruk — adja meg a feleletet a fiatal asszony férje helyett. — Különben is a Bajos most 25 éves! ... Ezt meg is írhatja! Engedelmeskedtünk ... SPORTHÍRLAP SZERDA, 1538 OKTÓBER 26. ikm A Zugló feljelenti Gombos játékvezetőt — A Sport hírlap tudósítójától — Zuglóban még mindig nem ültek el a vasárnapi Kispest-mérkőzés hullámai. A szurkolók felháborodva beszélnek Gombos játékvezetőről. Fézler Géza intéző viszont ezt mondja: — Feljelentjük a játékvezetőt. Eddig még sohasem tettük ezt, meg, de a vasárnap történtek után nem akarjuk, hogy Gombos úr a Zuglónak még egyszer mérkőzést vezessen. Elsősorban azért tesszük ezt meg, mert tanúk vannak rá, amikor azt mondotta, hogy ez „nem érdekli, amit a partjelző integet és akármit csinál a Zugló,, rálőtt labda miatt nem fog büntetőt ítélni” (!?). Kedden könnyű edzés szerepelt a műsoron. A Kapocsi-ügy — remélik — elintéződik és a sorsdöntő vasárnapi mérkőzésen, az LSE ellen ismét játszhat a fiatal fedezet. Az LSE nem áll ki november 1-én az Újpest ellen Salgótarján, október 25. Az LSE berkeiben még mindig igen nagy a felháborodás a játékvezetés miatt. A partjelzőket feljelentik a tarjániak, mert Odry megütötte Szafiánt, és a partjelzők azt mondták az esetre, hogy nem láttak semmit. Ma nagy edzést tartott a csapat. Futás, kötelezés, gimnasztikai gyakorlatok voltak a műsoron. A november 1-re kitűzött Újpest elleni mérkőzésre az LSE semmi körülmények között sem tud kiállni. A gyárban teljes üzem lesz és ezért a 189. NÉV: ••«*«•••»! CÍM: . . ..............................• * * játékosok nem tudnak elszabadulni munkahelyükről. A tarjáni vezetők kijelentették, hogy még akkor sem állnak ki, ha erre a szövetség kötelezné őket. Akkor megfellebbezik a határozatot, ha kell egészen a belügyminiszterig. Most kezd rájönni „Európa többi része", hogy nincs védekező taktikája Aggódik a csatornán inneni sajtó — A Sporthírlap tudósítójától — Érdekes, hogy a Kontinens csapatának londoni mérkőzéséről lehangoltan ír a Kontinens sajtója. Féltik a csapatot. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány lapvéleményt. A bécsi „Neue Freue Presse” szerint erősebb csapatot aligha lehetne összeállítani a Kontinens játékosai közül. „Az amsterdami mérkőzés azt mutatta, hogy nincsenek fórumban a kontinens futballistái. Nehéz mérkőzés lesz Londonban, félünk a súlyos vereségtől.” A „WienerMittagau»gabe” ezt írja: „Katasztrofális lehet Londonban a kontinens mostani védekezőtaktikája. Avagy helyesebben az, hogy nincs megfelelő védelmi taktikája. Amit a hollandok ellen megtehettek a védők, azt nem lehet majd megtenniük az angolok ellen! Andreolo elfeledkezett a védekezésről.” Zsengellérről azt írja a lap, hogy művészkedéssel nem lehet futballozni. A „Gazzetta dello Sport” nagy cikkeket ír a londoni mérkőzésről. „A védelem sziklaszilárd, az olasz hármassal nem lesz baj. Piola nem kapott megfelelő társakat a csatársorba. Reméljük, hogy az olasz lendület ráragad a csatort több tagjára és ilyenformán sikert hozhat a londoni meccs” A „Münchner Neueste Nachrichten” írja: „A Kontinens-vlogatott legsebezhetőbb pontja a csatársora. Különösen Piola formánkívülisége tűnt fel az amsterdami mérkőzésen. Úgy látszik, a hosszúlábút, olasz sorozatos sérülései után még nem tudta elérni a jó formáját.” „.A fedezetsorban a két schweinfurti német (Kupfer és Kitzinger) új taktikát kénytelen követni, a szélsőkre való ráállást. Olyan, szokatlan ez a számukra, hiszen a német válogatottban mindig az összekötőket kellett nekik fedezniük. Kérdés, hogyan tudják ezt Londonban is beidegezni. Andreoloval is baj lesz, mert túlságosan támadószellemű középfedezetű angol válogatott ellen. Kétségtelen hogy nagy labdaművész. A védelem a csajzat egyetlen megbízható és megnyugtató része." A „Völkischer Beobachter” szerint: „Az amsterdami 25:11-es szögletarány a kontinens-válogatott javára mementó Londonra. A csatársorral baj van! Nincs átütőereje, nincsenek lövőcsatárai és a kapu előtt egészen határozatlan. Hahnemann jobban tetszett, mint Zsengellér. Valószínűleg reá fog esni Pozzo választása.” És a „L’Auto": „Az angol válogatottnak nagy előnye lesz az egység. Ezt a kontinens válogatottja sehogyan sem tudja majd ellensúlyozni. Az is bizonyos, hogy az angol válogatott mely W-rendszerben fog játszani, de kérdéses, hogy a. Kanti, nem középfedezetes — akár Anfreolo, akár Vernati legyen az — le fogják-e fogni Lawtont, vagy rábízzák őt a közvetlen védelemre. Általában a Kontinens védelmi taktikája egy kissé zorzzomrosnak látszik. Félünk, hogy mire rájönnek a helyes útra, már késő lesz.” A Kispest javulást vár Somlaitól A Kispest játékosai még mindig erősen panaszkodnak a Zugló túlerélyes játékmodorára. Kedden azonban az volt a helyzet, hogy a sok apró sérülés senkit sem gátol majd meg a Nemzeti elleni játékban. Csaknem kivétel nélkül elvégezték a játékosok a keddi edzés könnyebb előírásait. Örülnek még Kispesten, hogya három bevonult játékos (Déri, Vig és Rátkai) szabadságolása körül minden könnyen megy és nyugodtan számíthatnak a három játékosra a soron következő döntőfontosságú mérkőzéseken is. Alighanem a Nemzeti ellen is változatlan csapattal állunk ki, — mondotta a Kispest egyik vezetője.— Az összeállít.? így, ahogy, van,, bevált. Még. Fontainak kell belejönnie a játékba. Somlai felől megoszlanak a vélemény.!.. A Hungáriából átkerült középfedezet vasárnapi játéka nash ragadta el a közönséget, a vezetőség azonban bízik Somlaiban. — Csak szombaton tudta meg a fiú, hogy végleg hozzánk kerül, — így mentegetik. Somlait, — igazán nem illeszkedhetett még bele a csapatba. Különben is közel két esztendő óta nem játszott komoly mérkőzést. Szorgalmas edzéssel egykettőre a régi lesz. Kispesten arra is gondolnak, hogy a három bevonult közül netalán valamelyiket nélkülözni kénytelenek. Ebben az esetben az újra formába lendülő Varga dr., Kajdácsi és Lugos jöhet elsősorban számításba.