Sporthirlap, 1938. december (29. évfolyam, 95-103. szám)

1938-12-14 / 98. szám

6 Teleki Pál gróf kultuszminiszter jett hogy a $p 3 milliós költséggel, a régi lóversenytéren kell fel­építeni! Nagyjerentőségű ügyeket tárgyalt az OTT elnök­­sége a kedd esti ülésen — A Sporthírlap tudósítójától —. Az OTT elnöksége kedden este tartotta első decemberi ülését. Az elnöklő Prém Lóránd dr ügyvezető alelnök foglalkozott azzal a hírrel, hogy az OTT a magyar sport át­alakításával kapcsolatosan a sport­­szövetségek önállóságának meg­szüntetését, vagy korlátozását ter­vezné. Az ügyvezető alelnök meg­állapította, hogy az OTT külföldi vonatkozásokban nem járhat más úton, mint amelyet a kormányzat kijelöl számára és éppen így belföldi ügyekben is a kor­mány elveinek és célkitűzé­seinek megfelelő módon kell intézkednie. Ez pedig elsősorban azt jelenti, hogy a sportszövetségek önállósá­gát senkinek sem kell fél­tenie. De viszont valóban az a terv, hogy az OTT és az önálló sportszövetsé­­gek kapcsolatait szorosabbá tegyék, mert az OTT biztosítani kívánja azt, hogy a magyar sportot minden tekintetben egységes nemzeti és­ keresztény szel­lemben vezessék. Prem dr. ügyvezető­ alelnök ez­után beiktatta tisztségébe Ivándy Kálmán dr.-t, a Tanács újonnan kinevezett alelnökét, Arató Géza titkárt, továbbá Mezey Ferenc és Rajczy Imre szakelőadókat. Ezután az elnökség Teleki Pál gróf vallás- és közoktatásügyi mi­niszternek a Sportcsarnok építé­sére vonatkozó határozatával fog­lalkozott. A kultuszminiszter úgy hatá­rozott, hogy a Sportcsarno­kot a régi Ló­verseny téren kell felépíteni és felszólí­totta az OTT-ot, mint épít­tetőt, hogy szólítsa fel az építési bizottságot az épí­tési tervezet legsürgősebb kidolgozására. Nyomatékosan hangsúlyozta a kul­tuszminiszter, hogy az építési bi­zottságnak feltétlenül alkalmaz­kodnia kell a megszavazott 3 mil­liós költséghez. Az érdekeltek kí­vánságait azonban lehetőleg fi­gyelembe kell venni. (A kultuszminiszteri határozat különös jelentőséget ad a lapunk más helyén közölt polgármesteri nyilatkozatnak. A szerk.) Az OTT elnöksége természete­sen azonnal megtette a szükséges intézkedéseket,­­hogy az építési tervezet minél előbb elkészüljön. Misán­­yi Ottó főtitkár ismer­tette az elnökséggel a Magyar Dol­gozók Test­gyakorló Koszorúi­nak szervezetét. Ezekben a koszorúk­ban fognak tömörülni az ipari fog­lalkozású sportoló nők. Az elnökség elhatározta, hogy a sportoló nők új, nagyjelen­tőségű szervezkedését teljes erővel támogatni fogja. Foglalkozott az elnökség a de­cember 19-re összehívott teljes ülés napirendjének előkészítésével. Nagyon fontos ügyek fognak sze­repelni a napirenden. Legfonto­sabb: a felvidéki sport visszatéré­sével kapcsolatos kérdések megtár­gyalása. Az elnökség elvileg máris hozzá­járult, hogy a MASz olimpiai atlétikai ed­zőt szerződtessen. Ha sikerül az edző szerződtetésé­nek költségét arányba hozni a re­mélhető olimpiai eredményekkel, akkor az OTT még komoly áldoza­­tatoktól sem fog elzárkózni. Elkészült a Magyar Országos Sportjelvény szabályzata is. Végül foglalkozott az elnökség a magyar s­portolók külföldi rajtengedélyeinek ügyével és egységes eljárási módot hatá­rozott el. /f 00 a f10 m 00 ff 00 l/soportökon búcsúzik a Ferenc­város és szombaton indul a téli portyára — .4 Sporthírlap tudósítójától . A Ferencváros keddi könnyű edzé­sén a válogatottak