Sporthirlap, 1939. június (30. évfolyam, 43-50. szám)

1939-06-17 / 47. szám

4 15 játékost visz a Hungária a német-svéd por­tyára — A Sporthírlap tudósítójától. — A Hungária vasárnap játsza idei utolsó bajnoki mérkőzését. A Zugló elleni bajnoki mérkőzés előtt péntek délután — szokás szerint — a gőzfürdőben készülő­dött a csapat zöme. Cseh Matyi a pályán edzett. (A csütörtöki edzést ugyanis ki­hagyta.) Itt sokan gratuláltak neki szerda esti remek játékához. Braun edző a Zugló elleni csapatról ezt mondta: — A Sporthírlap már szerdán megírta, hogy Csömör lesz a jobb­­szélső. Közben az a hír kelt szárnyra, hogy én Csömört nem akartam játszatni. Ez téves. Csö­mör ugyanis fáradtságról panasz­kodott (mostanában vizsgázik) , én azt mondtam, hogy ha fáradt, inkább ne játsszék. Csömör végül is vállalta a játékot. A csapatban csak annyi a változás, hogy Sebes helyett ismét Négyesi lesz a jobb­fedezetünk. A portyacsapat m­ég nem „született meg“. Egyik­másik játékos szabadságával van még egy kis baj. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a jövő szer­dán indulnak és az, hogy 15 já­tékos utizik. / A Bocskai indul az NBB-ben! *— A Sporthírlap telefon jelentése — Debrecen, június 16. Debrecenben némi öngúnnyal femlegetik, hogy a Bocskai nagy­közönség előtt fogja lejátszani utolsó mérkőzését az NB-ben. (A Bocskai—Taxisok után ugyanis a Ferencváros játszik a Sparta ellen.) Takács elutazása miatt Palotás fog játszani jobbösszekötőt, Sán­dor pedig átmegy a balöszekötő helyére. A kék-sárgáknál egyébként az sez újság, hogy a csapat elindul az NBB-ben. A vezetőség hosszas s­zámítgatás után így döntött.­­ ...... A BOLOGNA játékosai a Venus­ elleni KK-mér­­kőzésre ezen a héten egészen köny­­nyű munkával készültek. A csapat pihenőhelyre vonult. Onnan indul­nak el Bukarest felé és az utat re­pülőgépen teszik meg. A csapat 10 játékossal indul Bukarestbe, a ro­mán fővárosban várja őket — mint ismeretes — Biavati és Andreolo. TÖBBET VÁRTAK A JUGO­­SZLÁVOKTÓL AMSTERDAMBAN Hollandiai tudósítónk írja: „Va­sárnap volt Amsterdamban a Hol­landia—Jugoszlávia mérkőzés, ame­lyet a hollandok könnyen nyertek meg 4:1 (4:1) arányban. A mérkő­zés szakadó esőben folyt le. Az an­golokat verő jugoszlávoktól sokkal többet várt a holland közönség! Ha a holland csapat a szünet után is olyan lelkesen játszott volna, mint az I. félidőben, még nagyobb gól­­különbséggel győzött volna." SCARPI, a mai Ferencvárosi Sparta KK-mér­­kőzés olasz játékvezetője pénteken értesítette az MLSz-t, hogy már út­ban van Budapest felé és az éjszakai gyorsvonattal érkezik. A szövetség gondoskodik az olasz játékvezető el­helyezéséről. MA: NBB-MERKIÖZÉS! Ma, szombaton délután fél 6 órái kezdettel a Pasaréti­ úton a Pénzügy és UTE csapata játszik bajnoki mér­kőzést. összeállítások: Pénzügy: Simon dr. — Paulin, He­ring — Aranyosi, Balogh, Gál — Gravácz, Ondrus II., Nagy, Gáspár, Oláh. UTE: Antos — Forbas, Dormos — Golács, Magyar, Kármán — Né­meth, Horváth, Schubert, Krózser. Jobbágy. A mérkőzést Rubint vezeti. Tippünk: 2:1 az UTE javára. SPORTHIRLA­P SZOMBAT, 1939 JÚNIUS 17. Szedlacsek, a Sparta magyar edzője nem cserélné el Európa legöregebb védelmét a Ferencváros csikóvédelmével — A Sporthírlap tudósítójától — Hatalmas szürke autó állt meg a Körút sarkán. Takács Géza rá­szólt az autóbuszállomásnál vára­kozó férfira: — Pipi, tessék ide beszállni! A megszólított körülnézett és nevetve ismerte fel a soffőrt. — Te vagy az, „Mari néni“? Szervusz! Azután a két régi, jó barát összeölelkezett az autóban. A két volt klubtárs: Takács Géza a Fe­rencváros hátvédje és Szedlacsek Ferenc, a Ferencváros balösszekö­tője. Az első öröm­­­percek után Szedlacsek mindjárt a Ferencvá­rosra terelte a szót: — No, milyenek vagytok? Hal­lom tucatszámra lövitek a gólo­kat? — Kiről beszélsz? — kérdezte Takács Géza. — Hiszen én a Ta­xisok edzője vagyok. •— Nem tesz az semmit sem. Azért épp olyan zöld-fehér vagy te is, most is, mint voltál és vol­tunk ezelőtt 7 évvel, amikor még együtt játszottunk a KK-ért a Ferencváros csapatában. — Hát ez igaz, — vallotta be „Mari néni“. Megvallom neked Szedikém, nyugodtabb volnék, ha én meg „Csungi“ (Hungler bece­neve volt. Szerk.) játszanánk még hátvédet ellenetek. Már mint a Sparta ellen. Közben elérkeztünk a Sparta szállásához, Takács Géza elkö­szönt, Szedlacsek pedig belemerült nézni a nyári esőbe hajlóan is tündérien szép Duna-part csodá­latába. Szinte önmagának mon­dotta: — Jó ez néha, úgy évenkint, kétévenkint hazajönni. Megnézni ezeket a szép helyeket, jól van, megvannak, állapítja meg az em­ber és azután megy tovább az élet országútján, a kötelességét teljesítve. Érdekes. Tavaly szo­morú eseményre, apám temetésére jöttem, az idén öröm várt: az öcsém esküvője. — Igaz, — kérdeztük, hogy Dél­­amerikába megy edzőnek ? — Egyelőre nem biztos. Tár­gyalok ... Közben megérkezünk a szálló­ba. Leültünk az egyik sarokasz­talhoz. Körülöttünk a Sparta já­tékosai, kártyázva, kibicelve, be­szélgetve. — Íme, kiváló alkalom mondta „Szedi". — Most be­mutatom a magyar közönségnek a Sparta csapatát. Először is ott ül a védelem: Vecher, Burger, Cstyroky. Európa legöregebb védelme. Átlagban is elmúlt 31 éves. Nem mondom, elcserélném a Ferenc­város csikóvédelmével, de csak az éveik számát. — Olyan jók még mindig? Hiszen Burger már 33—34 éves lehet. — Nem baj az a védelemben, ha egyébként elég gyors. Az eszük­­ többet ér sok fiatalabb esztendőnél. A fedezetsor következik: Kostyalek, Boucsek, Kolsky. — Ez a sor sem sokat változott az elmúlt két év alatt, amióta utoljára itt voltunk. Csak Kolsky újonc. D Srbek helyére jött. Egyébként Kostyalek a legöregebb hármuk között: 31 éves. Boucsek 26, Kolsky 24 éves. Már mind a hármat ismeri a