Sporthirlap, 1939. január (30. évfolyam, 1-8. szám)

1939-01-18 / 5. szám

SZERDA, IP., JANUÁR 18. SPORTHÍRLAP m x­ IN NÓM M­É DEI Erkölcsi kötelessége az újság­írónak, hogy ha a most folyó box­­csapatbajnokságról ír színes ripor­tot, spánielen megjegyzéseket, Szak­­bírálatot, vagy bármi egyebet, elöljáróban sóhajtson egy bánato­sat, drága jó sportcsarnok, mikor leszel már meg? Felettébb hálás téma lenne le­írni, mennyi bosszúságba, fárad­ságba és gyötrődésbe kerül, amíg két ember az E­rzsébet-körútról el­jut a B SzKRT-tomnacsarnok tri­­bünülésének 6. sorába. A zsúfolt villamos, átkelés a Sport­ utca sötét latyakján, közelharc a ruhatárban s felkapaszkodás a nevetséges ülő­hely-építményre —­ rém viccesen lehetne megírni mindet. De ehhez nincs, kedve az­­embernek. Aki mélázott a fojtó melegben beengedett­ hideg levegőtől, akinek szegény sötétkék ruhája tele szí­vta magát porral , vasalásának még nyomait is elvesztette, annak nincs kedve viccelni. Az csak egyet te­het makacsul és kitartón sóhajt­­gat: drága jó sportcsarnok, jövel, a­ jövel. Hátha jön is egyszer... TORMA II. Ez a Torma-gyerek aratta az est legforróbb sikerét. Dávid és Góliát harcában mindenki Dávidért izgul. A moziban sem akad Senki, aki ne örülne, ha Popeye, a ten­gerész ripittyára veri szakállas és ijesztő erős ellenfelét. Torma is kedvence volt a közönségnek már akkor, amikor a szőki tóba lépett ,s kiderít, hogy jóval alacsonyabb, rövidebbkarú s általában szélé­­nyesbb jelenség, mint elegáns ellen­fele, Szabó, Tom­a II. legkevésbé sem bűn ölő­­figura. Orrát még nem verték la­­posra, izmai nem­ dagadnak. Ha az ember ránéz a félkopaszra nyírt fejére, nem azt mondja: boxoló, hanem azt mondja: egy Srác a Gömb­ utca vidékéről. Viszont nagyszerűen harcolt , a közönség oda Volt érte. Jómagam is lelkesen tüntettem mellette, ezt felugrottam helyemről és bever­­gődtem­ a­ BTK öltözőjébe, hogy­ kelset szorítsak vele és megismer­jem. Mire beértem, a Torna-gyerek, ott ült az öltöző padján, némileg már kifújta magát és egy kéteme­letes töpörtyűspogácsát rágcsált. Szegény nem ehetett egész n­ap jó­formán semmit, hogy a súlyát tár­­tani tudja. Pogácsaevés közben adott nyilatkozatot, talán az elsőt életében. — Márciusban lesztek tizenhét éves. Most tizenhat vagyok. Három és fél éve boxolok, Újpesten egy leventeversenyen látott, a Roselz­­thal úr, úgy jöttem a BTK-ba. Nagyon örülök, hogy sikerült le­győznöm Szabót, de hogy hogyan sikerült,­ arra nem emlékszem, mert a második menetben szájon vágott és dkébuem. Tormáiknál három fiú van, mind a három boxol, bár a legkisebb csak most kezd. A Torma-pápa futballista volt. Sportcsalád. Torma II. lakatostanonc, de nem régen. Kifutófiú volt. Most már elhelyezkedett végre. Heti fizetése 4 pengő. (Betűvel is kiírom: négy pengő.) UTASBY A szőri tóban ütések zuhognak jobbra és balra. Az ütéseket nem a néző kapja, néha mégis összeé­rezzen az ember és huhog egyet. A hölgy például, akinek társaságo­mat élvezni szerencséje lehetett, kijelentette, hogy ezen a versenyen legelőször őt fogják kiszámolni. Nem ok nélkül mondta. Volt né­hány véres verekedés. Dehát az ember tudja, hogy azoknak ott a szorítóban a legnagyobb ütés sem több, mint magunkfajta civil­embernek egy fricska az orrára, így hát az ember nem sajnálja őket. Egyetlenegy boxoló iránt éreztem mély részvétét. Utassy, MAC iránt. Ez az Utassy MAC rendkívül rokonszenves dandás-ember. Es­küdni mernék rá, hogy nem talen­tuma és nem is vérmérséklete vitte a boxsport karjaiba, hanem csakis és kizárólag