természetes­en még nem­­vettek részt. Csütörtökön azon­ban már a teljes csapat jelen lesz az FTC-pálya évzáró edzésén. A csütörtöki­ edzés után a klub­házban közös uzsonna lesz, az elnökség akkor fog hivatalosan búcsút mondani a portyára utazó csa­patnak s akkor adják ki a szabadsá­got is a többieknek. Pénteken a já­tékosok nyugodtan felkészülhetnek az­­ utazásra. Indulás: szombaton­­ Zág­rábba, a portya első vérkő­sér­e. A portyacsapat 11 tagja: Háda, Tátrai, Polgár, Lázár, Sárosi III., Pósa, Bíró, Jakab, Kiss, Sárosi dr., Toldi, Kemény, Gyetvay és az amatőr Horváth. Az FTC tehetséges balösszekötője na­gyon jól szerepelt az őszi idényben. Ezért került be — jutalmul — a nagy portyacsapatba. Edző-és intézővállalás a DiMAVAG-sban­ — A Sporthírlap tudósítójától — Diósgyőr, december 13. Az FTC-től elszenvedett vereség után teljes erővel kitört Diósgyőrött az elkeseredés. A szurkolók a vezető­ség lemondását követelték. A mai választmányi ülésen Jaki­­ Aladár intéző bejelentette lemondását, utóda Zórád Aladár lett. Teleki is leköszönt az edzőségről, helyette két edzőt kapott a DiMAVAG. Az erőnléti edző Szabó József, a MASz volt vándoredzője lett. Az edző pedig vagy Csapkay, vagy pedig Szabó Peter lesz. Csapkaynak levelet küld­tek, hogy február 1-ig elfoglalhatja helyét. Ha Csapkay nem jön, akkor Szabó Peter lesz az edző. Az egyesületen belül azonban még mindig nem ért véget a harc. A volt DVTK és a volt DAC-isták között az ellentétek talán sohasem voltak ilyen nagyok, mint nost. K­ g. A NOVEMBER 27-ÉN 3:0 ÁLLÁSNÁL FÉLBESZAKADT Pannónia—H. Magyarság mérkőzést a Pannónia javára igazolták. (A kö­zönség állandó tüntetése miatt a já­tékvezető nem volt hajlandó tovább vezetni a mérkőzést.) A BLASz egyes­­bírája nyomatékosan figyelmeztette a P. Magyarságot, hogy a jövőben foko­zottabban ügyeljen a rendre, mert újabb botrány esetén a legszigorúbb büntetéssel fogja sújtani. I twrtSrms, tikkellel ts SL­­u«., —4, mq „ , ij­­^*19 j Iflarsar i^orgsanygnai sa*i SPORTHIRLAP SZERDA, 1938 DECEMBER 14. Síkfal „Egyszer játszhatom heten kint, ez bizony kevés“ mondja Asbóth Jóska, ifjú bajnokunk — A Sporthírlap tudósítójától — Piros Bocskai-sapkás ifjú diákkal találkozunk. Nini, hiszen ez az Asbóth József, a magyar nemzetközi tenisz­bajnokság ifjú győztese. — Mi az, Jóska, egyetemi hallgató ltt? — kérdezzük. — Nem, csak az egyik kollégium­ban lakom. De lehet, hogy jövőre be­iratkozom. — Mi van a téli edzéssel? — Sajnos, csak egyszer hetenkint játszhatom. A pénteki hivatalos új­pesti edzésen. Bizony, ez nagyon ke­vés. Alig várom, hogy a városligeti pályán is játszhassam. (A hó végére kész lesz a pálya. Szerk.) Még jó, hogy „tollasteniszt” is lehet játszani. Tornázni is jó volna... Hát bizony nem valami jó előké­születben van részük teniszezőinknek, ami a jövő évadot illeti. Legfőbb ideje, hogy a teniszcsarnok kátyúba jutott szekerét valaki kisegítse. Mert így azután, úgyszólván semmi téli mun­kával nem fogják tudni folytatni te­niszezőink az elmúlt évad örvendetes előretörést hozó eredményeit.