magyar közön­ség. Boucsek ma is a megbízható­­sági­­ munkabírás mintaképe. A csatársornál álljunk meg egy percre. Először is felidézem kissé a két év előtti múltat, amikor a Focinek Zajicsek — Zeman — Nejedig—Kalocsay csatársorral voltunk itt. Ebből az ötösből ma már csak Nejedig és Zeman „él”. Zeman is csak tartalék volt akkor még. — Milyen csatársorral állnak tehát ki szombaton? — Rik­a, Senecky, Zeman, Ludl, Nejedig. — Ludl? Tényleg olyan jó? Szedlacsek odahívta az asztal­hoz az új szerzeményt. Ludl huszonnégy éves. Már játszott Budapesten a legutóbbi Buda­pest—Prága mérkőzésen. Balfede­zet. Erős felsőtestű fiatal­ember. Hogy a­­balösszekötőben miként fog neki menni, azt majd meg­látjuk szombaton. Radó, aki kimaradt a csa­patból kedélyesen mondja: — Én már csak tartalék vagyok. Rövidesen visszatérek úgyis Liget­faluba, ahol házam és kertem van. Ott fogok letelepedni. Egyébként Somor­ján születtem, amely falu most már Magyarországban van. Remélem, azért Liget­falun kapok letelepedési engedélyt. Még a csatársorról van mon­danivalója Szedlacseknek: — Ha a közvetlen védelmünk Európa legöregebb védelme, akkor a csatársorunk annak ellenkezője. Hiszen az egyetlen Nejedly idősebb, 30 éves. A többi: Rlba 22, Senecky 20, Zeman 23 és Ludl 24 éves. Nemzetközi csapatba, amilyen a Sparta, aligha lehet fiatalabbakat beállítani. Megkérdeztük Szedlacseket, milyen taktikával játszanak. — A kérdésre, remélem, nem vár feleletet, — mondotta „Sze­­di“. — Azzal a taktikával fogunk játszani, amit a Ferencváros ellen játszani kell. Mert ugyebár a tak­tikát a saját játékosainak ké­pességei és az ellenfél veszélye­sebb pontjaihoz igazítja az em­ber. A mi taktikánk, mármint a Sparta taktikája annyit fog érni, amennyire a fiúk megfogadják a tanácsaimat és amilyen jól fog­nak játszani. Mit ér a taktikai tanács, ha teszem azt a szélső­fedezet nem fogja le az ellenfél legveszedelmesbb szélsőcsatárát !... — Oh, Lázár a Sparta ellen jobbszélsőt játszik, ha nem tud­ná, rontottuk el az edző örömét. — Honnan tudja, hogy reá gondoltam? Olvastam az olasz­magyar leírását és valóban ő jutott eszembe. Még Colaussinál gyengébb képességű szélső is rúg két gólt a magyar hálóba, ha Lázár nem áll rá. Az asztalunkhoz ült Pelikán Ferenc, a Sparta nemzetközi titkára. Kiderült, hogy a titkár nem annyira nyugodt, mint az edző. Olyan sok gólt rúgott a Ferenc­város csatársora az utóbbi idő­ben, hogy a védelemről hallott kedvezőtlen hírek sem tudják eléggé megnyugtatni. A közben megérkezett ferencvárosi igazga­tót, vitéz Kemenesy Sándort így bíztatta: — Még majd a védelmünk lesz a csapatunk legjobb része!... Vitéz Kemenesy mosolyogva felelt: — Bár a próféta beszélne ön­ből, kedves titkár úr! Árpádfy Jenő. Jó üzlet a vihar a DVSC-nek AZ NBB HÍREI (Ungvári nem játszhat.) Az UTE kitűnő jobbszélsője nem játszhat a Pénzügy ellen, mert a