külseje. Bika­nyaka, kazán mellkasa, 90 kilója. De a tekintete ,­ az nem rímel a külsejével. Ennek a boxoló termetű legénynek álmodozó, pingpong, tekintete van. Szinte azt mond­hatnám: lányos, szende nézésé. Nagyon kikapott Csontostól. Most utólag, e sorokból tudja meg, hogy én vele éreztem. Minden más boxolón látom, hogy szubjektív háttere nincs a küzdelmének, azaz: küzd és verek­szik, hogy győzzön, hogy sportol­jon. Utassy más. Ha Utassyt néz­tem, nem tudtam szabadulni a gon­dolattól, hogy ez a fiú a Gonosz ellen vív reménytelen harcot, va­lami nagy igazságtalanság történt vele s most kétségbeesetten küzd összeomló életéért. Utassy tekin­tete nem szilaj és vad boxoló tekin­­tet volt, hanem fájdalmas, csodál­kozó és reménytelen nyárspolgári tekintet. Pontosan olyan, amilyen az estjére lett volna, ha gngébrüte­nek minden ok nélkül, csak azért, mert nehézsúlyúra nőttem s úgy festek, mint egy boxoló, néha egész lényem éppen az ellenkezője s úgy beselök, mint egy festő. Ezért éreztem részvétet Utassy iránt, amit —­ mondom ezúton tolmácsolok neki. NADI­ÁGOK A hölgy, akinek társaságomat élvezni szerencséje lehetett, nagy­részt azzal töltötte idejét, hogy a közönségét és a versenyzők öltözé­két figyelte. Hazafelé menet a Vil­lamoson előadást tartott nekem a nadrágokról. Ebből tudom a követ­­kezüket: Az FTC zöld nadrágja: ele­gáns. Trikóanyagból van, nem lö­työg és nagyon meleg méregzöld Színe van. Divatos szín, jó szabás, tiptop nadrág. A MAC kék nadrágja nem sik­kes, mert térdig lóg,, bő és valami szatén-szerű anyagból készült. Amellett búzakék színe van, ami nőies szín és nincsen divatban. A Szőke Maráczyn jól festett, de a sötét hajhoz nem illik. A BSzKRT mélyeseb kék és job­ban szabott nadrágja a kék vagy fehér trikóval: szabályos. Nem rossz és nem félnék, megfelel. A BTK öltözéke: megható. A fekete nadrág rózsaszínű gumié­­vvel könnyeket csal az ember sze­mébe. Ha a rózsaszínű öv nem lenne olyan széles, akkor még csak rendben volna valahogy. Feketé­hez a sok rózsaszín csak estélyi ruhán illik. És kizárólag fiatal lá­nyoknak. Mint például neki. EGY NÉZŐ Mögöttem jobbról báröaruhás úr ült, aki a melegtől olyan piros volt, mint a nyíló rózsa, de jóval hangosabb. Ez az úr civilben bizonyára ez özvegyek Védelmezője és az árvák gyámolítója lehet. Télé szívvel és téli tüdővel harsányan buzdította a versenyzőket, de mindig azt, amelyik az ütéseket kapta. Ha Horváth a sarokba szorult és zu­hogtak rá az ökölcsapások, az én emberem így kiáltozott: — Jól van Horváth, bele Hor­váth, bravó Horváth!!! Mindenütt vannak „Névtelen emberek”, így hát természetsze­rűen a sportban is. Most trém névtelen versenyzőkre gondolunk, akiket mérsékelt képességük leg­nagyobb igyekezetük ellenére is az „indultak meg”-ek közé vét. Ezek­nek a névteleneknek a lelkében azért titkon ott él a remény, hogy valami csoda folytán egyszer ők is megfürödhetnek a reflektorfény­ben. Vannak azonban lelkes sport­emberek, akik tudják, hogy min­dig csak a háttérben maradhat­nak, csak statisztálhatnak azok mellett, akikre a közönség kíván­csi,­­ ők csak kiegészítői, szürke ka­tonái az eseménynek... Vagy elképzelhető talán, hogy a s­özönség szeszélye egy szép na­pon azt kívánja, hogy a verseny­­­ők ne is lépjenek a szőrí tóba, csak járjon körbe a derék mérkő­zésvezető a szorítóban, szép élésre vasalt fehér nadrágban és testisz­­ellőben ? Vagy ne is legyen Verseny, csak a rendező kérje el a jegyeket, tá­volítsa el az illetékteleneket és tartson rendet? Vagy elképzelhető-e, hogy a szorítósegéd a hidegvizes