­ ­ A JUGOSZLÁV ERŐLISTA most került nyilvánosságra. Egyelőre csak a férfi ját­ékosoké. Ez az első tíz jugoszláv férfi teniszjátékos: 1. Pun­­esec, 2. Mitics, 3—4. Pallada és Ku­­ku­ljevics, 5. Schaffer, 6. Radovano­­vics, 7. Kukuljevics II., 8. Konjovics, 9. Kovács, 10. Smerda, VASÁRNAP ÁTADJÁK A MÁRIA KIRÁLYNÉ SERLEGET A GYŐZTES MAGYAR HÖLGYCSAPATNAK A női tenisz KK-ban a magyar hölgycsapat győzött. Mária jugo­szláv anyakirályné serlegéért folyt a küzdelem, a varsói döntő mérkő­zés után azonban nem adták át a serleget a győztesnek. Tegnap Bosco Colli, Antics, Mária királyné udvari marsal­lja táviratilag közölte a teniszszövet­­séggel, hogy a serleget december 18-án, vasárnap, a budapesti jugo­szláv követségen ünnepélyes külső­ségek között fogják átadni a győz­tes magyar hölgycsapatnak. KARÁCSONYRA elkészül a végleges teniszezőlista. Az erőlista-bizottság által készített lis­tákat az elnöki bizottság lényegtelen változtatásokkal elfogadta, most szét­­küldték az egysületeknek. A beküldött észrevételek felett még a karácsony előtt tartandó tanácsülésen döntenek és elfogadják a végleges erőlistákat. VEGYES HÍREK Csütörtökön folytatják a ko­­rongba­jnokságot — A Sporthirld­D tudósítójától — Az idei korongbajnokság kedden este kezdődött meg. Az első for­duló második mérkőzésére csütörtö­kön este 7 órakor kerül sor a BKE-pályán. Ez alkalommal a BKE ellenfele az FTC lesz. A meccsen nagy küzdelem várható. Tavaly a BKE mint nagy esélyes állt ki a mérkőzésre és az FTC mégis biz­tosan győzött 3:1 arányban. Csütörtökön a BKE kétgólos győzelmét várjuk. ­ ÚSZÁS A BBTE IFJÚSÁGI ÚSZÓVERSENYE A BBTE nagy érdeklődése mellett ifjúsági úszóversenyt rendezett ked­den este a Nemzeti Sportuszodában. Eredmények: 200 m ifj. gyorsúszás: 1. Elmer MAC 2:27.8, 2. Tátos FTC 2:28.4, 3. Perényi BBTE 2:32.8. 1 6600 m ifj. gyorsúszás: 1. Hámori I. BBTE 39.6, 2. Elmer MAC 42.9, 3. Szívós MUE 43. (Elmer fáradt volt a 200 métertől). — 66'c m mellúszás (nyeretlenek részére): 1. Mersich BBTE 53, 2. Vadász BBTE 55.8, 8. Dvornicky PTSC 59.4. — 66, c m gyorsúszás (nyeretlenek részére): 1. Bacher BSzKRT 42.4, 2. Schud­hoff MTE 44.6, 3. Del­ Medico BSzKRT 44.8. - 100 m ifj. hát­­úszás: 1. Mati BSzKRT 1:23.8, 2. Goor (Tipográfia) 1:31.8, 3. Stad­­ler MUE 1:34.4. — 200 m fiú mell­úszás: 1. Hámori II. BBTE 3:15.6, 2. Frankovits FTC 3:18, 3. Sztan­­kovits FTC, 3:18 2. — 3X66­/* m ifj. mellúszó staféta: 1. PTBSC 2:41.4, 2. BBTE 2:44, 3. MUE 2:52.6. 3XC0** m ifj hölgy gyor­súszó sta­féta: 1. FTC A) 2:43, 2. MUE 3:03.8, 3. FTC B) 8:14.8. 3X667* m hölgy vegyesstaféta: 1. FTC A) 2:39, 2. MUE 2:45.8, 3. FTC B) 2:53.6. — 4X667* m ifj. gyo­rsúszó staféta (két időfutam alapján): 1. MAC 2:49.4, 2. BBTE­ 2:55.8, 3. BSzKRT 2:57.4. TORNA ESZTERGOMBAN jól sikerült jelvényszerző versenyt rendezett a Tanítóképző. A versenyein 4 iskola 57 tornásszal vett részt. Vasjelvényt nyert: Bencés g. (11), Ferences g. (9), Tanítóképző (3). Bronzjelvényt: Bencés g. (6), Feren­ces g. (5), Városi g. (2), Tanító­képző (3). Ezüstjelvényt nyert: Ferences g. (3). A MOTESZ mezőtúri jelvényszerző versenyén ezüst jelvényt nyert: Unkát,-B. József, Koffán Jenő és Papp László. ATLÉTIKA A MASZ kedd esti intézőbizottsági ülésén jóvá­hagyták Seben (Testvériség) 800 mé­teren elért 1:59.3-­as pestvidéki kerü­leti és a DIAC szenior 4x100-as (Ver­­bőczi, Gulyás, Badur, Szalados) sta­féta 44,3-a­s északi kerületi rekordját. Kimondta továbbá a bizottság, hogy a jövő évi ifjúsági egyesületek közti párosviadalt körmérkőzés keretében rendezi meg a szövetség. FUTBALL Az NBB EGYESBÍRÁJA a Mezőtúrnak a Törekvés elleni, to­vábbá Szentlőrincnek a Szegedi AK elleni óvását a JT-hez tette át véle­ményezés