félbeszakított mérkőzés napján az Újpest csapatában játszott a Hun­gária ellen. Ezért Ungvári helyett Németh lesz a jobbszélső, Horváth pedig jobbösszekötőt játszik. (Fukar felgyógyult.) A Szentlőrinci AC jobbösszekötője felépült sérüléséből. A Törekvés el­leni mérkőzésen ismét játszhat. (Esetleg Schubert szóhoz jut.) A Postásban nem sok változás le­hetséges. Mindössze arról van szó, hogy Schubert ismét elfoglalja he­lyét a fedezetsorban. (Újra Szenes!) A LaFC-ben a BSzKRT ellen is­mét Szenes fog szerepelni a közép­fedezet helyén. Haraszti a csatársor­ban kap helyet. (Beváltak a fiatalok.) A két fiatal BSzKRT-összekötő, Balog és Burlovics pompásan ját­szott a LaFC elleni félbeszakított mérkőzésen. A vezetőség éppen ezért bent hagyja őket a csapatban. (Teljes a Vasas.) A Pécsi DV ellen Serege és Dóczi is játszik. — Teljes végre a csapa­tunk — mondta Hegyi intéző. — Ha a Haladás nem tudott legyőzni ben­nünket, akkor nem lehet baj a pé­csiek ellen sem. (új jobbszélső a Pénzügyben.) A Hódmezővásárhelyi TVE-ből Graváczot leigazolták a Pénzügyiek­hez. Cirkoovits kimarad a csapatból. (Jól keres a DVSC a vihar­okon.) A DVSC-nek jól jönnek a zivata­ros idők. A WMFC ellen is kétszer utazik a vasutascsapat, a MÁVAG ellen is másodszor állnak ki a deb­receniek. Minden esetben természe­tesen megkapják az utazási alapból járó összeget és mivel a DVSC-nek vasutasjátékosai vannak, az utazás nem kerül pénzbe. — Mi kiegyeznénk, ha minden meccsünkre kétszer kellene utaz­nunk, állapítják meg a DVSC- vezetők. A csapat így áll fel: Keskeny — Antal, Kézi — Nagy II., Kántor, Papp — Farkas, Gere, Bihari, Drab, Nagy I. (Teljes a DIMAVAG.) Csonka felépült sérüléséből, tehát játszhat a Mezőtúr ellen. A diós­győriek az alábbi csapattal utaznak el: Gáspár — Kólámban, Felföldi — Kalocsai, Csonka, Barta — v. Mé­száros, Fazekas, Füzér, Barna, Ma­gyar Az ifjúsági és a kinyökba­jokság vasárnapi műsora IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG I. osztály Bíró csoport TSC—UTE, Szekszárdi-út, 11. Kará­csonyi. - BSzKFIT—USE, Ciprus-u­, 5. Návai. — Testvériség—MTK, Tatai-út, TSE-p., 4. Géberth. — B1tSC—BTK, Ra­­kosfalva,­­4. Sárosi. — UTE—Compactor, Szőnyi-út, 8. Koch Aladár. — IgTM0*­III. ker. TVE, Lóverseny-tér. 2. Füzesy. Pártos-csoport BMTE—FTC. Budafok. BMTE-pálya. 2. Molnár István. — KMTK—MAFC.. Kőn* utca, HU. Barna Béla. —MÁVAG— WMTK. Kőbányai-út, 4- Gam­moo*. • — IC­TK—Hungária, Gyömrői-út, Hl. Kor­­pics. Kárpáti-csoport KTC—„33" FC. Ceglé­li-út. %9. Gil­­lányi. - Ganz—FTC II.. Simor-u., ’­M. Kiss M. Ernő. — B. K­ákóczi—K.sp. AC. P­estezen­terzsébet, Vágóhíd-u. All. Ker­tész Jenő. Stobbe-csoport BTK—ZSE, Váci-út, H2- Rendes. — UTE II—BTK, Stadion. MA Camera. — Pannónia.—URAK, Hajdu-u­, G. —Wag­­ner. _ B. Vasutas—MSC, Szőnyi-út, 3. Vajda György. III. osztály Oprée-r söpört BSzKRT II.