üveget be­­szorítsa a versenyző lüktető Szivére, hanem maga igyon be­lőle? " Í­gy-c nem? Szenteljünk a csapatbajnokság nagy küzdelmei közepette egy kis időt ezeknek a­ szorgalmas, szürke embereknek, akiket mindig látunk, de­ sohasem nézünk. A mérkőzés­vezető (Például: Nagy Lajos) jár körbe-körbe a versenyzők után. Belharcnál lehajol, külharcc­kál felveugrik, szabálytalanságnál közbeugrik. Nem magyaráz mérkőzés közben sokat, tudja, hogy a boxoló úgy­sem figyel túlságosan oda, össze­­akaszkodásnál odaugrik, megcsap­kodja barátságosan a küzdők vál­lát, ha az sem elég, akkor közéjük feszíti karját és széttolja őket. A ravaszabb versenyzők trükkje: Ila ftagyon fáradtak, úgy tesznek, mintha nem értenék a mérkőzés­­vezető utasítását és hátralépve le­en­gredett karokkal figyelmesen me­rednek feléje. Pihenni akartak... Ilyenkor a mérkőzésvezető habo­zás nélkül összetolja őket. Ezt n­em lehet félreérteni. Bánki sejti hinné, hogy a mérkő­­zésvezetésnek is lehet humora. Pe­dig lehet Viniczei mérkőzésvezető például az eredményhirdetés előtti feszült Várakozásban, a­­ikor minden széri­a az­­egymás mellett felsora­­kozd két Vértenyzőit és vezetőn függött, szép lassan megfogta Lo­vas kezét... Azután felemelte­k— Monferd kezét.­ A szorítósegéd (Például: Leitner Géza FTC) Balkezében székt, jobbkezében •Ny üveg víz. Szól a gong, belesei a szoritó sarkába a­­-tokét, m­ire­Ha viszont Horváth szorította a sarokba Bogácsot, akkor így lelkesült: — Jól van Bogács!! Bele Bo­gács, sózz neki oda egyet!! Bravó Bogács!! Máig sem értem, hogy miféle különös felfogású úr volt ez. Gya­nakszom, hogy szabadnapos pon­tozó lehetett... AZ ERŐS EMBER TRAGÉDIÁJA A publikum egy része igazán méltatlanul ellenszenvez Szigeti­vel, eszel a fölényes tudású boxoló­­val. Nem mondom, magam is gon­doltam már néha, hogy felesleges pózai vannak, dehát Istenem... Melyikünknek nincsenek ? Szigeti már az első menetben lé­lyezi a­ versenyző szívére az üve­gét. Beszél és kiveszi a boxoló fog­védőjét, beszél és leöblíti, beszél és visszateszi, beszél és törölgez, be­szél és beszél és beszél... — Kikapsz... menj rá, ne félj... még be lehet hozni... csak jobbkéz­­zel oda, balra ki, balkézzel vissza, lépsz hátra... biztosan bevészi... Szól a gong, leugrik, leveszi a székét. Átöleli a szorítóköteleket tartó oszlopot, körmei belévájnak a kemény fába. Szemével szeggél váll­ja a versenyzőt, kezével legyőző mozdulatokat tesz és úgy int: — Menj rá!... menj rá!... Vele szemközt a sarokban egy másik úr ugyanúgy integet: — Menj rá!... menj rá!... A versenyző akármerre pörög is csak kezet lát, amely integet és hangot, amely sziszeg: —• Menj rá!... menj rá!... ■ A mérkőzés, után bon­togat­ja versenyzője kesztyűjét és rossz­kedvűen mormogja:­­ — Kikaptál... mondtam, mérig rá... A másik oldalon ugyanúgy: Elvesztetted... Miért nem­ mentél rá?! Eredményhirdetés: „A mérkő­zés eldöntetlen!” Mindkét szorítósegéd szélesre­­tárja karját és hierdezik ! — Szörnyűség!... tisztán te nyertél... Az időmérő (Például: Gergely Dániel) Előtte az óra és a gong. A ki­fáradt tüdők és az elzsibbadt ka­rok reménysége.­­— Mikor ütnek már rá arra a gongra!... Már legalább tíz perce boxolok... És nem lehet három perc... Csak­ most vigyázni... A gong! A gong! Mi lesz már azzal a gonggal?!...