végett. PÁZMÁNDY MINT CSATÁR mutatkozott be az Elektromos barát­ságos mérkőzésén. Új helyen is nagy képességekről tett tanúságot: négy dugót lőtt. KOSÁRLABDA CSAK FEBRUÁRBAN folytatják ez I. osztályú kosárlabda­­bajnokság mérkőzéseit. A BSzKRT tornatermének másirányú elfoglaltsá­ga miatt volt kénytelen így határozni a MASz kosárlabda-bizottsága. Lehet­séges azonban, hogy közben a Mű­egyetemen kupamérkőzéseket rendez­ne... az élgárda foglalkoztatására. CSÜTÖRTÖKÖN ESTE a Műegyetemen II. osztályú kosárlab­­da bajnoki mérkőzéseket játszanak. A műsor: 7 óra: MLTC—MAFC II. (ve­zeti: Király és Hercz), 8 óra: 252-es cserkészek—VÁC II. (Dobozi és Má­tyási), 9 óra: SzIHC— TFSC 11. (Ba­dacsonyi és Lofi). A BBTE II.— BSZERT II. mérkőzést hétfőn este játszák. ÖKÖLVÍVÁS BOHRÁN­SZKY ISTVÁN, a magyar ökölvívók nemrégiben olasz­­országi tanulmányairól hazatért szö­vetségi edzője, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja beszámoló előadását. A beszámoló után az edző az intézők, edzők és a válogatott keret tagjai részére útmutatásokat fog adni. Satöbbi... SATÖBBI... Baj van a Sifflin­g-testvérekkel. A német futballisták első sorába­n■•utazik a két Siffling-fivér, Ottó Os­szkár, az SV Waldhof két játékosa. A múlt hét elején a kisebbiket, Ottót fegyelmezetlenség miatt eltiltották a játéktól. Most legutóbb az SV Wald­­hof Oszkárt balszélsőnek állította. Oszkár azonban az öltözőben kijelen­tette, hogy szó sem lehet arról, hogy balszélső legyen. Inkább nem játszik. Mindjárt ki is ment az öltözőből. A kétségbeesett vezetőség a tribünről szedett le egy tartalékjátékost. Siff­­linst Oszkárt feljelentették és a fut­­ballszakhivatal eltiltotta a játéktól. * Bécs öreg válogatott játékosai nagy mérkőzésre készülnek. Nürnberg régi válogatottjai (Stublfaat és társai) hívták ki nagy összecsapásra a bé­csieket. A mérkőzés újévkor lesz Nürnberg­­ben.* Érdekes vizsgát tartott a múlt hé­ten Parisban a francia teniszmester­­vizsg­áz­tató bizottság. Cocchet, a le­gendás hírű francia teniszező állt­ a bizottság előtt. „Kitüntetéssel képesítjük”, — hang­zott a döntés. Gochet tehát okleveles teniszoktató lett. Szerencséje van Archibaldnak, a pehelysúlyú világbajnok ökölvívónak. Nerwyorkban mérkőzött Scalzoval. A második menetben Scalzo irtózatos horoggal a földre küldte a világbaj­nokot, akit kiszámoltak. Hogy hol itt a szerencse? A mérkőzés nem ment a világbaj­nokságért, tehát az amerikai szabá­lyok szerint Archibald világbajnok maradt. Mondhatnék: barátságos k. o. volt.* A francia B­ teniszcsapat, Borotra, Bolelli és Roussus Stockholmba uta­zik, hogy ott a svéd csapattal mérje össze erejét fedettpályán. A svédek nagy zavarban voltak. Legjobb já­tékosuk, Schröder (aki „civilben” Svédország leggazdagabb kávékeres­kedője), sárgaságot kapott, a fran­ciák ellen semmiesetre sem játszhat. Minthogy a svédeknek nincs elég jó játékosuk, érdekes megoldást hatá­roztak el: megkérték a Svédország­ban tartózkodó Kho Lin Kie kínai te­niszbajnokot, hogy erre az egy mér­kőzésre csapjon fel svédnek. A kínai rávágta: — Örömmel! Ezek szerint a svédek csapatában svéd címerrel a mellén fog játszani a kínai versenyző. A svéd teniszszö­vetség egyik vezetője nyilatkozott: — Nem azért állítjuk be Kho Sin Kiét, mert jobb eredményt akarunk elérni a franciák ellen, hanem azért, mert­­ nincs játékosunk. Így érde­­kesebb lesz a mérkőzés. *

Next