—Phebus, Ciprus-n­.,». Fa*. ludl. - WoSC—HAC, Újpest,, WoSC-p„ 2. OWnaeber — ZAC—Főv. Kör, Félaér-* út, Va4 .Vártoki. — T. Előre—P. Kemény, Tatai-út, M. Előre-pálya, %2. Kárpáti. Malaby-csoport KSSE-MÁVAG II­. Gyorvorei-i­rt. 9. Nagy Ferenc. - DGSE-NSC, DGSE-p-, H9.­­Pakli. Springer-csoport WMTK II.—M. Pásztó, Csepel. WMTK-­ pálya, 10. Heszberg Cs­. — BMTE II.-J. Gohlberger SE II., Budafok, BN­TE-p-, 12. Pelenka. — Hargit­ta—M. Textil II., Sashalom, 2. Kardos. IV. osztály Gillemot-csoport Uránia—Fodrászok. Szent László-tér, 9. Andódy. — PATE—T. Előre. Béke-u., 11. Mészáros László. — PMTK—UVA&C. Urak-pálya, 2. Raunigg. Iszer-csoport MTK II—KTK II­, Tomcsányi-út, Fehéry-csoport Hungária II—FSE, Kén-u., 19. Spie­­gel. — WMTK III—Sütők, Csapét, WMTK-pálya, 12. Zimmonnattn. KÖLYÖKBAJNOKSÁG - Bíró-csoport BMTE-SzFC, Budafok, BMTE-p., 11. Mezny. — KADE—Goldberger SE, Sorok, cári-út, 145. Vribiczky. — FSC—BIK, Fen­hérvári-út, Kábelgyár, 4. Felteky dr. MTK II__FTC II., Tomcsányi-út, 3, Dobronay. Gillemot-csoport PTSC—„33" FC, Panarót­i-út, V.4. Horro­k­ay N. — MAFC—M. Textil, Bertalan-u­. 3. Pintér.­­ UFC-III. ker. TVE, Vörös­­vári-út, H3■ Weis'2 I. Sándor. Iszer-csoport KTK—Törekvés, Gyömrői-út, 143. Hor­i­kay Gy. — KSSE—KSC, Ujhegyi-út, 10, Himár­yi. Kárpáti-csoport KSC—Gránit, Keglevich-u., 11. Sallai II — SzFC—SzTE. Szemere-telep, 2. Ba­rabás. - SzAC-WSG, Keglvich-u, Hl, v. Szilágyi. — SzNSE—K* Törekvés, Kis* pest, 144. Rubin. Malaky-csoport Postás—Fér. Vasutas. Lóversenytér, 11* Závori. —­ Ganz—MÁVAG, Siftler-tl. M3, Szántó. — NJTC—BSzKRT, Zágrábi-ul. 12. Vogel Rezső. Oprée-csoport TSC—HAC, Tatai-út, MÁV. Eőre-p., 11. Teuffel. - ZAO-TLK, Szőnyi-iU. 10. Törek u. — B. Vasutas—T. Előre, Tatai­­út, MÁV. Előre-p., 12. Fazekas. Sprin­ger-csoport P. Juta—Sütők, Pestszenterzsébet, Vá­­góhíd-u., 9. Vadas. — Hungária—EMTK, Kén-u. 12. Harangozó. — ETC—Cs. MOVE, Pestszenterzsébet, Vágóhíd-UI., ill. Silbem­ann. — M. Pásztó—P. Rá­kóczi , Csepel, WMTK-p., 9. Pataki Gr. Sugár-csoport BAC—PSO, Rákospalota, Levente-p­, 143. Csermely. — EAC—RAFC, Ciur­ota- Nagyice,­i- Pata­la — RTK—RESC, Rá­kosszentmihály, %4. Golez. — ZSE—P. Remény, öv-u., %3. Matyuk. — BRSC—• Compactos, Szőnyi-út, lő. Kallós. — Kár­­pátta—UTE II., Stadion, 11. Glozik. Vedres-csoport WpSC—URAK, Újpest, WoSC*p., Hl. Ceeproghy. — MFTU-UMTE, Szent László-tér. 2. Reményi. — MPSC—UTSE, Újpest, Horthy M.-út, 4. Gyöngyösi. Vida-c­soport Elektromos—VI. ker. FC, Pozsonyi-út, 2. Stefancsik. - BLK—BTC, Váci-út, Hl- Satemem. — Juta—Főv. TKör, Szekszárdi­­út, 3. Varga. — Tatal TE—NEC, Szek­­szárdi-út, 1. Gáspár. A KISPEST vasárnap szabad. A fiúk a Zugló — Hungária mérkőzést fogják meg­nézni. Most már végleges, hogy a Kispest—Budafok mérkőzés jövő csütörtökön létez. A meccs előtt kölykök játszanak. A Kispest jövő vasárnap Diósgyőrt játszik, a­ki a­MÁVAG pályaavatóján.

Next