­ Az időmérő nem lehet szurkoló. A szurkoló nem tudná megállni, hogy amikor látja kedvencét csé­pelni, bele ne vágjon a tányérba az ütővel. Rideg arcát már laposra kala­pálta Oláh... Még egy ütést nem állhat ki a fiú... A szeme mái" za­varos, aprókat lép hátra... Oláh jön... jön... arca kérlelhetetlen... Látszik, hogy most készül a sors­döntő telitalálatra... Rideg a sa­rokban áll és révedez maga elé... Oláh balra cselez... — Most löki ki a jobbkezét!!! Az óra mutatója a vastag vo­násra Ugrik. Az időmérő feláll és belevág a gongba... Rideg megme­nekült... Az időmérő Olyan arccal ül le, mint egy misszionárius. Az intéző (Például: Rosenthal Sándor BTK) Odabent a teremben küzd a csa­pat. Ő kint áll a folyósón egy kis emelvényen. Az elszívott cigaretta­­csutkákon. Úgy tesz, mintha fo­galma sem volna az eredményről, pedig tudja, hogy Inár ttégy­ bullra vezetnek és Torma­tt. a legjobb versenyző a Világon." Kabalából borúlátó, gázolta ellenfelét, Ádámot. Hogy­ miért fütyültek egyesek, az rej­tély, de nem fontos. A fontos az, hogy Szigeti kifelé menet odasie­tett az egyik fütyülőhöz és meg­állt előtte. Aztán nem tudta, mit tegyen. Ha megüti, a mentők viszik el illetőt, azt mégsem lehet. Pár pil­lanatig töprengett, aztán legyin­tett és otthagyta. Szegény Szigeti, ö. hóm Vehet elégtételt magának, mert erös. Őt szabadon lehet sértegetni, nem üt­het, mert erős. őt akár meg is pofozhatják talán, mit teh­et ellene, ha egyszer olyan erős?? Mennyivel jobb például nekem, a gyengének... Engem m­erjen­ ki­fütyülni valaki!!! Tabi László. Amint nyílik az ajtó érdeklődik: — Mi van Monférával?... Kikap, ugy­e — Hát egyelőre gyenge. Lovas tisztán vezet... Végigsimítja homlokát. — Tudtam... Ujjra nyílik az ajtó. Ujra érdek­lődik : —­ Áll még Monf­érá­?... Még áll. Lovas még mindig jobb­ismét kijön valaki a folyosóra és mondja: —*• Monf­éra ezt az meccset már nem nyerheti meg... Rosenthal egy pillanatra rá­marad... — Micsoda?! Ezt nem­ nyerheti­meg ? ... és berohan a terembe. Az izgalom legyőzte a kabalát. Monf­om pedig Lovast.. A rendező (Karszalagos) Udvarias. Rá sem figyelnek. Magyaráz. Észre sem veszik. Vé­gigjárja az embereket és megkéri őket: ’ A —­ Kérem, Szíveskedjenek az utat szabadon hoigyni!... Két ember félreáll, három csú­szik a helyére. Mire az egyik ol­dalt Végigjárja, a másik oldalon újra szilárd tömb képződik. Új rendező jön. Régi boxoló volt. Taktikázni kezd. Felveszi a télikabátját és a tömeg közepébe sétál. Szó nélkül. Hatalmas vállár­ról jobbra-balra pattannak az em­berek: szép, kényelmes út képző­dik. Akiket félresodor, ránéznek a vállaira és bikanyakára, azután kijelentik: — Igaza rem!... Nem lehet ez utat­ elállni... Elvégré: ezáltul ért az étehez... (s. 1.) .1.1.^ .1 fi hüé^ n —­ Vasárnapi vázlatok a boxversenyről — .A Sporthírlap tudósítójától — Névtelen emberek Akiket mindig látunk, de sohasem nézünk — A Sporthírlap tudósítójától­­—* Liszttnnet. plakettek és írt fenil.stilesst.Hint K-­liirtwl­les piesse&in Morzsányinál Muri nr. i*r­, EStHt 6 5 Ha az elsó két forduló alapján kellene válogatni... — .. Sporthirlap tudósítójától — A csapatbajnokságok egyúttal válogatómérkőzésekül is szolgálnak a februári lengyel-magyar mérkő­zésre. Kedden megkérdeztük Foltay Árpád szövetségi kapitánytól: — Hogyan állna fel a magyar csapat, ha az első két fordulón lá­tottak alapján kellene válogatni ? A kapitány habozár nélkül kez­dett beszélni és es is azt bizony­ít­ja, hogy a látottakkal meg van­ elégedve. — Ha ebben a pillanatban kel­lene válogatni, ezt, a csapatot ki's­dehém Varsóba: Bogács, Vágy­i:P­­dány, Bondi, Frigyes, Ménes, Szalay vagy Dolli Jákits Vagy Szólalj' Szigeti és Sárközi. Kiváncsi vágyok még férrá is, hogy a hat'főtévé három forduló­s-o,á,. .,is­ten fónnit m­utat Éne­kes I.­ Négy és Szabó Gyuria

Next